Sehogy sem akar megszületni ez a szerencsétlen bejegyzés :
ma már csütörtök van, és én még adós vagyok egy vasárnapi mesével.
ma már csütörtök van, és én még adós vagyok egy vasárnapi mesével.
Borzasztóan megviseltek a történtek, nyilván azért sem siettem a megörökítéssel,
másrészt el is meséltem telefonon az egész szörnyűséget, mikor még benne voltunk,
így később már nem feszített a megosztás kényszere,
mert akiket igazán érdekel a madárkáim sorsa, azok már tudták, hogy mi történt.
Illetve dehogy tudták.... hisz valójában nem tudom én sem.
Csak azt tudtuk, hogy mi lett az eredménye annak. ami sajnos megesett.
*
*
Ha azt mondom, hogy Csuvika lepottyant a kalitka fenekébe,
azzal még nem mondtam semmit, hisz ez megtörténik máskor is, elég sűrűn, sajnos.
Most se gyanakodtam semmi nagyobb bajra :
ugrottam föl a gép mellől a pottyanás hangjára,
magyaráztam és mutogattam szegénykémnek, hogy hol a létra, amin feljöhet
/ahelyett, hogy fölemeltem volna a boldogtalant – én marha),
ám Csuvika nem találta meg a létrát, még vagy kétszer visszaesett,
mielőtt sikerült volna felröppennie az egyik alsó botra.
A földszintről aztán már szépen följebb mászott,
én pedig azt hittem, hogy minden rendben, firkáltam tovább a vendégkönyvbe,
mert amúgy gyönyörű napunk volt, Csuvika több hét után végre kirepült,
hosszú órákat töltöttek a mászókán teljes egyetértésben, boldogan a picinyeim,
és erről muszáj volt azonnal beszámolnom, legalább úgy nagyjából.
Az ugyan feltűnt (le is írtam mindjárt), hogy túl nagy a csönd és a nyugalom,
ám egy ideig még nem gondoltam semmi rosszra, írtam tovább gyanútlanul.
*
*
Mire befejeztem a firkálást, már bőven itt volt a vacsoraosztás ideje -
de bizony az én kis evőgépeim nem akartak enni.
Meg se moccantak, meg se szólaltak, rá se néztek az eleségekre,
több órányi kint-tartózkodás után, amikor nagyon is éhesnek kellett volna lenniük.
Csivike is csak ült, magába roskadtan : azt hittem, talán ő lökte le Csuvikát,
és most lapít, mert tudja, hogy bűnös.
Pedig dehogy !
Még ha így volt is, akkor sem úgy, ahogy én gondoltam.
*
*
Hogy mi történt, illetve történhetett valójában, azt csak jóval később vettem észre :
úgy látszik, nem csak vak vagyok, hanem a látási figyelmemmel is baj van.
Ugyanis a bal hátsó sarokbot bele volt esve az alatta lévő, zöld kis etetőbe.
Elég feltűnő volt a látvány, mégse vettem róla tudomást,
csak amikor az érintett edénykéhez jutottam a vacsoraosztásnál.
Na – ekkor éreztem úgy, hogy rám szakadt a plafon, vége a világnak -
de legalábbis a madaramnak, aki vagy a bottal együtt pottyanhatott le,
vagy – ami még rosszabb – esetleg épp ott falatozott, hisz a zöld etető a kedvence,
Csivike meg ráugrott a sarokbotra, és azzal együtt rázuhant Csuvira.
Erre vallott, hogy Boszikám is halálra volt rémülve -
akkor viszont az Ég legyen hozzánk irgalmas, hisz az is csoda, hogy él még Csuvi.
*
*
A többit a fantáziátokra bízom, hisz leírni úgysem lehet.
Vasárnap este volt : hova rohanjak, kihez szaladjak segítségért ?
Első rémületemben föl akartam hívni Tamás doktort –
de hát mit mondhatna szegény ?
Abban pedig hogy lehetnék biztos,
hogy a madaram a végét járja, és feltétlenül orvosra van szüksége ?
Bármennyire is meg voltam rémülve, azért próbáltam észnél maradni :
Csuvika hallgat, a szárnya alá dugott fejjel gubbaszt, és ez nagyon rossz jel -
viszont a farka nem rezeg (ami nála a fájdalom jele),
nem lógatja sem a szárnyát, sem a farkát – akkor talán mégsem olyan nagy a baj.
