Képzeljétek : tegnap este összekevertem a madárkákat !
Vacsoraosztásnál felkötöztem Csivikének a várva-várt új spárgát,
amit napok óta ígérgettem neki, hogy majd pénteken megkapja :
csütörtökön már majd’ megszakadt a szívem, annyira sajnáltam szegénykémet,
ahogy nézett hol rám, hol a spárga helyére, a világ legbánatosabb képével –
de féltem a csőrét, tartom magam ahhoz, hogy egy héten csak egyszer kap spárgát,
de féltem a csőrét, tartom magam ahhoz, hogy egy héten csak egyszer kap spárgát,
míg majd a doktor bácsi másképp nem rendelkezik esetleg.
*
*
A csütörtöki bús vágyakozáshoz képest pénteken nem is volt akkora öröm a spárga :
a boldog tulajdonos megint a bal hátsó sarokbotról nézte, hogy mit csinálok,
de annyira agyoncsapta őt a készülődő eső
(vagy annyira meg volt sértve a vacsora előtti hosszas raboskodás miatt),
hogy rá se nézett az új kincsére, le se jött a távoli botról, ahol ült.
Később hallottam aztán, hogy matat a spárga körül :
meg voltam elégedve, hogy mégiscsak fölfedezte, de nem mentem oda a kalitkához,
látatlanban is biztos voltam benne, hogy helyre állt a világ rendje,
Csivike meglelte az új játékát, és most örül neki.
*
*
Annál nagyobb volt a meglepetésem, mikor egy alkalommal amúgy is álltam,
és a szorgos munkálkodás hallatán odaléptem a ketrechez,
hogy megdicsérjem az én kis élmunkásomat.
“Dolgozgatsz, tündérem ? – kérdeztem már “messziről”, úgy fél méterről. -
Úgy is kell, nagyon szorgos kis madárka vagy !”
Közelebb lépve azonban, mikor az orrom már szinte a rácsot súrolta,
sehogy se stimmelt a dolog : én Csivit AKARTAM látni a spárga mellett,
mert hiszen tudom, hogy két madárkám közül ő a spárgagyilkos,
a szemem meg már nem sokat segít a valóság felderítésében ;
eltartott pár pillanatig, míg felfogtam, hogy ezúttal nem Csivike rágja a spárgát.
De nem ám, hanem Csuvika !
Mégpedig teljes gőzzel, hatalmas lelkesedéssel -
úgy látszik, rájött ő is, hogy mire jó ez a számára mindeddig érdektelen játék.
*
*
Szegény Banyácskámat meg annyira megviseli ez az eszement időjárás
(egyébként engem is), hogy még csak nem is tiltakozott.
Eszében se volt veszekedni és elzavarni Csuvikát :
magába roskadtan ült a kakasülőre vezető, utolsó csipeszlépcsőn,
és nem érdekelte semmi – még az se, hogy nélküle fogy az imádott spárgája.
Komolyan aggódtam, hogy talán más baja is van a bolond időn kívül,
de aztán később mégiscsak összeszedte magát szegénykém,
és beállt ő is madzagot gyilkolászni, ha nem is olyan örömmel, mint máskor.
Késő este ezt is sikerült megörökítenem : akkor Csuvika már beérte a kölesfürttel.
*
*
Ma elvileg jó napunk lehetett volna (tegnap megint sok volt a raboskodás),
de nem igazán lett, mert agyon vagyunk csapva mindannyian.
Még viszonylag Csuvikában van a legtöbb élet, mi Csivikével csak kókadozunk.
Még viszonylag Csuvikában van a legtöbb élet, mi Csivikével csak kókadozunk.
Nem bír esni a hó, pedig nagyon készül, és ez borzasztóan megvisel mindkettőnket.
Egyetlen egyszer repült ki szegény kis tündérem, már délután -
de éppen csak futott egy kört a szobában, aztán ment is vissza a kalitkába.
Hol csöndesen búslakodik, hol panaszosan sír, hol veszekszik -
nem találja a helyét szegénykém, mint ahogy én sem, pedig ma se lazsáltam.
Csuvika legalább vígan szónokol, próbál egy kis lelket verni belénk.
Édes kicsi kincsem : az ő kedélyét egyszerűen nem lehet elrontani.
Csak el ne kiabáljam !
*
*
*
*
(2018)
*
*
Új kommentek