De talán örüljünk annak, hogy semmi rossz se...
Igazában semmilyen híreim nincsenek, se jók, se rosszak,
hisz egész héten beszámoltam mindenről frissiben, az előző mese kommentjeiben.
Újdonságnak legföljebb azt tudom elmesélni, ami ma történt -
az meg idáig nagyjából semmi.
*
Lusta napot tartanak a madárkáim :
nemhogy Csuvika, de Csivike se nagyon igyekszik kifelé a kalitkából.
Bár azért ő délelőtt sokat időzött a mászókán, szegénykém,
de hogy Csuvikát nem sikerült kicsalogatnia, feladta és hazajött ő is.
Pedig ma viszonylag korán keltünk (magunkhoz képest hajnalban),
igazán lett volna idő nyugodtan randalírozni a mászókán.
De Csuvika olyankor nem vágyik a szabadságra, amikor alkalmas volna :
majd biztos holnap repül ki hosszabb időre, mikor nekem mennem kell vásárolni.
Hogy itthon vagyok, és kint lehetne akár egész nap,
azt nem volt kedve kihasználni se ma, se tegnap.
Új szokásának megfelelően, hátat fordít szegénykém a szobának,
hogy ne is lássa a mászókát meg a röpködő Csivikét,
és a falnak panaszolja órákon át, rendületlenül,
hogy ő bizony nem mer kirepülni, mert úgyis tudja, hogy nem sikerül.
*
Most a délután derekán járunk : Csuvika fél kettőkor repült ki,
de nem maradt a mászókán talán egy negyedórát sem.
Épp csak ledobta Csivike az imádott labdáját a helyéről, és már jöttek is vissza.
Ezt megint nem tudom mire magyarázni -
hacsak nem arra, hogy már nagyon is közeledett a délutáni szieszta ideje.
Akkor viszont minek repültek ki egyáltalán ?
Erre gyűjtötte Csuvika egész délelőtt az erőt és a bátorságot,
hogy tíz perc után hazarepüljön, mikor már végre kint van ?
Érdekes dolgok ezek...
Ki tud eligazodni a kényszeres kis madárlelkek rejtelmeiben ?
Nagyon erős lehetett már a késztetés a kirepülésre,
ám én csak fél kettőkor vackoltam be magam a rekamié sarkába, olvasni :
addig mindenféle mást csináltam, többször el is tűntem a szobából,
vagy ha itt voltam, ültem a gépnél.
Csuvikának ez régebben megfelelt, de mióta ilyen kis ügyetlen,
a gépnél ülve már nem vagyok elég jó neki.
Újabban inkább akkor repül ki (de akkor szinte biztosan),
ha áttelepedek a székemről a rekamiéra.
Talán azért, mert akkor Csivike is nagy valószínűséggel ott marad, a mászókán.
A mászóka ugyanis a rekamié közelében van,
és Csivikének meg az a mániája, hogy az én közelemben szeret lenni.
A közvetlen közelembe nem jön (rám repülni pláne nem repül),
de ha ideülök a géphez, szinte biztos, hogy ő is otthagyja a mászókát,
és jön haza a kalitka külső falára, ahonnan aztán hűségesen szemmel tart.
Viccesek ezek a kis rendszabályok (és sokszor érthetetlenek),
de a madárkáim mereven ragaszkodnak hozzájuk.
Bizonyára megfertőztem őket az alig rigolyás természetemmel.
*
Csuvikának egyébként ez az egy árva kirepülése is rosszul sikerült ma :
lepottyant valahova mindjárt a startnál.
Hogy ezt hogy csinálta, nem tudom : látni nem láttam, csak hallottam.
Épp akkor telepedtem be a rekamié sarkába, ahonnan nem látok a kalitkára :
mire előbbre hajoltam, hogy lássam őt, már repült is a mászóka felé.
A hazafelé út aztán tökéletesre sikeredett, alig negyedórával később.
Vagyis nem tett csodát az újabb elixír -
ami nem nagy meglepetés, tekintve, hogy Csuvika alig issza.
Én legalábbis talán kétszer vagy háromszor láttam, hogy kortyolgatott belőle.
Feltételezem, hogy ennél azért többször szomjazott meg, közel egy hét alatt -
de hogy nem ízlik neki a vitaminos koktél, az teljesen nyilvánvaló.
Csivike imádja – de hát nem neki volna rá szüksége.
Szegény Csuvi ha iszik is belőle,
utána hosszú másodpercekig feni a kis csőrét valamelyik bothoz,
mintha még az emlékét is ki akarná törölni a nyelvéről ennek a lőrének.
Ha nem látnám, hogy Csivike valósággal odavan érte,
gyanakodnék, hogy valami fertelmes kotyvalékkal mérgezem szegény madarat.
*
A “fertelmes kotyvalék” egyébként nem valami bóvli,
hanem a HEMA készítménye, mint a CALCIUM COLUMBA.
