Kezdjük egy kis helyzetjelentéssel :
Csivike ül az ajtóban, Csuvika kedvenc trónusán,
Csuvi meg mögötte zokog, hogy nem tud kijönni, Banyácskám bezárta.
Ha próbálok a szunyókáló strázsa lelkére beszélni, hogy engedje ki Csuvikát,
néz rám értetlenül és ártatlanul, hogy hát hiszen ő nem csinál semmi rosszat,
, láthatom. hogy hozzá sem ér Csuvikához, fogalma sincs, miért sír szegény madár.
*
*
De nem a mai napot akarom mesélni, hanem a tegnapit.
Miután Tamás doktor fölfedezte, hogy a csodalötyinkben nincs kalcium,
nem volt kérdés, hogy azt is be kell szereznem -
kérdés csak az volt, mikor bírom rávenni magam egy újabb kirándulásra.
Az elhatározáshoz Csuvika pár nappal ezelőtti kirepülése adta meg a végső lökést :
a kirepülés nem repülés lett, hanem azonnali lepottyanás,
és bizony a kötéllétrán való visszamászás is láthatóan nehezére esett Csuvikának.
Aki még nem látta a vendégkönyvben, ezen a linken megnézheti :
*
*
Pénteken esett meg Csuvikával ez a nagy szomorúság, mégpedig késő este :
hamarabb nem lehetett, de világos volt, hogy hétfőn menni kell a kalciumért,
hátha az segít majd valamit szegény kis legyengült vitézemen.
Legalábbis nekem úgy tűnik a filmecskén, hogy nincs elég ereje mászni.
Repülni meg pláne nincs, ez nyilvánvaló – bár ott alighanem más baj is van.
Úgyhogy mese nem volt : tegnap nekivágtam a számomra félelmetes útnak,
bár a körülmények erre a lehető legalkalmatlanabbak voltak, minden tekintetben.
Legjobban a durva napsütést átkoztam, hisz ha süt a nap, én vakon botorkálok.
De azért valahogy odavergődtem a célhoz, mert nagyon vigyáztam minden lépésre.
Visszafelé megnéztem alaposan azt a lépcsőt, ahol legutóbb majdnem leestem :
bizony, én most is egyértelműen úgy láttam, hogy ott még nincs lépcső.
Hiányzik a járólap (vagy micsoda) a legfölső lépcsőfokról egy hosszú darabon,
azért tűnik úgy (az én vaksi szememmel), mintha ott még járda lenne.
Ugyanis a hiányos rész így színében a járdához hasonlít, nem a többi lépcsőhöz.
*
*
A galambász urasággal tisztáztuk már a telefonban, hogy ő nem mondott valótlant,
amikor azt állította, hogy az AVIGOLD mellé nem kell semmilyen egyéb csodaszer,
abban minden benne van, még a kalcium is – csak éppen ő ezt a porra mondta,
mert létezik ugyanez a multivitamin készítmény por alakban is.
Én persze a port nem kértem, és nagyon örültem, hogy megvehetem folyadékban.
De akkor már nem hangzott el, hogy abban viszont nincs kalcium.
Vagy lehet, hogy elhangzott, csak én nem emlékszem rá – de nem hiszem.
Ez egy nagyon fontos közlés (lett volna), nem kerülhette el a figyelmemet.
*
*
Mindegy – lényeg az, hogy most már megvan.
Mégpedig nem is akármilyen kalcium,
hanem ugyanennek az angol cégnek a készítménye, akik a csodalötyit is gyártják.
Tisztára egyforma a két kis flakon, nagyon helyesek így együtt.
Az áruk is nagyon helyes volt : közel nyolcezer forint a kettő.
Bánom is én – csak lenne valami hatásuk !
A csodalötyiről megmagyarázta a galambász uraság,
hogy azért nem szeretik a madárkáim, mert oregano van benne,
aminek az ízét-szagát kétségtelenül szokni kell,
viszont bizonyítottan elpusztítja az ismert kórokozók hetvenöt százalékát.
Azt mondja, az ő galambjai már ugyanúgy isszák, mint a tiszta vizet -
és valóban : tegnap már az én picikéim is egész rendesen kortyolgatták.
Igaz, hogy még erősen hígított változatban kapják, apránként emelem az adagot.
De már 0,7 milliliternél tartunk, és 0,3-ról indultunk, még azt is sokallották.
Az előírt dózis viszont másfél milliliter lenne a másfél decis itatóba.
Van még hova fejlődnünk, de a csodalötyinél ez nem gond,
mert azt állandóan kaphatják, bőven van idejük fokozatosan hozzászokni.
A vadi új kalciummal már inkább meg vagyok lőve :
ezt csak öt napig ihatják havonta, és így nincs nagyon idő a hozzászoktatásra.
Pedig kellene, mert ezt is eléggé rémült képpel fogadták ma reggel.
Igaz, mindjárt egy milliliterrel indítottam, biztos nagyon idegen volt az íze.
Hát nem tudom... ha nem isszák, nemigen fog hatni, bármilyen drága csodaszer.
*
*
Volt aztán másik merényletem is a madárkák ellen, nem csak a kalcium.
Tegnapelőtt vetemedtem arra a gonoszságra, mindjárt délelőtt,
hogy felkötöztem egy kicsi kis szépiát a bal hátsó sarokbot mellé, hadd rágcsálják.
