Képzeljétek, hogy jártunk tegnapelőtt este
(csak tegnap nem volt időm beszámolni róla, és ma sincs sok kedvem hozzá) :
majdnem elvesztettük kicsi boszorkámat, tündérkémet, angyalkámat,
az én kis mindenemet, pici Csivikémet.
*
*
Pedig olyan szépen indult az este !
A nagy rémület előtt pár perccel még olvadoztam a gyönyörűségtől,
mert véletlenül úgy esett, hogy Csuvika egyedül ült fönt a kakasülőn,
én meg kihasználtam az alkalmat, nyújtottam föl neki az itatót a rácsos labdához,
hogy egyszer végre ő is nyugodtan ihasson onnan, ahonnan csak Csivike szokott.
Sikerült is : Csuvika sem menekült el, Csivike se tiltakozott,
csak nyújtogatta a nyakát fölfelé, hogy mi történik ott, amiből ő kimarad.
Lent ült az egyik középső boton, amin a spárgáját szokta cincálni.
*
Biztosra vettem, hogy nem bírja sokáig, hogy nem ő a főszereplő,
nyilván felrohan a kakasülőre nagy dérrel-dúrral, és lezavarja onnan Csuvikát.
De nem ez történt, hanem valami egészen más.
Egyszer csak azt éreztem,
hogy az itatót tartó kezem hátát kaparássza egy tündér pici csőröcske.
Gyöngéden, finoman, óvatosan, nehogy véletlenül csípésnek gondoljam a dolgot.
Mintha puszikat dobált volna a kezemre pici boszorkányom...
És milyen sokáig ! Kitartóan, türelmesen, szelíden – mintha nem is ő lenne.
De ő volt – pedig nem jellemző rá sem a türelmes várakozás,
sem pedig az, hogy megérintené bármelyik alkatrészemet.
Csipikéék hízelgős-puszilkodós madárkák voltak, de Csivikéék nem azok.
Ritkán részesülök abban a megtiszteltetésben, hogy valamelyikük megérint.
(Az evés, az más : etetéskor én csak a konzol vagyok, nem a Szárnyatlan.)
*
Megvolt tehát a nagy öröm és olvadozás,
hogy Csivike milyen kis tündér tud lenni, ha akar -
és pár perc múlva ez a kis tündér majdnem megfulladt, a szemem láttára.
Csuvika épp nem evett vele (aktuális szónoklatával volt elfoglalva a sarokban),
és ez bizony nagy szerencséje,
mert ha ott van, bizonyára neki róttam volna föl az egész szörnyűséget.
Így nekem is szerencsém, hogy nem volt jelen, mert igazságtalan lettem volna.
Őt szoktam pirongatni, hogy legalább evés közben hagyja békén Csivikét,
ne akarjon akkor is udvarolni, mert az lesz a vége, hogy Csivike félrenyel.
Hát most tényleg félrenyelt, pedig Csuvika ott se volt.
*
Nem tudom, mi lelte pici tündéremet : valósággal zabált.
A zöld tálkából etettem, amiben a SPAR által árult VOGEL keverék lakozik :
nincs benne semmi más, csak zab meg köles, de a madárkák imádják.
Főleg Csuvika kedvence, de Csivike is szereti -
most pedig úgy falta, mint aki egy hete nem jutott egyetlen árva falathoz sem.
Csivikére nem jellemző a zabálás (az Csuvika műfaja),
meg amúgy is megfontolt madárka : ilyen sebességgel falni még sose láttam.
Talán attól félt, hogy mindjárt csatlakozik hozzá Csuvika ? Ki tudja...
Mondogattam neki végig, míg evett, hogy nem kéne kapkodnia,
nem veszi el tőle senki az etetőt meg ami benne van – de hát hiába.
Csivike csak zabált – és én szinte éreztem, hogy rossz vége lesz.
*
Lett is.
