Szegény kicsi drágaságom, édes pici hercegem !
Nem elég, hogy cserben hagyták a szárnyacskái,
és sehogyan sem akar megszületni a megoldás erre a problémára,
akkor még az itthonlétének 1500. napjáról is megfeledkezett ez a buta Mami.
Azaz hogy éppen csak nem feledkeztem meg :
véletlenül néztem rá a kis számlálóra itt jobb oldalon a blogban,
tegnapra virradóra, amikor már mutatta az ezerötszázat,
mert igazában addigra szombat volt, de nálunk még csak péntek éjszaka.
*
Borzasztóan elszégyelltem magam,
mert Csivike ugyanilyen ünnepére fölkészültem tisztességgel
(bár rémlik, hogy a végén ott is volt valami kis csúszás az idővel),
Csuvikáról meg elfelejtkeztem, mintha ő valami mostoha madárka lenne.
Pedig dehogy mostoha !
Csak máshol járt az eszem mostanában, nagyon el voltam foglalva valamivel,
amiről végül kiderült, hogy nem lesz belőle semmi, nem érte meg a sok vesződséget.
Így aztán szegény Csuvicsek kissé megkésve kapta meg az ajándékait,
mert csak akkor kezdtem kitalálni és megalkotni őket, amikor már át is kellett adni.
Tojásos rúd pedig nem is volt egyáltalán, pedig anélkül nem ünnep az ünnep.
Előző nap jártam egy állatpatikában, ahol nem csak gyógyszert lehet kapni,
és vettem két nyamvadt kis létrát a mászókára,
hát most ráfogtam, hogy azok is Csuvika ajándékai,
sőt maga az újabb elixír is ajándékká avanzsált, noha világos, hogy nem az.
*
*
Igazi ajándéknak pedig kreáltam végre egy létraféle kötélhágcsót,
amit már régen terveztem, hogy legyen Csuvikának min fölmásznia a kalitkához,
ha véletlenül lepottyan szegénykém a hazafelé úton, és a padlóra érkezik.
Nem nagy durranás ez a kötél (de azért dolgoztam vele jó sokat,
míg minden ágacskát rögzítettem vékony spárgával, hogy stabilan álljanak) :
sokkal szebbet és jobbat szerettem volna csinálni szegény kis gazfickómnak,
de hát ahhoz bodza kéne, mégpedig rengeteg, hogy létrát fűzhessek belőle.
Nekünk meg már alig vannak használható ágaink.
Hogy beválik-e majd ez a tüskés kötélhágcsó, egyelőre nem tudom,
de bízom a sikerben, mert Csuvika okos kis madár.
Mindig forgatja a fejét szegénykém, ha a padlóra érkezik,
hogy merre is van a fölfelé, de hát eddig hiába forgatta, mert nem volt semerre.
Biztos rögtön meg fogja érteni, ha legközelebb lepottyan,
hogy a kötél direkt őt várja, és föl tud rajta mászni, ha lesz ereje hozzá.
*
Azt viszont csak a jó Isten tudja, hogy a Nagy Fölfedezés mikorra várható.
Mióta jódos vizet isznak szegénykéim, Csuvika még csak egyszer repült ki.
Másodikán voltunk a dokinál, harmadikától adom nekik a BETADINE-t :
nem szeretnék feltétlenül összefüggést keresni a két dolog között,
de sajnos tény, hogy Csuvicsek tizenötödikéig nem repült ki egyáltalán.
Vagyis az állapota nemhogy nem javult, hanem kifejezetten romlott.
Távolról sem biztos persze, hogy a BETADINE a bűnös :
sokkal valószínűbb, hogy az átkozott szeptemberi nyár és az iszonyatos meleg,
ami véletlenül egybeesett a jódos vizes kúrával.
Az az egyetlen kirepülés is siralmasra sikeredett :
oda is, vissza is lepottyant szegény madár, sőt ahhoz se volt elég ereje,
hogy fölkapaszkodjon gyalog a mászókára, ha már szárnyakon nem sikerült.
Majd’ megszakadt a szívem érte : egy darabig fölmászott szépen,
ám úgy a mászóka közepe táján egy pici kis hintát kapott el következő lépcsőfoknak,
és onnan már nem tudott tovább haladni : hanyatt fekve lógott-lihegett rajta,
szorította a kis lábaival, ahogy csak bírta, de megfordulnia nem sikerült,
láthatóan egy frászban volt, hogy le fog pottyanni, ha nem bír tovább kapaszkodni.
