Ez a blog csak tartaléknak indult, a FREEBLOG sűrű haldoklásainak idejére, ám most már úgy tűnik, hogy állandónak lehet tekinteni. Jobb híján WORD-ben az alábbi linken olvashatók a CSICSU CSALÁD meséi, mivel máshol már sajnos nem érhetők el. Jelenlegi blogom annak folytatása.
Képzeljétek : idén csodát tett a picinyeimmel a Jézuska ! Megtanította őket vendéget fogadni. Bizonyára ez volt az én karácsonyi ajándékom – és örültem is neki, ahogy kell.
Tényleg csak ámultam és bámultam szenteste délutánján : két szomszédasszony is tette nálunk tiszteletét, közvetlenül egymás után, és mindketten elücsörögtek itt legalább egy órácskát – az én kis tündérkéim pedig meg se rémültek, el se hallgattak a vendégek láttán : pont ugyanúgy dagonyáztak tovább az imádott mászókájukon, mint addig, és a megszokott csiripelést se függesztette föl egyikük sem. Másnap Gabó barátnőm oda is merészkedett hozzájuk, beszélgetni, de nem ijedtek meg ettől sem, pedig a közelséget tőlem se mindig viselik el, ha olyankor próbálok szóba elegyedni velük, amikor a mászókán tartózkodnak. Ma egy távoli rokon barátnőm látogatott meg minket : előle azért már fölmenekültek az ágaikra, de hazavonulni a kalitkájukba eszükbe sem jutott, és azt se mondhatnám, hogy meghúzták magukat szép csöndben, az ágak magasában. Pedig idáig ez volt részükről a szokásos viselkedés : ha felbukkant itt valami idegen, ők azonnal visszarepültek a kalitka biztonságába, és általában meg se szólaltak, meg se moccantak addig, míg a vendégem el nem tűnt. Most meg semmi pánik... Mintha az volna a világ legtermészetesebb dolga, hogy nálunk jönnek-mennek az emberek. Pedig hát nem az, mert szinte sose jön hozzánk senki.
A Jézuska megint több lépcsőben, apránként érkezett meg a madárkákhoz, hogy legyen alkalmuk minden ajándékot alaposan megszemlélni és kiélvezni. Már amelyiket egyáltalán megkapták... Mert akadt olyan is sajnos, amit végül is visszavitt a Jézuska, nem hagyta itt a madárkáknak, mert kiderült, hogy mégsem az, aminek gondoltuk. Konkrétan egy gyönyörű szép, kétkilós madárhomokkal jártunk így. Amikor megvettem a SUGÁR állatos boltjában, ketten is szagolgattuk-olvasgattuk az egyik eladó kislánnyal, hogy “ugye nem ánizsos” – és egyikünk se látta, egyikünk sem érezte, hogy de bizony az. Nem tudom, hova tettem az orromat az üzletben, mert itthon már messziről megcsapott az ánizs illata, amikor kinyitottam a flakont. Márpedig az ánizzsal engem ki lehet kergetni a világból, egyszerűen nem bírom elviselni a szagát. Úgyhogy most itt állunk egy minden szempontból kiváló, ámde ánizsos madárhomokkal : ha valaki tudja használni, és hajlandó is eljönni érte a SUGÁR-ba vagy az ÁRKÁD-ba, nagyon szívesen odaadom bárkinek, kissé elkésett karácsonyi ajándékul.
Az igazán nyerő ajándék (ezt ugye mondanom sem kell) megint a tojásos rúd lett. Annyit ettek belőle a pincurkáim, mindjárt frissiben, hogy én már komolyan a gyomorrontástól féltettem őket – de kutyabajuk sem lett, csak vacsorát nemigen kértek szentestére. Gabó barátnőmtől is kaptak PRESTIGE rudacskákat : a doboz még ott van a karácsonyfa alatt, egyelőre nem derült ki, mit szólnak majd hozzá a tulajdonosok. Tőlem még PRESTIGE fénymagot és PRESTIGE nasit is hozott nekik a Jézuska : az utóbbit egyelőre nem méltatták egy pillantásra sem, pedig olyan horror ára van, hogy elvileg nagyon finomnak kell lennie. 690 Ft belőle egy tizenkét és fél dekás kis zacskó. Kíváncsi leszek, fog-e nekik ízleni, ha egyszer majd kegyeskednek fölfedezni végre. Sajnos nincs nagyon szem előtt : az alma és körte formájú kis etetőkben találtam csak helyet neki, és arrafelé nem nagyon járkálnak a madárkák, mert a “fő” kölesfürt eltorlaszolja a lefelé vezető botocskájukat. A fénymagnak nem örültek annyira, mint vártam, pedig régebben nagyon szerették. Azért is vettem meg ezt az egykilós PRESTIGE-t (kanári eleségnek árulják, de bizony színtiszta fénymag), mert az utóbbi időben mindegyik állatos boltban kizárólag pókhálós fénymagot sikerült beszereznem. A PRESTIGE termékeivel ilyesmi nem nagyon fordulhat elő – vagy ha mégis, ők egész biztosan rögtön hibátlanra cserélik.