Ezzel a gaztettemmel egy teljes napos gyászt és depressziót hoztam a kalitkára.
Nem túl régen, de úgy két-három hónapja imádnak ott ücsörögni,
mindkettőjüknek kedvenc helye lett a korábban semmire se becsült sarokbot.
Banyácskám különösen imádja (mintha csak tudná, milyen jól mutat rajta),
így főleg ő süppedt totális letargiába vasárnap, mikor a szépia fölkerült a rácsra.
Nem mintha nem látott és nem rágott volna már számtalan szépiát életében -
na de azok máshol voltak, nem e mellett a sarokbot mellett.
Ki tudja, nem jelent-e végveszélyt egy ilyen kóbor szépia,
ami csak úgy ripsz-ropsz felbukkan a semmiből ?
*
*
Csivike óvatos madárka, egész nap bánatosan pillogott az imádott sarokbotjára,
egész nap búslakodott, hogy elrontottam a kedvenc helyét -
de oda nem ment volna világ kincséért se, csak messziről siratta.
Egészen addig, míg másnap Csuvika föl nem ugrott rá, halált megvető bátorsággal.
Vagy kettőt kapart is a szépián a csőrével szegénykém, többre nem volt ideje.
Ugyanis a Banyamadár azonnal lezavarta a sarokbotról,
amint észlelte, hogy a szépia közelsége túlélhető, semmi baja se lett tőle Csuvinak.
Szegény gyerek azóta sem igen jutott a szépiához, mert Csivi teljesen kisajátította.
Pedig főleg neki kéne koptatni a csőröcskéjét, az övét látom néha túl nagynak.
*
*
*
Tegnap (ha már úton voltam) nem csak a galambász boltba zarándokoltam el,
hanem hazafelé nagyjából elintéztem a szokásos hétfői bevásárlást is,
és közben beléptem az ÁRKÁD állatos boltjába, főleg köles-csipeszekért.
Nem mintha nem volna itthon belőlük legalább ötven darab (inkább talán több is),
de olyan nagyméretűből, amilyet az ÁLLATKER árul, csak három volt eddig,
és annak a háromnak megvan a dolga, nem lehet őket máshova rakni.
Pedig muszáj, mert kétféle célra is pont ez a kövér csipesz a megfelelő.
*
*
Almatartónak igazán jó volna kisebb csipesz is (mint ahogy eddig is jó volt),
ám a kalitka rácsán nem pontosan egyforma szélesek a drótok közti rések,
és én meguntam már keresgélni és próbálgatni folyton,
hogy melyik csipesz illeszkedik stabilan pont abba a résbe,
ahonnan a madárkák kényelmesen elérik az almát a botokról.
Ezzel most már nem lesz gondom, mert a lóméretű új csipeszek épp csak beférnek.
*
*
*
Ki is próbáltuk öket mindjárt tegnap este, teljes sikerrel.
Csuvikának közben legszívesebben kitekertem volna a nyakát,
mert kétszer is elrontotta a pompásnak ígérkező fényképeimet :
a gyanútlanul falatozó Csivit ordítva figyelmeztette, hogy vigyázat, vakuveszély.
Mivel ugyanezt már délelőtt is előadta, akkor a szépiás képekkel,
estére már kissé zokon vettem, hogy egész nap keresztbe tesz nekem Ő Urasága.
*
*
Az egyik kövér csipesz dolga pedig az lesz, hogy lépcsőül szolgáljon Csuvikának -
feltéve, hogy megérti majd szegénykém, hogy az ott egy lépcső.
Szinte hihetetlen (és persze nagyon szomorú), de a napokban kétszer is láttam,
hogy Csuvika nem tud (nem mer) lejönni a hátsó fali zöld kis ülőkéről,
ahol szintén elég sűrűn trónolnak mind a ketten, mert szeretik.
Ha Csivi nem ül ott a bal hátsó sarokboton (a szépia mellett), akkor semmi gond :
Csuvika arrafelé kerül (jó nagyot), és a sarokbotról ugrik le az egyik középsőre.
Ha viszont Csivi épp a bal sarokban tanyázik, Csuvi nem tud arra menni,
és hosszú percekig szerencsétlenkedik szegénykém,
hogy hogyan is juthatna le a zöld ülőkéről az alatta lévő botra.
Ugyanis leugrani simán nem mer.
Marad a jobb hátsó sarokbot, amire nem fél átugrani,
ám onnan a középsőre már megint csak igen.
Ha nem lógna éppen tojásos rúd a két jobb oldali sarokbot között,
Csuvika simán átszaladna a hátsóról az elsőre – így azonban nem szalad,
mert a tojásos rúd mögött átmenni megint csak nem mer, noha bőven elférne.
Így aztán csak ugrándozik ide-oda és tétovázik szegénykém,
nekem meg a szívem szakad meg, hogy mi lett a vagány kis gazfickómból.
Hát ezért kellett sürgősen egy kövér csipesz,
mert pont abból a résből, ahova be kellett volna tűzni ahhoz, hogy rá tudjon lépni,
az összes meglévő csipeszünk kiesett, mind túl sovány volt.
Mióta ott a lépcső, még nem járt arra Csuvika : kíváncsi leszek, fölfedezi-e.
*
*
*
*
*
(2018)
Új kommentek