Na de mi lesz tovább ?
Annyira borzasztó, hogy pont ilyenkor tud jönni a hidegfront meg a tartós eső, viharokkal tarkítva, amikor nekem galambkák nőcsörögnek az erkélyemen ! Nálam jobban senki sem utálja a meleget és a napsütést, mást se csinálok télen-nyáron, csak várom a szép kövér felhőket – de persze egész évben süt az átkozott nap ezerrel, csak pont most nem tud, amikor kivételesen elviselném viszonylag békével, mivel pillanatnyilag a galambkák jólléte fontosabb volna, mint a sajátom. Pechjük van szegény tubiszülőknek, rosszul döntötték el a fészkelés időpontját. De hát miből gondolhatták volna szegénykéim, hogy visszajön még a hideg, mikor már szinte márciusban is nyár volt ? Nem tudják szegény állatok se mihez tartani magukat ebben a megbolondult világban, aztán csak szenvednek ők is, ártatlanul.
*
Összeraktam egy galamb-galériát az utóbbi kilenc napról, mivel utoljára 12-én mutattam képeket a szegény kisgalambokról. Nem kell kattintgatni, maguktól váltakoznak a képek.
*

*
Ha azt hiszitek, hogy benti pincurkáim könnyebben vészelték át az éjszakai vihart, mint a kintiek, akkor hatalmasan tévedtek ! Csivikémről pici kora óta tudom, hogy utálja az esőt, Csuvikámról is megállapítottam már a legelején, hogy igazi kis hisztérika, fiú létére – ám amit az este műveltek, az minden várakozásomat (vagy inkább rémálmomat) felülmúlta. Csivike még csak hagyján, ő magába roskadva szenvedett szegénykém – de Csuvitézről komolyan azt hittem, hogy kész, vége, eddig tartott, elviszi az infarktus az én nagyszájú és vagány madaramat. Pedig mekkora legény, amikor nem dörög az ég ! Na de ha dörög... hát az Csuvikának maga a vég. Tapasztaltam már máskor is, hogy nagyon fél a dörgéstől.
Ekkor már senki se sírt és senki se ordított (egyetlen hang nem jött ki a picinyke torkocskákon, míg tartott a dörgés-villámlás), viszont nem csak szóra, de evésre se nyíltak meg a csőröcskék. Csivike egy vértanú ábrázatával haldoklott a kakasülőn, szegény Csuvi pedig (aki köztudottan evőgép, ha nem esik az eső) hiába ugrott rá többször is a kezemben tartott etetőre, az első falat után mindig visszalépett a botra, és csak nézett rám nagy búsan, hogy nem lehet ilyenkor enni, hiába éhes, hiszen hallhatom, hogy mi folyik odakint. Pedig olyankor épp nem is dörgött, mikor Hős Vitézem egyáltalán hajlandó volt ráugrani az etetőre, csak az erkély tetején dobolt az eső, de Csuvinak ez is sok volt az evéshez.
Félelmetes volt az élmény : szegény Csuvi üveges szemekkel bámult a semmibe, a bögyöcskéje nagy elánnal ugrándozott le-föl (amúgy maga a madárka mozdulatlanná merevedve kapaszkodott a botjába), a kis csőrét ütemesen tátogatta, mint aki levegő után kapkod, és hiába is szólongattam, hiába duruzsoltam a fülébe, láthatóan nem volt magánál szegény feje. Hosszú percekig tartott nála ez a lemerevedett állapot, én meg nemigen tudtam, mit kezdjek vele, hisz a dörgés- villámlást meg az eső dobolását nem állt módomban megszüntetni. Annyit tehettem, hogy kinyitottam a szoba ajtaját, hátha kevés idebent a levegő. (Szellőztetni nem lehetett, az állandó villámlás miatt.) Csuvinak mindegy volt a valamivel több és frissebb levegő : nem tért magához egészen addig, míg a vihar le nem csendesült. Akkor viszont úgy kezdett el nagy mellénnyel követelőzni, Csivikének erőszakosan udvarolni és persze ész nélkül falni, mintha hirtelen kicserélték volna, és nem is lenne azonos pár perccel korábbi önmagával.
*

Eddig is tudtam, hogy Csuvi fél az égzengéstől, de ilyen látványosan haldokolni még sose láttam őt (ha jól emlékszem). Búslakodtam is előre, hogy ez a mi formánk : igazán ritkán megyek el itthonról, de tudtam, hogy ma muszáj vásárolnom – az időjósok pedig mára is szörnyűséges viharokat ígértek. Hogy hagyjam itt betoji hercegemet, mikor tudom, hogy ennyire földhöz vágja őt a vihar ? De aztán szerencsénk lett, mert esik ugyan egész nap (szegény, szegény galambocskák !), de viharnak eddig még híre-hamva sincs, én meg már rég megjöttem a vásárlásból. Vagyis ma nem kellett a pincurkáimat magukra hagynom az égzengésben. Most már csak a holnapi napot kéne még megúsznunk (muszáj mennem az állatos boltba), és utána három napig zuhoghat, ahogy akar, én garantáltan nem megyek sehova. Habár (mint láttuk) szegény Csuvikán az se sokat segít, ha itt vagyok mellette.
*
*
(2015)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
*
*
*
Új kommentek