Egyszer csak öklendezni kezdett szegény kis tündérem,
hullámzott-rángatózott az egész teste,
ahogy próbálta kilökni magából a rossz útra tévedt magot – de persze nem sikerült.
Sokáig, nagyon sokáig nem sikerült.
Én meg csak álltam és néztem, hogy most fog meghalni a madaram,
és nem tehetek érte semmit a világon,
hisz jószerivel őt magát se látom, nemhogy a kis csőrét vagy torkát.
Pedig az volt a benyomásom, hogy talán fölállt a szájában egy zabszem,
mert úgy tűnt (de esküdni nem mernék rá), hogy nem tudja becsukni a csőrét.
A zabszem két vége pedig jó hegyes : ha úgy volt, ahogy látni véltem,
az bizony fölsérthette a kis szájpadlását, nyelvét alaposan.
Még ha rendesen látnék és bátrabb lennék, akkor se mertem volna hozzányúlni,
hisz ki tudja, nem csinálok-e nagyobb bajt, ha feszegetni kezdem a renitens zabot.
És mivel is feszegetném ?
Nincs erre a célra alkalmas csipeszem,
az ujjam meg túl nagy egy ilyen pici szájhoz, hiába kicsi a kezem.
*
Nem tudom, meddig haldokoltunk.
Ilyenkor az ember elveszti az időérzékét, óráknak tűnik minden pillanat -
de szerintem vagy tíz-tizenöt percbe biztos beletelt,
mire már reménykedhettem, hogy talán megúsztuk és mégse lesz temetés.
Bármiféle segítségre reményem se volt, késő este -
de még ha lett volna is : mire orvoshoz érek vele, rég megfullad a madár.
A fuldoklás (félrenyelés) még embernél is reménytelen,
nemhogy egy ilyen pici kis madárnál.
Felhívni felhívhattam volna a dokit –de hát mit tudott volna mondani szegény ?
Kissé eszement állapotban, de beletörődtem, hogy kész, vége, itt hagy Csivike.
Ugyanakkor azt is tudtam, hogy nem, nem igaz, ez lehetetlen.
Leginkább olyan volt az egész, mintha nem is velem történne,
vagy csak egy rossz álom lenne, amiből majd mindjárt fölébredek.
*
Aztán fölébredtem, tényleg.
Hosszas küszködés után szegény kicsikém valahogy elrendezte a száját,
és kezdett lassacskán megnyugodni, velem együtt.
(Csuvika egyáltalán nem volt megrémülve, nem is vett részt az eseményekben.)
Lehet, hogy helyesen gyanakodtam a zabszemre,
mert Csivike még másnap reggel se kérte a kezemből a zabot,
és a többi eleséggel is nagyon óvatosan bánt szegénykém.
Lehet, hogy tényleg fölsértette kicsit a száját a fejre állt zabszem.
Már feltéve, hogy jól gondolom, és tényleg az volt a bűnös.
Illetve hát nem az volt a bűnös, hanem a féktelen, kapkodó habzsolás.
De ez ellen meg mit tehetek ? Hogy védjem meg a madárkákat saját maguktól ?
*
Mindenesetre szörnyű volt ismét szembesülni vele,
hogy semmi kis pókfonálon lóg az életünk,
és bármi baj megtörténhet bármelyik percben,
hiába képzelem, hogy biztonságban vannak a madárkák és vigyázok rájuk.
Hála a Papagáj-Gondviselésnek, ezt most megúsztuk.
De ki tudja, mikor jön a következő, és megússzuk-e azt is ?
*
*
*
(2018)
*
*
druszika 2018.03.30. 20:12:53
Elhiszem, hogy szinte eszement állapotba kerültél. Amikor az állatkáim nagy bajba kerültek remegett kezem, lábam még utána sokáig.
Tényleg a papagáj gondviselésnek köszönhető, hogy Csivike aránylag szerencsésen megúszta ezt a borzalmat. Remélem, hogy már véglegesen túl van rajta, nem sértette fel a torkát.
