~ Hajléktalanná lettünk, míg a Mami takarított a lakosztályunkban ~

Nem, Kedves Olvasó, nem te voltál figyelmetlen, és nem siklottál át lazán az alábbi bejegyzésen : én cselekszem olyat, amilyet sose szoktam. Utólag írom ezt a mesét, visszadátumozva, mert épp mással voltam elfoglalva, amikor itt lett volna az ideje a titokzatos forgács esete megörökítésének. Pedig kár lenne, ha elveszne a történet.

Kalitkazuhanyozással köszöntött ránk a csúnya szeptember : úgy szól az előírás, hogy minden ötödik hét végén le kell mosdatnom a ketrecet. A rudakat és botokat minden este végigtörlöm nedves papír zsebkendőkkel, napközben pedig többször is ellenőrzöm, nincs-e valamelyiken valami oda nem való csúnyaság : elégnek tűnik a kissé ritka zuhanyozás, sose látom koszosnak a kalitkát. Persze azért frissen mosdatva mindig megállapítom, hogy sokkal szebb lett, mint volt, és igencsak ráfért már szegényre a fürdetés.

Most is roppant elégedetten, kedvtelve ámultam a munkám eredményén : elég hosszú műsor egy ilyen mosdatás, mert a különféle csőrkoptatók le- és visszaszerelése nem megy két perc alatt. Nálunk minden ilyesmi spárgával van felkötözve a rácsra, mert egyedül ezt tartom biztonságos megoldásnak, balesetek elkerülése végett. Így aztán sok idő telik el a lyukasztgatással, kötözgetéssel. (Mert persze a lyukasztás is csak elvileg történik máskor, nyugalmasabb időkben : gyakorlatilag majdnem mindig akkor kerül rá sor, amikor már föl is kéne kötözni, és szorít az idő, mert sivákolnak a madarak.)

Mikor eltüntettem a takarítás nyomait, és a kedves lakók rendelkezésére bocsátottam a csillogó-villogó, gyönyörűségesen tiszta kalitkát, bevackoltam magam a kuckómba egy könyvvel, hogy kipihenjem valamennyire a kétórás tüsténkedés szörnyű fáradalmait Pincurkáim (akik egyébként elég jól tűrik a hajléktalanságot, hisz amúgy is egész nap kint randalíroznak a kedvenc ágaikon) most kivételesen hazarepültek szinte azonnal : kezdenek rájönni végre ők is, hogy remekül lehet jó kis vízcseppeket vadászni a frissen zuhanyozott ágakon, vagy éppen a kalitka játékain. Eredeti madárkáim alig várták mindig, hogy rávethessék magukat a még csöpögő kincseikre, Csivikéék azonban csak mostanában fedezték föl, hogy a frissen zuhanyozott ágaikat vagy lakosztályukat azonnal birtokba kell venniük, és akkor nyalogathatják innen-onnan a vízcsöppeket.

Madárkáim tehát szorgosan ellenőrizték, hogy visszakaptak-e hiánytalanul mindent a házikójukban, én meg belemélyedtem az olvasásba a jó kis kuckómban. Hallottam közben, hogy valamivel nagyon dolgoznak, de nem is jutott el igazán a tudatomig a dolog, meg amúgy is tele a kalitka különféle rágcsákkal és csőrkoptatókkal, nincs abban semmi különös, hogy épp használják őket. A rekamiéról egyébként se látok a kalitkára, még ha kíváncsi lettem is volna rá, hogy mit csinálnak. Szereltem föl új meszecskét és szépiát, gondoltam, biztos azokkal hadakoznak.

Annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor mégiscsak fölálltam végül, körülbelül egy óra múlva. Addigra a madárkák rég fönt kukorékoltak az ágakon, a kalitkában csak a nyomaikat hagyták. Illetve nem is csak a kalitkában, sokkal inkább körülötte.

Olyat láttam, amilyet idáig még soha : sötétbarna, apró kis forgáccsal volt tele a bejárat előtti szalvéta-szőnyeg, meg a kalitka alatti, frissen fürösztött tálca. Meg persze a kalitka feneke is, de azt el is felejtettem lefényképezni. Soha, de soha ezeken a helyeken nem láttam még forgácsot ! Nincs is a közelben semmi olyasmi, amit rágni lehetne, és éppen ide hullana róla a forgács ! Bár persze ezek szerint mégiscsak van – de hogy mi lehet, arra nem bírtam rájönni azóta sem, pedig kinéztem a szememet, friss rágásnyomok után kutatva. Nem láttam sehol a közeli botokon, hogy valaki hámozni kezdte volna őket. A forgács nyilván az égből pottyant

Gyanakodtam a kakasülő kilógó végeire, de nem hiányzott azokról semmi. Szóba jöhet még a senki által se használt két ágcsillag, ami a jobb első sarokban díszeleg hosszú évek óta : még drága Csipimnek szereltem fel őket, hogy el tudja foglalni magát bent valamivel, de nemigen szerette ő sem, a jelenlegi madárkák pedig mindeddig rá se néztek a csillagokra. Mostanában észleltem ugyan néhányszor, hogy Csuvi fantáziáját megmozgatta az egyik : láttam már kívülről próbálkozni az ágacskák cincálásával, noha belülről lehetne kényelmesen elérni őket. Ezeken az ágacskákon találtam is frissen kopasztott felületeket – viszont a fizika összes törvényének ellentmond (legalábbis szerintem), hogy abból a benti sarokból a bejárat közelébe, kintre hulljon a forgács

Egyszerűen fogalmam sincs, mit rágtak a madárkáim oly lelkesen, és mivel szórták tele a frissen takarított portájukat. Őket hiába kérdezem, őrzik a titkukat mélyen. Nyilván úgy gondolták, valami kis meglepetés jár nekem a kalitkazuhanyozásért, és ennél jobbat nem bírtak kitalálni. Mindenesetre tény, hogy ezen a tálcán SOHA nem láttam még semmilyen forgácsot, és nem látok azóta sem, mutatóba se, a legkisebb darabkát se. Mint mondtam, utólag írom a mesét, eltelt már négy nap az eset óta. Mégse keletkezett egy fia kis szemét sem azon a helyen, és nem is rágtak semmit a környéken az én gazfickóim. Nyilván megvárják vele a legközelebbi takarítást, mert ismeretlen eredetű forgáccsal teleszórni csakis a frissen suvickolt tálcát érdemes.

(2013)

Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :