Jobb későn, mint még később : tegnap késő este eszembe jutott, hogy ma van az utolsó lehetőségem megörökíteni valamicskét ebből a szegény márciusból, ha nem akarom, hogy nyomtalanul tűnjön el egy egész hónap. Elhagyott a jó kis grafomániám, sajnálatosan, így szégyenszemre nem születtek se új mesék, se levelek, immáron több, mint egy hónapja.
Az úúúgy vóóóót, hogy februárban igencsak elszaporodtak az ünnepek : a Valentin-nap közelébe esett Csivike itthonlétének ezredik napja, aztán meg hamarosan három éves lett a drágám. Én meg azt se tudtam, hova kapjak, mivel nem voltak megfelelő képkereteim az ünnepi gicsókhoz, de időt sem igen találtam rá, hogy újabbakat gyártsak. Végül azért csak meglett minden, ám elhatároztam, hogy többet ilyen helyzetbe sose kerülök : nem rohanva és kényszerből, hanem szép kényelmesen, előre fogom megalkotni a majdani ünnepeinkhez felhasználható tablókat és képkereteket. Így is lett : nekiálltam gicsókat gyártani. Ennél jobb szórakozás és kedvesebb tevékenység az én számomra nem létezik (ráadásul ki is találtam a képkeret-gyártásnak egy teljesen új, jópofa módját), így a lelkes nekibuzdulásból tiszta elmebaj lett : volt nem egy olyan napom, amikor este nyolc után támolyogtam ki reggelizni, mert addig “nem értem rá”, izgatott a soron lévő feladat. Végül szabályosan belebetegedtem ebbe az őrületbe, viszont az eredménnyel igen meg vagyok elégedve *
Egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy a tartalékba készült gicsóimnak a felét, vagy a negyedét se fogom fölhasználni, mert rövid lesz hozzá az életem, nem lesz közben annyi ünnep. Gondoltam rá, hogy talán inkább egy ilyen gicsógyáros oldalt kellene működtetnem a blog helyett (vagy mellett) – ám rögtön el is vetettem az ötletet, mert a nyomába sem érnék egy bizonyos Kata nálam is belinkelt díszítő oldalainak, olyasmit meg nem szeretek csinálni, amiből van nálam sokkal jobb a műfajban. Plusz a szerzői jogoktól is félnék, hisz a gicsóimhoz a netről lopkodom össze a különféle kellékeket. Úgyhogy nekem marad ez a blog, még ha (közel kilenc év után) nincs is akkora kedvem hozzá, mint a gicsógyártáshoz.
Valahol ott hagytuk abba, hogy Csivikének születésnapja volt. Ha "kissé" késve is, de azért erről is mutatok még képeket : új rácsos labdát kapott a szülinapjára kicsike tündérem, meg persze tojásos rudakat, amik nélkül nem ünnep az ünnep. Bár ez a szülinapi csemege már nemigen kellett senkinek, hisz előtte a Valentin-naphoz meg az ezredik naphoz is járt a tojásos rúd : telítődtek vele a madárpocakok, hiába imádják. Ha hosszabb szünet után találkoznak vele, mindig hatalmasan örülnek neki, most azonban a szülinapi két kis rúd egyikét már érintetlenül dobtam ki : ott lógott a hinta mögött egy bő hétig, de rá se nézett senki, hiába kínálta magát szegény rudacska.*
*
Almavirágot meg alma-szívecskét is kapott Csivike a szülinapjára, de annak se volt nagy sikere, bár azért egy-két képet sikerült lőnöm a boldog tulajdonosról, amint az ajándékát rágicsálja. Ám csak addig rágta, merő udvariasságból, ameddig én fényképeztem őt. Nem voltam nagyon meglepve a hűvös fogadtatáson, ugyanis ezek a madárkák újabban már az almát sem szeretik, csak ha főtt tojást is adok hozzá. Havonta kétszer kapnak almás tojást, amit boldogan zabálnak mind a ketten – ha azonban tojás nélkül jön az alma, abból csak csalódás és fanyalgás lesz. Pedig az előző madárkáim imádták az almát magában is, ki is követelték maguknak minden áldott este. Csivikéék meg jó, ha egy héten egyszer elfogadják, akkor is épp csak pár falat erejéig.
