Bizony, ma két éve jött haza az én kis Tündérboszorkányom,
és ezt a jeles napot igyekeztem kellőképpen megünnepelni már tegnap is, nem csak ma.
Nem mintha olyan nagy dolgokra készültem volna, de tudtam,
hogy sok dolgom lesz a hétvégén, így jobbnak láttam időben elkezdeni az ünneplést.
Különben is hozzátartozik az ünnephez az előestéje,
így a tojásos rúd meg az almás tojás megérkezett már tegnap este a kalitkába.
*
És mekkora sikere volt !
Most aztán nem mondhatom, hogy hiába maszatoltam össze az edényeket :
picinyke éhezőim úgy vetették magukat kétfelől az almás tojásra,
mintha hetek óta erről álmodoztak volna, vagy pont az éhhalál szélén tántorognának.
Kivételesen még veszekedés sem volt,
továbbá azt se várták meg, hogy a kezemből kínáljam nekik a tálkát :
nagyon megfelelt a zabos etető helyén is, nem kellett hozzá a Mami közreműködése.
Ennyire még talán sosem örültek az almás tojásnak, pedig már régen rákaptak.
*
A tojásos rúd ehhez képest nem aratott akkora sikert
(pedig máskor képesek egy félóra alatt totálisan lekopasztani) :
ették, már csak illemből is, de még ma is távol áll a kopaszságtól szegény rudacska.
A másikat meg föl se fedezték, noha belógattam nekik mind a kettőt.
*
Amint már említettem valamelyik ünnepnél (talán karácsonykor) :
újabban a jeles napok nem járnak nálunk komoly ajándékkal – sőt semmilyennel se.
Tele vagyunk sosem használt játékokkal (jó részük már nincs is szem előtt),
továbbá helyünk sincs arra, hogy újabb kincsekkel szaporítsam a meglévő állományt.
Nem szeretik a madárkáim az újdonságokat,
jobban járok, ha csak a bevált kedvenceiket adom nekik, aminek biztosan örülnek.
Így nem sokat kell törni a fejemet :
a tojásos rúd, az almás tojás, esetleg új lifegő és rácsos labda jelenti az ünnepet.
Ezektől garantáltan nem félnek, és ha szerencsém van, még örülnek is nekik.
*
Most pedig szerencsém volt : nem csak a tegnapi almás tojásnak,
de a ma megkapott új kis rácsos labdának is hatalmasan örült Csivike.
Akkora hancúrt vitt véghez a labdácskájával, amilyet tőle még nem is láttam soha.
Nem is vettem elő a videókhoz használt fényképezőgépet,
mert eszembe se jutott, hogy érdemes lesz filmezni a labdával való találkozást.
Pedig érdemes lett volna : Csivi Pipi hosszú percekig gyötörte a labdáját.
Én meg még aggódtam, hogy majd meg lesz sértve, amiért elvettem a régit...
*

A mászókára kapott egy új kis lifegőt Őnagysága,
bár ez nem igazi ajándék, mert alkalom nélkül is meg kellett volna kapniuk -
de hát úgy voltam vele, hogy ha már így is, úgy is kell új lifegő,
akkor várjuk meg vele az ünnepet, hadd legyen eggyel több ajándék.
*
Helyes kis háromszöget kreáltam nekik vékony bodzaágból,
mégpedig ezúttal úgy, hogy kifúrtam a bodza közepét, és belefűztem a spárgát.
Így ez most egy abszolút stabil, biztonságos háromszög (akár bele is ülhetnek) -
csak sajnos nem játszott vele még senki.
Pedig a lifegőket azonnal birtokba szokták venni – nem tudom, ezzel mi bajuk van.
Szerintem életem legjobb lifegője – de hát Csivike nem így gondolja.
*
Ott ücsörög pedig most is a mászókán (mint szinte mindig), de mással van elfoglalva :
úgy tűnik, beleszeretett ő is Csuvika imádott bojtjába.
Hiába történt már meg sokszor az utóbbi időben, ma is becsapott szegény Csuvicsek :
rohantam be eszemet vesztve a konyhából, hogy mi történt az én kis bolondommal,
mert úgy elkezdett ordítani, egyik pillanatról a másikra, mint akit nyúznak.
Mi történt, mi történt – hát az, hogy Csivike trónolt a bojton !
*

Direkt bosszantja szegény Csuvit rusnya boszorkánya :
minél jobban ordít a célszemély, annál szélesebb Csivike képén a vigyor.
De hát ünnepeltről jót vagy semmit :
pici tündéremben még a banyaságot is imádom !
*
Az este szegény Csuvika is meg akarta ünnepelni Csivikét a maga módján :
hogy mi lett belőle, azt láthatjátok az alábbi filmen.
Borzasztóan sajnálom mindkét madárkámat :
szerintem Csivike fél Csuvikától (ez a filmen elég jól látható),
ugyanakkor Csuvi szenvedhet többet a kialakult helyzettől.
De azért nem állandó a harc, inkább csak este jönnek mindig a cirkuszok.
*
Örülök, hogy sikerült szép ünnepet varázsolnom a kis drágaságomnak -
bár az időjárás sajnos nem volt hozzá kegyes.
Délelőtt esti sötétség borult ránk és úgy tűnt, hogy mindjárt leszakad az ég,
de aztán nem lett belőle semmi, csak egy pár másodperces (!!!) zápor.
Csivikét viszont megviselte maga a tény, hogy KÉSZÜL az eső,
kicsit nyűgös és kedvetlen volt délelőtt.
*
Próbáltam nem gondolni arra, hogy "minek köszönhetem” Csivikét –
de azért nem lehet azt elfelejteni, hogy az ő felbukkanása mégiscsak fekete ünnep.
Hiszen sose hoztam volna haza, sose találkoztam volna vele,
ha előző nap meg nem hal Nagy Elődje, az én imádott Csipikém.
Életem legszörnyűbb napjait éltem, mikor szegény Csivit hazahoztam -
és azóta is csak remélni merem,
hogy nem ejtett rajta soha nem gyógyuló sebeket az akkori hangulatom.
Csipike pedig megbocsájtja nekem, hogy Csiviben sokszor őt látom -
vagy legalábbis belőle egy darabot.

Utóiratként el kell még mesélnem a mai estét.
Én is kaptam ajándékot Csivikétől erre a jeles napra -
mintha csak meg akarta volna köszönni, hogy hazahoztam két évvel ezelőtt.
Amint fölálltam innen a gép mellől, hogy hamarosan lefektessem őket,
az én pici tündérem már ott ült az egyik középső boton,
és olyan vágyakozva-követelőzve nyújtogatta lefelé a nyakát,
hogy muszáj volt odaállnom elé egy marék zabbal,
pedig előbb még ki akartam menni rágyújtani és szusszanni egyet.
Kép sajnos nem készült a jelenetről, pedig fantasztikusan édes lett volna :
Csivike nem is a zabot akarta, hanem csak a kezemet.
Azonnal belehasalt a tenyerembe, amint odanyújtottam neki,
és hosszú percekig nem is volt hajlandó kimászni belőle.
Csuvikát elzavarta, a zabot nem ette : bújt a tenyerembe,
fúrta a kis fejét az ujjaim közé, aztán végigpuszilgatta finoman mindegyiket.
Régebben is volt ilyen szeretetrohamos korszaka,
de most már hónapok óta sose hasalt bele a kezembe, csak evett róla.
Ő ezt adta nekem ajándékba : saját magát.
*

(2014)
*
*
*
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
*
Új kommentek