Jaj, de nagy volt az öröm nálunk tegnap délután !
Legalább akkora, mint délelőtt az elkeseredés.
Ugyanis meglátogattuk a Jász utcát és benne Tamás Doktort -
ami ugye azzal jár, hogy reggel nem lehet kirepülni,
raboskodni kell, míg el nem indulunk.
Délután háromra kaptunk időpontot : fogságban telt az egész délelőtt.
Meg persze a délután jó része is, hisz még haza is kellett érnünk.
Múlt szerdán telefonáltam a rendelőbe,
miután ugyanaz nap küldtem egy levelet is a Doktor Úrnak,
mert aggódtam, hogy a karomvágáson kívül talán más dolgunk is lesz egymással.
Szerencsére tévedtem – de azért idemásolom a levelet :
*
Kedves Doktor Úr, Kedves Tamás !
Csuvi Gyerek karmocskái megint nagyon megnőttek,
eljött az ideje az újabb nyisszantásnak.
Attól tartok azonban, hogy más baj is van,
és ezzel kapcsolatban küldöm a mellékelt képeket, meg egy videó linkjét is.
Tiszta szégyen, hisz tizedik éve vannak madárkáim,
mégse tudom eldönteni, hogy amit Csuvikám bal szárnyán látok,
az csupán a vedlés, vagy valami egészen más.
Mindenesetre tartok tőle, hogy az utóbbi.
Tegnap este vettem észre, hogy valahogy lóg az a szárnyacska.
Idáig csak annyi tűnt fel, még valamikor a múlt héten,
hogy másképp csattag Csuvika szárnya (más a hangja), nem úgy, mint szokott.
De ezt is csak egyszer-kétszer észleltem,
látni meg nem láttam semmi különöset,
röpködni ugyanúgy röpköd Ő Urasága, mint máskor.
Mindenesetre az is jól látható a múlt heti képen,
hogy valahogy nem úgy illeszkedik Csuvika testéhez a bal szárnya, ahogy kellene.
Nem simul szépen a helyére.
Tegnap este eléggé feltűnő volt ez a lelógó szárny,
így jobban kezdtem figyelni, és egy alkalommal úgy láttam,
hogy reszket a bal szárnya szegény madárnak, mintha fájna neki.
Csak pár pillanatig tartott a dolog, később nem láttam újra.
Amúgy Csuvika egyáltalán nem elesett, nem tűnik betegnek –
bár az tény, hogy mostanában volt néhány nap,
mikor a kalitkában töltötte a délutáni sziesztáját, ami egyáltalán nem jellemző.
*
Kérem tehát szépen, hogy a Doktor Úr nézze meg a mellékelt képeket,
és döntse el, hogy okozhatja-e a vedlés a szegény szárnyacska állapotát,
vagy valami baleset érte Csuvikát, amit én nem vettem észre.
Csivi Banya sajnos sokszor bántja őt,
nagyon is elképzelhető, hogy nem ártatlan ebben a dologban.
Meg azt is el kéne dönteni, hogy várhatunk-e a jövő hétig a találkozással,
vagy Csuvikának jobb lenne, ha minél hamarabb túl lennénk rajta.
Mondom : én nem látom rajta, hogy bármi baja volna –
de hát a madarak nagy színészek.
*
(A dokinak küldött többi képet megnézhetitek ITT )
Azt is kérem szépen, hogy nézze meg a Doktor Úr az alábbi videót,
mert Csivikével kapcsolatban is van egy kedvenc fóbiám.
Nem sok látszik belőle ezen a filmen, de az a problémám,
hogy Banyácskám evés közben gyakran azt a benyomást kelti,
mintha nehezére esne a nyelés. Mintha nem akarna lemenni a torkán a falat.
Itt a filmen is látszik egyszer-kétszer,
hogy megvonaglik vagy megbicsaklik (vagy mit csinál) az egész kis teste,
leginkább olyan, mintha csuklana.
