Hát persze, hogy a galambokba...
Hiába volna mesélnivalóm bőven a saját picinyeimről,
nem bírom rávenni magam, hogy a benti madárkáimról adomázzak,
amikor a kintiek tragédiákat élnek át naponta,
és nagyon is tartok tőle, hogy ez majd végül az életükbe kerül.
Én meg nézem... sőt én leszek a gyilkosuk.
Nem lehet ezt ép ésszel végigcsinálni.
*
Ez a hét se lett vidámabb, mint az előző volt.
Kezdődött mindjárt hétfőn reggel azzal,
hogy egy szerencsétlen hím tubi ült itt az erkélyrácson,
nyakában valami karikával, amit nem tudtam azonosítani.
Lehetett kibelezett kenyérhéj is (ebben bíztam,
bár tilos a galambokat pékáruval etetni, mert felfúvódnak tőle),
de lehetett valami műanyag karika is : nem láttam rendesen.
Boldogan segítettem volna szegénykémen, de persze nem hagyta :
amint elhúztam a szúnyoghálót, rögtön elrepült.
Csak remélni merem, hogy valahogyan rájött a megoldásra,
és sikerült megszabadulnia a nyakékétől.
Sajnos a galamb nem olyan okos, mint a varjú vagy a szarka,
de talán véletlenül is megtalálta a módját, hogy kiszabadítsa a fejét.
Mindenesetre megint romjaimba dőltem a kérdéstől,
hogy ezt miért pont nekem kellett látnom, ha egyszer segíteni úgyse tudok.
*
Másnap akárhányszor kinéztem az erkélyre, mindig itt voltak a Gonci-szülők,
és úgy találtam, hogy szegény Goncianyu nagyon rossz bőrben van.
Többször is sikerült kizavarnom őket a nagy ládából, akaratlanul,
hisz ha csak meglátnak a kisszobában, máris menekülnek szegénykéim.
Hogy egyáltalán hogy férnek be a rengeteg művirág közé,
azt komolyan nem is értem – annyi eszük pedig nincs szegényeknek,
hogy a fiókáik ott nem tudnának felnőni, még ha a tojáskák el is férnek.
Addig szenvedtek itt a boldogtalanok, míg estére meglett egy tojás :
nem a nagy ládába, hanem a kacatos láda tetejére pottyantotta Goncianyu.
Nyilván kínjában, miután a másik helyen már többször megzavartam.
Majdnem sírtam, míg kivittem a szemétbe a gyönyörű kis tojást.
*
Szerdán Goncinyu egész nap itt búslakodott a korláton.
Már nem repült le a ládába szegénykém, csak ült a rácson, és nézett rám.
Annyira szomorú volt és annyira elgyötört, hogy azt hittem, a végét járja.
Hogy is ne, mikor ennyire sűrűn tojik !
Az nem normális, hogy egy galamb hetenként új tojásokat pottyantson !
De hát megteszi szegénykém, mert hiába tojik, a tojások mindig eltűnnek.
Neki meg (úgy látszik) azt parancsolja a természete, hogy kotlania kell.
Csakhogy ebbe bele fog pusztulni – és én leszek a gyilkosa.
Legkedvesebb galambkámnak, aki alighanem tavaly fészkelt először,
vagyis fiatal madárka, elvileg előtte az élet.
Elvileg... Gyakorlatilag meg előtte a pusztulás.
*
*
Pedig tavaly milyen boldog volt itt az erkélyen !
Milyen édesen tüsténkedett az egy szem Goncikája körül !
Később meg milyen büszke volt a két Kisgoncira,
akik már jobban sikerültek, meg is maradtak mind a ketten.
Nem csinált semmi rosszat ez a szegény madár, nem bántott soha senkit,
Milyen édesen tüsténkedett az egy szem Goncikája körül !
Később meg milyen büszke volt a két Kisgoncira,
akik már jobban sikerültek, meg is maradtak mind a ketten.
Nem csinált semmi rosszat ez a szegény madár, nem bántott soha senkit,
minden bűne csak annyi, hogy pechjére galambnak született.
Ez már elég a lelketlen szárnyatlanoknak ahhoz, hogy utálják és üldözzék.
*
Szörnyű volt az a szerdai nap, pedig valójában nem történt semmi -
csak néznem kellett Goncianyut, valahányszor odaléptem az ablakhoz.
Le nem vette rólam a szemét – én meg nem álltam a pillantását,
hisz nagyon is értettem, hogy mit akar mondani,
és nagyon is jól tudtam, hogy igaza van.
Estére szinte biztos voltam benne, hogy reggelre kiszenved -
és biztos voltam abban is, hogy én azt nem élem túl, hisz én leszek az oka.
*
Aztán mégse halt meg szegénykém, hanem csütörtökön megint tojt egy tojást.
Újra a ládába, a rusnya virágok közé, ahova ő maga is alig fér be.
Nem vettem észre, csak a késő délutáni szellőztetésnél,
amikor Gonciapu kimenekült a ládából a felbukkanásomra.
El sem akartam hinni, hogy ott tényleg tojás lehet,
hisz most már úgy tele van virággal a láda, hogy ez teljes képtelenség.
Pedig mégis így volt...
Kimentem ellenőrizni, és ott lapult a jó meleg tojáska, a virágok alatt.
