... mármint a reményt, hogy óvatos kis Tündérboszorkányom
fog még a tenyeremből falatozni kalitkán kívül is egy szép napon.
Talán sűrűbben kéne próbálkozni – ám az az igazság,
hogy valami nagyon én sem igyekszem elérni ezt az idilli állapotot.
De azért ha eszembe jut, időnként kínálgatom.
Legutóbb a múlt héten – csak még nem volt alkalmam beszámolni róla.
*
Csivike imád a kalitka külső falán ücsörögni.
Kedvenc trónusa egy kényelmetlen műanyag rudacska,
az ajtó tetejétől talán arasznyi távolságra.
Nem győzök ámulni (és persze olvadozni) a bátorságán,
amikor ott éri a vacsoraosztás a szokásos őrhelyén,
és nem repül el az én oroszlánszívű amazonom,
még csak odébb se sétál, valahova följebb a rácsokon,
hanem békésen tűri, hogy ott matatok közvetlenül mellette.
Forgatja a kis fejét a kezem után, érdeklődve, okosan -
és figyeli, hogy rendesen megtömöm-e nekik a vacsorához a tálkákat.
*
Ilyenkor mindig nagy a kísértés, hogy megkínáljam őt valamivel :
néha szokta is jelezni, hogy nem bánná a dolgot, amikor olyan kedve van.
Bár aztán legtöbbször kiderül,
hogy csak elképzelni meri a kalitkán kívüli falatozást, megtenni már nem.
Vagy ha meg is tenné, Csuvika kezd ordítani kétségbeesetten a mászókáról,
hogy legyen esze, mit csinál, kalitkán kívül nem szabad hinni a Maminak.
*
Viszont aznap Csuvika éppen nem figyelt, amikor ezek a képek készültek,
így módom volt Banyácskámmal kicsit hosszabban kísérletezni.
Első nekifutásra mindjárt ajtóstul rontottam a házba :
a tenyeremből kínáltam neki a zabocskát,
ám ő ezt súlyos tolakodásnak vette (jogosan), hiába imádja a zabot.
Biztosra vettem, hogy pillanatokon belül faképnél hagy,
olyan sértett és riadt képet vágott szegénykém.
De nem.
Maradt a helyén, csak értésemre adta, hogy lassabban a testtel.
*
Beláttam, hogy a tenyerem túl bizalmas kapcsolat így kalitkán kívül,
és visszaszórtam a zabszemeket a helyükre, a barna tálba.
Gondoltam, majd onnan talán elfogadja,
mert a markomban tartott edény mégsem a markom.
Csivike azonban még mindig hezitált : bele se szagolt a zabocskába.
Mivel pedig annál jobban nemigen szeret semmit,
biztosra vettem, hogy aznap este már nem lesz közös falatozás.
*
De azért nyújtottam neki a piros tálkát is, benne a PREMIUM-mal,
amikor az került sorra a porciózásnál. (Amúgy a PREMIUM Csuvika kedvence.)
És lássatok csudát : Csivi Pipi eddigre összeszedte a bátorságát,
igenis belevetette magát a piros etetőbe, fülig érő csőröcskével, boldogan.
Még azt se bánta, hogy közben fényképezem.
Igaz, vaku nélkül – de általában azt se szokta tűrni.
Pláne nem olyan helyzetben, ami egyébként is izgatottá teszi.
Most viszont semmi kifogása nem volt a masinám ellen,
csináltam róla egy kazal képet (csak kevés lett használható).
*
*
*
Mindennek már tegnap volt egy hete :
azóta sosem ült vacsoraosztáskor Csivike a trónusán,
pedig szeret ott ücsörögni, most is onnan panaszolja, hogy jön az eső.
Úgyhogy a közös falatozás gyakorlásában egyelőre nem jutottunk előbbre.
*
(2016)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
Új kommentek