Akkor most elmesélem végre a tegnapi kalandjainkat,
mégpedig a kommentből indulva,
amit frissiben firkantottam az előző bejegyzés alá,
amikor hazaértünk az orvostól.
Ehhez teszem majd hozzá a többit, ami még eszembe jut.
*
mégpedig a kommentből indulva,
amit frissiben firkantottam az előző bejegyzés alá,
amikor hazaértünk az orvostól.
Ehhez teszem majd hozzá a többit, ami még eszembe jut.
*
Itt van tehát a rövid (és zilált), tegnapi kis összefoglaló :
Nagyon szépen köszönjük mindenkinek a drukkolást - ránk fért, és segített.
Hála Istennek : úgy tűnik, egyelőre nem kell (nagyon) aggódni Csivi Pipiért.
Majd elmesélem részletesen, talán holnap vagy mit tudom én -
a lényeg az, hogy amitől legjobban meg voltam rémülve,
az hullámosokra nem jellemző.
Nekik nem szokott gombóc képződni a szöszökből a begyecskéjükben,
csak a nimfáknak.
Hála Istennek : úgy tűnik, egyelőre nem kell (nagyon) aggódni Csivi Pipiért.
Majd elmesélem részletesen, talán holnap vagy mit tudom én -
a lényeg az, hogy amitől legjobban meg voltam rémülve,
az hullámosokra nem jellemző.
Nekik nem szokott gombóc képződni a szöszökből a begyecskéjükben,
csak a nimfáknak.
Ez tehát egy fölösleges pánik volt -
de legalább nyugodtan vághatunk neki a hétvégének.
Péter doktor (őt vagy tíz éve ismerem az Egyetemről,
de most már évek óta nem jártunk nála)
alaposan átvizsgálta mindkét madárkámat, és teljes biztonsággal kizárta
(csak úgy tapintás alapján),
hogy Csivike bögyében bármi legyen, ami nem oda való.
A rusnya potyadékok nem az esetleg benyelt spárgától olyan színűek, amilyenek,
hanem valami más baj lehet, amire nyilván rávilágít majd a székletvizsgálat.
Péter húgysavat emlegetett, hogy abból lehet sok vagy kevés (elfelejtettem),
és ez valószínűleg valami vese-problémára utalhat.
Az se nagy öröm, de (talán) mégiscsak jobb, mint a bélelzáródás.
de legalább nyugodtan vághatunk neki a hétvégének.
Péter doktor (őt vagy tíz éve ismerem az Egyetemről,
de most már évek óta nem jártunk nála)
alaposan átvizsgálta mindkét madárkámat, és teljes biztonsággal kizárta
(csak úgy tapintás alapján),
hogy Csivike bögyében bármi legyen, ami nem oda való.
A rusnya potyadékok nem az esetleg benyelt spárgától olyan színűek, amilyenek,
hanem valami más baj lehet, amire nyilván rávilágít majd a székletvizsgálat.
Péter húgysavat emlegetett, hogy abból lehet sok vagy kevés (elfelejtettem),
és ez valószínűleg valami vese-problémára utalhat.
Az se nagy öröm, de (talán) mégiscsak jobb, mint a bélelzáródás.
Csuvika karmait is megnézettem, ha már ott voltunk,
de Péter azt mondta, hogy ő még nem vágna belőlük.
Igaza is van, hisz még csak most lesz két hónapja, hogy Tamás levágta.
Le is lett mérve mindkét pincurkám : Csivi Őnagysága ötdekás debella
(már csak ezért sem lehet gombóc a begyében, mert attól fogyna),
de Csuvika se sokkal marad le mögötte, a maga 48 grammjával.
A spárgára (ami nálunk kenderzsineg) azt mondta Péter, hogy fölösleges tiltani.
Szerinte ez olyasmi, mint a gyereknél a biciklizés : lehet belőle baleset,
de azért mégiscsak biciklizik a legtöbb gyerek, és kutya baja tőle.
Majd még mesélek egy új bejegyzésben,
de most iszonyú fáradt vagyok, hiába boldog.
A kezem is remeg még mindig, alig találom a billentyűket.