A HEMAVIT FORTE annak idején Csipikémmel csodát tett :
gondoltam, most kipróbálom Csuvikánál is,
mert ártani biztos nem árt, legföljebb nem is használ.
Sajnos azt a régi lötyit már nem találtam sem a HEMA,
sem a GALAMB HUNGÁRIA kínálatában,
de van helyette ez a HEMAVIT GOLD, ami elvileg ugyanazt tudja.
Lehet, hogy gyakorlatilag is –
akkor viszont Csuvikának más baja van, nem a vitaminhiány.
Mert ha vitaminhiánya lenne, azon ennek a lötyinek segítenie kellett volna.
De nem segített – még csak nem is javított az állapotán.
Inkább mintha tovább romlott volna szegény madár –
nyilván a gyógyszertől függetlenül.
Még holnap délutánig itatom ezzel, de egy nap már nem fog csodát tenni.
*
Hogy tovább mi lesz, nem tudom : saját felelősségemre mást már nem próbálok.
Megyünk majd újra a doktor bácsihoz – de ha nem lesz muszáj, még nem most.
Jön megint a kánikula meg a viharok, és ezek Csuvikát amúgy is nagyon megviselik :
nem kell hozzájuk plusznak a befogás és az orvos-látogatás izgalma.
Hacsak nem romlik annyira Csuvika állapota, hogy muszáj lesz kockáztatnunk...
De ha marad így, ahogy most van, akkor arra szavazok,
hogy jobb egy kissé selejtes, de élő madár, mint egy orvoshoz cipelt halott.
Más újság aztán idebent nincs is.
(Az erkélyen van – de arról majd később.)
A szép új csörkoptatót megkapargattam kicsit a körmömmel,
hogy Csuvika találjon rajta fogást, de hiába : azóta se nyúlt hozzá egyszer sem.
*
A lifegőt visszaszereltem az eredeti helyére, a jobb oldali sarokbotok közé,
a bal hátsó sarokbot meg visszakapta a szokásos kölesfürtjét.
*
*
Csuvika roppant bánatosan löködi esténként az egyébként kedvelt lifegőjét,
mert akármerről is nézi, az bizony nem tojásos rúd. nem lehet megenni.
*
A tojásos rúd le lett kopasztva szinte az utolsó szemig,
és most bizony ínség lesz egy darabig,
mert legközelebb majd Csuvika negyedik évfordulóját ünnepeljük,
így csak augusztus kilencedikére várható az újabb rudacska.
Bár ez már nincs is olyan messze... utána viszont Mikulásig semmi.
*
Az erkélyem hetedikén és kilencedikén megszületett két gyönyörű tojáska :
verem a fejem a falba, hogy miért is hallgattam a szívemre
(bár persze mi másra hallgattam volna),
hisz a fészek csak egy okkal több arra, hogy állandó pánikban éljek.
*
Hetedike csütörtök volt, de az első tojást még amúgy sem üli a tojó -
mire meg a második is megszületett,
valószínűleg elutaztak valahova hétvégére az alsó szomszédok,
mert két vagy három napja áldott kis csend van körülöttünk.
Gondolom, holnapra már előkerülnek – és el se merem képzelni,
mit fog szólni szegény Goncianyu az állandó kaszinózáshoz alattunk.
Ugyanakkor remélem is, hogy csak hétvégére tűntek el, és nem hosszabb időre,
mert ha bajnak kell lennie, akkor az inkább most legyen még,
amíg a kicsik benne vannak a tojásban.
Sokkal rosszabb lenne,
ha netán a már kibújt pincurkákat hagyná sorsukra Goncianyu ijedtében.
*
Bár talán bátrabb és önfeláldozóbb szegénykém, mint ahogy azt én képzelem...
Ma reggel a frászt hozta rám (illetve én hoztam, saját magamra),
mert akárhogy meresztgettem a még éppen csak kinyílt szememet reggel,
nem láttam a fészekben se tojást, se galambot.
Biztos nem jól őrizték a kincseiket a szegény szülők,
és elvitte a szarka a tojásokat – gondoltam én, a vaksi szememmel.
Totálkáros lettem egy pillanat alatt ettől a lehetőségtől,
de azért fogtam a fényképezőt, és a biztonság kedvéért lőttem két képet.
(Többet nem sikerült, mert az összes gépemben pont lemerült az aksi.)
Még a kijelzőn se láttam, hogy van-e okom sírdogálni,
de aztán a számítógép monitorján már igen, még ha ócska is a kép :
bizony hogy ott ül szegény kis megrágalmazott Goncianyu, és őrzi a tojásait.
Pedig mennyire félhet az istenadta –
hisz idáig minden reggel kimenekült a fészekből,
ha kinyitottam az erkélyajtót, hogy szellőzzön kicsit a kisszoba.
De ma nem iszkolt el az én kis hősöm, mert most már tudja, hogy dolga van.
Édes-drága kicsi madár..... sok ember tanulhatna tőle helytállást !
*
*
(2016)
Új kommentek