Nem ezt a címet szántam a mai mesének : „Madárkák éjszakája” címen arról akartam beszámolni, hogy a picinyeim alighanem nagyon elirigyelték a színházak, múzeumok, strandok, állatkertek meg mittudoménmik éjszakáját, és úgy döntöttek, hogy ők is megrendezik mára virradóra a Papagájok Éjszakáját, méghozzá úgy, hogy sokáig emlékezetes legyen számomra az élmény. Győzhettem aztán a bocsánatot kérni tőlük kicsit később, amikor fölfedeztem a hírportálokon, hogy az éjjel földrengés volt valahol Hevesben, és valamicskét Budapesten is érezhetett belőle, aki még ébren volt akkor.
Én persze nem vettem észre semmit : hozzá vagyok szokva, hogy a kedves szomszédok a lehető leglehetetlenebb időpontokban is tudnak érdekes dolgokat produkálni, meg tőlem is kitelik, hogy néha olyasmit érezzek, ami valójában nincs is. (Pedig a bagón kívül mással nem mérgezem magam.) A hírek szerint fél egy körül történt a földrengés : nálunk akkor még csak fél tizenkettő volt, gyerekidő – de akárhogy töröm a fejem, nem tudok visszaemlékezni rá, hogy mit csináltam éppen. Túl nagy választék nincs : a madárkák már elvileg aludtak, én meg vagy a gépnél ültem, vagy bagóztam és kakaóztam a konyhában.
Talán inkább az utóbbi…
Ugyanis valamelyik cigiszünet után arra jöttem be, hogy Csuvika eszét vesztve röpköd a sötét kalitkában, csapkodja magát szegénykém mindenhez, láthatóan nincs magánál, és fogalma sincs róla, hogy mit csinál. Előfordult ilyen már máskor is : ha jól emlékszem, Csuvikával is megtörtént egyszer, régebben pedig Csupikával többször is. (Érdekes módon a tojócskáimat sose láttam még ilyen állapotban, mindig csak a hímeket.) Akinek még nem volt része hasonlóban, el se tudja képzelni, hogy néz ki egy magán kívül száguldozó madárka – de nem is kívánom az élményt senkinek.
Sajnos a kalitkához tartozó összes kislámpában nehezen tér magához az energiatakarékos égő : végül már fölgyújtottam minden létező világítást a szobában, de Csuvikán az se sokat segített. Meg rajtam se – ugyanis sokáig nem találtam Csivit. Csuvikám akkor már a rácson kapaszkodott, lehetetlen helyen, valahol a bal első sarokbot alatt : nyitott szemmel, lihegve, de láthatóan eszement állapotban. Nem ismert meg engem, és fogalma se volt róla, hogy hol van és miért. Csivi viszont nem volt sehol.
Végül a kalitka hátsó falán, a bal oldali csőrkoptatón kuporogva találtam meg szegénykémet : ott reszketett, totális pánikban, hogy mi ez az egész cirkusz.
Hogy földrengés volt éppen, az százezredik variációként se jutott volna eszembe : szegény Csivit hibáztattam, hogy biztosan ő lökte le Csuvikát maga mellől. Ugyanis már az esti készülődésnél is elég bolond volt a Kisasszony, és leginkább azt szerette volna, ha magában alhat a kakasülőn, Csuvika nélkül. Amúgy is nagyon elhúzódtak az esti szertartásaink (még a szokásoshoz képest is) : egyszerűen nem akarták befejezni a napot a madárkák, újabb és újabb kívánságaik támadtak, hogy most még egy kis homokot, most még egy kis zabocskát, most még egy kis vizet és így tovább : ott álltam vagy két órát a kalitka előtt, mire sikerült végre zárórát tartanom.
De még a takaró alatt is nyüszögtek, izegtek-mozogtak, nyugtalanok voltak : nem úgy aludtak el, mint máskor szoktak. Vagy talán el sem aludtak...
Szegény Csuvi egy idő után aztán magához tért : akkor meg nézett rám bambán és elkeseredetten, hogy mi ez a szörnyűség az éjszaka közepén, és egyáltalán mit akarok tőlük, miért van fölkapcsolva a villany. Csivikém is leugrott a rejtekhelyéről az egyik középső botra : teljes tanácstalanságban sírdogáltak szegénykéim, nem tudván, hogy akkor most reggel van már vagy még éjszaka. De főleg azt nem tudták, hogy hogyan és miért kerültek oda, ahol éppen vannak. Beletelt vagy húsz percbe, mire sikerült őket megnyugtatnom annyira, hogy hajlandók voltak visszamászni az eredeti helyükre.