*
*
Könnyű ezt így utólag szép okosan leírni, de nem volt könnyű elhitetni magammal,
félig eszement állapotban, totális pánikban, reszketve Csuvikám életéért.
Próbáltam belegondolni, hogy mi lenne velünk nélküle,
de mindig csak oda lyukadtam ki, hogy nem, nem, ez nem történhet meg velünk.
Hogy legalább ne legyek egyedül a bajban, fölhívtam előbb Dágit, aztán Druszát.
A beszélgetés hangjaitól néha fölélednek, megélénkülnek a madárkák,
reménykedtem, hogy talán most is így lesz, bármilyen kicsi is rá az esély.
Első körben nem is jártam sikerrel (Dági együttérzése csak rajtam segített),
de valahogy biztos voltam benne, hogy Drusza majd csodát tesz pici szerelmével,
és az ő hangjára igenis föléled Csuvika,
mert az a tömény szeretet, ami leghűségesebb rajongójából árad felé,
át kell hogy jöjjön a telefonon is, és meg kell hogy gyógyítsa őt.
Bolond vagyok ? Az hát ! De valahogy mégis reméltem, hogy így lesz.
*
*
És így is lett.
Alig kezdtünk Druszával beszélgetni, gyönge kis csiporgást hallottam a kalitkából,
akkor már körülbelül másfél vagy kétórás, rémisztő csend után.
Nem akartam hinni a fülemnek !
Le is tettem egy pillanatra a kagylót, és rohantam megnézni,
hogy tényleg Csuvikát hallom-e, vagy netán a csöndes Csivike csiporog.
De nem !
Tényleg Csuvika motyorgott – halványan és bánatosan, de mégis !
Megérezte szegénykém, hogy itt van, akinél jobban senki se szereti őt a világon.
*
*
Hogy mindez hogyan történhetett meg, azt egyszerűen nem értem.
A sarokbot rögzítő spárgáját nyilván elrágta valamelyik szorgos csőröcske,
én meg nem vettem észre, mert nem látok el a kalitka hátuljáig a sasszememmel.
De minden vakságom és lassú elhülyülésem ellenére se vagyok gondatlan gazdi :
hogy az a sarokbot le tudott esni, az egyszerűen ellentmond a fizika törvényeinek.
A másik vége hosszan túllóg a rácson a kalitka bal oldalán :
ott még nem kezdte ki senki a spárgát, stabilan áll, nem tud a bot kifelé elcsúszni.
Ha viszont nem csúszhatott kifelé és lefelé,
akkor a botnak azt a végét, ami leesett, csak úgy lehet a két drót közül kiemelni,
hogy fölfelé mozdítom el, hisz srégen fut bele a rácsba, oldalra mozdulni nem tud,
és hátrafelé sem, ha egyszer a másik végén stabil még a kötés.
Próbáltam többször is : visszarakni és újra kivenni is csak úgy tudtam,
ha pár centivel följebb emeltem a helyéről.
Hogy ehhez képest hogyan tudta mégis ledobni valamelyik kis gazfickóm,
az számomra teljesen érhetetlen rejtély.
*
*
*
*
Mindenesetre még aznap este átpakoltam a kalitkát a nagy asztalra,
madarastul, mindenestül, picinyeim őszinte megrökönyödésére,
és sürgősen átszereltem a sarokbot rögzítését olyanra, ami szerintem bombabiztos.
Aztán másnap megismételtük ezt a kis műsort,
mert a további botok biztonsága felől is kételyeim támadtak.
Még mindig nem tökéletes a dolog, de a nagyobb munkákhoz üres kalitka kéne.
Bár békésen tűrték a picinyeim a szokatlan megpróbáltatásokat
(ráadásul egymás után két nap), de azért nem mondhatnám, hogy örültek neki.
*
*
*
*
*
Teganp este meg mit láttam ?
Nem ám Csivike : Csuvika ágaskodott föl a szóban forgó sarokbot végéhez,
és kaparászta csalódottan a mellette lévő kölescsipeszt, amit spárga helyett talált.