Végül én mentettem meg (persze attól is megrémült),
és legszívesebben vele sírtam volna, soha még ennyire nem sajnáltam.
Mert micsoda megalázó helyzet az egy vagány kis madárnak,
hogy cserben hagyják az alkatrészei, se repülni, se kapaszkodni nincs elég ereje.
*
*
Jót tehát eddig nemigen tett a BETADINE (bár szívesen isszák mind a ketten),
rosszat viszont esetleg igen : nincs kizárva, hogy tönkretette a kis bélésüket.
Rémülten láttam ugyanis tegnap reggel,
hogy a kakigyűjtő szalvétákon helyes kis tócsa veszi körül mindkét kis kupacot,
Csivike meg Csuvika éjszakai produktumát – Csivikéét talán jobban.
Mivel az égvilágon semmi újdonságot nem ettek mostanában,
csak arra tudok gondolni, hogy a BETADINE lehet már sok nekik.
Pedig kevesebbet teszek a vízbe, mint amennyit a doki előírt,
és hétvégén szünetet tartottam vele már a múlt héten is.
*
Ma reggelre kisebbek voltak a tócsák, de voltak.
Pedig tegnap már a GASTROFERM M+C nevű probiotikumot kapták,
ami pont arra szolgál, hogy helyre pofozza a bélflórát,
és véget vessen az esetleges hasmenésnek.
Nem magamtól találtam ki (elég szégyen, mert gondolhattam volna rá),
hanem Legszakértőbb Szakértőm javasolta,
hogy azért a hosszú jódkúra után majd adjak nekik egy kis probiotikumot.
Én meg úgy döntöttem, hogy nem csak a kúra után,
hanem már közben is adom, biztos, ami biztos.
Gondoltam, hét közben jódot kapnak, hétvégén meg GASTROFERM-et.
Elvégre a kúrából hátravan még további két hét : iszonyúan hosszú idő !
És milyen jól tettem, hogy pénteken elzarándokoltam az ANIVET-be !
Mert bizony másnap reggelre ott voltak a tócsás kakik a kalitka fenekén :
nagy bajban lettem volna, ha nincs kéznél a jó kis probiotikum.
Azt hittem, majd a madárkák is örülnek neki,
mert ennek a szernek az elődjét imádták az előző picinyeim :
Csipikém rendszeresen meg is fürdött benne, annyira odavolt érte.
Csivi Pipi viszont másképp vélekedik, mint Nagy Elődje :
ő, aki fanyalgás és gondolkodás nélkül bármit megiszik a kezemből,
erre a mostani elixírre kissé gyanakodva tekint, és láthatóan nem ízlik neki.
Pedig még Csuvika is issza szépen, aki nem egy iszákos madár.
Jól is teszi (bár vedelné !), ugyanis ez a készítmény tele van vitaminokkal.
Csuvikának nem jött be sem a CALCIUM COLUMBA, sem a HEMAVIT GOLD,
de talán ez a GASTROFERM most bejön, és akkor kaphatja rendszeresen.
*
Hogy a jóddal mi legyen, azt nem tudom.
Egyelőre alighanem szünetet tartunk, és a jövő héten nem adok semmit az ivóvízbe.
Aztán majd meglátjuk, hogy rendeződnek-e a kaki-ügyek.
Nem csak a doki, hanem az ANIVET-ben a patikus hölgy is azt mondta,
hogy a jódos víz nem csinálhat semmi galibát -
de azért én már az első percben megrémültem attól,
hogy egy teljes hónapon keresztül itassam a madárkákkal.
El nem tudom képzelni, hogy mitől potyogtatnak ilyen hígakat, ha nem attól.
Vagyis Csuvikám ezerötszázadik napja nem sikerült valami vidámra,
bár őrajta változatlanul nem látszik és nem hallatszik, hogy bármi baja lenne.
Inkább Csivike bágyadt (néha egész ijesztően).
de hát őt mindig is földhöz vágta a készülődő eső,
így most nem tudom, hogy beteg készül lenni szegénykém,
vagy csak nincs megelégedve ezzel a megbolondult időjárással.
Jöhetne már az igazi ősz, attól talán mindannyian magunkhoz térnénk egy kicsit.
*
(2016)
Új kommentek