Szegény, szegény Csuvicsek !
Nem elég, hogy lényegében semmilyen ajándékot nem kapott
a hazajövetelének negyedik évfordulójára,
mert egyszerűen nem voltam képes kitalálni semmi okosat,
amit meg mégis, azt nem merem megvalósítani -
ráadásul még az ünnepi négyese sem készült el időre,
amit betehetnék ide a blogba, hogy kellően díszes legyen az oldal.
*
Pedig a jó szándék megvolt : vacakoltam vele órákig délelőtt,
de nem vagyok formában, nem jutottam a végére -
sőt attól se vagyok elragadtatva, ami már készen van belőle.
Nem tudom, milyen front van fölöttünk, de legyen elég annyi,
hogy délután még az aktuális szendvicsem is kiesett a kezemből,
beborítva szépen az alkatrészeivel nem csak a méretes tálcát,
de az asztalterítő és a konyhai pad jelentős részét is.
Rögtön tudtam, hogy jól teszem, ha Csuvika ajándékán nem is agyalok tovább,
mert ma talán nem volna hasznos bármilyen szerszámot a kezembe vennem.
*
Az eddigi napok se voltak sokkal jobbak mostanában :
elárasztottak a saját bajaim, se időm, se kedvem nem volt ünnepre készülődni.
Pedig azért igyekeztem – de hát hiába.
Nem bírtam kitalálni semmit Szépséges Hercegemnek.
Talán egy létra vagy kötélhágcsó jól jönne neki a kalitka alá,
arra az esetre, ha véletlenül a padlóra érkezik, mikor igyekszik hazafelé -
de félek bármit odaszerelni a sarokba (amint kommentben írtam is már valahol),
mert vak is vagyok, szkleró is vagyok,
megfeledkeznék az új berendezési tárgyról,
és ha rálépnék vagy nekimennék, nagyobb bajt csinálhatnék,
mint amekkorát Csuvikának okoz a padlón való landolás.
*
Egyébként mostanában nem is láttam őt padlóra érkezni – csak el ne kiabáljam !
A legutóbbi beszámolóhoz képest sokat javult a helyzet :
július utolsó tizenöt napjában összesen kétszer repült ki Csuvika,
ebben a hónapban viszont mindössze kétszer nem.
Igaz, még csak kilencedike van, de a kilenc napból hétszer szárnyra kelt.
Ahhoz viszont tartja magát szegénykém, hogy egy nap csak egyszer repül ki,
függetlenül attól, hogy több órát vagy csak pár percet tölt a mászókán.
Csivike közben százszor is hazarepül meg vissza,
de Csuvikát nem sikerül többször kicsalogatnia, csak naponta egyszer.
A röpködését nem tudom kötni semmihez :
azt hittem, nagyrészt időjárás-függő, de nem egyértelmű a dolog.
Annyiban talán, hogy a nagy hőségben nem is igen próbálkozott -
viszont a nagyjából egyforma napokon is hol kirepül, hol nem.
*
Ott tartottunk tehát, hogy szegény kicsikémnek nincs ajándéka az évfordulójára.
Bánt is a lelkiismeret rendesen – de nem bírtam kitalálni semmi értelmeset.
Pedig Csivike a bodza-szívecskét kapta a negyedik évfordulójára,
ami egy eléggé mutatós és méretes ajándék
(azóta se használta soha, Csuvika viszont gyönyörűen alkalmazza létrának) :
ehhez képest különösen szomorú és fájdalmas,
hogy Banyácskám ilyen nagy ajándékot kapott, Csuvika meg semmit.
Pedig igyekszem igazságos lenni, és már rég nem igaz az sem,
hogy a lelkem mélyén azért mégiscsak Csivike a kedvencem.
*
Természetesen a tojásos rúd megvolt, ami nélkül nem ünnep az ünnep,
és kapott az ünnepelt finom kis almás tojást is az este,
ami szintén hozzátartozik a jeles napokhoz, bár azért máskor is előfordul néha.
