Bizony, már február...
Egy hónapot szerencsésen abszolváltunk az új évből :
megvagyunk mindketten, viszonylag épségben - mi mást akarhatnék ?
Talán majd eltelik szép sorjában a többi ls, és megint jön a karácsony.
Az év elején mindig úgy érzem magam,
mintha egy reménytelenül magas hegyet kéne megmásznom,
aminek a csúcsa az ünnep.
Karácsonytól karácsonyig élek, ami közben van, azt csak hajtom és elviselem.
Pedig hát az volna az élet, amit két karácsony közt élek -
illene talán jobban megbecsülni.
**
*
Kicsi kincsem szorgalmasan őrzi a házát, és ezt csinálta egész héten :
délutánonként beül a "portásfülkébe", és lefekvésig ott marad.
Hogy mikor van a lefekvés, azt most már mindennap ő dönti el
(pedig ritkán fogadok szót neki, mert folyton elcsúszom az idővel) :
fél kilenc körül fölmászik az etetős botjára, és aznap már nem ül ki az ajtóba.
Annyira fegyelmezett, megbízható madárka ! Olyan szépen tartja a napirendet.
*
*
Vacsoraosztásnál már nem sokat hezitál azon, hogy beengedje-e a kezemet :
ha látja, hogy jövök az eleségekkel és telepakolom az asztalt,
néha már kérés nélkül is, magától fölugrándozik az emeletre, és várja a hamit.
Arról már leszokott, hogy két fogás között visszamásszon a portásfülkébe :
úgy látszik, már nem tart attól, hogy vacsoraosztás címén rácsukom az ajtót.
Szépen kivárja, míg végzek a magcserékkel (két tálkából eszik is, kettőből nem),
és csak akkor ül ki megint az ajtóba, mikor én az összes tálkát visszatettem.
Talán ez a bolond, változékony időjárás őt is megviseli (bár nem látszik rajta),
és nincs kedve fölöslegesen ugrándozni a kalitka emeletei között.
**
Az ajtónál kijjebb ezen a héten se merészkedett - de nem is bánom.
Az is öröm, hogy odáig legalább lejön : úgy tűnik, ott nagyon jól érzi magát.
Fénykoromban én is nagy csavargó voltam, most meg már a bevásárlás is gomd.
Talán Csuvika is így van vele : hogy legjobb már otthon ücsörögni, biztonságban.
Majd megkérdezem Tamás doktort,
de úgy gondolom, Csuvikával most nagyjából egyidősek lehetünk :
ha át lehetne számolni emberi léptékre az ő hat és fél évét (persze nem lehet),
akkor alighanem az jönne ki, hogy a hatvanas évei közepét tapossa.
Még nem nagyon öreg, de azért az idő már eljárt fölötte rendesen.
Kíváncsi vagyok, Tamás mit gondol majd erről.
*

*
Mindenesetre Csuvika jól van - csak el ne kiabáljam újra !
Büszke vagyok a januári "naplójára": mióta hazajöttünk az orvostól,
csak egyetlen nap volt, amikor nem ült ki az ajtóba :
közvetlenül az orvoslátogatás után, ami teljesen érthető és rendjén való.
De tizenkettedike óta hűségesen kiül mindennap, akár késő délután is,
ha miattam úgy alakul, hogy előbb nem lehet.
Potyogni pedig nem potyog : ha mégis, annak külső oka van.
Borzasztóan sajnálom, hogy nem jelöltem hamarabb a lepottyanásait,
mert ordítóan feltűnő lenne a különbség,
hogy hányszor pottyant le a karomvágás előtt, és hányszor utána.
Utána gyakorlatilag egyszer sem (csak a legelső éjszakán),
mert a többi lepottyanását vagy én okoztam, vagy egy kóbor poloska.
A kérdőjeles lepottyanást pedig hallottam (hallani véltem),
de nem biztos, hogy volt, mert mire odaléptem a kalitkához,
Ő Urasága már egész magasan csücsült egy boton.
*
*
Csőröcskéjét, karmocskáit most is lefényképeztem,
hogy lássuk hétről hétre a változást :
alaposan még nem néztem meg a képeket, de lényegében mindegy is.
Amíg Csuvika jó étvággyal eszik és ügyesen közlekedik a botokon,
nincs nagyon mit nézegetni a karmocskáin meg a csőrén.
Félidőben vagyunk : három hete voltuk orvosnál,
és három hét múlva megyünk - ha lesz olyan szerencsénk, hogy kibírjuk addig.
*
*
*
Egyébként nincs kizárva, hogy Csuvikával nem csak a doki tett csodát
(bár a világért sem akarom kisebbíteni az érdemeit),
ugyanis a csodalötyit is elkezdtem adni neki újra, még január legelején.
Előtte jó ideig nem kapta, mert arra (is) gyanakodtam,
hogy talán a rengeteg vitamintól bolondult meg annyira a csőre és a karma.
Az újrakezdést csak apránként, fokozatosan lehetett csinálni,
majdnem nulláról indulva az adagolással (még így is nehezen ment) :
annak hatása január első felében még semmiképp se lehetett.
Most már viszont beletörődött szegény kicsikém, hogy büdös a vizecske :
issza szépen, és talán nem egészen haszontalanul.
Pont a rengeteg potyogása miatt gondoltam úgy,
hogy valamivel mégiscsak föl kéne tuningolni szegénykémet.
Az előírt adagnak csak a felét kapja, hogy valami mégis legyen benne,
de azért meg se ártson.
Ő amúgy is elég sokat iszik, hullámos mivoltához képest,
én meg félek a vitaminok túladagolásától.
(Természetesen a doki tudtával és áldásával használjuk a csodalötyiket.)
Kalciumot is kapott (ugyanaz az angol cég gyártja) a hónap közepén,
annak borzasztóan örült, szinte vedelte - de azt csak öt napig ihatja havonta.
*
*
*
Hát így vagyunk...
El lehetett volna intézni ezt a hetet annyival, hogy semmi újság,
de igyekszem megörökíteni a semmit is, mert végül is ez az élet,
és addig kell mesélni róla, amíg még tart.
*
*
*
*
19.02.01.
Új kommentek