Csak azt ne higgyétek, hogy a cím Csivikére utal !
Nem ő a bolond banya, szegénykém - de nem ám, hanem én.
Az éjjel megint fényesen bizonyítottam,
hogy az agyam sem ér már sokkal többet, mint a szemem : talán azon is hályog nő.
*
Az történt, hogy legifjabb unokaöcsém meghozta tegnap a CALCIUM COLUMBÁ-t
(meg pár kiló finom eleséget a galambkáknak),
amit a Verseny utcában vásárolt meg helyettem, hogy ne kelljen újra odavergődnöm.
Az átvételnél rögtön feltűnt,
hogy a CC flakonján nem úgy van jelölve a szavatossági idő, ahogy eddig :
pontosan emlékszem (hisz évek óta használjuk ezt a szert),
hogy a dátumokat alig tudtam elolvasni, fehér alapon sovány, fekete számokkal.
Most meg csak úgy virítanak messziről, fekete csíkon,
ami valahogy nem is illik a flakonra – olyan, mintha utólag lett volna javítva.
*
Természetesen rögtön pánikba estem, hogy majd lejárt lötyit itatok a madárkákkal,
és mi lesz annak a vége, ha egyáltalán megisszák :
jobb ötletem nem lévén, lefényképeztem a flakon gyanús részét,
és elküldtem a képet a GALAMBPATIKÁ-nak, ahol szintén árulnak ilyen kalciumot,
hogy legyenek szívesek megnézni és megírni nekem,
az ő CALCIUM COLUMBÁ-ikon is ugyanígy néz-e ki újabban a szavatossági idő.
(Az üzletet nem neveztem meg, ahonnan az enyém származik.)
*
Logikát azóta se találok ebben a cselekedetemben, egy szálat se,
hisz a galambász uraságról egyáltalán nem feltételezek effajta hamisítást,
ha pedig valahol “följebb”, nagy tételben próbáltak csalni,
akkor vélhetően a GALAMBPATIKA is ugyanabból a készletből tud csak rendelni,
ők se nagyon szerezhetik be máshonnan, csak onnan, ahonnan a Verseny utca.
Ráadásul az itthoni forgalmazót is ismerem (legalábbis pár évvel ezelőtt ismertem) :
sokáig nagy levelezésben álltunk, személyesen is többször találkoztunk,
róluk se feltételeznék semmi hasonló disznóságot.
Úgyhogy fogalmam sincs, milyen titokzatos erőre gyanakodtam az éjjel,
és (főleg) miféle megerősítést vártam a GALAMBPATIKÁ-tól,
mindenesetre megírtam és elküldtem a levelet.
Mire ma fölébredtem, meg is jött a válasz, szintén fényképpel, ahogy kell :
*
*
Vagyis a CALCIUM COLUMBA szavatossága immáron így néz ki.
Vagy megváltozott a dizájn, vagy hét országra szóló csalás áldozatai vagyunk.
Vagy rajtam tört ki végérvényesen az elmebaj – mert ez is egy lehetőség.
Sőt ez a legvalószínűbb, mert nekem továbbra is gyanús a fekete csík.
*
*
A madárkák egyébként remekül viselték tegnap a vendéget.
Nem zártam be őket, nyitva volt a kalitka ajtaja, mintha magunkban lennénk.
Ki ugyan nem jöttek, de Csuvika mindvégig lelkesen részt vett a társalgásban.
Itt ült az öcskös vagy két órán keresztül, sokat beszélgettünk,
és az én kis szövegládámnak be nem állt közben a csőre, egy pillanatra sem.
Mondta szépen mindenről a saját véleményét, mégpedig derűsen és vidáman.
Egyáltalán nem féltek a vendégtől,
még akkor sem tört ki pánik, mikor egy időre odaült az alattuk lévő fotelba.
Lehet, hogy Csuvikának pont ez kéne : hogy időnként mással is beszélgessek.
Ugyanis ha nagy ritkán szárnyatlanokat hall egymással beszélni,
attól mindig felélénkül, és feltétlenül bekapcsolódik ő is a diskurzusba.
Igaz, hogy társaság nélkül is magyaráz ő reggeltől estig –
de társaságban valahogy mintha vidámabban tenné.
*
*
Végül nem is tudom, marad-e elég helyem arra,
amit tegnapelőtt (vagy mikor) oly lelkesen el akartam mesélni.