Továbbá kapott egy zacskóval a kedvenc nasijából (PRESTIGE SNACK),
bár ez most nem olyan nagy durranás, mert még az előző adag se fogyott el.
Majd Mikuláskor lesz nagy öröm belőle, mert az lesz a legközelebbi ünnep,
és addig egész biztos nem tart ki ez a másfél zacskó, ami most itthon van.
Habár újabban ez a nasi sem olyan népszerű már, mint korábban volt.
Szerintem változhatott az összetétele, mert ránézésre is más egy kicsit,
és bizonyára nem előnyére, mert nem imádják annyira a madárkák, mint régen.
*
*
Csivike is megünnepelte Csuvikát a maga módján az este :
kegyesen hagyta magát etetni és kényeztetni,
aminél nagyobb örömet semmivel se tudna szerezni lánglelkű lovagjának.
Tündéri jelenetek tanúja voltam, ám ebből most sajnos kimaradtok,
mert nem vitt rá a lélek, hogy a masinámmal tönkretegyem az idillt.
(Mégse maradtok ki teljesen, mert másnap este lőttem néhány képet.)
Hiába látom szinte naponta, mégis minden alkalommal újra elolvadok tőle,
milyen bájos tud lenni ez a négydekás kis Rómeó,
és mennyi szeretet fér el abban az icipici kis szívében.
Órákig el tudnám nézni, ahogy szeretgeti az ő szíve hölgyét.
*
Az illető hölgy pedig érezhette az este,
hogy valamiért különleges nap elébe nézünk,
és egész kivételesen nem lökte le Csuvikát a kakasülőről,
sőt a helyét sem foglalta el, egy pillanatra sem.
Szegény Csuvicsek el sem akarta hinni, hogy mászhat egyenesen a bal sarokba,
nem kell megvárnia, míg én előbb kiimádkozom onnan Csivikét.
*
Ma délután meg
– körülbelül akkor, amikor négy évvel ezelőtt hazaértünk Csuvikával -
odaálltam a kalitka elé, és kezdtem nekik mesélni,
hogy is volt az első napunk, amikor találkoztunk Csuvikával :
hogyan választottam ki őt a testvérkéi közül,
hogyan zötyögtünk hazafelé Mátyásföldről az iszonyatos melegben,
milyen keserves féltékenységgel fogadta Csivike az ismeretlen Csuvikát,
később meg milyen szívszorító önfeláldozással,
milyen hűségesen őrizte őt éjjel-nappal, a kis kalitka rácsaira tapadva,
amíg még nem lakhattak együtt a nagy ketrecben.
*
Annyira édesek voltak : úgy néztek rám és úgy figyeltek
(különösen Csivike), mintha tisztán értenék minden szavamat.
Tündér volt a pontosan kéthónapos Csuvi Gyerek,
tündér volt Csivike a féltő és gondoskodó anyáskodásával -
mégis nehéz időket éltünk, nagyon jó, hogy már nem ott tartunk.
De ha akartok egy pillantást vetni a pici Csuvikára,
megtaláljátok őt a CSICSU blogban, 2012 augusztusánál.
(Itt van fönt, a jobb oldali sávban -
hisz tulajdonképpen ennek a blognak a CSICSU az eleje.)
*
Azt meg már el se hiszem, hogy azóta eltelt négy év...
A zötykölődés hazafelé a buszon ma is olyan, mintha tegnap történt volna.
Pedig bizony nem tegnap volt...
Remélem, lesz még következő négy évünk is,
és az is ugyanolyan észrevétlenül elszalad, mint ez az első négy.
*
*
UTÓIRAT, MÁSNAP ESTE
****************************
****************************
*
Csuvika nem lazsál -
avagy a tojásos rúd pusztulási sebessége :
*
*
*
*
*
*
*
(2016)
Új kommentek