Nézzétek csak, micsoda új szokást vett föl az én édes pici Tündérboszorkányom ! Kinevezte magát portásnak. Ül az ajtóban óraszám, a legbelső lépcsőn, ami már nem műanyag rudacska, hanem egy vékony kis ágdarab, és irányítja (illetve akadályozza) a forgalmat. Lélek az ajtón se be, se ki : portási mivoltában Csivike vaknak és siketnek tetteti magát, meg se rezzen, tudomást se vesz róla, ha netán valakinek útban van.
*
Nekem is hosszasan kellett könyörögnöm az imént, hogy Csivi Őnagysága kegyeskedjen engedélyezni és lehetővé tenni számomra a vacsoraosztást – pedig azért én nagyobb tekintélynek örvendek (már csak méreteimnél fogva is), mint szerencsétlen Csuvicsek.
Ő most éppen bezárva maradt, szegény feje – noha ennél nagyobb csapás egy Csuvikát nem is érhetne. Idáig mindig kívül rekedt, ha Csivikére épp rájött a portáskodás : hogy fogságba lett ez által ejtve, az ma történt meg először - eddig ilyet én még nem láttam.
Ő most éppen bezárva maradt, szegény feje – noha ennél nagyobb csapás egy Csuvikát nem is érhetne. Idáig mindig kívül rekedt, ha Csivikére épp rájött a portáskodás : hogy fogságba lett ez által ejtve, az ma történt meg először - eddig ilyet én még nem láttam.
És tudjátok, mi a legviccesebb ?
Hogy Csuvika tűri !
Tűri bizony, zokszó nélkül – ez az egyébként meglehetősen öntörvényű, makrancos és igen akaratos madárka, aki egyébként egyáltalán nem rémül meg a saját árnyékától, és gond nélkül szembeszáll a szárnyatlanokkal is, ha úgy hozza a kemény sors. Csivikével azonban nem erőszakoskodik, sőt mellette se próbál bemászni (pedig elférne ott és képes is volna rá), csak könyörög neki szépen, hogy ugyan, engedje már be az ajtón. Csivi meg... mint aki se lát, se hall. Füle botját se mozdítja, még csak nem is kajánkodik, hogy most milyen jól kitolt Csuvikával : egyszerűen nem vesz róla tudomást. Csak ücsörög magának mélán, és töpreng az élet dolgain. Pont az ajtóban, a kifelé és befelé vezető útjuk kellős közepén.
Szegény Csuvika már ezerszer körbejárta a napokban a kalitkát, hogy hátha keletkezett rajta valahol egy újabb bejárat (a másik ajtót sajnos elfoglalja a fészek, ami ugyan teljesen fölöslegesen lóg a kalitka oldalán, de levenni nem merem), és mivel használható rést nem talál, vagy visszarepül az ágaira búslakodni, vagy leül valahol Csivike közelében, és várja türelmesen sorsa jobbra fordulását. Ez a kis zsarnok... akitől inkább az volna a megszokott viselkedés, hogy gondolkodás nélkül lesöpri Csivikét az útból. Napok óta nem söpri le, sőt még csak nem is veszekszik vele. Inkább könyörög – ha pedig hiába, akkor vár békével. 
(Most is éppen ez történik – mintha csak tudnák a kis gazfickók, hogy miről írok. Csivike a lépcsőn, Csuvika az ajtó tetején – és beljebb onnan nem mehet az istenadta. Közben Csivike nyafog panaszosan, mintha ő volna az, aki méltatlan helyzetbe került. Talán attól van megsértve, hogy Csuvika merészeli zavarni az ő békés nyugalmát.)Újabb rejtélye a papagáj-léleknek... Csivikém passzív, csöndes, ám annál határozottabb ellenállása legalább annyira meglep, mint Csuvika következetes kitartása a mellett, hogy ezt a szelíd ellenállást meg se próbálja letörni. Pedig Csivi Boszinak nem volna valami sok esélye vele szemben, hisz őhozzá képest Csuvika egy elefánt.
Amúgy meg büszkén jelentem, hogy MAJDNEM sikerült megreggeliznem, mire a madárkáknak hoznom kellett a vacsorát. Sajnos csak majdnem, így a vacsora egy picit késett.
Hamarabb nem volt időm táplálkozni, ugyanis megalkottam az idei első képeslapunkat Mikulásra, és a nagy munkálkodás kissé elvette az eszemet. Már tegnap rám jött az őrület, ültem is Csivikém mikulási öltözékén hajnali háromig – ám a képeslap többi része mára maradt. Csuvikámat már nehezebb volt felöltöztetni (nem találtam hozzá régebbi kellékeket), de végül a madárkák nagyon aranyosak lettek. Maga a lap viszont távolról sem nevezhető életem fő művének, mert ahhoz se találtam megfelelő hátteret. Sebaj ! Pont azért kell időben kezdeni a készülődést, hogy ráérjek még minden hibát ezerszer javítani. Mindenesetre az első lapocska már megvan – és azért ez akkor is nagy öröm, ha nem lett tökéletes. Szép lappal vagy csúnyával – a lényeg, hogy haladunk az ünnep felé !
Hamarabb nem volt időm táplálkozni, ugyanis megalkottam az idei első képeslapunkat Mikulásra, és a nagy munkálkodás kissé elvette az eszemet. Már tegnap rám jött az őrület, ültem is Csivikém mikulási öltözékén hajnali háromig – ám a képeslap többi része mára maradt. Csuvikámat már nehezebb volt felöltöztetni (nem találtam hozzá régebbi kellékeket), de végül a madárkák nagyon aranyosak lettek. Maga a lap viszont távolról sem nevezhető életem fő művének, mert ahhoz se találtam megfelelő hátteret. Sebaj ! Pont azért kell időben kezdeni a készülődést, hogy ráérjek még minden hibát ezerszer javítani. Mindenesetre az első lapocska már megvan – és azért ez akkor is nagy öröm, ha nem lett tökéletes. Szép lappal vagy csúnyával – a lényeg, hogy haladunk az ünnep felé !
*
*
*
(2014)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
*
*
*
Új kommentek