Dagonyáztam az imént egy újsággal a rekamié sarkában, a madaracskáim pedig az ágaikon sziesztáztak, szintén eléggé punnyadtan, szép csöndben beszélgetve, félig-meddig bóbiskolva. Béke volt és nyugalom, mintha már tél lenne, amikor jólesik estefelé a kályha (esetünkben konvektor) körül ejtőzni. Aztán a jó kis álmos csöndbe egyszer csak belerobbant Csuvikám váratlan ordítása. Minden előzmény nélkül, úgy kezdett hirtelen pörölni a világgal, mintha valami hatalmas méltánytalanság vagy sérelem érte volna. Pedig Csivike nem bántotta (nem is volt a közelében), én meg szintén nem csináltam semmi rosszat, meg se moccantam, belevesztem az újságomba.Mikor azonban felpaprikázott Hercegem kétszer is körberepülte a fejemet (noha egyáltalán nem estem útba a kalitka felé, ahol végül mindkétszer kikötött), már sejtettem, hogy mégiscsak én lehetek a bűnös. Kérdeztem is tőle, hogy mi baja velem, hisz nem lehet még vacsoraidő, akkor meg miért kiabál és mit akar tőlem. Csuvi erre harmadszor is körberepült, látva, hogy a fejlesztésem nem reménytelen, és megint a kalitkát célozta meg utánam, remélve nyilván, hogy ebből már majd csak megértem, mi a dolgom. Meg is értettem, nagyjából.
De hát még nem lehet fél hat ! – mondtam én, kaparászva közben hátra, a fejem fölé, hogy a rekamié tetején elérjem a kéznél lévő órát. Ugye, az eredményt mondanom sem kell ?
PONTOSAN fél hat volt, egy perccel se több vagy kevesebb. Csuvit az Isten is vekkernek teremtette ! Annyira pontosan számon tartja a különféle szertartásaink időpontját, mintha ismerné az órát és le is tudná olvasni róla az időt. Hogy ezt hogy csinálja, és mihez képest tájékozódik, nem tudom, mert (bár magam is eléggé ragaszkodom a szokott napirendhez) a reggeli fölkeléseim ideje bizony nagyon is változó, sőt eléggé tág határok között mozog. Csuvika mégis mindig tudja, mikor van délután fél hat vagy este fél kilenc – legteljesebb mértékben függetlenül attól, hogy reggel nyolckor vagy tíz körül sikerült fölébrednem.
A vacsora egyébként csak addig érdekelte Ő Uraságát, míg szíveskedtem lekászálódni a rekamiéról. Amint függőlegesben látott, rögtön el is hallgatott a kis drágám – enni pedig azóta se jött haza, noha már körülbelül egy órája szervíroztam nekik a fini magocskákat.
*
*
*
(2014)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
*
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
*
*
*
Új kommentek