(Túl hosszú lett a beszámoló : ez már a második rész,
az elejét keressétek az előző bejegyzésben !)
*
*
Aztán valahogy mégiscsak eljutottunk a dokihoz.
Én legalábbis biztosan – Csivike alighanem már halva.
Mondtam is a recepciós lánynak, hogy nem merem megnézni, él-e még.
Szinte azonnal bevitte Csivikét Péter doktorhoz (nélkülem), amint megérkeztünk,
és én reménykedtem, mert utána vagy félórán keresztül nem történt semmi.
Bíztam a csodában, hogy ha ilyen sokáig bent tartja Péter,
talán még tud Csivikével kezdeni valamit.
De nem tudott.
Amikor behívott, az volt az első mondata, hogy “már nem él”.
Nem tudom, hogy így mondta-e, vagy múlt időben :
hogy már nem élt, vagyis meghalt útközben.
Valószínű, hogy így volt,
mert hallottam szegénykémet kettőt-hármat verdesni a szárnyaival,
biztosan akkor halt meg.
Ezzel is pechünk volt, mint mindig, mindennel :
nagyon szerencsétlen taxist fogtunk ki,
aki a lehető leghosszabb és legzsúfoltabb úton akart vinni minket,
és bár a tiltakkozásom hatására végül váltott,
legalább háromszor annyi idő alatt értünk oda, mint máskor.
Talán ha nem ő visz minket, odaértünk volna még időben -
bár Csivikén nyilván akkor se lehetett volna segíteni.
Elvérzett. Bélvérzés.
*
Péter doktor szerint bélvérzést általában valamilyen mérgezés okoz,
vagyis az eleségek valamelyikében lehetett a hiba, ami megölte Csivikét.
Elhiszem, ha mondja, és biztosan nem zárható ki ez a lehetőség sem -
mindenesetre gyanús, hogy Csuvikának kutya baja (csak el ne kiabáljam !),
pedig ugyanazokat a magokat eszi,
és világéletében sokszorosa volt a fogyasztása Csiviének.
Ha eleség lenne a bűnös, neki hamarabb meg kellett volna betegednie.
Bár az is igaz, hogy Csivike az utolsó napjaiban rákapott a fénymagra,
amit egyébként szinte sose látogatott egyikük sem,
és amivel bizony előfordulhat, hogy lejárt már a szavatossága.
Nézegettem, szagolgattam mindig, nem észleltem semmi gyanúsat -
de azért a nyakamat nem tenném rá, hogy az a magocska hibátlan.
Újabban az tűnt fel, hogy tele van szórva vele a kalitka feneke :
még vigyorogtam is, hogy Csivikéből itt jön ki a rombolhatnék,
mióta nincsen spárgája : szanaszét takarítja az etetőből a fénymagot.
Ha igaz Péter doktor feltételezése, akkor csakis a fénymag lehet a bűnös.
Én azonban mégis inkább arra gyanakszom,
hogy nem mérgezés, hanem sérülés okozhatta a vérzést :
ha nem az infúziós tű kívülről, akkor valami idegen anyag belülről.
Egy éles kis kavicsdarab, vagy bármi, ami véletlenül belekerült az eleségbe.
Én ugyan a tőlem telhető legnagyobb gondossággal ellenőrzöm a magokat,
mieéőtt beszórnám őket az etetőkbe - de hát a szemem már sajnos olyan, amilyen,
nem biztos, hogy észreveszek mindent, amit észre kéne vennem.
*
Feltűnt az is, hogy a madárkák mostanában kerülik a zöld etetőt,
amiben a legkedvesebb magkeverékük van : az a bizonyos névtelen,
amit az INTERSPAR-ban szoktam venni nekik, kilóját egy ötszázasért.
Nincs benne semmi más, csak többféle köles és zab, de mindketten imádták.
Nemrég úgy vettem észre, hogy változott az összetétele :
a szokottnál jóval több lett benne az apró kis fekete, rücskös kavics,
és ezek némelyike kifejezetten éles, szúrós, még tapintásra is nagyon kellemetlen.
Nagyjából ezzel egyidőben kezdődtek Csivike evési vagy nyelési problémái,
és utána tűnt fel, hogy kerülik a zöld etetőt :
Csivi nem eszik belőle egyáltalán, és Csuvika is nagyon ritkán.
Nem tartom kizártnak,
hogy egy ilyen szúrós, éles kis kavics akadt el valahol Csivike szájában,
amikor olyan feltűnően nem tudott enni, két héttel ezelőtt -
és mivel ez a problémája egyik pillanatról a másikra rendeződött,
amikor almát etettem vele, és az vélhetően levitte az elakadt falatot,
ugyanez a kavics lejjebb is bajt csinálhatott, és esetleg fölsértette a kis bélését.
Ez a lehetőség csak most jutott eszembe – de szerintem nem feltétlenül hülyeség.
Sajnos Péter doktor nem lelkesedett a boncolásért, lebeszélt róla -
pedig én nagyon szeretném tudni, mi okozta a madárkám halálát.
Ha az ő teóriája helyes, akkor persze igaza van :
mérgezést nem fog kimutatni a boncolás.
Én viszont makacsul úgy érzem, hogy nem mérgezés okozhatta a bajt,
hanem valamilyen sérülés, amit igenis látni lehetne.
Vitatkozni viszont nem vitatkoztam :
Csivike halálának friss és megmásíthatatlan tudatában,
egész éjjeli virrasztás után az is csoda, hogy egyáltalán képes voltam még beszélni.
*
Mert bizony beszélgettünk : Péter doktor kedves volt, türelmes és együttérző.
Jó sok idejét elraboltam szegénynek, de nem éreztem, hogy terhére lennék.
Fölajánlotta azt is, hogy megőrzik nekem Csivikét,
míg én eldöntöm, hogy mi is legyen a kis testével :
hagyjam csak ott nyugodtan, és ha már döntöttem, menjek érte.
Éltem is ezzel a lehetőséggel : majd holnap veszem meg az acél termoszt,
ami szegény kis drágaságom koporsója lesz, és kedden megyek a rendelőbe,
hogy hazahozzam szegénykémet, immáron az új kis koporsóban.
Aztán megy ő is Csipike meg Csupika mellé az erkélyre -
bár ezt még leírni is annyira szörnyű, hogy egyszerűen bele kell dögleni.
*
Csuvika sorsát is szóba hozta a doktor úr :
figyelmeztetett arra, amit sajnos magamtól is tudok,
hogy ajánlatos volna minél hamarabb új kis tásat szerezni a számára,
mert megtörténhet, hogy magányában elveszti az életkedvét, és utánahal Csivinek.
Én viszont nem szeretnék megint egy “pótmadarat” -
annál kevésbé, mivel Csuvika nem alkalmas apukának.
Idős is már hozzá, hogy életében először legyenek fiókái
(mire az új tojócska anyányi korba lépne, Csuvika már hét éves lenne),
meg a pici korától abnormális gyorsasággal növő karmait,
a viszonylag fiatalon elveszett röpképességét se kéne átörökíteni a fiacskáira.
Repülni se tudná megtanítani őket, hisz ő maga sem repül.
Ha meg fiúcskát hozok mellé, csak hogy ne legyen egyedül,
az egyrészt nem természetes,
másrészt később valószínűleg csak háborúság lenne belőle.
Nekem magamnak pedig (bármilyen kegyetlenül hangzik)
szükségem volna némi madármente időre, hogy megoperáltassam a szememet,
amit madárkákkal nem tudok vállalni, mert nincs kire hagynom őket.
Aztán ha sikerül a műtét, esetleg el lehet gondolkodni egy újabb párocskán -
habár az én koromban ez már alighanem felelőtlenség
Ha abból indulunk ki,
hogy nálam a jelek szerint hat évre vannak hitelesítve a madarak,
akkor még TALÁN futná az életemből egy új párocskára,
de elvileg élhetnek akár tíz-tizenkét évig is, annyi szufla meg már nincs bennem.
*
A halálos ítéletet persze nem akarnám kimondani Csuvikára :
ha nagyon szenved majd szegénykém, nincs kizárva,
hogy megszánom, és mégis szerzek neki előbb-utóbb új asszonyt.
De egyelőre nem látom, hogy nagyon szenvedne, bár persze bánatos és unatkozik.
Csupikám nagyon odavolt hat évvel ezelőtt, amikor özvegyen maradt :
nem evett, nem ivott, nem beszélt, szinte meg se moccant :
az ő esetében nem is volt kérdés, hogy azonnal kell neki új menyasszony,
mert napok alatt belehal a bánatba, hogy elvesztette Csipikét.
De Csuvika olyan nagyon nem búsul.
Ugyanúgy karattyol, mint máskor, jön-megy, eszik-iszik szépen :
különösebben nem látom rajta, hogy földhöz verte volna a gyász.
Az viszont érdekes, hogy birtokba vette Csivi kedvenc helyeit :
éjjel Csivike helyén alszik a kakasülőn,
napközben pedig sokat ücsörög azon a kis fehér rúdon a kalitka oldalán,
ahol Csivike szeretett időzni, ha egyszerre akart kint is meg otthon is lenni.
Tegnap a kirepüléssel is megpróbálkozott szegény kis árvám :
szerintem a mászókára is azért vágyott,
hogy hátha ott van Csivike, ha egyszer a kalitkában nincs -
vagy ha még sincs ott, legalább ő lehessen ott, ahol Csivike szokott lenni.
*
Estefelé volt egy édes jelenet, amitől majd’ a szívem szakadt meg :
Csuvika már egy ideje hallgatott,
én meg szerettem volna rábírni a beszélgetésre.
“Beszélgessél, Csuvikám ! – mondtam neki. –
Beszélgessél úgy, mintha Csivike itt lenne !
Ne félj, Csivike hallja ám, amit mondasz, csak válaszolni nem tud.
De majd éjjel, álmodban válaszol is neked, meglátod !”
Csuvika pedig – ha hiszitek, ha nem -
azonnal elkezdett csivitelni, amint meghallotta Csivike nevét.
Azt hittem, belehalok.
Nehéz kereszt ez a gyász, madárnak, embernek egyaránt.
*
*
*
(2018)
*
*
druszika 2018.05.18. 20:44:50
A drága kis Csuvikának biztos hiányzik Csivike azért is tartózkodik a helyén, lehet, hogy keresi is. Szerintem még nem is tudatosult benne igazán Csivike hiánya, még csak érdekesség, hogy egyedül van. Amikor szeretné babusgatni, etetgetni, akkor fog hiányozni. Ha később érzi Csivike hiányát és unatkozni kezd, akkor lesz baj. Az jó, hogy most nincs letörve, van időd a jövőn gondolkodni, ha egyáltalán tudsz valamivel foglalkozni ebben a rettenetes időszakban.
Tudom, hogy vigasztalhatatlan vagy és még nagyon sokáig fájni fog ez a nagy veszteség, de Te, szinte erődön felül, mindent megtettél Csivikéért.
Most csak azt kívánhatom, hogy álmodj Vele minél többet.
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2018.05.19. 02:45:37
Nagyon rossz lenne a fölébredés...
Így is szörnyű volt fölkelni ma reggel, azzal a tudattal, hogy Csivike már nincs.
Minden, de minden Csivikére emlékeztet, mindenről ő jut az eszembe :
igazában ő tartotta össze az életünket, ő volt az egésznek a színe, íze, öröme -
talán ebbe roppant bele szegény, túl nagy súlyt cipelt a csöpp kis vállain.
Nélküle üres és értelmetlen lett minden, mert mi Csuvikával csak Csivit imádtuk,
egymással nem nagyon tudunk mit kezdeni, sose melegedtünk igazán össze.
Most baj csak igazán, hogy szegény kis árvám nem tud repülni,
mert így végképp tragikusan üres és unalmas az élete :
ő nem tudja úgy elfoglalni magát, mint Csivike, nem rombol, nem játszik semmivel,
csak ül magának és karattyol – legföljebb mászkál a kalitka külső falán.
Ha legalább repülni tudna, mégis több öröme lehetne,
de tétlenségre kárhoztatva tényleg börtön a kalitka.
Neki nincsenek ötletei, hogy mégis mit lehetne csinálni : ő mindig csak Csivit utánozta.
Hogy hosszú távon mi lesz ebből, nem tudom.
A számokat ne is mondd !
Én eléggé számmániás vagyok, vannak rokonszenves meg ellenszenves számaim,
és most nagyon meg vagyok sértve, hogy már a számokban se lehet bízni,
mert a 2190 is meg a 385 is (a bejegyzés sorszáma) nagyon jó kis szám,
sose tételeztem volna fel semmi rosszat egyikről sem.
De becsaptak, mert nem átallottak Csivikém halálához kapcsolódni.
Hogy a 2018-ról már ne is beszéljünk.... az is milyen békés számnak tűnik.
Áááá, mindegy – már a számokban se lehet bízni. :-)
Az orvosokról nekem egész más a véleményem, mint neked
(bár minden általánosítás hülyeség) : én ámulva csodálom és tisztelem őket,
mert iszonyatos a felelősségük, és van bátorságuk ezt fölvállalni.
Hogy néha hibáznak vagy tévednek, az benne van a pakliban,
mert olyan ember a világon nincs, aki sose rontaná el a munkáját.
Csak ha én tartottam egy rossz órát, mert rossz napom volt, abba nem halt bele senki.
Rossz napja viszont az orvosnak is lehet, de abba esetleg belehal egy beteg.
Ezért ráz ki a hideg még a gondolattól is, hogy milyen érzés lehet orvosnak lenni.
Én nem bírnék együtt élni ekkora felelősséggel, akár emberről, akár állatról van szó.
Ennek a doktornőnek sem rovok fel semmit, aki most Csivikét ellátta
(neki is nagyon rossz lehet, hogy méltatlan helyzetbe került),
magától a rendelőtől viszont nagyon is zokon veszem, hogy igen szerencsétlenül változott a beosztása.
Nemrég még biztos lehettem benne, hogy bármelyik nap jön a baj,
a Jász utcában találok madaras orvost (legföljebb hétvégén nem).
Most meg már (ha jól emlékszem) se hétfőn, se szerdán nincs bent senki madaras délután.
Délelőtt én nemigen tudok menni, de talán nem is lehet, mert délelőtt műtétek vannak,
rendelés tudtommal nincs az új betegek számára.
Hogy Csivikével végül is mi történt, az alighanem örök titok marad :
írom őt is a többihez, az iszonyatos pech-sorozathoz, amiben élek.
Csak ez túlságosan nagy orrba vágás volt...
Vett volna el bármit a rohadék sorsom, csak Csivikét hagyta volna meg !
De hát nem hagyta – nyilván pont azért, mert tudta, hogy ő a legdrágább nekem a világon.
És itt abba is hagyom, mert a továbbiakkal csak feldühítem magam.
Nem az orvosokra, nem a rendelőre vagyok én dühös, hanem a Nagy Rendezőre,
aki – ha egyáltalán létezik – baromi rosszul teszi a dolgát.
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2018.05.19. 02:47:34
hogy tettem be képeket mid a két "fejezethez".