Elképesztő, hogy micsoda kényes műszer egy ilyen pár dekás kis madár !
Hát még kettő !
De nálunk ma (sőt már tegnap is) Csuvika jeleskedett, mint időjós,
Csivikét ezúttal nem viselte meg annyira a készülődő eső,
pedig máskor inkább ő szokott cirkuszolni az égiháborúk előtt.
*
Szépséges Hercegemnek a mai mutatványa volt érdekesebb,
viszont a frászt tegnap hozta rám, mindjárt reggel, ébredés után.
Ugyanis nem akart kirepülni a kalitkából.
Ilyen esetre egyszerűen nem is emlékszem,
talán még sose fordult elő a közel négy év alatt, mióta együtt vagyunk.
Csuvika reggelenként ott toporzékol az ajtó bal felső sarkában a boton,
míg szedegetem le róluk az éjszakai takarókat,
és meg se várja, hogy betűzködjem a lépcsőket a végre kitárult ajtóba,
hanem kiügyeskedi magát, ahogy tudja, és huss ! már fönt is van az ágakon.
*
Tegnap meg nem jött ki.
Nem érdekelte a nyitott ajtó, oda se ment a közelébe.
Bevackolta magát a bal hátsó sarokbotra,
és meg se moccant, meg se szólalt vagy félórán keresztül.
Mintha nem is ő lett volna....
Hisz olyan nincs, hogy egy Csuvi Madár ne akarjon kirepülni reggel,
olyan meg pláne nincs, hogy ne járjon folyamatosan a csőre, ébredéstől elalvásig.
Nincs a világon ijesztőbb és szomorúbb látvány, mint egy néma papagáj !
*
Csivike is meg volt zavarodva teljesen : ő jött volna kifelé,
de hogy Csuvika nem mozdult, így elbizonytalanodott szegénykém,
és nem mert elindulni ő sem, csak nézett riadtan, hogy mi van ilyenkor.
Csuvi ült a sarokban, Csivi egy középső boton,
én meg ott jajveszékeltem körülöttük, hogy mi bajuk támadt éjszaka,
hisz este még minden a legnagyobb rendben volt.
Látni nem láttam Csuvikán semmi gyanúsat -
de hát az éppen elég volt, hogy hallgat és nem akarja megkezdeni a napot.
Biztos voltam benne, hogy beteg az istenadta,
csak éppen fogalmam se volt róla, hogy mi baja lehet.
*
Eltelt így körülbelül egy félóra – egy iszonyatosan hosszú félóra.
Végül bánatomban kimentem rágyújtani, és ez Csuvikán is segített.
Mire visszajöttem, már kint kukorékolt a mászókán, Csivikével együtt.
Nem sokkal később eleredt az eső,
Csuvikának pedig a nap további részében nem volt a világon semmi baja.
*
Ma reggel borongós őszre ébredtünk,
ám egész délelőtt nem tudta eldönteni az időjárás, hogy mit akar.
Hol derült, hol borult, de ahogy telt az idő, egyre inkább úgy tűnt,
hogy meghátrálnak a jó kis felhők, és kisüt a nap, mire indulok vásárolni.
Így is lett – viszont a madárkáim egyszerűen nem hittek a napsütésnek.
Hiába lett egyre derültebb és világosabb,
hiába sütött végül már egyértelműen a napocska,
az én kis leveli békáim csak sírtak és veszekedtek egész délelőtt.
Különösen Csuvika.
Az ébredéssel és kirepüléssel ma nem volt gondja,
viszont nem hagyta abba a keserves panaszkodást végig,
míg itt nem hagytam őket magukra, már bőven délután.
Addigra ő már haza is vonult a kalitkába, illetve a kalitka ajtajába :
ott ült a legbelső kis áglépcsőn, ahol mindketten imádnak ücsörögni,
hogy azonnal be tudjon menekülni a biztonságosnak gondolt lakosztályába,
ha majd leszakad az ég, és ő félni fog a dörgéstől.
*
Csivike a mászókán búcsúzott tőlem, én meg csak nevettem Csuvikán,
hisz éppen hétágra sütött a nap, nem volt miért fedezékbe vonulnia egyáltalán.
