Egyáltalán nem akartam ma új bejegyzést írni, ám lassan kezdek hozzászokni,
hogy a programjaimról nem én döntök, hanem a ház ötdekás ura :
az este gondoskodott róla, hogy mára is legyen sürgős mutogatnivalóm,
mégpedig olyan, amit inkább ide kéne betenni, nem a vendégkönyvbe,
hogy jobban szem előtt legyen és biztosabban megmaradjon az örökké(?)valóságnak.
hogy jobban szem előtt legyen és biztosabban megmaradjon az örökké(?)valóságnak.
*
*
Viszont ha már kopácsolok a billentyűkön, mást is szeretnék mesélni,
ami önmagában kevés egy bejegyzéshez, de azért feltétlenül meg kell örökíteni.
*
Azt már megszoktuk (Csuvika is meg én is),
hogy a közös falatozások alkalmával időnként helyet kell cserélni :
bármilyen magocskát csipegetnek a madárkák a kezemben tartott etetőből,
Csivi Boszi egy idő után úgy találja,
hogy a tálka túlsó felén sokkal jobb falatok vannak,
ezért egy jól irányzott ugrással ellöki a helyéről Csuvikát,
hogy ő maga ülhessen a szemben lévő botra.
Csuvika ebből már rég nem csinál gondot :
mivel fél szemét a biztonság kedvéért mindig Csivikén tartja,
a helycsere úgy történik, mint valami madárbalett,
előre megtervezett koreográfia szerint.
*
*
Hogy a magocskákban jobb falatokat vél fölfedezni Csuvika oldalán Őnagysága,
az még csak hagyján, hisz elvileg akár igaza is lehetne, legalább időnként.
Na de mit csinált tegnapelőtt este ?
Ücsörgött az itató egyik oldalán, Csuvika meg a másikon,
mindketten az itató melletti hosszú botokon.
Csivike kortyolgatta is a csodalötyit, Csuvika még csak készült rá,
amikor legnagyobb meglepetésére (meg az enyémre is) át kellett adnia a helyét.
Ugyanis Banyácskám a vízről is úgy találta, hogy Csuvika oldalán biztos finomabb.
Miután megtörtént a helycsere,
fülig érő csőröcskével, roppant elégedetten kortyolgatott tovább,
mint aki biztos benne, hogy megfogta az Isten lábát, nem hagyott kitolni magával.
*
*
Csuvika tegnap esti műsorát már hevenyészve elmeséltem a vendégkönyvben,
ám a hozzá tartozó filmecskéket inkább itt szeretném megmutatni.
*
Az történt, hogy Hős Vitézem nem bírt beletörődni az egésznapos raboskodásba,
aminek ugyan csak az eleje lett volna kötelező, a vége már nem -
viszont Csivike megsértődött a reggeltől tartó áristom miatt,
és délután már hiába nyitottam ki az ajtót, nem volt hajlandó kijönni.
Muszáj volt őket bezárnom, mert tegnapelőtt ők ejtettek fogságba engem,
és még egy napot nem kockáztathattam, mennem kellett vásárolni.
Nem sokkal négy után már itthon voltam,
de Banyácskámnak addigra elment a kedve a repüléstől,
és nélküle nem jött ki Csuvika sem.
*
Legalábbis egy ideig.... Jó hosszú ideig.
Azt hittem, így telik el az egész nap – mint ahogy lényegében el is telt,
hisz már elég késő este volt, és még mindig nem mozdult senki semerre.
Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek,
mikor meghallottam a székem mellett a koppanást a padlón - háromnegyed tízkor.
Akkor döntött úgy Csuvika,
hogy mégsem akar kipihenten nekivágni az éjszakának.
*
*
Hogy pontosan honnan indult, nem láttam,
de körülbelül egy métert repült, csak utána pottyant le.
Már ennyinek is örültem,
mert legalább nem függőlegesen esett, mint egy zsák krumpli.
Alighanem ő is meg volt elégedve magával (vagy legalábbis nem számított jobbra),
mert kicsit se volt elkeseredve : indult rögtön a mászóka felé, szép komótosan.
Mire a fényképezőgépem magához tért (meg én is, a meglepetésből),
Ő Urasága már a mászóka felénél járt, úgyhogy csak onnan lett megörökítve.
(Elképesztően ócska a filmecske - és a belőle kilopott képek is.)