Vagyis nincs kizárva, hogy azt a madzagot ő rágta el, nem is Csivi.
Most viszont már (legalábbis remélem) senki nem fog rágcsálni semmit,
mert a spárgákat igyekeztem elrejteni kölescsipeszek és ágtartó mütyürkék mögé,
hogy a munkamániás csőröcskék ne találjanak maguknak veszélyes rágnivalót.
Így is volna mit cincálniuk, csakhogy az nem olyan érdekes :
tudják a büdös disznók, hogy mit kötözök fel kifejezetten gyilkolászsás céljára,
és az távolról sem érdekli őket annyira, mint az, amit nem szabadna rágniuk.
*
*
Hát így jártunk.... Vasárnap tényleg azt hittem, hogy temethetem Csuvikát.
Pedig olyan szépen indult az a délután !
Csuvika negyvennapos szünet után kirepült (na jó.... inkább kipottyant) a világba,
és bár ő maga nem volt megelégedve a teljesítményével,
önkritikusan kereste mindjárt a kötéllétrát, hogy visszamásszon a kalitkába,
én szelíd erőszakkal (némi terelgetéssel) rábeszéltem, hogy ne adja fel,
hanem igenis baktasson el szépen a mászókáig, ha egyszer oda vágyott.
Föl is mászott minden baj nélkül, bár félúton sokáig tétovázott,
latolgatta a lehetőségeket, mert megzavarta őt az új létrája,
amit azóta szereltem föl, hogy ő utoljára kint járt.
De végül mégiscsak följutott a célhoz, és eltöltött a mászókán egy boldog délutánt.
A fölfelé vezető útját sikerült filmre vennem (még benne van a gépben),
de biztos nagyon ócska lesz, mert ragyogó fénnyel szemben készült,
a kezem meg úgy remegett izgalmamban, hogy az már inkább ugrálás volt.
De azért beteszem majd ide a filmecskét, akármilyen nézhetetlenre sikeredett.
Hazafelé megint csak baj nélkül ért Csuvika : közeledett a vacsoraidő,
Csivike hazarepült, én meg rögtön odahúztam a mászókát a kalitka mellé,
mert nem akartam, hogy Csuvikának rossz emléke maradjon a kirepülésről.
Haza is ment gyönyörűen, egyetlen pillanat tétovázás nélkül, azonnal.
Megvolt tehát a hatalmas öröm,
azt hittem, ódákat fogok zengedezni a vasárnapunkról -
és erre alig pár perccel a hazaérkezés után megtörtént a baj.
Azt mondják, minden rosszban van valami jó – hát ez nálunk fordítva érvényes.
Nálunk még a legszebb és legboldogabb nap is képes kis híján tragédiába fordulni.
*
*
*
*
2018)
*
*
druszika 2018.04.26. 20:11:57
De Csivike is nagyon aranyos, ahogy várja és örülnek egymásnak amikor megérkezik.
Szerintem Ők már nem emlékeznek a vasárnapi történésekre. Szerencsére nem történt nagy baj Csuvikával, és az is lehet,hogy egészen másképpen történtek a dolgok, mint, ahogy feltételezed. Persze, nagyon megijedhetett szegényke /és Csivike is/, lehet hogy meg is ütötte magát, de lényeg, hogy rendbe jött.
Nagyon nagy boldogság, hogy éppen velem beszéltél amikor elkezdett csiporogni és később enni is. Már én is kezdtem hinni, hogy tudja, hogy az imádója beszél a telefonban.
Viszont abba nem tudok belenyugodni, hogy ha baleset történik egy szegény madárkával, nincs semmi segítség számára. Sem rendelő, sem orvos, de még egy tanácsadás sem működik. Tudom, hogy madarakhoz értő állatorvos kevés van különben is, de hát ez egy lehetetlen állapot. El sem tudom képzelni, hogy mi lehetne a megoldás, mert ez szörnyű, hogy tehetetlenül kell nézni a szenvedését.
Nagyon bízom benne és drukkolok, hogy Csvike és Csuvika ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy sürgősen orvos kelljen.
Most már örüljünk annak, hogy rendben vannak és nagy ijedtségnek sincs következménye.
Vigyázzatok magatokra, Madárkák és Szárnyatlan is.