Nem az izgalomtól, hanem a dög nehéz szatyortól.
Odafelé taxival mentünk, de visszafelé busszal.
Hiba volt : télen többé nem kockáztatok.
Majd elmondok mindent részletesen, ha egy kicsit magamhoz tértem.
Lehet, hogy csak holnap, mert végre aludni is kéne. Az éjjel négy órát aludtam.
Millió és millió puszi mindenkinek, aki szorított értünk.
*
de Péter azt mondta, hogy ő még nem vágna belőlük.
Igaza is van, hisz még csak most lesz két hónapja, hogy Tamás levágta.
Le is lett mérve mindkét pincurkám : Csivi Őnagysága ötdekás debella
(már csak ezért sem lehet gombóc a begyében, mert attól fogyna),
de Csuvika se sokkal marad le mögötte, a maga 48 grammjával.
A spárgára (ami nálunk kenderzsineg) azt mondta Péter, hogy fölösleges tiltani.
Szerinte ez olyasmi, mint a gyereknél a biciklizés : lehet belőle baleset,
de azért mégiscsak biciklizik a legtöbb gyerek, és kutya baja tőle.
Majd még mesélek egy új bejegyzésben,
de most iszonyú fáradt vagyok, hiába boldog.
A kezem is remeg még mindig, alig találom a billentyűket.
Nem az izgalomtól, hanem a dög nehéz szatyortól.
Odafelé taxival mentünk, de visszafelé busszal.
Hiba volt : télen többé nem kockáztatok.
Majd elmondok mindent részletesen, ha egy kicsit magamhoz tértem.
Lehet, hogy csak holnap, mert végre aludni is kéne. Az éjjel négy órát aludtam.
Millió és millió puszi mindenkinek, aki szorított értünk.
*
Eddig a frissiben született kommentecske, ezt kéne most kiegészíteni.
Nem tudom, mennyire fog sikerülni, mert olyan spannolt voltam tegnap egész nap,
hogy alighanem minden kiesett közben a fejemből.
Nem tudom, mennyire fog sikerülni, mert olyan spannolt voltam tegnap egész nap,
hogy alighanem minden kiesett közben a fejemből.
Reggel nyolckor csörgött a vekker (ami nálam hajnalnak számít),
hogy tudjak beszélni a rendelővel,
mielőtt még operálni kezd az orvos, aki éppen bent van.
Arra akartam rákérdezni, hogy reális-e a veszély,
amivel Ildi riogatott az általa átküldött irományban,
illetve, hogy van-e mód diagnosztizálni és szükség esetén megoperálni,
ha netán Csivikém bögyében tényleg gombóc képződött a spárga szöszeiből.
Orvos még nem volt bent, amikor telefonáltam,
arról pedig biztosított az asszisztens,
hogy ha beér, akkor se lesz ideje beszélgetni velem.
Így a kérdéseimet csak megüzenni tudtam,
és vártam a választ, amit majd az asszisztens továbbít nekem.
hogy tudjak beszélni a rendelővel,
mielőtt még operálni kezd az orvos, aki éppen bent van.
Arra akartam rákérdezni, hogy reális-e a veszély,
amivel Ildi riogatott az általa átküldött irományban,
illetve, hogy van-e mód diagnosztizálni és szükség esetén megoperálni,
ha netán Csivikém bögyében tényleg gombóc képződött a spárga szöszeiből.
Orvos még nem volt bent, amikor telefonáltam,
arról pedig biztosított az asszisztens,
hogy ha beér, akkor se lesz ideje beszélgetni velem.
Így a kérdéseimet csak megüzenni tudtam,
és vártam a választ, amit majd az asszisztens továbbít nekem.
Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a lényeg nem jutott el hozzám :
a válasz úgy szólt, hogy igen, van mód diagnosztizálni egy ilyen gombócot,
és igen, operálnak pár dekás kis testet is, ha szükséges.
Megtudtam ezen kívül, hogy időpont egész napra nincs,
sőt legközelebb csak jövő csütörtökön tud fogadni a jelen lévő doktor úr.