Óriási hála a sorsnak, vagy bárkinek, hogy megmenekült a pici drágaság.
Már nem merek semmi jót kívánni Nektek, minden a visszájára fordul.
/Elolvastam az előző meséhez írt utolsó válaszodat is, de inkább már ide írtam./
Puszi Nektek.
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2018.03.31. 19:06:25
sajnos, nem attól függ a sorsunk, hogy a barátaink mit kívánnak nekünk.
Csivike tegnap már vidáman falatozott ugyanabból a tálkából, a kezemből.
Idáig úgy láttam, kerülte. Nem lett semmi baj -
de nem is evett olyan gyorsan, mint a fuldoklása napján.
Sajnos ő elég gyakran félrenyel.
Egyszer már megnézettem a dokival a kis száját ez ügyben, de nem talált semmi gyanúsat.
Majd most megint megnézetem, mert feltűnően gyakran kerül ilyen helyzetbe, csak nem mindig ilyen szörnyen.
És ehhez jön még Csuvika...
Tegnap is nagyon megszidtam, mert egyértelműen miatta kezdett fuldokolni Csivike.
Ugyanis megijedt evés közben, amikor Csuvika fejbe csapta.
Nem tudom, hogyan lehetne ezt kivédeni.
Csuvit elzavarni nem lehet (ilyenkor nem sértődékeny), Csivi meg nem tud enni miatta.
Biztos a tavasz (vagy az eső) miatt ilyen nagy legény, de vége lehetne már,
mielőtt Csivikének valami baja lesz.
Sokkal kevésbé veszélyes az a felállás, mikor Csivike viseli a nadrágot,
mert Csuvinak maximum a lelke sérül, más baja nem lesz.
Bár fene tudja.... őt meg ugye le szokta lökni Csivike... az se jó.
Két kalitka kéne ennek a két kis gazembernek (meg is tudnám oldani),
de hát nem lehet, mert létezni se tudnak egymás nélkül.
Együtt viszont folyton összevesznek valamin.
Tényleg olyanok, mint két féltékeny és irígykedős testvér.
Az esőtől én egész jól föléledtem, de a kalitkában csendes pihebő van egész nap.
Pláne, hogy én odakint tüsténkedem....
Csuvika szinte azonnal elhallgat, ha kikerülök a látóteréből.
Pedig amúgy semmi jelét nem adja soha, hogy többet jelentek neki, mint mondjuk a szekrény.
Igaz, ha a szekrény kerülne ki a szobából, vélhetően attól is kétségbe esne. :-))
druszika 2018.03.31. 22:49:23
Az esőtől én nem éledtem fel, sőt elég vacakul vagyok. Legszívesebben csendes pihenőt tartottam volna, mint a Madárkák, de mostanáig dolgoztam a konyhában és a lakásban.
Nagyon vigyázzatok magatokra.
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2018.04.01. 13:36:43
Ez az őrült kis hősszerelmes meg fogja ölni nekem Csivikét.
Az este megint hosszú percekig fuldoklott szegénykém,
és egyértelműen Csuvika hozta rá a bajt.
Kimentem a kölesfürtös dobozért, már az esti szertartásaink vége felé,
és arra jöttem vissza, hogy Csivike huncut képpel szemezgeti az előző napi kölest.
Mert ilyen kis okos : tudta, hogy most következik a kölescsere,
és ő már előre felsorakozott a megfelelő botra, nehogy véletlenül Csuvika megelőzze.
Mert a friss köleskét nagyon szeretik mindketten azonnal lemeózni, hogy jó-e.
Csuvikának a világon semmi kifogása nem volt az ellen, hogy Csivike kölest nassol :
ült békésen a jobb első sarokboton, messze Csivitől, és elmélyülten vakarózott.
Én viszont elkövettem azt a hatalmas hibát, hogy odadugtam a fejemet Csivi orra elé,
és kezdtem olvadozva duruzsolni a fülébe, mert annyira édes volt, ahogy falta a kölest.
