*
Csavarogtunk, bizony, mégpedig urasan, taxival, a doktor bácsihoz.
Délután háromra volt időpontunk, de persze jóval hamarabb érkeztünk,
mert mindig számítok dugóra, balesetre, sorompóra vagy más bajra,
amik közül – hála Istennek – nem akadályozott ma minket semmi. (Meg máskor se.)
Oda-vissza nagyon kedves, állatbarát sofőröket kaptunk (eleve olyat is kértem),
és az volt a vicc a dologban, hogy “fillérre” ugyanakkora összeget kértek a fizetésnél.
Nagy eltérés tavaly se volt a tarifák között, de azért ilyen még nem fordult elő,
hogy teljesen pontosan egyezzen az oda- és a visszaút ára.
Igazán nem is olyan nagy érvágás taxival menni az orvoshoz,
nem tudom, miért akkora trauma ez a smucig lelkemnek.
Örülök, hogy végül is megengedtem magunknak, mert azért elég hideg van,
megfázhattak volna a madárkák – és hát a szatyor is baromi nehéz a millió pokróccal.
*
A váróban sok-sok nyuszikával találkoztunk, mindnek a fogával volt baj.
Az egyiket épp tályoggal operálták, de még ki is kellett húzni a tályogos fogát.
Harmadszor éli át ugyanezt, a harmadik beteg fogával.
Olyan nyuszit is láttunk, kettőt is, aki már csak pépeset tud enni, mert nincs foga.
Borzasztó belegondolni, hogy tényleg minden állatkának megvan a maga baja.
Ami a madárkáknál a karom vagy a csőr, az a nyusziknál a fogacska.
Mennyit kell szenvedniük szegény kis jószágoknak – és velük a gazdiknak is.
*
Megismerkedtünk egy kaméleon matuzsálemmel is :
az ő átlagos élettartama három év, és a kis aggastyán már hat éves !
Két-három hetenként hordja a gazdája Tamás doktorhoz,
aki sikeresen életben tartja, különféle roboráló injekciókkal.
Nagyon szép kis kaméleon, közelről még sose láttam ilyet.
*
A picinyeim a várakozást kissé nyűgösen viselték,
de aztán kiszedtem a ketrecet a szatyorból, és akkor nagyon is megjött a hangjuk.
A szállító ketrecünkkel nagy sikert arattunk, többen is megcsodálták.
Régebben ehhez hozzá voltam szokva,
mert a Grafoknál rendszeresen bezsebeltük a ketreckének járó elismerést,
de ebben a rendelőben eddig még nemigen tűnt fel senkinek,
hogy milyen praktikus és okos kis tákolmány.
*
Tamástól több mindent akartam kérdezni,
és csodálatosképpen nem is felejtettem el semmit.
De persze előbb átestünk a manikűrözésen, csak utána kezdtünk beszélgetni.
Csivike nagyon jó kislány volt a doktor bácsi markában (meg is lett dicsérve),
noha várakozás közben ő volt a nyűgösebb, mérgesebb és hangosabb.
Csuvika a váróban inkább túlságosan is jól viselkedett,
lógott füle-farka, elhagyta magát – aggódtam is, hogy valami baja van.
Bezzeg a doki kezében !
Ott járt a kis lába, mint a motolla, és harcolt derekasan az olló ellen.
De azért le lett nyisszantva neki is, mind a nyolc karmocskája.
*
Számomra nagy újság volt, hogy Csuvi Uraság rágcsálni kezdte a fürtös kölest,
ami minden kirándulásunk alkalmával ott lóg a szállító ketrecben, útravalónak,
de általában hozzá se nyúl senki – nem is emlékszem ilyen esetre.
Most viszont Csuvika falatozni kezdett, már bent a rendelőben, a doki asztalán.
Tamás rögtön meg is magyarázta, hogy miért.