Hogy a kezemből evett a kalitkán kívül (ezért is filmeztem le),
az neki egy szokatlan állapot, nagy hőstett és nyilván stressz –
de a nehézkes nyelés állandó műsorszáma, nem kell hozzá semmi izgalom.
Lehet, hogy csak nagyon kapkodva eszik ?
Mert az bizony jellemző a Kisasszonyra.
A filmecske itt látható : MÉGIS RÁBESZÉLTÉL
Ha a Doktor Úrnak is megfelel,
a jövő héten szeretnénk tiszteletünket tenni a Jász utcában.
Nekünk legjobb volna kedden vagy szerdán,
de bármelyik nap alkalmas, ha tudjuk előre.
Majd később telefonálok az időpont egyeztetése végett.
A Doktor Úr csak akkor válaszoljon erre a levélre,
ha úgy ítéli meg, hogy Csuvika szárnya miatt jobb volna hamarabb találkozni.
Köszönöm, hogy végigolvasta a sirámaimat.
Szép napot kívánunk szeretettel :
Csivike, Csuvika és B.Á.
*
Mivel sürgető levelet vagy telefont nem kaptunk, maradt a hétfő.
Huszonegyedike – amitől külön frászt kaptam,
mert ránk a szerencseszámok inkább bajt szoktak hozni.
De ennyire sötét nem lehetek, azzal vigasztaltam magam,
hogy legalább hamarabb túl leszünk ezen a kis kalandon.
Meg is úsztuk a huszonegyedikét annyival,
hogy odafelé pontosan az orrunk előtt ment el a harminckettes busz.
Visszafelé viszont nem vártunk rá fél percet sem,
úgyhogy az állás döntetlen a pech meg a szerencse között.
De mégis inkább a szerencse győzött,
hisz a közlekedés a legkisebb gondja egy ilyen dokis napnak.
A többi pedig igazán szépen alakult – sokkal szebben, mint vártam.
Reggel ugyan volt nagy óbégatás, hogy nem lehet kijönni a kalitkából,
de végül sokkal hamarabb és simábban beletörődtek szegény kis áldozataim,
hogy most ezt találta ki nekik a csúnya Mami, mint más csavargós napokon.
Sírdogáltak egész délelőtt, de csak úgy szép csöndesen, indulat nélkül.
Túl nagy meglepetés nem érhette szegénykéimet,
mert már tegnapelőtt kihoztam a fűtetlen kisszobából a nagy szatyrot,
részben, hogy kicsit átmelegedjen,
részben, hogy lássák, milyen csapásra számíthatnak.
Ki is vettem belőle a kis ketrecet, félreértések elkerülése végett,
hogy az is szem előtt legyen, mert azt aztán biztosan jól ismerik.
Reggel pedig áttettem mindjárt a nagy asztalra, a kalitka elé,
hogy megértsék szegény kis foglyaim, mire ez a nagy raboskodás.
Nekem se volt sokkal könnyebb a délelőtt, mint nekik,
mert iszonyúan féltem a befogástól, napok óta tört a frász miatta.
Mindig azt mondom, hogy ennyire még sose féltem – hát így volt most is.
Ehhez képest viszonylag könnyedén abszolváltuk a feladatot :
majdnem azt mondhatnám, hogy Banyácskámmal volt nehezebb dolgom,
pedig ő legtöbbször csak illemből menekül a kezem elől,
hagyja megfogni magát, szinte első nekifutásra.
Hát most nem hagyta –
viszont Csuvikával sokkal könnyebb dolgom volt, mint amire számítottam.
Igaz, a bal kezem kisujja bánta :
úgy vettem ki a kalitkából, és úgy raktam át a kis ketrecbe Ő Uraságát,
hogy közben végig a csőrében dekkolt az ujjam.
Nagy élmény volt :
mintha olyan satu szorította volna, aminek mind a két pofája tű.