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2018.04.27. 11:40:12
ám ez a problémának csak az egyik oldala.
Felőlem nézve legalább annyira nehéz jó döntést hozni (és utána vállalni a döntésem felelősségét),
mint orvost találni szokatlan időben a beteg madárhoz.
Mert az orvost potyára rángatni nem lehet. (Egyébként a madarat se.)
Kedden délután háromkor dönthetek úgy, hogy elrohanunk a dokihoz, biztos, ami biztos -
inkább menjünk háromszor fölöslegesen, mint egyszer ne menjünk, amikor kéne.
Na de éjjel kettőkor vagy vasárnap este ???
Mi van, ha fölöslegesen riasztom a szegény dokit, mert mire ideér vagy mi odaérünk,
a madár már föléledt, rendbe jött magától ?
Ilyet nem lehet csinálni, mert az orvos is csak ember, bármennyire is lelkiismeretes :
neki is szüksége (meg joga) van pihenésre, nyugalomra, magánéletre.
Ha éjjel kettőkor életet ment, azt ki tudja pihenni, mert csodálatos érzés lehet -
ám ha éjjel kettőkor fölöslegesen riasztják valahova,
az olyan élmény, ami csak rombolja testét-lelkét, hivatástudatát.
Olvastam már olyat a hálálkodó üzenetek között,
hogy a Jász utcába igenis bement egy macskás doktornő éjjel, hogy megmentsen egy cicát -
de képzeld el, mi lett volna, ha vasárnap este riasztom Tamást,
és esetleg ő is hajlandó lett volna ekkora áldozatra.
Én meg megérkeztem volna az addigra magához tért, ám halálra rémült madárral...
Ez nem az a helyzet, amihez elég egy bocsánatkérés, hogy “jaj, doktor úr, hülye voltam”,
és nincs az a pénz, amivel meg lehetne fizetni a fölöslegesen megzavart vasárnap estét.
De Csuvika felől nézve se jobb a helyzet : eleve az volt a baja, hogy borzasztóan megijedt
(csak ugye ezt még az elején nem lehetett tudni), és ehhez a pánikhoz jött volna még a befogás,
a rendelőben meg nyilván egy csomó vizsgálat, teljesen fölöslegesen, de számára megterhelően.
Belegondolni is rossz, mennyi szenvedésnek tettem volna ki szegénykémet, szükségtelenül.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a madárnak (ha nem baleset éri, hanem csak úgy “magától”,
ismeretlen okból kornyadozik) sürgősen kell a segítség, ha tényleg kell,
mert nagyon gyors az anyagcseréje, bármilyen kórság hamar végez vele.
Hát ez itt a gond : eldönteni, hogy mikor van tényleg nagy baj, és utána vállalni a felelősséget.
Hogy még ráadásul nehéz is orvost találni egy madárhoz, az már csak hab a tortán.
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2018.04.27. 18:06:08
(illetve nem volt rá időm), hogy Csuvika milyen sebességgel érkezik föl a mászókára.
Hidd el, hogy nem azért pihenget útközben, mert elfáradt (annál ő sokkal strammabb legény),
hanem ott áll meg, ahol bizonytalan a következő lépésben, vagy nincs elég bátorsága hozzá.
Azon a pici kis sarokboton (úgy félúton) mindig tétovázik,
mert egyik alkalomtól a másikig elfelejti, hogy hova is kéne átugrania.
Vagy valamiért fél attól az ugrástól, pedig kicsi távolság, nem veszélyes.
Az összes mászókás videón láthatod, hogy mindig ugyanazon a ponton akad el.
Hogy vasárnap följebb is elakadt, azt nem csodálom :
azt csodálom, hogy egyáltalán hajlandó volt végül mégiscsak továbbmenni.
Ugyanis Csivike bodza-szívecskéje mellett most megjelent egy kis létra (nem is olyan kicsi),
amit pont azért szereltem oda, hogy megkönnyítsem neki a tetőre való feljutást,
mert az utolsó lépésbe sokszor beletört a bicskája (néha le is pottyant),
mert nem volt a közelben alkalmas ág, amire rá tudott volna fogni a csőrével.
A létránál ez nem probléma, annak a fokai simán beférnek a kis csőrébe -
csak hát ugye újdonság, olyan valami, ami eddig nem volt ott, és mint ilyen, félelmetes.
