*
Vagy masnis. Vagy csokornyakkendős. Vagy libikókás.
Mindenesetre friss dekorációt kapott a mászóka egyik ülőrúdja,
ami körül pár napig a fűzfavesszőkből csavart karika díszelgett.
Sajnos azt muszáj volt kidobnom tegnapelőtt,
mert már a csonk csonkja is veszélyessé vált, úgy szanaszét lett rágva.
Volt nagy búslakodás madári körökben,
és nekem se tetszett a mászóka üresen maradt bal felső sarka.
Na de mit tegyek oda, hogy kitöltsem az űrt ?
Van ugyan még egy fűzfa karikánk,
ám azt Csivikém hazajövetelének évfordulójára tartogatom,
az meg még messze van, több mint egy hónap.
Mit fog addig rombolni szorgos kicsi tündérem ?
*
Nem nyaldosta az egeket a kreatív intelligenciám
(ami nem is csoda, ebben az átkozott melegben, amit utálok),
de azért mégiscsak kitaláltam valamit,
alkalmazkodva az igen szerény, ághiányos lehetőségekhez.
Sajnos már inkább csak ilyen vékony kis ágaink vannak,
amikkel nemigen lehet mit kezdeni, mert nem jók a világon semmire.
Hacsak arra nem, hogy csokorba fogva legyenek szétcincálva.
Ilyesmink eddig még sose volt – gondoltam, most legyen.
*
Össze is kötöztem, föl is varázsoltam az egyik botra a szerény csokrocskámat.
Úgy nézett ki, mintha kackiás bajsza nőtt volna a vastag ágnak.
Igyekeztem biztonságosan rögzíteni (megint csak a lehetőségekhez képest),
ám jó darabig úgy tűnt, hogy mindegy a madárkáknak :
nem nyerte el a tetszésüket legújabb ötletem,
jószerivel rá se néztek az ismeretlen rágnivalóra egész nap.
Ez volt tegnapelőtt – ám Csivike aludt egyet a problémára,
és tegnapra úgy döntött, hogy egy élete, egy halála,
talán mégis érdemes a kipróbálásra az az Ismeretlen Valami.
*
Mint látjátok a képeken, nem is bánta meg a döntését.
Olyannyira nem, hogy kizárólagos tulajdonosként cincálta az ágmasnit,
szegény Csuvikát egész délután nem engedte az új játéka közelébe.
Mert persze ő maga is csak délután jött rá a rombolás ízére -
de akkor aztán rájött rendesen !
Hogy miért ? Hát mert dél körül porszívóztam !
Az pedig napnál is világosabb minden szárnyas boszi számára,
hogy ágak forgácsolása, magok szétdobálása
és minden hasonló tevékenység közvetlenül porszívózás után az igazi,
mert akkor sokkal nagyobb átéléssel kárál miatta a buta Szárnyatlan,
mint a porszívó nélküli napokon tenné.
*
*
*
De most nem is káráltam a forgács miatt.
Örültem, hogy mégiscsak sikerült kedvére tennem igényes tündérkémnek -
annak meg még jobban, hogy képeket is tudtam lopni róla,
mikor már nagyon belemerült a munkába.
Előrelátó módon odavittem magammal a fényképezőgépet a rekamié sarkába,
amikor befészkeltem magam a kuckómba olvasni, és vártam a csodát,
hogy valamelyik hős vitézem majd csak odamerészkedik az új játékhoz,
ha nem számít vakuveszélyre, mert én ugyebár olvasok.
*
Így is lett.
Csivike volt a bátor úttörő, én meg jó ideig vártam türelmesen,
hogy kellőképpen gárgyuljon bele a munkájába,
eljutva a se hall, se lát állapotig.
A masinámat csak akkor vettem kézbe,
mikor Csivike füle mellett már ágyút sütögethettek volna, arra se reagál.
Mint ahogy nem reagált Csuvika vészjeleire sem,
pedig szegény gyerek ordított rémülten és hűségesen a kalitka tetejéről,
hogy térjen már észhez, hát hiszen láthatja, hogy a Mami fényképez.
*
De Csivike nem látta – vagy legalábbis nem érdekelte a vaku.
Annyira el volt foglalva, hogy az ágacskáin kívül megszűnt a számára minden.
Igaz, hogy én is nagyon óvatos voltam :
lőttem vagy húsz képet a fenekéről (gondolván, hogy jobb híján az is megfelel),
mert nem hogy fölállni nem mertem a rekamiéról,
de még mocorogni se nagyon akartam rajta, mert istentelenül nyikorog,
féltem, hogy Csivi mégiscsak észhez tér, ha meghallja, hogy valamire készülök.
Így aztán kicsit jobb képek csak akkor születtek,
amikor a popósokból már volt egy halommal,
biztos lehettem benne, hogy akkor is meglesz a meséhez az illusztráció,
ha szorgos tündérkém megsértődik a láttomra, és elrepül.
*
El éppen nem repült, de valóban megsértődött :
tartott egy kis szünetet, és méltatlankodott, hogy megzavartam.
De aztán megbeszéltük, hogy több fényképezés nem lesz,
Csivike pedig el se mozdult az ágai mellől, vagy három órán keresztül.
Egész délután gyilkolta őket, elképesztő kitartással,
mintha fizetnék érte, és a teljesítményétől függne a megélhetése.
Falt is aztán háromszor annyit vacsorára, mint amennyit egyébként szokott.
*
Szegény Csuvicsek viszont alighanem el van tiltva az újabb rágnivalótól,
mert őt ma se láttam azon a boton ólálkodni egyszer sem,
noha közben csücsült a mászókán egyedül is, nem csak Csivikével.
Vagy talán valamitől megijedt, amit én nem vettem észre.
Végül is nincs kizárva, hogy esetleg megszúrta őt egy ágacska.
Mindenesetre Csuvikát nem érdekli a bajszos vagy masnis bot -
bár ma még nem láttam mellette Csivikét sem.
Úgy látszik, ő tegnap ledolgozta a normáját, több napra előre.
*
*
(2016)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
Új kommentek