A hullámos (lévén zsákmányállat) szorongatott helyzetében rögtön mutatni akarja,
hogy ő teljesen egészséges, nem alkalmas zsákmánynak,
mert nem lesz könnyű préda : lám csak, éppen vígan falatozik,
keressen magának más áldozatot a ragadozó (jelen esetben Tamás).
Tetszett ez a magyarázat, de ismerve Csuvikát, lehet, hogy csak simán éhes volt.
*
Tartja a súlyát a kis drágám : legutóbb 48 gramm volt, most meg 49.
Banyácskám viszont öt deka – szemben a novemberi 45 grammal.
Ez a mostani tűnik reálisnak : a 45 grammot túl szépnek találtam legutóbb.
Ez már tényleg hájhatár – de úgy vagyok vele, hogy csak öt deka fölé ne menjenek.
*
Vittem a szép új csodalötyinket
(bízva abban, hogy Tamás majd leszólja és nem kell tovább kínlódnunk vele),
és bizony megkaptuk rá az áldást, sőt az engedélyt a mindennapi használatra.
Így tehát vacakolhatunk a fokozatos hozzászoktatással,
mert Tamás szerint is jó kis keverék, érdemes itatni a madárkákkal.
Viszont kalcium nincs benne – ami nekem föl se tűnt.
A galambász fickó azt mondta, hogy e mellé nem kell semmi más,
én meg elfogadtam, és igazában meg se néztem rendesen, mi minden van benne.
Ez csak azért baj, mert akkor most megint el kéne zarándokolnom a Keleti mögé,
mert máshol nem fogom tudni beszerezni a jó kis kalciumot.
Kiöntöttem azt is (pedig még nem járt le a szavatossága), mondván, hogy nem kell.
*
Elmeséltem a dokinak Csuvika múltkori székrekedését is, és rákérdeztem,
igaz-e a rémhír, hogy a pocakján lévő zsírdaganat okozhat bélelzáródást.
Végül is igaz, de azért feltétlenül nem fog bekövetkezni.
Figyelni kell, hogy előjön-e máskor is ez a probléma,
és ha igen, van mód egy vizsgálattal kimutatni, hol akad el a pocakban a hami.
Remélem, nem lesz rá szükség, de ha igen, el fogjuk végeztetni ezt a vizsgálatot.
*
Vittem Csivike egyik spárgagyilkolós filmecskéjét is, hogy döntse el Tamás,
nincs-e veszélyben az a csőröcske a rengeteg cincálástól.
Nemhogy nincs veszélyben, Tamásnak még tetszett is a botra tekert spárga ötlete,
mert jót tenne a talpacskáknak is, ha ilyeneken járkálnának.
Igen ám – de annyi spárga a világon nincs !
Épp most vagyok bajban, mert az utolsó gombócot kezdtük meg a napokban,
és képtelenség beszerezni az utánpótlást ebből a kenderzsinegből.
Majd erről még mesélek, most csak higgyétek el becsszóra.
Úgyhogy cincálhat Banyácskám, amennyit akar – immáron doktori áldással.
*
Amúgy a doktor bácsi meg volt elégedve mindkét madárkámmal.
Kérdeztem azt is, hogy legvégső szükségben vihetném-e kórházba a madárkákat,
ha nem tudok mit kezdeni velük a szemem esetleges műtétje idején,
és Tamás megnyugtatott, hogy persze, csak szóljak, és megbeszéljük.
Nem szívesen választanám ezt a megoldást –
de hát olyan megoldás nincs, amit szívesen választanék,
és elvileg mégiscsak az EXO-PET-ben lehetnének a legjobb helyen.
Vagy mit tudom én.... mindenesetre megnyugtató, hogy ilyen lehetőség is van.
*
Nem biztos, hogy eszembe jutott minden, de a lényeget talán elmondtam.
Ha valami kimaradt, az majd előjön a vendégkönyvben.
(2018)
Új kommentek