Csuvika tegnap este (azaz már éjjel) az alábbi levelet küldte a tenyésztőjének :
Szia, Leander-Mami !
Hamarabb akartam írni neked,
hogy akkor kapd meg a levelemet, amikor még aktuális –
de hát sajnos nem sikerült.
A Mami elvacakolta az időt mindenféle butasággal,
és nem ért rá arra, hogy tollba (azaz billentyűkbe) mondjam neki a mondókámat.
Most már Csivikém alszik, én pedig a takaró alól diktálom a Maminak a levelet.
Nálunk még szombat van, mert mindig addig tart a nap, míg a Mami is el nem megy aludni
– vagyis általában hajnalig.
*
Elvileg nagy nap volt a mai,
mert pontosan két évvel ezelőtt jöttem haza tőled az én Csivikémhez,
és ezt meg kellett (volna) ünnepelni.
Gyakorlatilag viszont egyelőre csak takarítást és hasonló szörnyűségeket kaptam :
a Mami holnapra halasztotta az ünneplést, pedig ez nem szép dolog.
Ünnep akkor van, amikor van – nem pedig akkor, amikor ráérünk megtartani.
De hát én hiába beszélek :
egy ilyen hatalmas szárnyatlannal nem veheti fel a harcot egy magamfajta kismadár.
Azért biztosan jó lesz az az ünnep holnap is...
Már alig várom !
Nyilván kapok majd reggel tojásos rudat, estére meg almás tojást,
mert nálunk mindig ebből áll az ünneplés.
*
*
Régebben még kaptam mindenféle ajándékot is,
de azokból folyton csak baj lett, mert megijedtem tőlük,
a Mami meg zokon vette, hogy nem örülök semminek.
Pedig örültem, csak később, nem mindjárt első látásra.
Most meg már tudom, hogy akkor van ünnep, ha tojásos rúd kerül a kalitkába.
Azt imádjuk mindketten, Csivikémmel együtt, és attól soha nem ijedünk meg.
Sajnos ritkán van ünnep, máskor meg nem kapunk tojásos rudat,
mert a Mami szerint nem egészséges.
*
*
* 
*
Igazában azért most is kaptam VOLNA valódi ajándékot is,
illetve együtt kaptuk volna Csivikémmel, a második házassági évfordulónkra.
(Házasság ugyan még mindig nincs, de attól évforduló még lehet.)
Új lámpácskákat akart nekünk ajándékozni a Mami,
a kalitkánk melletti falra, mert a régieket még hónapokkal ezelőtt tönkretette.
Vett is összesen két pár új lámpát (úgyhogy a jó szándék megvolt benne),
de végül mégiscsak a régiek lettek felújítva, mert az újak közül egyik se vált be.
Erről olvashatsz a blogunkban, LÁMPASZÉDELGŐ címen, ha érdekel a dolog –
mindenesetre ennyi ajándékot igenis kaptam már a hazajövetelem évfordulójára :
hogy újra világítanak a kalitkánk melletti kislámpák,
amik hónapok óta nem működtek, sőt később el is tűntek.
*
De hol vannak a kislámpák az én igazi ajándékomtól ???
Az igazi ajándékot Csivikémtől kaptam, már tegnap este –
biztos azért, mert hallotta a Mamitól, hogy ma az én napom lesz,
és engem most ünnepelni kell.
Sőt ma este is jött még a repeta –
ami viszont már annyira szép volt, hogy el sem akartam hinni.
Feleségül ugyan még mindig nem jött hozzám, sajnos –
de most megint nagyon reménykedem, mert annyira kedves volt hozzám az én Csivikém,
amilyennek hosszú hónapok óta nem láttam.
Sőt igazában soha, csak egészen pici korunkban,
nem sokkal azután, hogy hazajöttem tőled, Leander-Mami.
*
Nem azt mondom, hogy soha egy puszit se kapok tőle,
vagy soha nem hajlandó velem csőrözni –
de olyan már madáremlékezet óta nem fordult elő,
hogy félórákig hagyta volna magát kényeztetni, és elfogadta volna tőlem az etetést.
Most pedig igen !!! Tegnap is, meg ma is !
Millió puszit kaptam tőle, nem hagyott ott, nem menekült előlem –
sőt bújt hozzám és tekergette a kis fejét, hogy hol mindenhol vakargassam még.
Ugyanis vedlik szegény drágaságom, és ilyenkor viszket mindene.
De azért vedlett ő már máskor is, mégsem engedte, hogy kényeztessem.
Most viszont teljesen úgy viselkedik velem,
mintha neki se volna ellenére mindaz, amit én már olyan régóta szeretnék.
Pedig már kezdtem beletörődni, hogy Csivikém sose fog megszeretni engem,
és be kell érnem a bojtocskámmal helyette, egy életen át.
Most megint reménykedem, hogy talán nem így lesz.
*
Ha Csivikém mégiscsak hajlandó lenne elfogadni engem párjának,
nem volna nálam boldogabb madárka széles e világon !
Ezt az egyet leszámítva nincs itt rossz dolgom –
bár néha egy kicsit fáraszt, hogy én vagyok az ész a családban,
és mindenre nekem kell odafigyelnem, ha azt akarom, hogy rend legyen.
Csivikémnek mindig minden úgy jó, ahogy éppen van,
a Mami meg... hogy is mondjam, hogy szalonképes legyen...
szóval a Mami egyre szétszórtabb,
mindent összekever vagy elfelejt, ha én nem vigyázok rá.
Én szoktam figyelmeztetni pontban fél hatkor, hogy hozza már a vacsorát,
én kiabálok este kilenc körül, hogy zárja el végre a gépet és jöjjön lefektetni minket,
én repülöm körbe százszor is a fejét, míg meg nem érti, hogy mit akarok,
ha elfelejti visszaszerelni a lépcsőinket a kalitka ajtajára,
miután benyúlt valamiért és levette a lépcsőket, hogy beférjen a keze.
Nem mintha lépcsők nélkül nem tudnék kimászni vagy bemászni –
de lépcsővel sokkal kényelmesebb, és különben is : rendnek kell lenni.
*
De azért ne aggódj miattam, Leander-Mami :
azt hiszem, kerülhettem volna rosszabb helyre is.
Enni-inni mindig van mit bőven, a szobában egész nap szabadon vagyunk,
és a doktor bácsihoz is rendszeresen elvisz minket a Mami,
hogy levágassa a karmocskáimat.
Most már sajnos kéthavonta járunk, mert nagyon gyorsan növesztem őket.
A Mami szerint negyvenhatos lábam van –
és hát a karmaim is hatalmasak, nem csak a lábaim.
De így is nagyon szép fiú vagyok –
legalábbis a Mamitól folyton ezt hallom, sőt a doktor bácsitól is.
Bár már inkább Csivikémtől hallanám !
*
Te már két éve nem láttál, Leander-Mami,
de ha látnál, valószínűleg meg lennél velem elégedve.
Ne félj, nem hozok rád szégyent :
okos és jó madárka vagyok, a Mami szerint büszke lehetsz rám.
Mindenesetre köszönöm, hogy két hónapos koromig neveltél engem,
és millió csőrpuszit küldünk neked, Csivikémmel együtt.
Meg persze az Anyukámnak és Apukámnak is, ha megvannak még...
Nem tudnál róluk képet küldeni ? Néha szívesen nézegetném őket...
Csuvika
*
*
*(2014)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
*
*
*
Új kommentek