*
*
Mint látjátok, közvetlenül a cél előtt elakad a lendület, és ez bizony az én hibám :
szegény madár a mászóka vastag rúdjára nem tud ráfogni a csőrével,
azért nem találja a megoldást, hogy hogyan is tegye meg az utolsó lépést.
Ma délelőtt ezt a hibát már korrigáltam (de miért csak most ???) :
fölkötöttem neki egy vékonyabb kis ágat, ami majd segíti a feljutásban.
Hogy beválik-e az ötletem, azt még sajnos nem volt módom látni,
mert Csuvika egyelőre nem repült ki, pedig már bőven délután van.
Lehet, hogy megint majd este szottyan kedve túrázni ?
*
*
*
Nagy örömömre az este sikerült lefilmeznem a hazajutását is :
biztos nagyon ócska lesz a videó, mert miközben már filmeztem,
a lábammal még igazgattam a mászókát, illetve kerestem a legjobb helyet ,
ahonnan biztosan meg tudom örökíteni a hazavonulást -
de akármilyen lesz is. azért a lényeg biztosan látható rajta.
Talán szánalmas, de biztonságos :
a kalitka mellé húzott mászókáról lepottyanás nélkül hazajut Csuvika.
(Csak el ne kiabáljam – mert itt leesni veszélyesebb volna, mint az ablak előtt.)
*
*
Hogy meddig voltak kint az este, azt nem tudnám megmondani
(majd ha kiszedem a filmeket a gépből, akkor kiderül) – szerintem úgy egy félórát.
Nem sok – de ahhoz elég volt, hogy mégse raboskodás után menjenek aludni.
Ma meg nem kéne raboskodniuk – hát naná, hogy raboskodnak önkéntesen.
Csivike futott ugyan már egy-két kört, de nem maradt kint ő sem, egy percre sem.
*
*
*
*
(2018)
*
*
druszika 2018.03.08. 20:03:41
Kíváncsi vagyok, hogy ma este fognak-e bulizni.
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2018.03.08. 20:11:23
De lehet, hogy Csuvikának még korán van. :-))
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2018.03.09. 01:15:30
Pedig láttam rajta, hogy nagyon készülődik – de mégse mert nekivágni.
Ebben a tegnapi hazaérkezésben nekem az tetszik legjobban, hogy Csivike mekkora pedagógus.
Kedden még fönt ugrándozott a kalitka teteje körül, onnan hívogatta Csuvikát, és mutatta az utat -
de miután baj nélkül hazaért a tanítvány, szerdán már bízott benne, hogy boldogul egyedül is.
Ott ült a közelben, hogy szükség esetén kéznél legyen, de már csak figyelt, nem irányított.
Ezt a tulajdonságát sajnos nem tőlem örökölte : én mindig túlóvtam a gyerekeimet. :-))
Csuvika kitartása és akaratereje nekem talán azért nem tűnuk fel annyira, mint neked,
mert (súlyosan) mozgássérült gyerekek közül mentem nyugdíjba.
Percenkénti élményem volt a legegyszerűbb dolgokért vívott heroikus küzdelem,
meg a rozoga kis testben lakozó, hatalmas lélek.
Amit Csuvika csinál, az nekem teljesen természetes, mert ebben éltem hosszú évekig,
és a gyerekeimhez képest ő még nincs is olyan rossz állapotban.
Azért persze ne hidd, hogy én nem sajnálom vagy nem csodálom szegény kicsikémet -
csak az én számomra talán nem annyira újdonság ez a hatalmas akaraterő, mint neked.
Igen, Csivike szereti Csuvikát : bajban, vagy valaki ellenében.
Például, ha meg kell őt védeni a doktor bácsitól... Csak hallanád, hogy ordít a dokival !
Vagy ha valamitől komolyan megijednek.... akkor is mindjárt egymásnál keresnek menedéket.
És igen : hogyha Csuvikának segítségre van szüksége, Csivi előtt akkor is le a kalappal !
Csak akkor gyötri szegény lovagját, ha körülöttük minden rendben van – vagyis legtöbbször. :-))
druszika 2018.03.09. 20:15:03
Hát, bizony nem lehetett könnyű a hivatásod. Naponta megélni szegény gyerekek életét. Szép hivatás, de szomorú is egyben, főleg amikor látod, hogy nincs segítség.