Így visszatekintve már nem is olyan érdekes, frissiben kellett volna elmondani.
*
*
Igazában csak annyi történt,
hogy sikerült végre Csuvikát is lefényképeznem a homokos edénynél.
Ugye emlékeztek rá : az újfajta nasinak nem jutott már hely az eleségek között,
ezért úgy döntöttem, hogy a kisebbik homokos tálkát megszüntetem,
abba az etetőbe fog kerülni az új nasi, homok pedig csak egy helyen lesz,
a ritkán látogatott és nehezebben megközelíthető nagy edényben, oldalt.
Gondoltam, míg mindketten meg nem tanulják és föl nem fedezik az új helyét,
egy héten kétszer majd kézből adok nekik homokot,
hátha mégis kívánja a kis bendőjük, nehogy baj legyen.
*
*
Most már azonban reménykedem, hogy erre nincs is szükség,
mert mindkét madárkámat láttam többször is a homokos edény mellett.
Csak az odajutás.... hát, az bizony probléma.
*
*
Csivikém mindenáron fölülről szeretne lejutni a homokhoz
(egyszer láttam is rükvercben közlekedni a kis narancssárga létrán – irtó édes volt),
ám nincs szegénykémnek megfelelő útja a második emeletről lefelé.
Raktam be neki kölescsipesz-lépcsőket a jobb első sarokbot mögé,
ügyesen ki is próbálta, le is jutott, de megijedt közben a szűk saroktól.
Látva a kudarcot, inkább egy botot tettem be a csipeszek helyére,
de Csivikének ez se tetszik : nyugtázta, hogy ott van, de ki se próbálta.
(Igaza van szegénykémnek : valószínűleg nem tud hogyan rálépni a sarokbotról.)
Hát ez volt most a nagy szenzáció, pár nappal ezelőtt :
hogy ha nem is Csivi, de Csuvika, és ha nem is lefelé, de fölfelé -
végre fölavatta a jó néhány napja kihasználatlanul árválkodó botocskát.
Nekem meg akkora szerencsém volt, hogy le is tudtam fényképezni.
*
*
*
Úgy szaladt föl kicsi kincsem az új botocskán,
mintha világéletében azon közlekedett volna.
Ugyanezen az estén Csivikét is láttam az első emeleten falatozni :
most először fordult elő, hogy nem a kezemből várta a kedvenc nasiját,
hanem lement a megfeelő tálkához, és szépen kiszolgálta magát.
Az egy ilyen szerencsés este volt (talán épp a tizenharmadika) :
mindketten az első emeleten falatoztak (ami nagyon ritka eset),
Csuvika fölfedezte a létrának kinevezett új kis botot,
és ráadásul még fényképezni is hagyták magukat.
*
*
*
Csuvika egyébként újabban rendszeresen használja azt a kis narancssárga létrát,
amin Csivikét láttam lefelé tolatni nemrégiben : megtalálta a módját,
hogy ne kelljen sírva vagy veszekedve várakoznia, ha Csivike épp rossz helyen ül,
és ő emiatt nem tud hol feljönni az első emeletről a másodikra.
Mert csatangolni ugyan nemigen szoktak az első emeleten,
de egy bizonyos pontját állandóan használják, hisz onnan ugranak le az ajtóhoz.
Csuvika sokat sírt vagy bosszankodott, ha Csivike elállta a fölfelé vezető utat,
és ő lent ragadt az ajtó fölötti boton – mígnem rájött a nagy eszével,
hogy ha átugrik az ajtó másik csücskében lévő botra, onnan föl tud jönni létrán.
*
*
*
Mióta ezt így fölfedezte, semmi gondja a két emelet közti közlekedéssel.
És ennél már csak az a szebb, hogy ma sikerült is lekapnom őt a létrán.
Napok óta fájt a fogam egy ilyen képre, de nem hittem, hogy valaha is összejön.
Biztos ócska kép lesz, de akkor is nagy öröm : legalább látjátok.
*
*
*
(2018)
*
*
druszika 2018.02.17. 21:16:50
Megint nagyon szuper fotókat csináltál a Madárkákról. Az első képen Csivike feje búbján látszik, hogy éppen vedlik. Mindig megcsodálom az emeletes, összkomfortos kalitkát. Lépcsők, létrák, botok, terülj asztalkám magokból, hihetetlen felszerelés.