De végül is így volt igazságos : ez a minimum, amit megérdemeltem,
ha egyszer volt lelkem előbb rabosítani,
aztán meg marokra fogni szegény kis védtelen pindurkáimat.
Csuvitéz aztán a doktor bácsit is kóstolgatta rendesen,
úgy látszik, nem lakott jól a kisujjammal.
De végül Tamás győzött, és a karmocskák le lettek nyisszantva.
Csivikének is (legalábbis a két legnagyobb ujján),
bár nála Tamás is úgy látta, ahogy én, hogy nem is muszájna vágni.
Csuvika szárnya az utóbbi napokban már rendesen állt,
a rendelőben se látszott rajta semmi különös,
pedig külön is kértem a búcsúzkodásnál,
hogy vessen rá még egy pillantást a Doktor Úr.
Nem láttunk semmit, sem ő, sem én -
bár nekem ennél az utolsó szemlénél megint úgy tűnt,
mintha reszketne az a boldogtalan szárnyacska.
De Tamás szerint ez inkább az izgalom jele lehetett.
Ehhez képest itthon megint azt láttam estefelé, hogy lóg Csuvika szárnya.
Biztos rosszkor jött neki a kalitkában való kergetőzés meg a karomvágás -
de hát azt se lehetett már tovább halogatni.
És mondom : a rendelőben nem lógott (csak picit reszketett),
pedig akkor is túl voltunk már a befogáson meg a nyisszantáson.
Különösebben nem bánt a dolog, mert Tamás úgy nyilatkozott a képek láttán,
hogy nemigen lehetne csinálni semmit azzal a gyanús szárnyacskával :
eltörve nyilván nincs, ha Csuvika röpköd vele ; esetleg megrándulhatott,
de azzal meg nincs mit kezdeni, majd helyrejön magától.
Azóta eszembe jutott (sajnos már csak itthon, így Tamásnak nem mondtam),
hogy esténként, a kakasülőn, Csivi Banya felé esik az a boldogtalan szárnyacska.
Csuvika pedig napok óta nyüszítve sír minden áldott este,
amint eljutunk odáig, hogy rájuk terítem a takarót.
Előtte semmi baja, de amint meglátja a takarót a kezemben, rögtön sírni kezd.
Arra gyanakodtam, hogy talán sok neki a takaró,
melege van éjjel, azért tiltakozik.
Pedig nagyon is meglehet, hogy nem erről van szó,
hanem fél a Banyától szegény gyerek, mert már tudja, mire számíthat.
Háromszor is előfordult az utóbbi egy-két hétben,
hogy Csivike a takaró alatt nekiesett Csuvikának -
valami olyan méreggel és indulattal, hogy attól én is megrémültem.
De neki se kell esnie : Csuvika már attól sírva fakad, ahogy Csivi ránéz.
Nevezzetek bátran bolondnak, és ne higgyétek el, mégis igaz :
annyi gyűlölet van ilyenkor Banyácskám szemében,
hogy azt én csak döbbenten bámulom, Csuvika pedig sírva fakad tőle.
Meg se mozdul rusnya boszorkánya, csak meredten nézi Csuvikát -
de a pillantásától engem a hideg is kilel.
*
Két alkalomra emlékszem az utóbbi tíz-tizenöt napból
(a pontos dátumot nem jegyeztem meg),
amikor sikerült megakadályoznom Csuvika leverését a kakasülőről.
Banyácskámnak sajnos van annyi esze,
hogy mindig olyankor esik neki Csuvikának, amikor nem látom.
Kivárja azt a pillanatot, amikor elfordulok a következő takaróért
(az esti szellőztetés miatt elég sokat pakolok rájuk),
és akkor támad, mikor én pont nem nézek oda.
Ha időben észlelem, hozzá se kell nyúlnom, elég, hogy rászólok :
rögtön visszalép a saját oldalára (közben majd’ szétveti a méreg),
mert pontosan tudja, hogy mi bajom a viselkedésével.