Csuvika nem is használja (bár nézegeti, és nyilván tudja is, hogy mire volna jó),
de azért ha jól megnézed, láthatod, hogy az utolsó lépésnél mégis a létra segít rajta,
azt kapja el a kis csőrével, és pillanat alatt, minden gond nélkül föllép a tetőre.
Eddig ez egyáltalán nem ment ilyen simán, a szívecskéről nem tudott hova lépni.
Most is a szívecskén mászik fölfelé, ahogy megszokta,
de közvetlenül a tető alatt mégiscsak ráfog a létra oldalára vagy legfölső fokára.
Ha egyszer lesz bátorsága eleve a létrát használni (szívecske helyett),
vagy csak megszokja, hogy az is ott van, akkor már nem fog “pihenni” a létra tövében,
hanem szalad majd föl egyenesen, mint a nyúl.
Mert biztos vagyok benne, hogy most se pihen, csak nem tudja, hogy merre tovább.
Csuvika DURACELL-lel működik, benne nagyon ritkán merül le az aksi. :-))
Most viszont lustálkodik a kis disznó – lehet, hogy a vasárnapi balesetet a kirepüléshez kötötte.
Csivike megint nagyon sokat van kint mindennap, röpköd is, meg el is ücsörög a mászókán :
mindent megpróbált már szegénykém, hogy kicsalogassa Csuvikát, de hiába.
Bár olyan nagyon talán nem is bánja, mert a Lovagok Gyöngye megint meg van őrülve,
majd’ szétveti a szerelem, éjjel-nappal gyötri szegény Csivit, de szó szerint.
Esténként még a takaró alatt se marad nyugton, a kakasülőn is lelkesen puszilgatja, etetgeti Csivit.
Az meg sokszor menekül előle, ha éppen módja van rá.
Ma nem volt módja, mert raboskodtak – muszáj volt postára mennem.
Remek jó időt futottam, fél három előtt hazaértem. (Máskor jó, ha addigra sikerül elindulnom.)
Csivike boldogan ki is használta még a röpködési lehetőséget, de Csuvika nem bírja rászánni magát.
Pedig nyilván vágyik Csivike (meg a szabadség) után – de hát mit csináljunk ?
Sajnos az ujjamra nem ül, nem tudom őt odaszállítani a mászókára.
Meg erőszakkal nem is akarnám.
Pussssz – most már azt hiszem, mindenre válaszoltam.
Nézegesd meg a képeket – van belőlük jó sok !
Még ma délután is raktam hozzá egy kis utánpótlást. :-))
druszika 2018.04.27. 19:57:35
Sajnos nagyon nagy a felelősséged, ha történik valami rossz dolog. Ha lenne orvos, akkor sem lenne kisebb. Döntést hozni nekünk kell minden esetben. Tapasztalhattam én is, hogy jó döntést nem lehet hozni, mindig lelkiismeretfurdalás a vége.
Nem állt szándékomban Csuvikát megszólni a pihenés miatt. Tudom, hogy milyen talpraesett fiúcska, hiszen mindig is csodálom az akarat és fizikai erejét és az okosságát. Nagyon sajnálom Őt, hogy nem tudja követni Csivikét a mászókára repülésben. Az elmaradt puszikat pótolhatja be éjjel a takaró alatt. Majd csak vége lesz ennek a szerelmi időszaknak is, és lenyugszik a kis lovag, csak Csivike bírja ki idegekkel és türelemmel a nagy lángolást.
Gondolom, hogy most négy napig nem fogsz vásárolni és szép napok jönnek Rátok.
Sok puszi Nektek.
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2018.04.28. 13:02:15
Ő nem türkizkék, hanem olyasmi színe van, mint a Kiscsuvinak, amit kaptál tőlünk.
Hogy “meg akarnád szólni” Csuvikát a pihengetések miatt, az eszembe se jutott.
Csak azért magyaráztam el az ácsorgása okait, hogy ne sajnáld már annyira szegénykét.
Nem lesz most négy szabadnapunk, csak kettő :
hétfőn ugyanúgy megyek a heti nagy bevásárlást elintézni, mint máskor.
