*
Nincs kedvem megírni ezt a bejegyzést,
mint ahogy semmi máshoz sincs kedvem, már két napja.
Nincs miért leülni a géphez, nincs miért megnyitni a blogot,
nincs miért megnézni a leveleimet : tulajdonképpen fölkelni sincs miért reggel,
hisz tudom, hogy jó hírekre már nem számíthatok,
a rosszakat meg legszívesebben átaludnám, hogy ne tudjak róluk egyáltalán.
Persze azért fenntartom a tevékenység látszatát,
és valahogyan összevakarom magam, bármennyire is nehezemre esik,
hisz itt vannak a saját pincurkáim, akik nem tehetnek semmiről,
és akik velem búslakodnak harmadik napja, bár nem értik szegénykéim,
mi rosszat tettek már megint, hogy a Mami csak látszatra van velük,
igazában máshol jár az esze, és mindig csak rosszkedvű, hiába titkolja.
Tegnapelőtt hetedike volt, és valahogy már előző nap elkezdtem félni tőle,
mert a szerencseszámok miránk mindig csak bajt hoznak,
és a hetessel különösen nem vagyok jóban.
Bolond vénasszony ? Agyament babona ?
Szerintem is az.
De mi van, ha az események igazolják az agyament babonákat ?
*
Nem győztem vigyázni magunkra egész nap kedden,
ezen a bizonyos hetedikén, mert valahogy bennem volt a rossz előérzet.
Jószerivel semmit se csináltam egész nap,
a madárkákat is árgus szemekkel figyeltem, nehogy baj legyen.
Nálunk nem is lett, de az aktuális orrba vágást így is megkaptam a sorstól -
mégpedig akkorát, hogy azóta se tértem magamhoz,
és azóta se vagyok képes elfogadni, hogy ez az újabb csapás megtörténhetett.
*
Ugyanis kedden nyomtalanul eltűnt Ildi új kis gácsérja.
Az a bűbájos, virgonc, gyönyörűséges kacsafiú,
akit tíz napja hoztak el a tenyésztőtől a szerencsétlenül járt Icike helyére,
és akit már éppen kezdett elfogadni, megszeretni Böbike, a tojó.
Mennyi izgalom, mennyi féltés, mennyi munka volt az összeszoktatásukban !
És milyen szépen alakultak már a dolgok...
Reggelenként alig vártam, hogy nyithassam a gépet,
mert Ildi jóval korábban kel, mint én,
általában vártak már a levelei, mire fölébredtem.
Újabban csupa vidám és bizakodó levél, hogy minden rendben lesz,
kezd visszaállni az élet régi rendje, Böbike lassan elfogadja Gácsit.
*
Aztán tegnapelőtt estefelé jött a rossz hír, abszolút váratlanul,
tényleg úgy, mint derült égből a villámcsapás :
Gácsi eltűnt, se híre, se hamva,
de még csak nyoma se maradt annak, hogy mi történhetett vele.
Sehol egy árva tollacska, sehol semmi jele küzdelemnek.
A gyönyörű kacsalegény eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.
Ildi tűvé tette a környező utcákat, kerteket,
az én könyörgésemre még a patakot is átvizsgálta alaposan,
mert nekem az volt a makacs kényszerképzetem,
hogy valamibe beleakadt szegény jószág és csapdába esett – de hiába.
Gácsi nincs és nincs és nincs sehol.
*
Eltűnt az új helyén töltött tíz nap után, tíz hónaposan,
mielőtt egyáltalán elkezdődhetett volna a saját kis élete,
és feleségül vehette volna Böbikét, aki immáron duplán özvegy.
Eltűnt, mielőtt megmelegedhetett volna az új otthonában,
mielőtt egyáltalán neve lett volna, hisz még az se volt :
csak én hívtam Gácsinak,
Ildi azt mondta, ők később szokták elnevezni az állataikat,
mikor már látják, milyen név illene hozzá a legjobban.
Eltűnt az én édes-drága, névtelen Gácsikám,
akit akkor se szerethettem volna jobban, ha a saját madaram.
Hisz olyan volt, mintha ismerném személyesen :
Ildi küldözgette róla a tündérinél tündéribb videókat,
és a filmjeit nézve Ő Kacsasága úgy élt bennem, mintha tényleg láttam volna.
Ez is micsoda disznóság a sorstól...
Épp a hetedike délelőttjét töltöttem azzal,
hogy nagy nehezen összekeresgéltem Ildi itt-ott belinkelt filmjeit,
és összegyűjtöttem őket egy külön oldalra,
hogy bármikor egy kattintással elérhessem bármelyiket,
és elérhessétek ti is, ha látni akarjátok.
Hát tessék.... láthatjátok, ott van az “Egyéb állatkák” dobozában.
Csak már nincs miért nézni....
Mert mire kész lett az új kis katalógus (vagy mi) eltűnt az egyik főszereplő.
*
Igen, eltűnt. Nem akaródzik leírni, hogy meghalt,
hisz a halálának nincs semmi nyoma, nincs rá bizonyíték.
Az eszemmel persze tudom, hogy szinte biztosan tragédia történt -
de nem kötelező elfogadni, míg nem bizonyítja semmi.
Addig lehet azt képzelni, hogy szegény Gácsi csak elkóborolt, és nem talál haza.
Nem szoktam hülye horoszkópokat olvasni (elég bolond vagyok magamtól is),
ám tegnap a Nők Lapja tartalomjegyzékében találtam egy címet,
amit szintén jobb lett volna nem látnom : “Ezotéria – Fogyatkozások hónapja”.
Eszemben sincs elolvasni a cikket, de már ennyitől is dugámba dőltem :
mi fogyatkozhat még, Édes Istenem – ugyan mi ?
Nem volt még elég a csapásokból ?
Még mindig nem volt elég ?
Mit hoz még ránk ez az elátkozott 2017 ?
A végére elfogyunk mindannyian ?
Az eddigieket még csak valahogy elviseltem,
Gácsi vélhető pusztulásával azonban már nem tudok mit kezdeni.
Sose fogom kiheverni ezt a váratlan tragédiát –
és akkor Ildiről még szó sem esett, hogy ő mit érezhet,
ha én is porig vagyok sújtva, aki nem is ismertem szegény kacsafiút.
*
Rosszul van ez a világ kitalálva, nagyon rosszul.
Legalább az ártatlan kis állatokat megkímélhette volna a szenvedéstől a Teremtő.
(2017)
Új kommentek