Egyszer azonban nem sikerült időben közbelépnem :
akkor sérülhetett Csuvika szárnya, ha igaz a teóriám.
Mire észleltem, hogy mi történik,
szegény Csuvicsek hanyatt fekve, alulról kapaszkodva lógott a kakasülőn,
Csivike pedig fölülről csépelte, teljes erővel.
Lehet, hogy Csuvikának mégis van valami baja, amit én nem látok ?
Mert azt már régen tudom (Csipikémnél is így volt),
hogy a hullámos tojócskák nem tűrik meg maguk mellett a beteg hímet.
Mással végképp nem tudom magyarázni,
honnan van ennyi harag és gonoszság egy ötdekás kis madárban.
*
Aki egyébként nem is ötdekás...
A tegnapi nap legnagyobb öröme és meglepetése, hogy mindkét madárkám fogyott :
Csivikét 43, Csuvikát 41 grammnak mérte Tamás.
Tavaly szeptember 30-ról találtam a legutóbbi adatokat :
Csuvika akkor 43 gramm volt, Csivike pedig elérte az ötdekás horrorhatárt.
Akkor is Tamás mérte őket, ugyanezen a mérlegen.
Ehhez képest hatalmas öröm, hogy most a négy dekához vannak közelebb.
Erre már Tamás is azt mondta, hogy rendben van a súlyuk.
Meg amúgy is meg volt elégedve mind a kettővel.
Borzasztó jólesett, és egészen meghatódtam tőle,
hogy Tamás rákérdezett a galambkáimra is, hogy ővelük mi van.
Röviden elsírtam neki a híreket, ő pedig azzal vigasztalt,
hogy mesélt nekem egy illetőről, akinél odáig fajult a galambok szeretete,
hogy végül már havi két mázsa eleséget cipelt nekik haza,
és gyakorlatilag átengedte a lakását a galamboknak.
Ha jól meggondolom.... én is negyven-ötven kiló magot etettem föl havonta,
és tényleg elég rémisztő volt a létszám az erkélyemen minden délben.
Ki tudja, mitől mentett meg a szomszéd Andris ?
Tamás azt is mondta tegnap, hogy az amerikai (?) pszichiáterek
már fölvették a kezelendő függőségek közé a túlzott mértékű állatimádatot.
Nemigen vitatható, hogy én is errefelé haladtam a galambkáimmal.
Úgyhogy még hálás is lehetek Andrisnak, amiért időben “kikúrált”.
*
Az előszobában pont négyet jelzett a falióra, amikor hazaértünk délután.
Szegény kis foglyaim boldogan vették birtokba az ágaikat meg a mászókát,
hisz egész nap be voltak zárva, aminél nagyobb csapás nem érheti őket.
Estére eléggé elpilledtek, korán hazavonultak a kalitkába -
én pedig nem győztem ámulni azon,
hogy sem a vacsoraosztásnál, sem a lefekvésnél nem menekültek előlem,
kicsit se féltek attól a kéztől, ami kora délután megmarkolta őket.
Annyira okos kis madárkák !
Pontosan tudják, hogy túl vagyunk a doktor bácsin,
és most egy darabig nem kell félniük az újabb befogástól.
Legalábbis remélem, hogy nem...
Az imént Csuvika haza akart repülni a kalitkába (nyilván éhes),
ám elvétette szegénykém az irányt, és az asztal alatt landolt, a padlón.
Onnan repült vissza a mászókára, és most értetlenül magyarázza a világnak,
micsoda szokatlan szégyen érte őt.
Volt már egy másik ilyen eset is mostanában :
akkor a kalitka alatti tálcára pottyant, a megcélzott ülőrúd helyett.
Sajnos sosem a kalitka tetejére akar érkezni (ami nyilván egyszerűbb volna),
hanem mindig valamelyik botot veszi célba, az ajtó közelében.
