A madárkák nagyon bánatosak, mert odakint zuhog az eső – én meg azért vagyok bánatos, mert a jó öreg FREEBLOG-ba még mindig nem lehet írni. Legalábbis egy félórával ezelőtt még nem lehetett… azért öt percenként nem nézem. Bár igazában ez nem olyan nagy tragédia, hisz ezt a blogocskát is szeretem – csak még nem szoktam meg szegénykét. Itt most mindent újra kell tanulnom, sajnálatosan.
Hogy miért ültem le írni, azt nem tudnám megmondani, mert nincs nálunk semmi újság.
Vagány piciny vitézeim kezdenek egyre inkább Csipikére és Csupikára hasonlítani : már majdnem annyira ódzkodnak az újdonságoktól, mint Nagy Elődeik. Nem tudom, miféle góca van itt az óvatos tartózkodásnak ebben a lakásban (hacsak nem én magam), ami sorban megfertőzi gyávasággal az összes madárkámat. Pedig ezek a mostani kis tündérkéim tényleg kíváncsi és minden lében kanál gyerkőcöknek tűntek – mostanában meg mégis ugyanolyan gyávák és óvatosak, mint Csipikéék voltak annak idején (és amilyen magam is vagyok).
A jó kis kötélhintára még rá nem lépett senki – pedig egyre közelebbről csodálják, és nagyon úgy tűnik, hogy szívesen csücsülnének rajta. Ha jól látom, nem találják hozzá az utat. Pedig simán rá lehetne ugrani a mászóka egyik rúdjáról – csakhogy ahhoz az ablak felé kellene fordulni. Ők meg mindig a szoba felé néznek, ha azon a rúdon tartózkodnak, mert az imádott fűzfa hintát is leginkább onnan szokták megközelíteni, és az a szoba felé esik, háttal az ablaknak. Az új hintát inkább felülről szeretné becserkészni Csuvika – csakhogy nem mer a kötélen lemászni szegénykém. Ezt még át kell gondolnom, és esetleg más helyet keresni majd szegény hintának. Bár túl sok választásom nincs… nem tudom, hova lógathatnám máshova, ahol el is érik.
Az odúcskát se látogatta még meg senki : én ezt tulajdonképpen egyáltalán nem bánom, de mégis aggaszt a dolog, mert szerintem nem természetes. Egy ivarérett tojócskához az illene, hogy azonnal ráharapjon a lehetőségre, és birtokba vegye leendő hálószobáját. Csivike viszont vélhetően nem tud róla, hogy ő egy ivarérett tojócska, mert rá se pillant az odújára, kizárólag a tenyeremben takarítgat, onnan szórja szanaszét a zabszemeket.
Ma eszembe jutott, hogy talán én rontottam el valamit : fogtam a metszőollót, és levágtam egy jó darabot a kifelé vezető bot hosszából. Úgy gondoltam ugyanis, hogy talán útban van nekik az a jó tíz centis darab, ami túl lóg a merőleges rúdon, és csak foglalja a helyet a kalitka közepén, a semmiben. Lehet, hogy emiatt nem tudtak hogyan ráröppenni arra a botra, amire ráfekszik a kivezető rudacska. Hisz mikor levettem egy napra az odút, simán meg tudták közelíteni a szóban forgó botot, mióta visszatettem, azóta meg egyszer se repültek oda. Igaz, hogy előtte se, talán soha...
Csak azon az egyetlen napon sétáltak rajta, amikor néhány órára eltűnt az odú.
Kaptak egy plusz létrát is az odú mellé, oldalra, hogy könnyebb legyen lemászni a bejárathoz vezető botra – bár szerintem rá is lehet röppenni, ha valaki nagyon akar.
Meg egyáltalán… egy madárnak nem lehet probléma megközelíteni egy olyan helyet, amit igazán el szeretne érni. Csak hát Csivike az odúcskát még nem igazán akarja elérni…
De mégis úgy voltam vele, hogy rajtam ne múljon a dolog.
Próbálok madárfejjel gondolkodni – ám ez nem olyan egyszerű.
Csuvika részéről a lelkesedés az egekig ér – de az odút nem látogatja ő sem. Udvarolni viszont udvarol ezerrel, és bizony féltékeny is Csivikére rendesen. Épp az előbb kaptam ki, mert vacsoraosztásnál nem vettem észre, hogy Ő Urasága is etetni készül, és kínáltam Csivinek a kezemből a zabot. Csuvika ettől éktelen haragra gerjedt, Csivike meg nem mert a tenyerembe ugrani, pedig látszott a kis képén, hogy megtenné boldogan. De Csuvika csőrét is elfogadta volna, ugyanolyan boldogan – így végül az utóbbit választotta. Csuvika nyilván megmagyarázta neki, hogy ő a vőlegénye, úgy illik, hogy ő etesse.
Úgyhogy semmi újság. Egész nap dagonya van, és randalír az ágakon.
Tegnap úgy este hét körül álltam neki porszívózni, mert addig nem mentek be a kalitkába egy percre sem az én pár dekás uraim és parancsolóim, reggeltől fogva. Ha pedig kint vannak, nemigen merem használni a porszívót, mert a baj megvan egy pillanat alatt. Roppant gazdaságos kis madarak ezek (pedig nem is a TESCO-ból hoztam őket) : semmi nem fogy egész nap, a tapétán kívül, mert folyton kint vannak, nem érnek rá falatozni.
(2013)
Timi (Lóri,Rozi) 2013.03.19. 15:03:11
Kíváncsi lennék, hogy mi a bajuk az odúval? Nálam elég sok időt töltenek az odúban mind a ketten. Folyik odabent a rendezkedés, takarítás, fújtatnak, ha a kalitka közelébe megy valaki. Teljesen rendeltetésszerűen használják az odújukat. Éppen csak még tojás nincs. Ami persze nem baj.
Próbáltad már valamivel becsalogatni őket? Mondjuk az esti szertartáskor egy fürt kölest az odúba is beakasztasz úgy, hogy azt ők is lássák.
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2013.03.19. 16:02:13
Ez viszont nem jó hír, hogy csak INDÁ-s regisztrációval lehet belépni. :-((
Szerintem nem sokan fognak regisztrálni a kommentelés kedvéért.
Az odúban természetesen van fürtös köles - nehogy véletlenül éhen pusztuljon odabent Csivike. Igaz, nem úgy tettem be, hogy lássák - de úgy nem is igen lehetne.
Becsalogatni nagyon még nem akarom őket, elvégre Csuvikának túl korai lenne - csak hát nem rendes dolog, attól tartok, hogy Csivi MAGÁTÓL nem kap az alkalmon.
Mindegy - végül is én azt se bánom, ha sose lesznek kismadarak.
Talán majd Csuvika fölfedezi az odút, ha eléri az apukaság életkorát.
De akkor is az a normális, amit Rozika csinál - pedig neki még nem is kéne.
Csipike is szinte azonnal használatba vette az odúját, annak idején.
Szoffy 2013.03.20. 02:08:25
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2013.03.20. 02:13:49
Vagy legalábbis Csipike másképp csinálta...
Őnagysága hetekig takarítgatott odabent, boldogan (Csupikát még az odú közelébe sem engedte), a párosodással pedig csak később kezdtek el bénázni.
De lehet, hogy egyedfüggő (is) a dolog, és minden madárka kicsit másképp csinálja.
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2013.03.20. 02:17:03
De a másik blogom tartalomjegyzékében már benne van.