Tegnap is csütörtök volt : az pont egy hét,
én viszont egy napot sem akartam várni, hisz totális volt bennem a pánik,
hogy Csivike bögye tele lehet szöszökkel, és meg fog halni bélelzáródásban.
De nem volt mit tenni : ha nem mehetünk, hát nem mehetünk.
Próbáltam belenyugodni,
hogy a sorsra kell bíznunk magunkat, aztán lesz, ami lesz.
Eszembe jutott még az Egyetem, mint lehetőség,
csakhogy az Egzotikus Osztályt képtelenség elérni telefonon,
meg különben se szívesen vittem volna Csivikét ismeretlen orvoshoz.
a válasz úgy szólt, hogy igen, van mód diagnosztizálni egy ilyen gombócot,
és igen, operálnak pár dekás kis testet is, ha szükséges.
Megtudtam ezen kívül, hogy időpont egész napra nincs,
sőt legközelebb csak jövő csütörtökön tud fogadni a jelen lévő doktor úr.
Tegnap is csütörtök volt : az pont egy hét,
én viszont egy napot sem akartam várni, hisz totális volt bennem a pánik,
hogy Csivike bögye tele lehet szöszökkel, és meg fog halni bélelzáródásban.
De nem volt mit tenni : ha nem mehetünk, hát nem mehetünk.
Próbáltam belenyugodni,
hogy a sorsra kell bíznunk magunkat, aztán lesz, ami lesz.
Eszembe jutott még az Egyetem, mint lehetőség,
csakhogy az Egzotikus Osztályt képtelenség elérni telefonon,
meg különben se szívesen vittem volna Csivikét ismeretlen orvoshoz.
Igyekeztem úgy kezdeni a napot, mint máskor
(a madárkákat még csak ezután ébresztettem),
de nem nagyon sikerült : eszemet vette a rettegés,
és ezt szegény pincurkáim nyilván nagyon is érezték.
Csivike nem akart sem enni, sem inni, minek következtében nem is kakilt :
én ezt arra magyaráztam, hogy biztos romlik az állapota szegénykémnek,
és nagy léptekkel haladunk a bélelzáródás felé -
közben alighanem csak bennem érezte a pánikot, és ettől ijedt meg ő is.
Mikor pedig hosszasan üldögélt a kalitkában egy lefelé vezető boton,
amit egyébként sose látogat, és egyáltalán nem szokott ráülni,
én végképp összeomlottam, hogy vége a madaramnak,
mert eszembe jutott, hogy Csipikém is pontosan ezt csinálta a halála estéjén :
behúzódott egy olyan sarokba, ahol addig sose járt, és olyan csipeszen üldögélt,
ami sokkal lejjebb volt, mint ahol ő valaha is tartózkodni szokott.
Biztos voltam benne, hogy Csivike szokatlan elhelyezkedése is rosszat jelent.
Eddigre azért már bőven dél körül járt az idő (vagy nem is tudom),
én pedig nem bírtam tovább : nemhogy a jövő hetet,
de a mai napot se mertem volna kivárni, amíg majd Tamással beszélhetek,
és bekönyöröghetem hozzá magunkat soron kívül.
AZONNAL akartam orvost, mert meg voltam őrülve, hogy mára meghal Csivike.
Hívtam újra a Jász utcát,
és enyhén eszement állapotban kérleltem az asszisztenst, hogy mehessünk.
Nem vagyok rá büszke (hogy megint soron kívül), de hát muszáj volt.
Illetve én azt hittem, hogy muszáj.
Elhittem annak a nyomorult cikknek (amit az előző bejegyzésemben idéztem),
hogy Csivike életveszélyben van – és mivel elhittem, úgy is láttam.
Szegény asszisztens (mit tehetett mást) rám hagyta, hogy jó, hát menjünk.
Viszonylag szerencsésen begyűjtöttem a rémült madárkákat
(nem voltak igazán felkészítve a doktor bácsira,
bár a szatyor meg a kis ketrec itt díszelgett az orruk előtt a nagy szobában,
mert kihoztam a kicsiből még előző nap, hogy átmelegedjen, hátha szükség lesz rá),
aztán mikor ők már a szállító ketreckéjükben sírdogáltak, hívtam egy taxit.