Annak a múltkori esetnek nem tulajdonítottam jelentőséget,
de most azért megrémültem egy kicsit,
hogy hátha mégse működik rendesen az a gyanús bal szárnyacska.
Lehet, hogy még nem meséltem el mindent, de abbahagyom,
mert attól félek, túl sok lesz a szöveg, és nem fogja benyelni a BLOG.HU.
(2016)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
R Andi 2016.03.23. 22:55:17
Én inkább a hibás rárepülést találom kissé aggasztónak. De mivel a papagájokhoz nem értek, fogalmam sincs, hogy milyen gyakori lehet ez az iránytévesztés közöttük.Bár nem csodálkoznék, a pusztán a mai nap átélt izgalmai miatt történt volna. Végül is nem túl sűrűn fordul elő velük, hogy kirándulnak!:o) No, meg a karomvágás izgalmai is ott vannak.
Egyébként el nem tudom képzelni, hogyan tudják megmérni őket. Erről még nem jutott eszedbe fényképet készíteni?
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2016.03.23. 23:22:42
Addigra már túl voltunk az izgalmakon, tehát nem a stressz vitte Csuvikát az asztal alá.
Viszont hogy mi, azt én is szeretném tudni.
Szegény Csipikémnek voltak ilyen gondjai, mikor már kezdte elveszteni a röpképességét.
De hát ő akkora zsírdaganatot cipelt a pocakján, hogy végül már két madár volt egyben.
Hetvenkét grammot nyomott, nem bírták el a szárnyai a súlyát.
Csuvika viszont most igazán karcsú - ha igaz, amit a mérleg mutatott.
Tamás olyan mérlegen méri őket, aminek a tetején egy tálka van.
Engem a frász tör, hogy majd elrepül a madár -
de nem repül el, mert Tamás nem fél ettől, és kupolát tart fölé a kezeiből,
a kijelzőn meg leolvassa szépen a számot.
Nekem is van ilyesmi mérlegem, direkt a madárkáknak vettem - csak nem merem használni.
Fényképezőgépet elvből nem viszek a rendelőbe - bár mindig nagy a kísértés.
(A nyáron Goncikával vittem - de hát ő más volt.)
Éppen elég gyötrelem a madárkáknak a karomvágás,
nem akarom még a vakuval is rémisztgetni őket.
Annyi fény meg nincs Tamás szobájában, hogy működjön a háziállat üzemmód, vaku nélkül.
Meg különben is..... valahogy nem illene fényképezni a szenvedésüket.
De ha az időrendes tartalomjegyzékben megkeresed a GONCIKA című bejegyzést,
2015 augusztusában, akkor ott láthatod a doki mérlegét,
a "Jó kezekben vagyok" feliratú képen, eléggé a vége felé.
(Most másik mérleg volt szolgálatban, nem ilyen lapos, hanem tálkás.)
Ugyanígy mérte Tamás a pindurkáimat is, mint Goncikát.
R Andi 2016.03.24. 00:14:35
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2016.03.24. 00:17:47
Van időrendes tartalomjegyzék is, meg betűrendes is.
Valamelyikben csak megtalálod !
Nézd csak meg még egyszer !
Itt van oldalt mind a két tartalomjegyzék -
de hát ennyi idő után ezt már biztos magadtól is tudod.
R Andi 2016.03.25. 15:47:47
Mondjuk Goncika még nem volt röpképes, de a tieid bizony azok.
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2016.03.25. 15:53:56
Miklósnál egy karton doboz van a mérleghez,
abba teszi bele a madárkákat, és úgy méri őket.
A mérleg úgy van beállítva, hogy a dobozzal együtt mutatja a nullát.
Én is kreáltam egy kilyuggatott dobozt a saját mérlegünkhöz,
de akkora tortúra a madárkák belegyömöszölése, hogy nem éri meg próbálkozni vele.
Tamás meg úgyis folyton méri őket.... itthon fölösleges.
De ezekkel a madárkákkal még nem is próbálkoztam.