Okos kis kakaskám azonban tudta, amit tudott, és csak sírt az ajtóban,
hogy igazán nem kéne csavarogni mennem, amikor tudhatom, hogy ő mennyire fél.
*
Hazafelé (úgy másfél órával később) még mindig nem hittem,
hogy igaza lesz Csuvikának, pedig akkor már szemerkélt az eső.
De csak úgy finoman, alig érezhetően – komolyabb felhőt pedig sehol se láttam.
Itthon síri csönd fogadott : hiába szólongattam a madárkákat már az előszobából,
nem köszönt nekem senki, míg lepakoltam a szatyrokat és cipőt váltottam.
Ugyanott találtam mindkét pindurkámat, ahol hagytam :
Csivikét a mászókán, Csuvikát a kalitka ajtajában.
Megnyugtattam őket, hogy most már itthon vagyok,
és mentem átöltözni, meg kipakolni a szatyrokból.
Messzire nem jutottam, mert mire itthoni gúnyát öltöttem,
odakint esti sötétség keletkezett, viharos szél támadt, és megdördült az ég.
Lett akkora csinnadratta, kábé öt perc alatt, a semmiből,
hogy egyszerűen nem akartam hinni a szememnek.
Még villámlott is, szép nagyokat, ahogy kell – az eső meg csak úgy szakadt.
*
A madárkák ordítottak – eddigre már a kalitka elülső falán ült mind a kettő.
Csuvikától nem győztem bocsánatot kérni, hogy nem hittem neki,
a szatyrokból való kipakolás pedig igen érdekesen zajlott,
mert kétpercenként rohangásztam be a szobába, vigasztalni Csuvikát.
Nem is pakoltam ki mindent, csak amit muszáj volt hűtőbe rakni,
mert szegény gyerek teljesen magán kívül volt a dörgéstől-villámlástól,
de ha beszaladtam hozzá, mindig abbahagyta a sírást.
Amikor pedig odatelepedtem a rekamié sarkába egy könyvvel,
pár percen belül ki is repült a mászókára mind a két kis árvám.
Mintha bizony meg tudnám őket védeni bármitől...
Szerencsére nem tudják, hogy nem.
*
*
Amúgy érte szegény madárkákat nagyobb csapás is tegnap, mint az eső.
Lévén május elseje, kicseréltem az ablakon a függönyt.
Lévén május elseje, kicseréltem az ablakon a függönyt.
Igazságosan van elosztva az év a két firhang között :
május elsején teszem föl a nyárit, november elsején a télit.
*
*
Szerencsém volt : egyszerre vonult haza két kis gazfickóm vacsorázni,
pontban fél hatkor délután, így fogságba tudtam ejteni őket.
A függöny addigra már felfrissülve várakozott a mosógépben :
gondoltam, ha máskor nem, majd lefekvés előtt szerelem föl,
de mindenképpen a madárkák szeme láttára, hogy ne érje őket meglepetés.
Bár nyilván novemberben is az orruk előtt történt a csere
(erre így hamarjában most nem emlékszem), mégis az lett az eredménye,
hogy oroszlánszívű szárnyaskáim napokig nem mertek rárepülni a mászókájukra,
csak vágyakozva nézték az ágaikról, és keservesen sírtak,
mert hiszen mászóka nélkül nem élet a madárélet.
*
*
Most is el voltam rá készülve, hogy valami ilyesmi lesz a végeredmény,
de tévedtem, hála Istennek.
Körülbelül félóráig tartott a döbbent óbégatás és méltatlankodás
(addig ki se repültek a kalitkából szegénykéim),
de aztán Csuvitéz halált megvető bátorsággal nekiveselkedett,
és igenis megkörnyékezte a félelmetes függönyt,
amit november óta már elfelejtett.
Hogy nem lett tőle semmi baja, hamarosan követte őt Csivike is,
így ezúttal félóra alatt abszolváltuk a függönnyel való barátkozás feladatát,
ami fél évvel ezelőtt napokig tartott.
Nincs kizárva persze, hogy téliről nyárira könnyebb váltani...
Majd meglátjuk, mi lesz novemberben.
*
(2016)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
*
*
*
R Andi 2016.05.09. 11:21:06