*
Képzeljétek, micsoda csapás érte megint az én oroszlánszívű gazfickóimat :
nem átallottam berakni egy létrát a kalitka fenekébe Csuvikának, lepottyanás esetére.
Vacsoraosztás közben történt a dolog, késő délután - az eredménye pedig az lett,
hogy rettenthetetlen kis hőseim szigorúan rács mögött töltötték az egész estét.
Nem mertek kiülni az ajtóba, ahol egyébként a legszívesebben időznek,
mert a létrácska pont az alatt díszeleg, és ők biztosak voltak benne,
hogy nagy baj történik, ha óvatlanul fölé ülnek.
Van egyébként létrájuk az ajtón kívül is, szinte ugyanott,
ami a tálcáról vezet föl a bejárathoz - na de az más !
Az már régen ott van.
Micsoda dolog, hogy most lett belőle még egy ?
És nem is ugyanolyan ! Sőt egészen más !
Ki tudja, hogy egy ilyen fazonú létra is létra-e ?
Jobb az ilyen rejtélyes dolgoktól távol maradni !
*
*
A létrácska pedig azért költözött be a kalitkába (megtehette volna előbb is),
mert szegény Csuvicsek bizony elég sűrűn találja magát a kalitka fenekén,
általában a Banyagáj szíves közreműködésével.
Ilyenkor mindig keresi a fölfelé vezető utat,
és bizony vergődik egy ideig, mire valahogy eléri a legalsó botok egyikét.
Rég meg kellett volna oldanom ezt a problémát, de jobb későn, mint soha.
*
*
Hogy miért éppen most jutott eszembe ?
Hát mert drága jó Csivi madaram
az éjjel úgy levágta Csuvikát a kakasülőről, hogy csak úgy nyekkent.
Pedig ő döntötte el, rusnya boszorkánya, hogy Csuvika helyén óhajt aludni,
szegény Csuvi meg engedelmesen fölmászott az ő helyére,
hogy jó, hát akkor megint fordítva alszanak.
Nagyot hibázott a boldogtalan, hogy ebbe így beletörődött :
jobban járt volna, ha türelmesen megvár engem (közben kimentem friss vízért),
hogy helyére tessékeljem Csivikét, ő pedig mászhasson a saját felére.
Ha mind a ketten fönt ülnek, akkor már nem tudok beleszólni az elhelyezkedésükbe.
*
*
Szóval Csuvika pottyant (mégpedig jó nagyot),
én meg legszívesebben kitekertem volna Banyácskám nyakát.
Haragban mentünk aludni, de később esni kezdett az eső,
és akkor valamennyire megbocsájtottam zakkant kis boszorkányomnak,
mert azt tudjuk már rég, hogy az eső belőle mindig a legrosszabbat hozza ki.
Ám reggel se sokáig tartott a békülékeny hangulatom :
nem volt elég a késő esti merénylet,
reggel szegény Csuvi ugyanúgy távozott a kakasülőről, mint elalvás előtt.
Az újabb lelökést nem előzte meg semmiféle viszály vagy veszekedés :
Csivinek egyszerűen eszébe jutott, hogy ő most a másik oldalon szeretne ülni,
és oda is vonult azonnal, lazán keresztülgyalogolva Csuvikán.
Szegény gyerek megint a kalitka fenekén találta magát,
pedig a kakasülőről leesni nem veszélytelen, hisz a ketrec hetvenöt centi magas,
és a kedvenc ülőke majdnem a tetejénél helyezkedik el.
*
*
Hát így esett, hogy mindenképp meg akartam oldani a dolognak legalább ezt a részét :
hogy ha már lekerült a "pincébe" (a legalsó botokat hívjuk földszintnek),
szegény Csuvi legalább könnyebben és kényelmesebben tudjon feljönni onnan.
Le tud kerülni oda szegénykém Csivi nélkül is, ha megijed valamitől vagy rosszul lép.
Biztosan tudom, hogy mindjárt a legközelebbi lepottyanásnál fölfedezi majd a létrát,
és ha rájön, hogy mire való, tovább nyilván nem fog félni tőle.
Addig meg marad megint az önkéntes raboskodás, ha ennyi eszük van szegénykéimnek.
*
Bónusznak pedig itt egy véletlen csúcsfotó Csivikéről :
*
*
*
(2017)
Új kommentek