*
(a madárkákat még csak ezután ébresztettem),
de nem nagyon sikerült : eszemet vette a rettegés,
és ezt szegény pincurkáim nyilván nagyon is érezték.
Csivike nem akart sem enni, sem inni, minek következtében nem is kakilt :
én ezt arra magyaráztam, hogy biztos romlik az állapota szegénykémnek,
és nagy léptekkel haladunk a bélelzáródás felé -
közben alighanem csak bennem érezte a pánikot, és ettől ijedt meg ő is.
Mikor pedig hosszasan üldögélt a kalitkában egy lefelé vezető boton,
amit egyébként sose látogat, és egyáltalán nem szokott ráülni,
én végképp összeomlottam, hogy vége a madaramnak,
mert eszembe jutott, hogy Csipikém is pontosan ezt csinálta a halála estéjén :
behúzódott egy olyan sarokba, ahol addig sose járt, és olyan csipeszen üldögélt,
ami sokkal lejjebb volt, mint ahol ő valaha is tartózkodni szokott.
Biztos voltam benne, hogy Csivike szokatlan elhelyezkedése is rosszat jelent.
Eddigre azért már bőven dél körül járt az idő (vagy nem is tudom),
én pedig nem bírtam tovább : nemhogy a jövő hetet,
de a mai napot se mertem volna kivárni, amíg majd Tamással beszélhetek,
és bekönyöröghetem hozzá magunkat soron kívül.
AZONNAL akartam orvost, mert meg voltam őrülve, hogy mára meghal Csivike.
Hívtam újra a Jász utcát,
és enyhén eszement állapotban kérleltem az asszisztenst, hogy mehessünk.
Nem vagyok rá büszke (hogy megint soron kívül), de hát muszáj volt.
Illetve én azt hittem, hogy muszáj.
Elhittem annak a nyomorult cikknek (amit az előző bejegyzésemben idéztem),
hogy Csivike életveszélyben van – és mivel elhittem, úgy is láttam.
Szegény asszisztens (mit tehetett mást) rám hagyta, hogy jó, hát menjünk.
Viszonylag szerencsésen begyűjtöttem a rémült madárkákat
(nem voltak igazán felkészítve a doktor bácsira,
bár a szatyor meg a kis ketrec itt díszelgett az orruk előtt a nagy szobában,
mert kihoztam a kicsiből még előző nap, hogy átmelegedjen, hátha szükség lesz rá),
aztán mikor ők már a szállító ketreckéjükben sírdogáltak, hívtam egy taxit.
*
Madárbarát sofőrt kértem a diszpécsertől, és tényleg olyan jött értünk :
egy végtelenül helyes, rokonszenves férfiú,
aki pillanatnyilag csak kutyával, macskával és teknőccel rendelkezik
(utóbbi vele él 24 éve), de volt már hörcsöge és hullámos papagája is.
Mégpedig pontosan olyanok voltak a madárkái, mint az enyémek, csak fordítva :
nála kék volt a tojó, és zöld volt a hím.
Remekül elbeszélgettünk, rögtön a szívembe zártam ezt az állatbarát sofőrt -
annál jobban bánt azóta is, hogy borravalót alig adtam neki,
mert hamarjában nem tudtam eldönteni, mit is kéne tennem.
2820 Ft volt a végösszeg (sokkal rosszabbra számítottam),
ami nagy pech, mert túl közel van a háromezerhez.
Ha mondjuk 2500 a tarifa, nyilván akkor is háromezret adtam volna -
de sajnos így is csak annyit adtam.
Fémpénzt adni szégyelltem, egy plusz ötszázast meg már sokallottam.
Azóta is bánt, hogy ilyen bunkó voltam -
de azóta se tudom, mi lett volna a helyes megoldás.
A váró (lévén kora délután, inkább még ebédidő) kellemesen levegős volt,
ketten-hárman várakoztunk, bár az emberek közben cserélődtek.
Legnagyobb örömömre (és egyben zavaromra is) egyszer csak felbukkant Tamás,
aki tegnap nem rendelt, de valamiért beszaladt pár percre.
