Na nézzétek : Csuvika elárulta ma délután, hogyan közelíti meg a pár napja fölfedezett hintát. Azt hittem, lentről ugrik rá, a szekrény tetejéről, de nem : az szerinte túlságosan egyszerű volna. Inkább föntről, az ágakról közelít, mert úgy bonyolultabb, ő pedig ügyes madár, aki szereti a kihívásokat. - hát még a bátorságáról zengedezett dicshimnuszokat !

Aztán más újság nincs is.

Borzasztóan bánatos idővel ünnepeljük a tavasz első napját, de mostanra legalább egy kicsit már föléledtek szegény madárkák. Tegnap komolyan a frászt hozták rám egész nap a viselkedésükkel, mert nemhogy Csivike, de még a virgonc Csuvika is úgy lekonyult a készülődő esőtől, hogy én már azt se tudtam, milyen tragédiát vizionáljak magamnak.

Ráadásul bántott is a lelkiismeret, mert tegnapra virradóra fél három körül sikerült ágyba kerülnöm (ha nem később), így a madárkák sem alhatták ki magukat rendesen, én meg emiatt külön aggódtam, és szórtam az átkot a saját fejemre, hogy talán a rövidre sikerült éjszaka viselte meg őket ennyire.

Szegény pici tündérem nem repült ki egész nap egyáltalán, nélküle meg Csuvikának se volt sok kedve az ágakon randalírozni, ő is gyakran és sokáig ücsörgött a kalitkában. Ráadásul még hallgatott is, mint akinek súlyos gondok nyomják a vállát, és megszólalni sincs kedve. Pedig egy csöndes Csuvika nálunk már tényleg a vég… annyira ritka eset, hogy nem karattyol.

Biztosra vettem (mert én meg kissé zakkant vagyok, ugyebár, ha a madárkákról van szó), hogy Csivinek valami komoly baja van, vagy készül lenni, amiről Csuvika már tud, de én még nem. Talán elakadt benne a tojás… vagy megint kezdődik nála a tavalyi takonykór – másképp mitől gubbasztana reggeltől estig ?

Hogy a kis orrán, csőrén nyomát se látom semmi trutyinak, meg hogy boldogan jön a kezemre zabot nassolni, ha hívom, az nem bírt meggátolni az aggódásban. Fejembe vettem, hogy Csivi beteg, és ettől fogva nem hittem a saját szememnek se, csak rágtam magam, hogy akkor most mi lesz.

Aztán persze nem lett semmi.
Estére megjött az eső, én meg rögtön tudtam, mi baja a madárkámnak.

Az utolsó bekezdést nem sikerült egy szuszra leírnom, mert Őnagysága hazarepült a kalitkába. Éktelen sírásra fakadt a kakasülőn, és rázogatta a rácsos labdát, mint régebben Csupika, ha inni akart. Nem is hagyta abba, míg föl nem ugrottam, hogy fölemeljem a vizes edényt, és belemártsam a labdát. Hogy ez megtörtént, Csivikém ivott egy nagyot, és abbahagyta a panaszkodást. Talán tizenöt centivel van alatta a vizecske, ahhoz képest, ahol ücsörög. Azt hiszitek, lemegy odáig, ha megszomjazik ? Hát nem ! Azért van a Szárnyatlan Rabszolga, hogy kiszolgálja Őnagyságát, ne neki kelljen fáradni.

Később (igazán kivételesen) szerettem volna minél hamarabb túljutni a vacsoraosztáson, hogy befejezhessem végre ezt a nyúlfarknyi mesét itt - ám Csivi Kisasszony erről is másként határozott. Amint fölálltam a gép mellől, Őcsivisége azonnal fölsorakozott a zabevős botján, és majd' orra bukott, annyira csapkodott lefelé a kis csőrével a nagy semmibe, hogy oda kéri a tenyeremet, de gyorsan. Megérezte a kis disznó, hogy most az egyszer nincs hozzá türelmem, és büntetésből vagy félórán keresztül hancúrozott a tenyeremben, leszórva közben az összes zabot a mérgesen sivákoló Csuvika orra elől.

Így megy ez, kérem... ember tervez, madár végez.

(2013)