Csivike szeret úgy enni (vagy bármit csinálni), hogy én közvetlen közelről nézem és beszélek hozzá.
(Csuvika ugyanezt nem tűri : tíz esetből nyolcszor elmenekül, ha túl közel merészkedek.)
Idilli volt a hangulat : Csivike csámcsogott, én olvadoztam -
egészen addig, míg a Lánglelkű Lovag föl nem fedezte, hogy bitorlom Csivikéjét.
Mármint hogy én mondok neki szépeket, és nem ő.
Látva ezt a felháborító helyzetet, Csuvika éktelen haragra gerjedt,
és akkorát ordított (csak úgy a sarokból, ahol ült), hogy én is megijedtem,
Csivike pedig azonnal félrenyelte a csőrében lévő kis kölesszemet.
Kezdődött az immáron szokásos dráma :
hosszú percekig csuklott, öklendezett, vonaglott szegénykém, mire úgy-ahogy rendbe jött.
A kölesszem vagy köleshéj nagyon picike : nehéz felköhögni, ha cigányútra megy.
Szenvedett vele szegény kis tündérem jó sokáig,
ez a lökött Csuvi meg még akkor is etetni akarta, amikor épp öklendezett.
Ugyanis közben odaugrott mellé,
de attól elegánsan eltekintett, hogy imádott arája éppen fuldoklik.
Kétfelől is szörnyű ez az egész :
egyrészt nem normális, hogy Csivike folyton félrenyel,
másrészt megoldhatatlan probléma Csuvika elképesztő durvasága,
amikor rátör a házasodhatnék, és rettenthetetlen macsónak képzeli magát.
Tényleg nem tudom, hogyan mentsem meg tőle Csivikét.
Úgyhogy nem telt izgalmak nélkül a nagyszombat,
bár szerencsére nem lett rossz vége az újabb pániknak.
Nagy érdeklődéssel várom, hogy mára mit talál ki Hős Vitézem :
ordítással vagy fejbe csapkodással fogja halálra rémíteni Csivikét.
A fejbe kólintás egyébként távolról sem az udvarlás része, hanem a táplálkozásé.
Egyszerűen arról van szó, hogy ha eleséget lát, Csuvika számára megszűnik a világ :
nincs barátság, nincs szerelem, csak éhség van, amit meg kell szüntetni.
Csuvika bendője feneketlen, nagyon sokat eszik, nagyon sok eleség van állandóan az orra előtt,
mégis mindig attól fél, hogy éhen hal, azért nem akar Csivivel közösködni.
Neki az egész tálka kell, nem óhajt osztozni senkivel, még Csivikével sem, akit állítólag imád.
Ugyanis a hasát még jobban imádja.
Ugyanakkor nem következetes, mert ha Csivi fölmenekül előle a kakasülőre,
legtöbbször nem folytatja diadalmasan a zabálást (bár néha igen),
hanem siránkozva tekergeti fölfelé a nyakát, hogy most miért hagyta itt őt Csivike.
Vagyis elzavarja, aztán meg sír utána, és próbálja lecsalogatni, cibálva a farkát.
(Mondjuk ez sem a legszolidabb módja az udvarlásnak...
Csoda, hogy még egyáltalán van farka Csivikének, mert Csuvi folyton azt rángatja.)
Szóval csak megvagyunk... de ezek a fuldoklások baromira nem tetszenek nekem.
Reméljük, nálatok izgalmak nélkül telik az ünnep.
Pussssz !
druszika 2018.04.01. 20:49:56
Azt hiszem, hogy kicsit önző ez a fiúcska. Reméljük, hogy azért nem fog kárt tenni szegény Csivikében ez az agresszivkodó kis macsó.
Nálunk nincs semmi esemény, elvagyunk.
Legyen nyugalmas estétek, mindenféle izgalom nélkül.