Örülök neki, hogy az Öcskös bevásárolt a galamb boltban, nagy segítség ez Neked. Most kiderült, hogy Csuvika szereti a vendéget és a beszélgetést hallgatni. De, úgy látom a képen, hogy Csivike is érdeklődő volt. Nagyon jó, hogy egyáltalán nem féltek, hanem Ők is társalogtak.
Úgy gondolod, hogy meghamisították a calcium lejárati idejét? A flakonon rajta van az előállító, vagy forgalmazó /nem tudtam kisilabizálni/ írj nekik is egy levelet, hátha ők változtattak, és akkor nincs miért idegeskednek.
Nagyon aranyos Csuvika ahogy csipeget a homokozóból, ezek szerint mind a ketten járnak oda és végre az új botot is használják.
Az utolsó fotó /dehogy lett rossz/ Csuvika a létrán, a mai legszuperebb felvétel.
Továbbra is imádom ezt a két okos gyönyörűséget.
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2018.02.18. 12:14:18
Abban biztos voltam, hogy majd jössz, de azt hittem, vidáman ünnepled magad valahol. :-))
Rosszul van ez így kitalálva, pont fordítva lenne jó :
az ünnepeltet kéne meghívniuk a többieknek, hogy ne ő szakadjon bele a saját Nagy Napjába,
hanem szép kényelmesen, a nap királyaként élvezhesse a többiek kényeztetését.
Mert így a névnap, szülinap nem annyira ünnep, inkább sorscsapás. :-))
Csuvika létrás képe valóban nem ócska, csak már nem akartam ezt pótlólag hozzáírni hajnalban :
akkora szerencsém volt, hogy még ugyanaz nap este sikerült egy ugyanolyan képet lőnöm róla.
Kellett hozzá némi fifika és sok-sok türelem, de sikerült.
Pont lent ült szegénykém az ajtó fölötti boton, Csivike meg a feljárón,
így tudtam, hogy ha Csuvi el akar menekülni arról a botról,
nem tehet mást, mint átugrik a másikra, és fölmászik szépen a létrán.
Pont ezt akartam – lehetőleg minél hamarabb, mielőtt Csivike meggondolja magát.
Jobb kezemben csőre töltött fényképezőgéppel, a ballal fogtam egy papír zsebkendőt,
és úgy tettem, mintha le akarnám törölni azt a botot, amin Csuvika ült,
noha már túl voltunk a takarításon, szegény madár csodálkozott is erősen.
De azért pontosan azt tette, amit én reméltem, hogy tenni fog -
nekem pedig sikerült elkapnom a megfelelő pillanatot, ezúttal már vakuval.
Ugyanis az első képhez nem kapcsolta be a vakut az automata, azért nem lett olyan jó.
Amúgy (a minőséget leszámítva) a két kép szinte teljesen egyforma.
Szerintem is ez a csúcsfotó ebben a mesében,
bár nekem az is nagyon tetszik, ahol Ő Urasága vakaródzik.
Meg ahol zabot eszik és vigyorog hozzá.
A szavatossági időt nem szeretném tovább ragozni :
fogjuk fel úgy, hogy pillanatnyi elmezavar, a pánikos természetemből kifolyólag.
druszika 2018.02.18. 22:00:34
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2018.02.19. 01:17:52
De hogy rád fér a pihenés, azt nagyon is el tudom képzelni.
Csuvika - ritka kivételektől eltekintve - nagyon utálja, ha fényképezem.
Csivike még inkább tűri (sőt néha direkt pózol, mintha tudná, mi történik), de ő se mindig.
Mindenesetre az ilyen képeknek, mint ez a létrás, nagyon tudok örülni.
Vagyis az olyan pillanatoknak, amiknek a megörökítésére nulla az esélyem, és egyszer mégis sikerül.
Azt meg még nem is mondtam, hogy Csivikét is láttam megint létrázni - mégpedig hol ?
Csuvika kicsi zöld létráján, amin a kakasülőre mászik föl esténként.
Csivi még SOHA nem használta azt a kis létrát - mint ahogy a többit se szokta.
Most meg egyszer csak rájött, hogy ott is föl tud mászni.
Irtó helyes volt - de erről aztán végképp nincs képem.
Vélhetően nem is lesz, mert Őnagysága azóta sem ismételte ezt a mutatványt.
Itt most elégedj meg ennyivel - a vendégkönyvben szeretnék még valamit mesélni.