Úgy látszik, tényleg igaz, hogy vak tyúk is talál szemet :
végre sikerült egy itatós képet lőnöm, amire már igen régen fájt a fogam,
de teljesen reménytelennek tűnt a dolog.
*
Most is csak azért járhattam sikerrel, mert egyáltalán nem ilyen képre vágytam :
Csuvika kínlódását akartam megörökíteni, hogy mit meg nem tesz Csivi kedvéért,
és micsoda kényelmetlen pózokba kényszeríti őt szívének kőszívű hölgye.
Csivike ugyanis újabban oda van ragadva a zöld kis kölescsipeszhez,
ami elvileg lépcsőként szolgál a számára, hogy föl tudjon mászni a kakasülőre.
Őnagysága azonban nem mászik, hanem megáll (illetve megül) félúton,
és képes órákig trónolni azon a vacak kis csipeszen,
aminél kényelmetlenebb ülőkét nehezen találhatna magának a kalitkában.
*
De Csivike alighanem mazochista, mert egyszerűen imádja.
Tőlem is elvárja, hogy oda emeljem föl neki esténként a különféle etető tálkákat,
Csuvikának pedig kutya kötelessége lábujjhegyre állva gebeszkedni,
és alulról fölfelé, ágaskodva etetni Csivikét -
mintha nem lenne az etetés szemből is, önmagában is épp elég fárasztó.
Ezt akartam tehát lefényképezni : Csuvi Lovag igyekezetét,
amint éppen szembe megy a fizika meg a hullámos létezés törvényeivel.
Csakhogy az én Hercegem nincs jóban a masinámmal :
pontosan tudta (mint mindig), hogy mire vágyom, és juszt sem azt mutatta.
Előbb méltatlankodva pillogott hátra, hogy miért zavarom,
*
aztán elmélyült tollászkodásba kezdett, mert tudja, hogy azt nem fényképezem,
*
végül pedig letámadta az itatót, hogy akkor inkább iszik egyet,
de Csivikét biztos nem eteti tovább, míg ott állok mögötte a fényképezővel.
Hát így lett végre egy egész jól sikerült, iszákos képem Csuvikáról :
fogalma se volt róla, hogy nagyobb örömet szerez vele, mint az udvarlással.
Ráadásul nagy pillanatot sikerült megörökítenem,
mert itt még a HEMA vitaminos koktélját itta Csuvika -
és ez volt az utolsó este, hogy megtehette.
Nem hinném, hogy fáj a szíve érte :
utána nem győzte a bothoz dörgölni a csőröcskéjét,
hogy hírmondója se maradjon az általa utált lötyinek.
*
Másnap este pedig, amikor először kapott újra tiszta vizet, közel egy hét után,
akkorát vedelt belőle szegénykém, hogy azt hittem, az itatót is megissza.
Iszonyatosan szomjas lehetett, hisz majdnem egy hétig alig ivott,
annyira utálta a Csivike szerint nagyon is finom csodalötyit.
De végül aztán csak meglett az udvarlós kép is, ha nem is éppen csúcsfotó.
*
Csivi Pipi Csuvikát csak esténként kínozza, nappal keményen dolgozik :
nem sokáig tartott a hitem szerint biztonságosan felfüggesztett csőrkoptató,
tegnap már nem mertem magukra hagyni vele a madárkákat, bezárva a kalitkába.
A sok madzag közül ugyan csak három vagy négy volt még elrágva,
viszont Csivi Boszi nagyon lelkesnek és tettre késznek tűnt,
nem tudhattam, mennyi idő alatt gyilkolja meg a többit.
Más munkát a kalitkában nemigen talál magának
(főleg, hogy most erre van rákattanva),
nekem viszont muszáj volt vásárolni mennem,
és arra az időre őt is be kellett zárnom.
*
Mit volt mit tenni : kénytelen voltam megint leszerelni a csőrkoptatót.
Igen ám – csakhogy Csuvika bent dekkolt a kalitkában,
és nagyon úgy tűnt, hogy nem is bírja rávenni magát szegénykém a kirepülésre.
Muszáj volt belevágnom a leszerelésbe úgy, hogy Csuvika jelen volt.
Ehhez ugye kicsit kijjebb kellett húznom és el is kellett fordítanom a kalitkát,
másképp nem fértem volna hozzá a veszélyes csőrkoptatóhoz.
Csuvikának már ennyi is több volt az elviselhetőnél -
hát még, amikor elkezdtem gyilkolni hátul a csomókat, a nagy, konyhai ollóval !
Rögtön elfelejtette szegénykém,
hogy órák óta nem bírja rászánni magát a repülésre :
iszkolt föl a kalitka tetejére,
és amit nem mert megtenni az ismerős, megszokott helyről,
azt most megtette szokatlan szögből, elfordított kalitkáról, sikerrel.
Így két legyet ütöttem egy csapásra (bár Csuvikát borzasztóan sajnáltam) :
nem csak a csőrkoptatót szedtem le nyugodtan,
de lustálkodó (???) Hercegemet is sikerült kiüldöznöm a ketrecből.
