El se hiszitek, mekkora csapás érte tegnap az én jobb sorsra érdemes madárkáimat ! A csúnya Mami arra vetemedett, hogy lezuhanyozta (le merészelte zuhanyozni !!!) az ő imádott mászókájukat, és ez által használhatatlanná tette – legalábbis Csivike és Csuvika szent meggyőződése szerint. Immár elmúlt huszonnégy órája, hogy visszakapták a törzshelyüket a drágáim, és azóta összesen nem töltöttek rajta három percet se – viszont nem találják a helyüket, sírnak-átkozódnak egész nap, hogy elrontottam a mászókájukat. (Olyan képet sajnos nem találtam a régebbiek között, amelyen nagyjából az egész mászóka látható, de már a legújabb hinta lifeg rajta. Itt még a kerek, fűzfa hintácska díszeleg, ami már tönkre rágódott, madárkáim legnagyobb bánatára.)
Való igaz : nem használtam semmilyen puskát az ágak és játékok visszarámolásánál (pedig nyilván találtam volna képet, ami segít), csak emlékezetből szereltem vissza a cuccokat, a két nagy hintát pedig szándékosan más helyre tettem, hogy ne takarják el egymást, és jobb legyen az összkép. Csakhogy az én picinyeimet legkevésbé sem érdeklik holmi esztétikai szempontok : ők csak azt látják, hogy minden máshol van, mint eddig volt. Vagy ha nem is épp minden, de a lényeg : a kötélhinta, ami Csivi legkedvesebb ülőkéje. Most viszont nem mer ráülni, mert vagy tíz centivel odébb sétált balra, az új hinta pedig kb ugyanennyit jobbra. Ekkora csapásra nem voltak fölkészülve a gyönge madárszívek, nem is bírnak napirendre térni a Mami újabb randalírozásának bús eredménye fölött.
Nem hiába zokogták-veszekedték végig már magát a takarítást is : sejtették ők, hogy nem sülhet ki belőle semmi jó.
És nem lett igazuk ??? Hát dehogynem ! Itt állnak egy állítólag gyönyörű szép, csillogóra és villogóra suvickolt mászókával – de sokra mennek vele, ha egyszer NEM UGYANAZ, mint a zuhanyozás előtt volt ! Ki hiszi el, hogy a hinta tíz centivel arrébb is ugyanolyan kényelmes és veszélytelen ? Ki látott már olyat, hogy a létrák csak úgy elmászkálnak a helyükről ? Azt is csak egy szárnyatlan képzelheti, hogy az ilyesmit simán tudomásul lehet venni ! Hisz ha a hinták elkóborolhattak, akkor azon a mászókán már bármi megtörténhet ! Óvatos kismadarak jobban teszik, ha messzire kerülik az ilyen megbízhatatlan helyeket !
Hát most kerülik…
Se tegnap este, se ma délelőtt nem repült rá a mászókára senki.
Biztos voltam benne, hogy ha előbb nem, délután csak odamerészkednek, amikor én megyek vásárolni, hisz ott szokták tartani a sziesztájukat, normál menetben estig le se jönnek hőn szeretett mászókájukról. Tegnapelőtt még a vacsora se bírta őket hazacsalogatni : szinte lefekvésig őrizték a mászókát, mintha sose akarnának máshova repülni róla. Talán érezték szegénykéim, hogy utoljára élvezik a szokott formában, mert másnap a buta Mami megbolondul, és tönkreteszi az ő legkedvesebb tanyájukat.
Pedig én nem terveztem előre ezt a kis zuhanyozós kalandot : váratlanul jött a késztetés (miután a saját kalitkámat már úgy-ahogy rendbe raktam), hogy valamit még tüsténkedni kéne. Igazában a rácsos labdácska volt a hibás, amiből a mászókán is díszeleg egy példány : én csak a szokott módon, vizes papírtörlőkkel akartam egy kicsit letakarítani szegény mászókát, ám a labdácskán akkora kupac kakit találtam, hogy egyrészt alig hittem a szememnek, másrészt azonnal úgy döntöttem, hogy ez így nem mehet tovább, ide már nem elég a tessék-lássék mosdatás. Így esett, hogy egyik percről a másikra rávettem magam a mászóka soron kívüli megfürdetésére.
Könnyű ezt így elmesélni – de végigcsinálni nem volt éppen leámyálom.
Csak a millió botocska, létrácska, hintácska, labdácska és egyebecske leszerelése beletelt vagy másfél órába : mire mindent kicsomóztam, nem csak a körmeim, de az ujjaim is elkoptak szépen. Pedig ez még kutyafüle volt a későbbi visszaszereléshez képest : aki még nem próbált jó vizes spárgát szoros csomókra kötni, nem is tudja, mi az élet ! Minden kis bizgentyűnek megvan a saját külön madzagja (aminek mégse, annak most csináltam), éppen azért, hogy ennyivel is gyorsabban menjen a le- és fölszerelgetés, ne kelljen mindig új spárgákat kötözni a játékokra. Hiába van most már vastagabb madzagunk is, amiről azt hittem, hogy majd kötözéshez is jó lesz : nem jó, sajnos, mert túl sprőd. Hatalmas csomókat növeszt magára, de azok se stabilak, nem tartanak és nem biztonságosak (meg még rondák is). Így nem úsztam meg a láncszemezést : aminek nem volt még megfelelő madzagja, arra most kellett megalkotnom vékony spárgából a kicsit vastagabb, de így is jól kötözhető, stabil kötelet. Estére csinos kis hólyagokat növesztettem az ujjaimra, de bántam is én, hisz a mászóka gyönyörű lett. Még az éjszaka közepén (úgy hajnali kettő körül) is hosszasan ácsorogtam előtte és kedvtelve nézegettem a munkám eredményét.
A baj csak az, hogy nem én vagyok a célszemély.
Sejtettem, hogy a hinták elmozdítását nem fogják simán lenyelni a madárkáim, ám arra azért nem számítottam, hogy még a mai napunk is rámegy a duzzogásra, teljes egészében. Pedig ez történt, hiszen már túl vagyunk a vacsorán (legalábbis a kiosztáson, mert enni még nem evett senki), és a mászókának változatlanul nem lett megbocsájtva, hogy át mert alakulni egy kissé. Délután, amikor már hazajöttem a vásárlásból, valamelyik merész hősöm rárepült ugyan, halált megvető bátorsággal, a másik meg követte – ám alig tettek két lépést a legfölső boton, alig rángattak kettőt Csivike kötél- hintájának bojtján, máris otthagyták az egészet, és keserűen ordították szanaszét a világba, hogy NEM JÓ, nem ugyanaz, kérik vissza a koszos mászókát.
Most itt tartunk.
Az ablak előtt egy világszép mászóka, a kalitkában két búskomor madár.
Gondoljátok meg százszor is, kedves madaras gazdik, belevágtok-e a takarításba !
(2013)
Új kommentek