Csivi megint nemigen akarta maga mellé engedni Csuvikát : némi vita és könyörgés után úgy oltottam rájuk a villanyt (addigra már végképp elfogyott az én türelmem is), hogy Csivike szorosan hozzásimult Csuvihoz, az meg csak reszketett szegénykém, a kakasülő jobb szélén, hogy megint le fog pottyanni.
Igazában lehetett ezt úgy is értelmezni, hogy félelmében keresi Banyácskám a másik kis test biztonságát – de alighanem nem erről volt szó, hanem a pocakjával (illetve teljes testsúlyával) akarta ledózerolni Csuvikát a botról.
Végül ez valószínűleg sikerült is neki – de jóval később, amikor már én is lefeküdtem végre.
Pont beleájultam volna az alvásba, mikor valami furcsa és azonosíthatatlan hangot hallottam a kalitka felől : nem voltam benne biztos, hogy tényleg, vagy már álmodtam. Mindenesetre fölriadtam és füleltem, de a továbbiakban csönd volt, így nem keltem föl újra. Pedig lehet, hogy illett volna : szegény pici Hercegemet abszolút szokatlan helyen, a bal első sarokboton kuporogva találtam reggel, ahol ezek a madárkák sose szoktak aludni, pedig igazán jó kis hely. (Csipikéék idejében valamelyikük mindig ott aludt, a másik meg a hintán.) Nagyon bántott, hogy nem keltem föl félálomban, akár fölöslegesen is : Csuvika a kakasülő túlsó oldalán kezdte az éjszakát, onnan nem léphetett le simán az ellenkező oldali sarokbotra. Nyilván megint lepottyant szegény (és akkor mégsem álmodtam a szokatlan hangot), aztán ki tudja, hol töltötte az éjszakát, és mennyi idejébe telt, míg elfogadható helyet talált magának. Nincs kizárva, hogy már csak reggel költözött a sarokbotra, amikor világosodott, és a takaró alatt is látta, hogy mit csinál. (Elől nincsenek betakarva most, hogy ilyen meleg van – amúgy meg egy hosszában kettéhajtott lepedő fogja föl előlük a monitor fényét.)
Reggel aztán nagyon bántam, hogy Csivikére gyanakodtam az egész cirkusz beindítását illetően (amúgy se lett volna igazam, hisz máskor is előfordult ilyen éjszakai lepottyanás, nem kellett hozzá bűnbak), ugyanis olvastam valamelyik bulvárlap kommentjében, hogy volt, aki alatt még Óbudán is megmozdult az ágy. Márpedig Zugló közelebb esik Heves megyéhez, mint Óbuda… Lehet, hogy szegény madárkák egyszerre pottyantak le a kakasülőről, anélkül, hogy bármelyik is lelökte volna a másikat. Erre vall, hogy Csivike is nagyon meg volt rémülve – de én azt hittem, csak Csuvi őrült vakrepülésétől ijedt meg. Sose fog kiderülni, mi történt valójában – de megúsztuk nagyobb baj nélkül (még eddig) ezt a kis kalandot. Remélem, nem kiabálom el…
(2013)
Timi (Lóri,Rozi) 2013.04.24. 14:43:03
A híreket csak félig hallgattam meg először és annyi jutott el a fülemig, hogy -a fővárosban.....4,valahányas rengés volt-. Na mondom erről is jól lemaradtunk. Se madár, se malac nem jelezte, hogy közeleg a nagy földrengés. Később újra néztem a híreket és akkor már rájöttem, hogy pont a lényegről maradtam le, hogy Hevesben volt, nem nálunk.
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2013.04.24. 14:55:27
Egész biztos, hogy a földrengést érezték a madárkák, már órákkal előbb.
Én azt hittem, eső készül, azért olyan nyugtalanok.
Este meg már semmit se gondoltam : valahogy én se voltam a topon.
Szegény Csivikére voltam mérges, hogy csinálja a parádét - pedig hát csak félt a boldogtalan.
Érdekes, hogy ti semmit nem vettetek észre (nyilván már aludtatok), mert furcsa mód Budáról sokan jelezték, hogy mi mindent észleltek. Konkrétan a XI. kerületből is érkezett híradás.