Megszakadt a szívem, hogy el kell tüntetnem -
hát még később, mikor szegény madár siratta az elrabolt tojását !
Jött mindjárt Goncianyu is a tragédia hírére :
együtt zokogtak a rácson vagy félórán keresztül,
én pedig úgy találtam, hogy nálam gyávább és ocsmányabb féreg nincs a világon,
mert ha tisztességes ember lennék, fütyülnék a szárnyatlanok véleményére,
és nem nekik próbálnék megfelelni, hanem a galambkák igényeinek,
mert ők teljesen kiszolgáltatottak, és nem tudják megvédeni magukat.
*
Ugyanott tartunk, mint tavaly : félek bemenni a kisszobába.
Hiába vigasztaltam magam azzal március elején,
hogy Andris szomszéd kívánsága (vagy parancsa) majd nyugalmat hoz :
százszor és ezerszer rosszabb a helyzet, több az izgalom és a bánat,
mint amikor a fiókák épségéért és biztonságáért kellett aggódnom.
Akkor legalább saját magammal jóban voltam -
most viszont utálom ezt a gonosz szörnyeteget, amivé lettem.
Komolyan mondom :
ha nem volna a saját két kis szerencsétlenem, akikről gondoskodnom kell,
egyszerűen föl se kelnék reggelenként az ágyból,
csak kivárnám szép türelmesen,
míg elmúlik az iszonyatos lelkiismeret-furdalásom, velem együtt.
*
(2016)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
*
*
*
*
R Andi 2016.04.24. 10:44:20
A Gonci szülőkhöz: Az még nem jutott eszedbe, hogy ideiglenesen bevidd azt a ládát a kisszobába? Akkor megszűnik a kísértés, és új tojóhelyet keresnek maguknak!
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2016.04.24. 11:34:40
csak azon az egy reggelen.
Talán kenyérhéj volt a karika, és elrágták a többiek.
Nem attól féltem, hogy megfullad tőle,
hanem attól, hogy beleakad valamibe, és felakasztja magát.
A nagy láda olyan nehéz,
hogy pár centivel arrébb tuszkolni is csak akkor tudom,
ha jól kiszáradt benne a föld.
A kisszobába bevontatni csak csúsztatva lehetne,
ám közben van a küszöb, meg a szúnyogháló sínje.
Átemelni nem tudnám, csak átbillenteni - a százezres szúnyogháló alján.
Ezt inkább nem kockáztatom.
Amúgy se lehet már hova tenni,
mert még a fészek ládái és a virágtartók is a kisszobában dekkolnak,
várják a lomtalanítást. Remélem, már nem sokáig.
Ráadásul az se biztos, hogy a láda eltűnése megoldaná a problémát.
A galamb sajnos olyan (kínjában, hisz nem tehet mást),
hogy lerak pár vékony kis ágat az erkély puszta betonjára,
és azt mondja, hogy az a fészek.
Azt nem képes felmérni (illetve nincs választása),
hogy ez így nem biztonságos, és el fogja veszíteni a fiacskáit.
Nem látok jó megoldást, és ebbe már iszonyatosan belefáradtam.
De a mai napnak más baja lesz :
délután alighanem átváltok WIN 10-re, ha Isten is úgy akarja.
Borzasztóan félek tőle, de előbb-utóbb meg kell lennie.
A vendégkönyvben írtam erről részletesebben.
R Andi 2016.04.24. 19:25:07
R Andi 2016.04.24. 19:25:11
R Andi 2016.04.24. 19:25:18
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2016.04.24. 19:53:19
mert az utolsó ellenőrzések során kiderült,
hogy a WINDOWS DEFENDER-em nincs bekapcsolva,
és (ami nagyobb baj) nem is engedi bekapcsolni magát.
Ez ügyben levelezgettem ma órákig
(a segítőimet szentté fogják avatni, már harminc-valahány levélnél tartunk),
de eredmény még semmi, most is várok egy választ.
Hajlanék rá, hogy belevágjak így is a telepítésbe -
csak hát nem értek hozzá, meglehet, hogy e miatt nem sikerülne az egész átállás.
Nincsenek illúzióim : az XP-hez fogható operációs rendszerünk még egyszer nem lesz.
Viszont mindenképpen a tízes a jövő : a hetes is lejár pár év múlva,
és akkor se lesz más lehetőség, csak a tízes, mert ez az utolsó WINDOWS.
Ha pedig így is, úgy is váltani kell, akkor inkább szeretném ingyen, mint pénzért.
És igazság szerint fúrja is az oldalamat a kíváncsiság...
Ha végképp nem fog tetszeni, egy hónapig még lesz lehetőségem visszaállni hetesre.
De a hetestől se vagyok elragadtatva, mert ez sem ér nyomába az XP-nek.
És hát sok értelme nem is volna a visszaállításnak,
mert ha nem most barátkozom meg a tízessel, meg kell tennem pár év múlva,
amikor már még sötétebb leszek, feltehetően. (Ha megérem...)
A nagy láda letakarásán már én is gondolkoztam.
Csakis valami rács jöhet szóba, hogy ne fülledjen be alatta a föld.
De most nincs türelmem erről írni, annyira idegesít ez a hülye DEFENDER.
Rosszul tűröm, ha halasztani kell az eltervezett programjaimat.
Azt meg pláne, ha nem jövök rá magamtól valaminek a megoldására. :-))