*
Nézzük tehát, mi minden történt márciusban, amit nem szeretnék veszni hagyni !
Csivikémet mindjárt a hónap elején sikerült végre megörökítenem egy viszonylag hosszú filmecskén, amint éppen füröszkél az itatóban. Régen fájt a fogam egy ilyen videóra, de Őnagysága sose engedte filmezni magát, legföljebb néhány másodpercig. El se akartam hinni, hogy most az egyszer ilyen szerencsém volt, és nem zavartatta magát a kamerától az én kis szárnyas hableányom. Pedig Csuvika nem győzött rémülten ordibálni körülötte, hogy térjen már észhez : nem elég, hogy vakmerően lubickol (ami Csuvika szerint maga a biztos halál), még ráadásul filmezni is hagyja magát, pedig tudhatná, hogy ezek a masinák időnként villogni szoktak, hiába mondja a Mami, hogy az videózásnál sose történhet meg.
*
Csivike azonban nem hagyta magát lebeszélni a fürdésről, bármilyen rémülten óbégatott mellette Csuvicsek, aki esküdt ellensége minden víznek. Nálam mindig is ez volt a helyzet (bár tudom, hogy másoknál másképpen van) : az előző párocskámból is kizárólag Csipi Pipi fürdött, hites ura még véletlenül sem. Ugyanígy kétségbe volt esve Csupika is, ha Csipit lubickolni látta, mint most Csuvika, és ő maga ki nem próbálta volna a strandolást, a világ kincséért sem. Sőt a fiókáik közül is mindig csak a lányokat láttam pancsolni, fiúkat soha. Hogy ez miért alakult így nálunk, az egyike a papagájlélek titokzatos, nagy rejtelmeinek.
Ugyanazon a napon, mikor a film készült, Csivi Őnagysága alighanem fürdőt vett a zabocskás edényben is, nem csak az itatóban. Hatalmas veszteség, hogy erről lemaradtam, csak az eredményével szembesültem : ilyen méretes zabtengert még Csivi Banya se tud varázsolni másképp a kalitka fenekére meg a tartalék itatóba, csak úgy, ha beleugrik az etetőbe. Hogy ez történhetett, azt megint csak Csipi példájára alapozom : neki volt egyik kedvenc szórakozása (és erről jó pár kép is készült), hogy ami ízlett neki, abba bele is hempergett, mintha a bőrén keresztül is magába akarná szívni az imádott csemegéket. A magocskák még csak hagyján, de amikor az apróra vágott almába vetette bele magát, azt kevésbé tudtam díjazni, hisz utána ragadt az egész madár. Csivikét még sose volt szerencsém az etetőkben hemperegve látni, de most a zabbal alighanem ez történhetett, ha jól sejtem.*
Szintén Csivikés mese egy tündéri kis apróság, amit semmiképp se szeretnék kifelejteni a krónikából : épp csak oda nem olvadtam a kalitka elé egy este, amikor kiderült, milyen féltékeny rám az én kis Tündérboszorkányom. Kép sajnos nincs a történethez, de majd keresek valami hasonlót, hogy értsétek, hova és hogyan kell elképzelni az eseményeket.
Az éjszakai köleskék ugyebár a kalitka külső falán lógnak, mert belül nem tudnának tőlük kényelmesen ülni és aludni a madárkák – így viszont két-két ponton oda kell kötnöm őket a rácshoz, másképp nem lehet nassolni belőlük. A köleskötözés nagy kaland esténként, mert a madárkák általában fönt ülnek a kakasülőn, amikor erre sor kerül, és imádják elkapkodni előlem a spárgát, amikor átdugom a rácson az egyik végét. Segítenek csomót kötni, mi által legalább háromszor annyi ideig tart szegény fürtök felkötözése, mint ha nem segítenének. Nos – hát egy ilyen köleskötözgetés közben történt az, amit most el szeretnék mesélni.