(Nem gondoltam egyébként, hogy ennyire megrémül a tüsténkedésemtől,
hisz a kalitkában nem nyúlkáltam, csak a rácsokon kívül.)
*
A csőrkoptatót aztán nem is a helyére szereltem vissza délután,
hanem egészen máshova : olyan helyre, ahol biztos nem üti agyon Csuvikát,
ha szorgalmatos tündérem el találja rágni az összes madzagját.
Továbbá le- és fölszerelni is könnyebben tudom, szükség esetén,
mert simán elérem, a kalitka elmozdítása nélkül.
Látványnak ugyan ronda és szokatlan,
hogy a tükrös virág mellett üres most a helye, de hát nincs mit tenni :
a biztonság százezerszer fontosabb, mint az esztétika.
Hogy aztán Csivike valaha is fölfedezi-e a munkalehetőséget az új helyen,
és hajlandó lesz-e ráülni a sosem használt zöld rudacskára, az még nagy kérdés.
Teljesen nem reménytelen a dolog,
mert egyszer-kétszer láttam már őt játszani azzal a kis csengővel,
ami szintén e fölött a rudacska fölött lóg.
A csőrkoptató régi helyére meg majd ki kell találnom valami mást
(mondjuk vékony kis ágakat, sok spárgával), amit megint lehet cincálni,
de akkor sem lesz belőle baleset, ha rápottyan Csuvikára.
*
Szegény kicsikém ma megint kétségbe ejtett a délelőtti kirepülésével :
újra csak az volt a benyomásom, hogy (más egyéb mellett) a látásával is baj van.
Mint a múlt héten (vagy mikor), amikor hazarepült a nem létező kalitkára...
Ma sokáig hezitált, hogy neki merjen-e vágni,
végül sikerült eltrafálnia a legrosszabb pillanatot :
akkor kelt útra, amikor én ott álltam a szoba közepén,
a rekamié kihúzott fiókja előtt, mert épp elpakoltam az ágyneműt.
Csuvikának azonban nem tűnt fel sem a kihúzott fiók (az se kicsi),
sem az én méretes valóságom : vélhetően csak akkor vett észre,
amikor már késő volt, és nem tudott kikerülni.
Azaz kikerült, mert ütközni nem ütköztünk, de a padlón kötött ki szegénykém.
*
Ott toporgott a mászóka aljában (lefényképezni nem volt szívem),
és hiába tekintgetett erre meg arra, nem találta meg a fölfelé vezető utakat,
amiket máskor gond nélkül használ, hasonló esetben.
Végül a lehető legrosszabb megoldást választotta
(vagy legalábbis a legnehezebbet) :
lemondott a mászókáról, és visszarepült a kalitkára.
Mégpedig padlóról startolva, elég meredeken fölfelé.
(Pedig ugye fölfelé repülni nehezebb – ez az, ami nem szokott sikerülni.)
Baj nélkül landolt a kalitka ajtaján, pontosan ott, ahova vélhetően vágyott.
Ez megint ellentmond annak, hogy baj lenne a látásával.
Továbbá az is érthetetlen, miért sikeredett hibátlanra a visszaút,
alig pár perc pihegés után, ráadásul fölfelé -
ha egyszer a kirepülés meg kudarcos lett, sokkal egyszerűbb feltételek mellett.
*
Számomra tényleg rejtély, hogy mi lehet szegény kicsikémmel.
Délután, elég durva hőségben, megint nekiveselkedett és kirepült :
olyan gyönyörűen érte el a mászóka tetejét, hogy azt hittem, Csivike repült ki.
Csak a hangja meg a formája volt gyanús, hogy mégis inkább Csuvi lehet.
Föl is álltam rögtön, és néztem a kalitkát : bizony, abban Csivike csücsült.
Vagyis Csuvikának volt ma egy érthetetlenül kudarcos meg egy hibátlan kirepülése.
*
Hogy a visszafelé út másodszor hogy sikerült, azt sajnos nem láttam :
bármennyire is sajnáltam, muszáj volt kimennem a szobából,
és előre tudtam, hogy ezzel véget vetek Csuvika sütkérezésének a mászókán.
Szépséges Hercegem sajnos kissé Mama-függő :
kirepülni szinte kizárólag a jelenlétemben hajlandó,
ha pedig eltűnök a látóteréből, azonnal hazarepül.
Csivike jelenlétében még esetleg előfordulhat, hogy nélkülem is kint marad,
de az meg olyan kis disznó, hogy csak addig vágyik Csuvika társaságára,
míg nagy nehezen ki nem csalogatja – aztán ha kicsalogatta, hamar ott is hagyja.
Ma már egyedül volt a mászókán Csuvika, mikor nekem ki kellett mennem,
Banyácskámnak meg hiába könyörögtem, hogy menjen egy kicsit vissza hozzá.
De nemigen lehetett baj a hazarepüléssel, mert nem voltam távol öt percig sem,
és amikor visszajöttem, nem láttam lihegni Csuvikát.
Beszélgettek a tornácon Csivikével, és úgy ültek ott, egymással szemben,
mintha már órák óta folyna a diskurzus, nem pedig csak egy-két perce.
*
(2016)
Új kommentek