*
*
*
*
Hogy mégis legyen valami játék is a karácsonyukban, fűztem a kis drágáimnak egy bodza-háromszöget (illetve kúpot) – és föl voltam rá készülve, hogy ha fölakasztom a helyére, szegény jó megajándékozottak megint napokig kerülni fogják a mászókát, mert félnek majd az új valamitől. De tévedtem, szerencsére : az új játékra ugyan még rá se nézett senki, viszont Csuvicsek talán ha egy negyedórát tétovázott az ágai magasában, amikor felkötöztem a háromszöget, utána halált megvető bátorsággal igenis megcélozta a mászókát. Azóta is használják rendesen, éppen úgy, mint eddig - az új játékról pedig egyszerűen nem vesznek tudomást. Majd úgy jövő karácsonyra, ha jól tippelek. Bár van a mászókán olyan hintájuk is, ami már biztos több mint egy éve került oda, és még mindig nem lépett rá soha senki, egyetlen egyszer sem. Na de az nem is az én kreálmányom... az enyémeket azért előbb-utóbb használni szokták a drágáim.
*
Ezúttal Csivilány döntött úgy (mint régebben Csuvika), hogy majd ő keres magának jobb ajándékot a “hivatalos” helyett. Karácsony örömére fölfedezte a rugófejű kis papagájt a ketrec külső falán. Madáremlékezet óta ott unatkozik a helyén ez a kis műanyag madár : még bőven Csipikéék idejében került föl a kalitkára, de soha nem nyúlt hozzá senki, még véletlenül sem. Igazában nem is játéknak raktam oda, csak dekorációnak, mert olyan kis vidám és aranyos, jól mutat a kalitka bejárata mellett. Hát most Csivi Pipi megtalálta magának, és szorgosan játszik vele. Tetszik neki, hogy mozog a műmadár feje, és hangot is ad, ahogy visszacsapódik a rugó a helyére.
Csőrkoptatókat is hozott a Jézuska – de hát ez nem olyan nagy csoda, hisz amúgy is rendszeresen cserélni kell őket. Újdonság talán annyi, hogy most olyan helyre is került meszecske, ahol eddig nem volt : a jobb oldali sarokbotok találkozásához, a hőn imádott lifegő mögé. (A lifegő helyén most az egyik tojásos rudacska lóg.) Szerintem ott könnyen megközelíthető, igazán pompás helyen van – de lehet, hogy a madárkáim másképp gondolják, mert eddig még rá se néztek. Tüntetően kerülik, pedig ott járnak körülötte, hisz a tojásos rúd nagyon is fölkeltette az érdeklődésüket. Bizonyára zokon vették, hogy már megint változtatni merészeltem valamit a lakosztályukban, az ő engedélyük nélkül.
*
A rugófejű papagáj fölé is került most egy nagyobb csőrkoptató : eddig ott csak picike maradékok voltak mindig. Ezt az ötletet nagyon is díjazták a madárkák – csak én nem díjaztam Csivi Banya zsenialitását, amikor fölfedeztem, hogy a spárga jobban érdekli Őnagyságát, mint maga a meszecske. Mégpedig nem is elölről, hanem hátulról, a kalitkában ülve kezdte el gyilkolni a madzagot a drágám. Kárt nemigen tud okozni (az ijedségen kívül), ha netán sikerül leszerelnie a hozzá képest hatalmas és elég nehéz csőrkoptatót, ugyanis se kívül, se belül nem szokott mászkálni egyikük sem az alatta lévő részeken, nem valószínű, hogy agyonütné Csuvit a lezuhanó darab. Képünk a hátul folyó munkálatokról sajnos nincs, de egy olyan pillanatot azért sikerült elkapnom, amikor Csivike véletlenül épp arra használja a csőrkoptatót, amire való.
A kis alma-karácsonyfáknak az idén nem volt valami nagy sikerük. Végül félig elfogytak ugyan – de hogy mikor, arról egyszerűen fogalmam sincs. Furmányos pindurkáim gondosan ügyeltek arra, hogy amikor ott ólálkodom körülöttük a fényképezőgépemmel, még véletlenül se kerüljenek a karácsonyfáik közelébe – hisz pontosan tudták, hogy azt akarnám fényképezni, amikor ők azokból fülig érő csőrrel lakmároznak. Másnap az almás tojásnak viszont óriási sikere volt - ám arról már meg se kíséreltem képeket lopkodni : nem akartam elrontani az örömüket a vakuzással.
Megint elmúlt tehát egy karácsony...
Voltaképpen az benne a legnagyobb öröm, hogy megértük mind a hárman.
A következőre se kívánnék többet, csak ennyit : hogy LEGYEN, mind a hármunknak.
Új kommentek