Csivilány köleskéje már rendben volt, közös erővel sikeresen felkötöztük, én pedig Csuvi Gyerek oldalán tüsténkedtem épp a másik kölessel, mikor Csivikém úgy találta, hogy nem kapott még eleget a törődésből meg a kezemből. Miközben Csuvi fürtjére próbáltam csomót kötni, egyszer csak azt éreztem, hogy a jobb kezem kisujjának “könyökét” valaki lelkesen puszilja-nyalogatja. Csivike úgy látta igazságosnak, ha akkor is övé legalább egy ujjam, mikor épp Csuvika fürtjével vagyok elfoglalva. Kénytelen voltam benyújtani neki a kisujjamat a rácson, amit ő azonnal lelkesen rágcsálni kezdett – én meg nem győztem gebeszkedni az elég csekély méretű kezemmel, hogy a maradék ujjaimmal azért valahogy Csuvika oldalán is meg legyen kötve a csomó.Csuvikáról meg kiderült tegnapelőtt este, hogy igazi géniusz. Zsenialitása abban áll, hogy bizonyos szavakat pontosan megért, és irányítható pusztán szöveggel. Tévedés kizárva : tegnap újra kipróbáltam, hogy igaz-e az előző esti fölfedezésem, és működött a dolog.
Az történt tegnapelőtt, hogy Csuvika fönt ücsörgött a kakasülőn, én viszont úgy véltem, hogy nem evett még elég vacsorát, így kínálgattam neki is a tálkákat (amit amúgy csak Csivikének szoktam, mert Csuvika magától is eszik rendesen), hogy melyikre volna még gusztusa. Talán a sárga tál volt épp a kezemben, mindenesetre Csuvika nem kérte, elfordította a kis fejét. “Akkor mit ennél, Csuvikám ? – kérdeztem én. - Kérsz inkább egy kis PREMIUM-ot ?” Amikor a kérdés elhangzott, még a sárga etető volt a kezemben, az alapeleséggel. A “PREMIUM” szó hallatán Csuvicsek mégis leugrott a kakasülőről, és rohant át a jobb első sarokbotra, ahol általában etetni szoktam őket : ott várta a piros tálat, amiben a hőn imádott PREMIUM magkeverék lakozik.Hogy ennyi esze van széllel bélelt madárkámnak, azt hittem is, meg nem is : tegnap tehát kipróbáltam újra. Csuvi Gyerek ezúttal épp kölest nassolt a bal hátsó sarokboton, amikor odaszóltam neki (de még bent se volt a kezem a kalitkában), hogy “gyere, Csuvi, eszünk PREMIUM-ot”. Csuvika abban a pillanatban otthagyta a köleskéjét, és máris vágtatott a kalitka átellenes csücskébe, hogy a szokott helyén ülve várja a piros tálat a kedvencével.
Jobban átgondolva a dolgot, eszembe jutott, hogy távolról sem először tapasztalom meg Csuvika nagy eszét : abban is egész biztos vagyok, hogy pontosan érti a “nem szabad” felszólítást. Ő mindig többet és hamarabb vacsorázik a kezemből, mint Csivi, és mire odáig jutunk, hogy végre szegény éhező tündérembe is próbáljak valamit beleimádkozni, addigra Csuvika általában unatkozik, és harapdálja Csivikém farkát, hogy rá figyeljen, ne rám és az etetőre. Ezen persze többször is összeveszünk minden este, így újabban már Csuvika engem figyel, mielőtt Csivikét kezdené gyötörni, hogy vajon észreveszem-e, miben sántikál. Én meg persze nagyon is észreveszem, és mondom is mindjárt, hogy “nem szabad harapdálni Csivike farkát”. Ha hiszitek, ha nem : többször is előfordult, hogy Csuvi ezt megértette, sőt szót is fogadott. Ilyenkor sértetten oldalra csapja a kis fejét és sürgősen hátat fordít nekem - de tényleg nem bosszantja Csivikét.Úgyhogy Csuvika igenis okos és fegyelmezett madárka, minden kelekótyaságával együtt.
*
*
*
*
(2015)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
*
*
*
*
Új kommentek