Röviden előadtam neki, hogy mit keresünk ott már megint
(előző nap voltam nála madarak nélkül, Csivike pottyantmányaival),
ő pedig egyetlen mondatával rendbe rakta a lelkemet :
közölte, hogy hullámosban még sose látott szőrgolyót, az csak nimfára jellemző.
Mázsás kő, sőt valósággal szikla gördült le rólam, ettől az egyetlen mondattól.
Szegény pindurkáim elég rosszul viselték a várakozást meg az egész helyzetet :
elnyúlva feküdtek a kis ketrec két sarkában, egymástól is távol,
és nem reagáltak semmire, pedig többen is udvaroltak nekik a váróban.
Csuvika éppen csak a szemét nyitotta ki, ha szóltam hozzá, Csivike még azt se.
Aztán bent, a jól ismert rendelőben kénytelenek voltak föléledni szegénykéim.
Péter doktort kihívták valamiért, amikor már vizsgálta Csivikét,
és ő ment is, madárral a kezében : mi kettesben maradtunk Csuvikával.
Talán Péter jelenlétében mozdulni se mert szegény Hercegem
(bár őt még sose látta, de a szobát, amiben voltunk, annál többször),
ám hogy Péter kiment, Csuvika valóságos hisztériás rohamot kapott,
mindenáron ki akart repülni (!!!) abból a csöpp ketrecből.
Verte magát össze-vissza, vadul szabadulni igyekezett, de persze hiába.
Mondtam is Péternek, amikor visszajött,
hogy szegény Csuvikának rossz emlékei vannak a legutóbbi karomvágásról,
és Péter megerősítette, hogy bizony, arra ő emlékezhet, hogy az itt történt.
*
egy végtelenül helyes, rokonszenves férfiú,
aki pillanatnyilag csak kutyával, macskával és teknőccel rendelkezik
(utóbbi vele él 24 éve), de volt már hörcsöge és hullámos papagája is.
Mégpedig pontosan olyanok voltak a madárkái, mint az enyémek, csak fordítva :
nála kék volt a tojó, és zöld volt a hím.
Remekül elbeszélgettünk, rögtön a szívembe zártam ezt az állatbarát sofőrt -
annál jobban bánt azóta is, hogy borravalót alig adtam neki,
mert hamarjában nem tudtam eldönteni, mit is kéne tennem.
2820 Ft volt a végösszeg (sokkal rosszabbra számítottam),
ami nagy pech, mert túl közel van a háromezerhez.
Ha mondjuk 2500 a tarifa, nyilván akkor is háromezret adtam volna -
de sajnos így is csak annyit adtam.
Fémpénzt adni szégyelltem, egy plusz ötszázast meg már sokallottam.
Azóta is bánt, hogy ilyen bunkó voltam -
de azóta se tudom, mi lett volna a helyes megoldás.
A váró (lévén kora délután, inkább még ebédidő) kellemesen levegős volt,
ketten-hárman várakoztunk, bár az emberek közben cserélődtek.
Legnagyobb örömömre (és egyben zavaromra is) egyszer csak felbukkant Tamás,
aki tegnap nem rendelt, de valamiért beszaladt pár percre.
Röviden előadtam neki, hogy mit keresünk ott már megint
(előző nap voltam nála madarak nélkül, Csivike pottyantmányaival),
ő pedig egyetlen mondatával rendbe rakta a lelkemet :
közölte, hogy hullámosban még sose látott szőrgolyót, az csak nimfára jellemző.
Mázsás kő, sőt valósággal szikla gördült le rólam, ettől az egyetlen mondattól.
Szegény pindurkáim elég rosszul viselték a várakozást meg az egész helyzetet :
elnyúlva feküdtek a kis ketrec két sarkában, egymástól is távol,
és nem reagáltak semmire, pedig többen is udvaroltak nekik a váróban.
Csuvika éppen csak a szemét nyitotta ki, ha szóltam hozzá, Csivike még azt se.
Aztán bent, a jól ismert rendelőben kénytelenek voltak föléledni szegénykéim.