Csak kedden lesz zárva az ÁRKÁD, de az minket nem zavar, kedden nem szoktam menni sehova.
Majd utána lesz három szabadnap egymás után – legalábbis remélem.
Közben észrevettem (nem tudom, feltűnt-e valakinek),
hogy nagyon hülyén válogattam össze a jobb hátsó sarokbotról a képeket :
a két képen (elölről és hátulról) nem ugyanaz az elhelyezés látható.
Első körben a köríves drót fölött dugtam ki a botot, és alulról fúrtam bele a kis rombuszt
(azon a képen látszik olyan szépen mindez),
ám aztán úgy találtam, hogy nem jó, mert túlságosan meredek a bot,
látványnak sem az igazi, meg nem is lesz kényelmes mászkálni rajta a madárkáknak.
Nosza – másnap újra átpakoltam az asztalra a kalitkát, és átszereltem a botot lejjebb,
a köríves drót alá ; akkor persze már fölülről betekert kis rombusszal.
Azóta is így van, és elölről már így is fényképeztem az elbarikádozását.
Amilyen hülye vagyok, tegnap egy darabig csak ámultam és nem értettem,
hogy miért nincs az a rögzítő spárga rendesen eltüntetve az elölről fényképezett fotón,
amikor hátulról nézve meg olyan tökéletes, hogy nem is kéne elbarikádozni.
Én marha !
Elég lassan esett le a tantusz, hogy eredetileg a körív fölött bújt ki a bot, nem pedig alatta.
Azt a variációt közben már elfelejtettem.
Így van az, mikor az ember vak is meg hülye is. A kettő együtt sok.
Úgyhogy szegény madárkákra vár még egy látogatás a nagy asztalon, kalitkástul :
sajnos vannak egyéb ülőbotok is, amiket még neg kéne operálni, hogy abszolút biztosak legyenek.
Mert Csivike bizony olyan helyeken is vadássza a spárgákat, ahol soha madár nem járt.
Csipike is nagy bestia volt és igen szorgos élmunkás, de Csivi túltesz rajta :
ő sajnos ott is rombol, ahol Csipike meg se fordult, soha életében.
Egyelőre nagy szomorkodás van a kalitkában :
várjuk, hogy ide süssön a nap, és ki lehessen nyitni kicsit az ablakot.
Egyelőre megy a fűtés, mert hideg van – és így persze nincs elég levegő.
De a hülye nap nem nagyon igyekszik : mindig csak akkor süt a mocsok, mikor nem kéne.
Pedig jó lenne, ha mindketten kirepülnének a madárkák,
akkor megkaparinthatnám (talán) hosszabb időre a kalitkát.
Bár az is veszélyes játék, mert mi van, ha féltik a lakosztályukat,
és akkor akarnak hazarepülni, amikor nincs hova ?
Lehet, hogy biztonságosabb, ha velük együtt pakolom át a ketrecet az asztalra.
Csak persze az meg nekik unalmas (kicsit talán félelmetes is),
bár nagyon jól bírták a gyűrődést vasárnap és hétfőn.
Úgyhogy most itt tartunk : nem vagyunk még sehol.
De azt hiszem, talán már kinyithatom lassan az ablakot, és talán elkezdődik a nap.
Pusssz !
druszika 2018.04.28. 20:23:06
Tudom, hogy hétfőn lehet vásárolni, csak azt hittem, hogy megúszod és lesz négy napotok egyhuzamban.
Nekem nem tűnt fel, hogy rosszul válogattad a képeket. Azt hiszem ezt csak Te veszed észre, mert tudod, hogy milyen a kalitka berendezése. Nagyon nehéz dolog Csivikét kicselezni, mindenhol megtalálja a spárgát és rögtön szét is szedi.
Még mindig nem süt oda hozzátok a nap? Állítólag harminc fok van kint, szerencsére itt a szobában én sem érzem annyinak.
Az viszont nem jó hír, hogy a Madárkák szomorkodnak és megint nincs kedvük elhagyni a kalitkát. Nekik sem jó ez a hülye idő.
Remélem, hogy most este már kicsit jobb a kedvetek és van csivitelés és kirepülés.
Szép estét! Puszi Nektek.
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2018.04.29. 19:12:32
Pussssz !