Tiszta szégyen, Kedveskéim :
ez a mese nem is két-, hanem háromrészesre sikeredett.
Nem csak a szöveg sok, hanem képet is annyit szeretnék mutatni,
hogy nem bírja el szegény BLOG.HU.
Nem linkelem be a következő, illetve előző részeket :
most megtaláljátok őket az új bejegyzések dobozában, itt oldalt,
később pedig a tartalomjegyzékben.
*
*
Na nézzétek ezt a két kis tündért !
Hát nem imádni valók ???
Tegnap annyira örültek, hogy nem maradtunk ott örökre a doktor bácsinál,
hanem szerencsésen hazaértünk a csavargásból,
hogy Csivikén szabályos szeretetroham tört ki a nagy megkönnyebbüléstől.
Máskor is előfordult már hasonló esetben, hogy túlcsordul a kis lelkében a hála,
de inkább én szoktam lenni a kedvezményezett, akit ilyenkor nyal-fal örömében.
Most viszont Csuvikának jutott ez a megtiszteltetés,
én csak messzebbről olvadoztam a gyönyörűségtől, látva a hatalmas örömüket.
Örömből aztán kijutott nekem is, mert Banyácskám úgy el volt varázsolva,
hogy kivételesen engedte filmezni magát, mikor Csuvikát kényeztette.
Eleve ritka eset, hogy így tutujgatja szerelmetes lovagját,
arra pedig, hogy ezt valaha is meg tudom örökíteni. nem volt semmi esélyem.
És mégis ! Most az egyszer sikerült.
Nézzétek és gyönyörködjetek, mert ilyet aztán tényleg ritkán láttok :
*
*
Pedig Banyácskámnak rossz napja volt, nagyon zokon vette a délelőtti raboskodást.
A befogásnál nem akartam hinni a szememnek :
ő, aki máskor simán hagyja magát megfogni, most dühödten tiltakozott,
kergetnem kellett hosszú percekig, míg végül a markomban kötött ki.
*
*
A kis ketrecből is mindenáron szabadulni akart, holott ez rá kevéssé jellemző,
inkább Csuvika szokta nehezen viselni az útra készülődést.
Tegnap viszont neki egy szava se volt a megpróbáltatások ellen,
bár azért a szatyorban már ő is kezdte nagyon utálni a szűk helyre zártságot.
*
*
Megfogni viszont engedte magát, a legkisebb ellenállás nélkül -
igaz, hogy mire rá került a sor, ő már a kalitka fenekén dekkolt, szegénykém,
mivel lepottyant még a fogócska elején, amikor Csivit kergettem.
Nem csípett, nem sírt, békésen tűrte, hogy a szállító ketrecbe rakjam.
Az asztalon is nagyon szépen viselkedett, míg én cihelődtem és ők várakoztak,
pedig Csivike mindvégig vadul (és teljesen szokatlanul) cirkuszolt mellette.
Nem tudom, mi lelte szegény kis tündéremet,
hogy most ENNYIRE ellenére volt a doktor bácsi meglátogatása.
Pedig végül ő megúszta : a karmaiból nem vágott semennyit Tamás,
mert úgy találta, hogy pont jó a méretük, nincs szükség manikűrre.
*
*
Az úttal nem volt valami nagy szerencsénk (legalábbis nekem),
de ezt majd elzokogom a vendégkönyvben, mert megint túl hosszú lesz a mese.
A madárkák viszonylag jól tűrték a megpróbáltatásokat,
és csak remélni merem, hogy nem fáztak meg a téliesített szatyorban.
Ma kedvetlen és bágyadt mind a kettő, kicsit aggódom, hogy mi leli őket.
*
*
Bezzeg tegnap nem voltak bágyadtak, mikor végre hazaértünk !
Kirepültek szinte azonnal (mégpedig Csuvika kezdeményezésére),
most nem volt baj, hogy másik függöny díszeleg a mászóka mögött.
Csuvika megérkezését meg is örökítettem - szokás szerint remegő kézzel,
ami most nem csak az örömnek és izgalomnak tudható be,
hanem a legalább hatkilós, ügyetlen szatyornak,
amit bizony épp elég volt oda-vissza cipelni.
*
*
Sajnos a mászókán való örömködés nem tartott sokáig :
meg is örökítettem majdnem az egészet, a filmecskén és képeken.
Mikor már úgy találtam, hogy eleget kínoztam őket a masinámmal,
kimentem rágyújtani a nagy sikerre, hogy kirepültek meg a dokit is túléltük.
Öt percnél tovább egész biztos nem voltam a konyhában,
de mire visszajöttem, üresen találtam a mászókát.
Csuvika úgy ült a bal hátsó sarokboton, mint aki soha el se mozdult onnan.
*
*
Szó szerint tátva maradt a szám : fogalmam sincs, hogy jött haza.
A kötéllétráját természetesen fölakasztottam a helyére, mihelyst kirepült,
de akkor is : olyan rövid ideig voltam kint,
hogy az szerintem nem lehetett elég a fél szoba keresztülgyalogolásához,
meg még a létrán való fölmászáshoz, odabent az elhelyezkedéshez is.
És mégis ! Mégis elég volt - iszonyúan sajnálom, hogy kimaradtam belőle.
De hát ki gondolta, hogy negyedóra után máris hazarepülnek ?
Talán épp azért, mert én kimentem, és mégiscsak féltek a szokatlan függönytől.
Mindegy : lényeg az, hogy kint voltak !
A legutóbbi orvoslátogatás után is ugyanígy ünnepelték a hazaérkezést.
*
*
Az orvosnál végeztünk kábé öt perc alatt : Csuvika karmai le lettek vágva,
szinte észrevétlenül, olyan gyorsan és simán, ahogy még soha.
Meg is mérte mindkettőjüket a doktor úr,
az eredményt pedig el sem akartam hinni : Csivike öt grammot fogyott !
Negyvenöt gramm a kis drágám, és én nem is emlékszem rá,
hogy valaha is lett volna ilyen "karcsú", a gyerekkorát leszámítva.
(Utánanéztem, tévedtem : nem öt grammot fogyott, csak hármat.
Azt hittem, legutóbb mérte öt dekának Tamás - de nem, az régebben volt.)
Csuvika súlya nem változott, ő most is 48 gramm, mint júniusban.
*
*
UTÓIRAT :
*
Mégiscsak jól mondtam : Csivike igenis öt grammot fogyott, augusztus vége óta.
A címkék közt kerestem a dokis meséket,
és elhittem, hogy az utolsó bejegyzést adja be ebben a témában,
nem is figyeltem a dátumra.
Pedig bizony az még júniusban volt, amikor Csivike beérte 48 grammal,
a nyár végére elérte az ötdekás horrorhatárt.
Annál nagyobb öröm, hogy most viszont csak négy és fél.
Ez már annyira szép, hogy számomra inkább kicsit aggasztó.
*
*
(2017)
Új kommentek