Jelentem : tegnapra virradóra mindkét madárkám megzakkant.
Nem tudom, miféle frontok grasszálnak fölöttünk,
vagy milyen egyéb körülmény vette el hirtelen az eszüket,
de tény, hogy mindkettőjükön kitört a szerelem.
Csak az a kicsi probléma, hogy nem egymásra vágyakoznak szegénykéim.
Csuvi Lovag Csivikéjét imádja ébredéstől elalvásig, ahogy kell :
számomra döbbenetes volt, amit tegnap művelt,
nem is értettem, hogy bírja szuflával az egésznapi udvarlást.
Mert bizony az ment reggeltől estig (de szó szerint, túlzás nélkül),
amit az alábbi videócskán láthattok.
*
A kalitkából nem repült ki egyikük sem, mert nem értek rá
(Csivi ugyan néha elszökött egy-egy pillanatra,
de ment is aztán vissza, szinte azonnal) :
lánglelkű lovagjának be nem állt a csőre reggeltől estig,
zengte az ódákat fáradhatatlanul az ő szíve hölgyének -
ha pedig mégis elhallgatott egy időre, az csak azért volt,
hogy megetesse Csivikéjét, vagy vakargassa egy kicsit a fejét.
*
Mindez nagyon szép lett volna, és tényleg nem győztem csodálni őket,
hogy milyen tündéri édesek, amikor éppen nem civakodnak -
viszont nagyon úgy tűnt, hogy Csivilánynak végül már sok volt a jóból,
azt se tudta szegénykém, hova meneküljön felajzott Csuvikája elől,
aki egész nap nem hagyta sem enni, sem inni, se szunyókálni.
Mint egy kis gép, amiben sose merül le az aksi, vagy mint egy őrült gumilabda.
Pattogott ide-oda Csivikéje után, fáradhatatlanul, reggeltől estig.
De szó szerint értsétek : nem volt még délutáni pihenő sem,
mert Csuvicsek a szieszta idejére se bírta kikapcsolni magában a hősszerelmest.
*
Ám ez még mindig rendjén van, végül is.
Egy macsó madárnak az a dolga, hogy imádja az ő reménybeli asszonykáját.
Ami nincs rendjén, az Csivike : őt is elkapták hasonló érzemények,
csak az a baj, hogy az ő imádatának tárgya nem szegény Csuvicsek.
De nem ám – hanem én, vagy legalábbis a kezem.
Csivike a tenyerembe szerelmes :
arra pazarolja mindazt a gyöngéd imádatot, ami Csuvikának járna.
*
Tiszta téboly – de nem tudok mit kezdeni a problémával.
Egyszer már volt ilyen korszaka pici tündéremnek :
pár napig vagy hétig nyalta-falta a kezemet, aztán leszokott róla.
Pontosan nem emlékszem, de ennek már van vagy két éve.
Azóta nem kereste Csivike az ilyen szoros kapcsolatot velem -
most meg megint rajta van a bolondóra.
Mert ez így biztos nem normális : hogy Csuvika neki udvarol, ő meg nekem.
*
Én igazán nem tettem semmit avégett, hogy magamhoz édesgessem
(vagy legalábbis semmi többet, mint ami szerepel a napi rutinban) :
zabocskát kínáltam neki a tenyeremből tegnap reggel,
hogy jól kezdődjön a napja, mert szeret a kezemből enni.
Ő meg zutty : belevetette magát a tenyerembe, abszolút váratlanul,
és vagy negyedórán keresztül hempergett benne, mint aki sose akar kijönni.
Azt se tudta, mit csináljon nagy boldogságában :
fúrta a kis fejét az ujjaim tövébe, végigpuszilgatta a másik végüket,
a lábacskáival szórta lefelé a zabot, mint egy kis motolla,
miközben a bársony pocakján a tenyeremben hasalt -
fülig ért a csőröcskéje, láthatóan a hetedik mennyországban érezte magát.
Csuvika meg ordítva zokogott mellettünk, hogy elraboltam tőle Csivikét.
*
Mindez megismétlődött még kétszer vagy háromszor a nap folyamán :
végül már oda se mertem állni a kalitka elé,
mert akárhányszor meglátott Banyácskám, máris faképnél hagyta Csuvikát,
és jött a középső botra vagy az etetős sarkába,
ahol aztán félreérthetetlenül böködött lefelé a kis fejével,
hogy oda kéri a kezemet, az orra elé, mert bele akar ugrani.
Sajnáltam megtagadni a kívánságát
(meg az elején még nem is igazán hittem, hogy jól értem),
de aztán később észhez tértem :
ma már csak azért kínáltam neki zabot reggel a kezemből,
hogy csináljak néhány képet, mert ez tegnap elmaradt.
A fényképezést Csivike zokon is vette :
a mai képeken már csak valami halvány utánzat látható,
nem az a boldog őrület, ami tegnap volt.
De nem is nagyon akarnám ismételni, mert ez így biztos nem normális.
*
Attól félek, a tenyerembe készül tojni szegénykém,
és annak nemigen lesz jó vége.
Lehet, hogy csak a rémülettől, de határozottan úgy is látom,
hogy pufi a kis feneke, mintha valami tojáska készülne kipottyanni belőle.
Bízom benne, hogy ez csak az elmebaj...
Más se hiányozna, mint egy tojás-elakadás, mondjuk az ünnepi hétvégére.
Az maga a biztos halál, mert huszadikán nem fogok orvost találni.
Sajnos hallottam már hasonlót :
személyesen is ismertem azt a tündér kis tojócskát,
aki szintén abnormálisan ragaszkodott a szárnyatlan mamijához,
és az ő pulóverének ujjába tojta a tojásait.
Mármint úgy, hogy a pulóver rajta volt a gazdin...
Végül bele is halt szegényke : alighanem nem volt kéznél a gazdi,
amikor neki megint tojnia kellett volna, máshova meg nem tojt.
Elakadt benne a tojás, és hiába került kórházba, onnan már nem jött ki élve.
*
Hát ezért nem bírok felhőtlenül örülni Csivike váratlan imádatának,
ami egyébként nagyon is boldogságos, bűbájos és szívmelengető dolog.
Csak éppen nem én vagyok az a személy, aki erre az imádatra jogosult.
*
Világszép Csuvitézem a lelkét kiteszi,
éjjel-nappal udvarol, hogy Csivikéje kedvében járjon -
hálátlan Banyácskám meg a kezemet ajnározza, Csuvikája helyett.
Hogy hova tette a szemét és mi ez az őrület, egyszerűen nem értem.
*

(2016)
Új kommentek