Péter doktort kihívták valamiért, amikor már vizsgálta Csivikét,
és ő ment is, madárral a kezében : mi kettesben maradtunk Csuvikával.
Talán Péter jelenlétében mozdulni se mert szegény Hercegem
(bár őt még sose látta, de a szobát, amiben voltunk, annál többször),
ám hogy Péter kiment, Csuvika valóságos hisztériás rohamot kapott,
mindenáron ki akart repülni (!!!) abból a csöpp ketrecből.
Verte magát össze-vissza, vadul szabadulni igyekezett, de persze hiába.
Mondtam is Péternek, amikor visszajött,
hogy szegény Csuvikának rossz emlékei vannak a legutóbbi karomvágásról,
és Péter megerősítette, hogy bizony, arra ő emlékezhet, hogy az itt történt.
*
Most viszont nem Csuvika volt a főszereplő, hanem Csivike.
Annyira sajnáltam szegénykémet – bár ő viszonylag békésen tűri a vizsgálatokat.
Végig magasztaltam, hogy milyen okos és bátor kislány,
magyaráztam neki, hogy a doktor bácsi jót akar és meg fogja őt gyógyítani -
de közben a szívem szakadt meg, ahogy Péter tapogatta-nyomkodta a kis bögyét,
mert úgy képzelem, hogy az nagyon is fájhatott neki, meg nyilván rémisztő is volt.
De tűrte pici tündérem, meg se nyikkant, menekülni sem igen próbált.
Az eredmény pedig biztosan megért egy kis fájdalmat (persze én könnyen beszélek),
mert Péter kizárta, hogy bármi lenne Csivike bögyében, ami nem oda való.
Átvizsgálta a Kisasszony összes többi alkatrészét is,
és mindennel meg volt elégedve, kivéve a súlyát és persze a pottyantmányait.
Tegnap éppen piros volt a szalvéta-lepedő a kis ketrecben,
csak úgy virítottak rajta a világos drapp potyadékok.
*
Annyira sajnáltam szegénykémet – bár ő viszonylag békésen tűri a vizsgálatokat.
Végig magasztaltam, hogy milyen okos és bátor kislány,
magyaráztam neki, hogy a doktor bácsi jót akar és meg fogja őt gyógyítani -
de közben a szívem szakadt meg, ahogy Péter tapogatta-nyomkodta a kis bögyét,
mert úgy képzelem, hogy az nagyon is fájhatott neki, meg nyilván rémisztő is volt.
De tűrte pici tündérem, meg se nyikkant, menekülni sem igen próbált.
Az eredmény pedig biztosan megért egy kis fájdalmat (persze én könnyen beszélek),
mert Péter kizárta, hogy bármi lenne Csivike bögyében, ami nem oda való.
Átvizsgálta a Kisasszony összes többi alkatrészét is,
és mindennel meg volt elégedve, kivéve a súlyát és persze a pottyantmányait.
Tegnap éppen piros volt a szalvéta-lepedő a kis ketrecben,
csak úgy virítottak rajta a világos drapp potyadékok.
*
Szegény Csuvicsek lényegesen rosszabbul viselte az érdeklődést, mint Csivike.
Ő jóval rövidebb ideig volt kézben,mint Banyácskám, de ezt is sokallotta.
Említettem a repülési problémáját, aminek tavasz óta nem tudjuk az okát -
mire Péter olyasmit mondott, hogy hát igen, röpképtelenséget sok minden okozhat,
nehéz azt kideríteni, hogy pontosan mi is lehet a baj.
Csivikénél rákérdezett még a kalciumra is a doktor úr,
hogy eszik-e elég szépiát a madárka.
Mondtam, hogy nemigen, mert a csőrkoptatókról is csak a spárgát eszi.
Nem kaptam rá utasítást, de ma elkezdtem itatni a CALCIUM COLUMBÁ-t,
mert elég régen volt az utolsó kúra, és biztos jót tesz mindkét madárkámnak.
Ő jóval rövidebb ideig volt kézben,mint Banyácskám, de ezt is sokallotta.
Említettem a repülési problémáját, aminek tavasz óta nem tudjuk az okát -
mire Péter olyasmit mondott, hogy hát igen, röpképtelenséget sok minden okozhat,
nehéz azt kideríteni, hogy pontosan mi is lehet a baj.
