Tudom, nem először említem Csuvikámnak ezt a képességét,
mégse bírom ki, hogy ne meséljem el újra, mivel kápráztatott el tegnap délután.
Ebben a kis szárnyas fickóban egy vekker van elrejtve valahol,
vagy pedig ismeri az órát, és le tudja olvasni róla az időt.
Mindig is ámulatba ejtett a madaraknak ez a képessége
(a galambkáim is szolgáltak már hasonló meglepetésekkel),
de Csuvika túltesz az összes fajtársán (hadd legyek már ilyen szerény gazdi),
mert amit művel, az egyszerűen hihetetlen, hiába látom saját szememmel.
*
Tegnap bevackoltam magam a rekamié sarkába valami újsággal,
abban a megnyugtató tudatban, hogy van még egy bő órácskám az olvasásra,
aztán majd igyekszem időben észhez térni,
nehogy elfelejtsem kiosztani a vacsorát a picinyeimnek.
Bár emiatt nemigen aggódom soha, mert Csuvika úgyis figyelmeztet.
Csivike ott bóbiskolt mellettem, a mászókán
(ő igyekszik mindig a közelemben tanyázni :
ha ülök a gépnél, a kalitkára telepszik,
ha pedig olvasok a rekamién, jön utánam hűségesen a mászókára),
Csuvika meg ide-oda röpködött, és hol innen, hol onnan tartott szóval minket.
Béke volt és nyugalom, jó meleg, hangulatos, majdnem-téli koraeste.
Szinte megrémültem, amikor ezt a csivitelős csöndet fölverte Csuvika ordítása.
Ült a kalitka oldalán, és el nem tudtam képzelni, mi baja támadt hirtelen.
Mi történt, Csuvika ? – kérdeztem ijedten, miközben kászálódtam ki a kuckómból.
Még nem lehet vacsoraidő, miért ijesztgeted a Mamát ?
De lehet ! – mondta Csuvika papagájul, és ordított tovább, rendületlenül.
Néztem mindjárt a vekkert, és nem hittem a szememnek :
percre pontosan fél hat volt. Nem több és nem kevesebb : éppen fél hat.
Mintha tényleg ismerné az órát ez a nagyeszű kis csibész !
Hogy hogyan csinálja és mihez viszonyít, el se tudom képzelni.
Az igazság az, hogy már rég nem vagyok a régi :
ritka eset mostanában, hogy pontosan érkezik a vacsora.
Legtöbbször késik öt-tíz percet, néha még többet is -
Csuvika viszont megtanulta jól, hogy fél hatkor van itt az ideje,
és elszántan igyekszik betartatni a rendet az elkanászodott Mamival.
A reggeli (vagy inkább délelőtti) ébredésünk eléggé változó,
sötétedni is napról napra hamarabb sötétedik :
hogy mihez képest állapítja meg mégis Csuvika a vacsoraidőt,
az az én számomra tényleg teljesen érthetetlen.
Jó, hát géniusz a madaram – na de ennyire ?
*
*
*
*
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
*
*
*
*
Új kommentek