Tegnap megint őszintén csodálkoztam, hogy még mindig nem ütött ki az infarktus ebben az iszonyatos hőségben, ugyanis olyan meglepetés várt az erkélyen délután, amiről úgy találtam, hogy már végképp több a soknál, bármennyire is peches banya vagyok. Amúgy is rossz napom volt : ezúttal a saját aktuális nyavalyám miatt rettegtem már reggel óta, de azért igyekeztem tenni a dolgomat, ahogy kell - csak éppen elrontottam, összekevertem, elfelejtettem mindent, amihez nyúltam. Azért a vásárlást valahogy elintéztem – és utána jött az igazi nagy csapás, amikor már azt hittem, hogy túl vagyok a nap nehezebb részén.
Szidtam aztán magamat – nem is csak azért, hogy délelőtt nem próbáltam fényképezni, hanem azért is, hogy csak másnaponta ellenőrzöm a nagy láda mögötti fészket. Ugyanis a gépem kijelzőjén azt kellett látnom, hogy a kis virágládában csak egyetlen madárka van.
*
Eszemet vesztve próbáltam további képeket lőni – de bárhányat is kattintottam, a kis kijelzőn mindig csak egyetlen galambocskát láttam. Mellette meg valami tollakat... Azt hittem, ott pusztulok el menten – pedig a java még hátra volt. A sokadik képen vettem észre a másik kis testet, szorosan a láda végéhez simulva, a betonon : nyilvánvaló volt, hogy az egyik galambocskám elpusztult, illetve valaki megölte. De kicsoda ??? A szarkát hallottam ugyan többször is cserregni a közelben, de ez a kis pótfészek annyira el van rejtve, a tubiszülők meg annyira figyelnek – hogyan juthatott be a szarka a fiókákhoz ? Akik már ráadásul egyáltalán nem is kicsik... prédának szerintem túl nagyok – bár persze ki tudja ? Valószínűbbnek találtam, hogy egy másik galamb volt a tettes – de képes volna ekkora gonoszságra ? Egymással elég kegyetlenek ugyan, amikor a fészkükért harcolnak – de hogy megöljék a másik család fiókáját ??? Ilyesmit eddig még soha nem is hallottam.
Hogy milyen hangulatban oldalogtam ki a konyhába rágyújtani, az egyszerűen leírhatatlan.
Mintha nem is én lettem volna... mintha nem is velem történne ez az egész szörnyűséges rémálom. Ennyi csapás nem érhet egy embert – és pláne nem szegény kis galambkáimat !
Miért kellett ennek az ártatlan kis tündérmadárnak elpusztulnia ? Miért ? MIÉRT ???
Mindegy – tettem a dolgomat, lélek nélkül, mint egy gép. Fogtam a megfelelő zacskókat és két gumikesztyűt, hogy eltüntessem a láda végéből azt a drága kis élettelen testet.
*
Hisz az egy héttel idősebb Goncika még csak meg se próbálkozott eddig ilyesmivel !
Hát úgy, hogy már az első kép láttán pánikba estem, mivel csak egy fióka volt a fészekben. Utána már annyira remegett a kezem, hogy szinte ugrált benne a fényképezőgép, aminek a kijelzője nem túl nagy, én meg gyakorlatilag vak vagyok. Spannolt állapotban meg végképp. A kinagyított képeken már én is látom Pufika fejecskéjét, de a kijelzőn bizony nem láttam, csak az elnyúlt kis testét (ami ráadásul meg se mozdult végig, amíg én ott rémüldöztem és szörnyülködtem fölötte, jó hosszú percekig).
Emlékeztek, hogy nézett ki szegény Goncika kéthetesen ? Aznap vittem el az orvoshoz... Hát csoda, hogy aggódtam érte ? Remélem, azért igazi galamb lesz belőle – de hogy nem egy sikerült példány szegényke, az biztos. Őt eddig még mozogni se láttam a ládában : ma, háromhetes korában észleltem először, hogy jön-megy, és kíváncsian nézeget kifelé, hogy oda kéne jutni valahogy, az erkély betonjára. Tündérien verdesett a kis szárnyával, hogy jó volna már repülni – de hát hol van ő még attól ? Pedig háromhetesen már igenis ki kéne jönnie, sőt a magokat is önállóan kellene csipegetnie. De hát szegény Goncikám még csak az anyjának sír, hogy adjon neki enni. Nem is tudom, képesek és hajlandók lesznek-e a szülei addig etetni, míg majd ki tud szegényke repülni a fészekből, hogy egyedül egyen. Arra meg már gondolni sem akarok, hogy hogyan fog magának helyet kiharcolni a többiek között... Hisz olyan kis picike... a nagyok biztos mindig el fogják lökdösni az eleség mellől.
*

Csoda, hogy orvoshoz vittem Goncikát ?
De azért talán csak felnő valahogy az én édes-drága, pici Goncikám ! Úgy látszik, tényleg gyógypedagógus vagyok, mert csak jobban imádom őt attól, hogy ilyen kis szerencsétlen.
*
*
*
(2015)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
*
-
*
*
Új kommentek