Csivikénél rákérdezett még a kalciumra is a doktor úr,
hogy eszik-e elég szépiát a madárka.
Mondtam, hogy nemigen, mert a csőrkoptatókról is csak a spárgát eszi.
Nem kaptam rá utasítást, de ma elkezdtem itatni a CALCIUM COLUMBÁ-t,
mert elég régen volt az utolsó kúra, és biztos jót tesz mindkét madárkámnak.
Péter doktorral végül abban maradtunk, hogy egyelőre nincs mit tenni,
míg meg nem jön a székletvizsgálat eredménye.
Majd attól függően lépünk tovább.
Mindenesetre meghagytuk a jövő csütörtöki időpontot,
amit még reggel kaptam a telefonban.
Csak reménykedni lehet, hogy nem lesz annál sürgősebb a dolog.
Csivike nincs rosszabbul (de jobban sem), ma elég sokat röpködött délelőtt.
Nagy boldogságomban, hogy bélelzáródástól nem kell tartanom,
sőt a spárgákat se kell valami másra (de mire ???) cserélnem a madárkák körül,
úgy döntöttem, hogy hazafelé nem hívok taxit, nincs olyan hideg, vállalom a buszt.
Hiba volt – ahogy már írtam is a tegnapi kommentben.
Boldogság és lelkesedés ide vagy oda, a téli szatyor iszonyú nehéz,
azt hittem, elpusztulok, mire nagy nehezen hazavánszorogtunk.
De nem is ez volt a fő baj, hanem a csúszós utak.
Soha többé nem vállalkozom a madárkákkal téli gyaloglásra !
Nem lett semmi baj, de lehetett volna, és nem érdemes vállalni ekkora kockázatot.
Szinte centinként tipegtem előre, hogy biztosan el ne essek,
a szatyor meg ily módon háromszor annyi ideig húzta a vállamat, mint máskor.
Beletelt jó félórába, míg megtettem a kilométeres utat a busztól hazáig -
de azt se mondhatnám, hogy a Jász utca környékén nem csúsztak a járdák.
Átkoztam a smucigságomat, hisz baleset árán tán mégse kéne spórolni.
De nem lett baleset, hazaértünk egészben.
Csivikém ennek annyira örült, hogy nemsokára kirepült és futott egy kört,
pedig addigra már besötétedett, és sötétben újabban végképp nem szokott röpködni.
Egyelőre tehát jól sültek el a dolgok – de azért a drukkolás még nagyon is ránk fér.
*
sőt a spárgákat se kell valami másra (de mire ???) cserélnem a madárkák körül,
úgy döntöttem, hogy hazafelé nem hívok taxit, nincs olyan hideg, vállalom a buszt.
Hiba volt – ahogy már írtam is a tegnapi kommentben.
Boldogság és lelkesedés ide vagy oda, a téli szatyor iszonyú nehéz,
azt hittem, elpusztulok, mire nagy nehezen hazavánszorogtunk.
De nem is ez volt a fő baj, hanem a csúszós utak.
Soha többé nem vállalkozom a madárkákkal téli gyaloglásra !
Nem lett semmi baj, de lehetett volna, és nem érdemes vállalni ekkora kockázatot.
Szinte centinként tipegtem előre, hogy biztosan el ne essek,
a szatyor meg ily módon háromszor annyi ideig húzta a vállamat, mint máskor.
Beletelt jó félórába, míg megtettem a kilométeres utat a busztól hazáig -
de azt se mondhatnám, hogy a Jász utca környékén nem csúsztak a járdák.
Átkoztam a smucigságomat, hisz baleset árán tán mégse kéne spórolni.
De nem lett baleset, hazaértünk egészben.
Csivikém ennek annyira örült, hogy nemsokára kirepült és futott egy kört,
pedig addigra már besötétedett, és sötétben újabban végképp nem szokott röpködni.
Egyelőre tehát jól sültek el a dolgok – de azért a drukkolás még nagyon is ránk fér.
*
(2017)
*
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
*
*
Új kommentek