Szegény kicsi tündérkémnek nem egészen azt küldték az istenek a nyolcszázadik itthon töltött napjára, aminek ő cseppet is örülni tudott volna : hatalmas felhőszakadást kapott ajándékba, mennydörgéssel, villámlással, dél körül esti sötétséggel, és általam gyorsan becsukott ablakokkal. Vártuk ugyan már a vihart, mert a tegnapi fülledt meleg se bírta boldoggá tenni egyikünket sem – de azért Csivike se díjazta az eső dobolását az erkély tetején, meg én sem azt, hogy (a villámlások miatt) pont akkor kellett elzárnom a gépet, amikor neki akartam fogni a mesének. Akadt volna persze más dolgom is, bőven, ám azt mind a konyhában kellett volna csinálnom, engem meg nem vitt rá a lélek, hogy magukra hagyjam szegény kis árváimat a nagy égzengésben. Csuvika borzasztóan fél a dörgéstől, és hiába mondom szegénykémnek, hogy kint vagyok a konyhában : ezt ő nemigen érti, így ha nem lát, azt hiszi, hogy egyedül maradtak ebben a nagy megpróbáltatásban. Mit volt mit tenni : tudomásul vettem, hogy ma is csúszik minden programom, és áldozatkészen befészkeltem magam a rekamié sarkába egy Nők Lapjával, míg elvonul a vihar. Lefekvés alighanem megint hajnalban lesz – ezt már most tudom, pedig még csak kora délután van.
Amúgy sem úgy indult ez a szegény 800. nap, ahogy egy jeles dátumnak készülődnie kéne : hiába igyekeztem ünnepi hangulatba ringatni magam (elvégre a pici ünnep is ünnep, nekem pedig Csivi Madár van annyira fontos, hogy az itthon létének különféle év- és napfordulóit igenis számon tartsam), sajnos úgy alakult az egész előző hét, hogy mindenre inkább képes voltam, mint a lelkes és ünnepi készülődésre. Hoztam a szokott formámat : a mosógépem sztrájkba lépett, a madárkáim legkedvesebb eleségéből az orrom előtt vitték el az utolsó csomagot az állatos boltban, a frissen vásárolt strandpapucsomat dobhattam ki újonnan, olyan istentelen vegyszer-szaga volt a nyomorultnak (az üzletben ez valahogy nem tűnt fel), műsoron kívül el kellett rohannom fogászatra, mert valami begyulladt a számban – szóval tisztára egy sikertörténet volt az egész hét, pedig az apraját még le sem írtam.
Legnagyobb bánatom azonban (amivel napokig kínlódtam) az volt, hogy Blogocskában eltűnt a kedvenc számlálóm : az a szép hosszú sárga, ami a blogforgalmat mutatja. Csak egy ronda hibajelentés díszelgett a helyén, én meg hiába irkáltam segélykérő leveleket fűnek-fának, válaszokat sehonnan se kaptam. A címzettek nyilván hülyének néztek (jogosan), vagy azt hitték, hogy időközben már megoldódott a probléma. Ugyanis úgy kétnapi kesergés és mérgelődés után rájöttem, hogy a számláló csak nálam, éspedig csak FIREFOX-ban nem látható : eszembe jutott megnézni a blogomat EXPLORER-ben is (amit egyébként sose használok), és kiderült, hogy ott semmi baja a számlálómnak, látható rendesen. Vagyis nálam lett letiltva valami a FIREFOX-ban, ami kellene a számláló működéséhez. De mi ? Hitem szerint én nem adtam az utóbbi időben semmilyen parancsot sehol, így fogalmam se volt róla, merre kéne a hibát keresnem. Nem is derült ki végül, hogy ki vagy mi volt a bűnös : több napnyi kesergés után végül úgy kaptam vissza szegény számlálómat péntek délután, hogy visszaállítottam Gépecske működését egy korábbi időpontra. Azóta persze félek, hogy mikor viszi el újra egy automatikus frissítés..... mert csak erre tudok tippelni.*
*Balra EXPLORER, jobbra FIREFOX
Az EXPLORER-ben viszont szörnyű felfedezést tettem : hogy ronda a blogom abban a böngészőben, azt eddig is tudtam, mert nem ugyanakkorák benne a betűk, mint a jó kis FIREFOX-ban, és ettől össze-vissza keverednek az én gondos munkával szerkesztett sortöréseim, kócos és rendetlen a szöveg, igen ocsmány az egész oldal – azt viszont nem tudtam (vagy időközben elfelejtettem), hogy egy csomó dolog az IE-ben nem is működik. Nem látható benne a csinos kis órácskám, nem látható a naptáras matricám, nem látható az INDA-ízelítő a filmecskékkel – szóval az EXPLORER úgy tragédia, ahogy van. A többi böngészőt nem tudom, mert nálam most csak ez a kettő van telepítve – de könyörgöm : ne olvassátok EXPLORER-ben a blogomat ! Nem is hasonlít arra, amilyennek valójában lennie kéne ! Annál én sokkal faxnisabb és igényesebb vagyok, mint ami az IE-ben látszik.
*
*
A legnagyobb csapást viszont az mérte a jó kedvemre tegnapelőtt, hogy megint csúnyán kikaptam a galambkák miatt, pedig már alig etetem őket. Egy teljesen kulturáltnak látszó házaspár volt az agresszor. Azt hittem, még meg is ver a nő, annyira felhúzta magát azon, hogy odarepült hozzám három galambocska, én pedig lekaptam a dög nehéz tatyómat a hátamról, hogy kivegyem belőle a maradék eleséget. Végül el se jutottam odáig, hogy tényleg előszedjem a zacskót, csak “ráutaló magatartást tanúsítottam”, de így is kaptam hideget-meleget, valami olyan hatalmas indulattal, mintha legalábbis embert öltem volna. Pedig nem szóltam vissza, ki se nyitottam a számat. Úgyhogy szegény árváim nem kaptak enni, hiába reménykedtek, és hiába volt mit adnom nekik. Én pedig azóta is azon mélázom, hogy TÉNYLEG be kell fejeznem az etetgetést (legalább nyárra), mielőtt valaki megtép. Amúgy sincs bennem túl sok élet, az állandó rettegés pedig rengeteg energiámba kerül. Hónapok (vagy évek) óta élek úgy, hogy félek kimenni a lépcsőházból, mert átlagosan két vagy három hetenként belém köt valaki a galambok miatt. A kis szerencsétlenek meg itt várnak a kapunk előtt, és addig repülnek utánam, míg valahol be nem adom a derekam... Legszívesebben már ki se lépnék a házból – de akkor meg éhen halunk. Biztos bele fogok dögleni, hogy csalódást kell okoznom szegénykéknek – pedig az lesz a vége, mert így nem lehet élni. Igaz, hogy úgy se... Minden vásárláskor át kell majd élnem, hogy egy gonosz és lelketlen dög vagyok. Pedig szerettem azzal hízelegni magamnak, hogy azért nem így van.*
Hát szóval... ilyen hangulatban ért minket Csivi nyolcszázadik napja. Talán rendben is van, hisz az ő felbukkanása egyben Csipikém halálát is jelenti – nem is volna szép igazán örülni.
*
*
*
(2014)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
*
Új kommentek