Szegény kicsikémhez idén nem volt valami jóságos a Mikulás -
bár ahogy vesszük : végül is hozott neki használható csőröcskét meg karmocskákat,
és ennél szebb vagy hasznosabb ajándékot nemigen kaphatott volna.
Csak hát a vele járó tortúra meg izgalom... az sehogy sem illett a Mikuláshoz.
*
*
Mert bizony pont Mikulás napján mentünk orvoshoz, más lehetőségünk nem volt.
Tamás doktor csak csütörtökön rendel, és az most Mikulásra esett,
hat héttel az előző látogatásunk után.
Bár végül úgy alakult, hogy mehettünk volna akár öt hét után is,
mert Csuvika karmai már akkorra tragikusan nagyok voltak -
de hát ki látta azt előre október végén, hogy milyen tempóban fognak nőni ?
Időpontot foglalni pedig jóval előbb kell : ajánlatos azonnal, az előző vágatáskor.
Annyira nem volt szörnyű a helyzet, hogy sürgősséggel bekönyörögjem magunkat -
vagy ha volt is, nem akartam előbbre hozni ezt a mikulási vágatást,
mert féltem, hogy akkor meg karácsonyra lesz már túl nagy Csuvika csőre.
Annyit szerettem volna tenni a Mikulás-nap elkerülése végett,
hogy kivételesen Péter doktorhoz akartunk feliratkozni negyedikére
(meg is beszéltem Tamással még októberben, hogy ezt nem veszi zokon),
ám Péterhez már október végén nem volt szabad hely december első hetére.
Így nem sikerült megcsalnunk a doktor bácsinkat, maradt a mikulási nyisszantás.
*
*
Leszámítva az ünnep elrontását, nem volt ez rossz választás.
Sejtettem, hogy így lesz, és igazam is lett :
a mindig zsúfolt, sokszor zajos váró most szinte üresen kongott
(legalábbis a szokásos tömeghez képest), tiszta öröm volt várakozni.
Kellemesen elbeszélgettünk a recepciósokkal,
és nagyon sajnáltunk egy bizonyos Zénókát, akiről azt se tudom, milyen állat,
de műtétre volt szüksége, kórházban kellett maradnia.
Pont Mikulás napján ! Annyira sajnáltam a bánatos gazdikat !
*
*
Csuvika hamar sorra került, és baj nélkül megúszta a nyisszantásokat.
Tamás le is mérte őt : 46 gramm a kis drágám, ami elég hízelgő rá nézve.
Foglaltunk mindjárt időpontot a következő találkozásra : január 17 lesz a dátum,
ami nem túl biztató, mert a 17 nálunk egy szerencsétlen szám -
de hát így jön ki a hat hét, és adja Isten, hogy ne kelljen hamarabb mennünk.
*
*
Az utat oda-vissza nagyon szépen viselte Csuvika :
el sem akartam hinni, de odafelé nemhogy nyugton maradt a kis ketrecében,
de egész úton fönt ült a boton, nem a kalitka aljában hevert, mint szokott.
Alaposan be volt bugyolálva, nem is tudtam, mitől félek jobban :
attól, hogy megfázik, vagy attól, hogy megfullad.
De nem történt meg egyik se, hála Istennek.
Visszafelé már a szokott módon, a ketrec fenekén utazott,
de akkor se nyűgösködött, nagyon fegyelmezetten tűrte a megpróbáltatásokat.
*
*
Itthon azért egy kicsit meg voltam rémülve,
mert jó darabig igen csöndes volt a madaram :
figyelgettem, hogy fájhat-e valamije, de a kis farka nem rezgett,
és nem is gubbasztott szegénykém, csak talán az élményeit emésztette.
Vacsoránál aztán beakasztott neki a Mikulás egy tojásos rudat a lifegő helyére, és ezt soha jobbkor nem tehette volna :
frissen csiszolt csőröcskével hatalmas örömet okozott a finom csemege.
Rá is vetette magát azonnal a boldog tulajdonos – ami megint csak ritka eset,
mert előbb csak nézegetni szokta az újdonságot, sokszor akár napokig.
A képek később készültek, mert aznap este Csuvika nem engedte fotózni magát.
Illetve akkor nem is próbáltam : gondoltam, hadd örüljön zavartalanul.
Másnaptól kezdődött a mi kis macska-egér játékunk :
én egyfolytában képekért könyörögtem, vagy legalább csak egyetlen egyért -
Csuvika viszont mindannyiszor elugrott a tojásos rúd mellől,
ha csak mozdultam a fényképezőgépek irányába.
De végül aztán csak megszánt, és engedte magát fényképezni, jó sokáig.
*
*
A Mikulás idén nagyon össze-vissza jött hozzánk, az orvos-látogatás miatt :
a másnapi tortúra árnyékában nem voltam én se eleven, se hótt ötödikén este,
eszembe se jutott mikuláskodni, tört a frász a másnaptól.
Pedig azért az is megfordult a fejemben, hogy ha netán baj lesz,
és Csuvika nem ébred föl az altatásból, örökre bánhatom majd,
hogy nem tartottuk meg a Mikulást élete utolsó estéjén – de mégse tartottuk meg.
Hatodikán meg ki voltunk nyúlva mind a ketten, nem álltam neki tojást főzögetni.
Áttettük a Mikulást a hétvégére :
Csuvika úgyis kilencedikén lett hat és fél éves,
gondoltam, most ezt a fél születésnapot is megüljük a Mikulással együtt,
noha egyébként egyéves kora óta már nem ünnepeljük a feledik szülinapokat.
*
*
*
*
*
*
*
Ugyanakkor a “fő ajándék” megérkezett már Mikulás előtt,
hisz tudtam, hogy az utaztatásnál nagy szükség lesz rá :
vettem szép új fürdőlepedőt az INTERSPAR-ban, és varrtam belőle jó meleg zsákot,
amibe belefér nem csak a ketrec, hanem a millió takaró is, amikbe bugyolálva van.
A viaszos vászon szatyor, amit Mikulásra szántam Csuvikának,
végül is nem készült el, sajnos, mert még mindig büdös a hozzá való alapanyag.
Hát akkor legyen legalább egy zsákocska, hogy mégis hozzon valamit a Mikulás.
A tervezett szatyrot illetően pedig jót röhögtem saját magamon :
télire nem is lesz jó a művem, vagy varrhatom szinte ugyanakkorára,
mint az OBI-s szatyor - akkor meg semmi értelme vacakolni vele.
Ugyanis a télire öltöztetett kis ketrec olyan hatalmas lett a sok takarótól,
hogy majdnem teljes hosszában kitölti az OBI-s szatyrot.
Vagyis a tervezett (rövidebb) viaszos vászon szatyor nem téli lesz, csak őszi-tavaszi.
Nem is tudom, érdemes-e kínlódni vele, a majdnem nulla látásommal.
De azért illene, mert iszonyú sok pénzt adtam ki a hozzávalókért.
*
*
*
Így aztán Csuvikához advent második vasárnapján érkezett meg a Mikulás,
kilencedikén, a hat és feledik születésnapján.
Jól tette, hogy ezt a napot választotta, mert az én kicsikémnek éppen jó kedve volt,
hatalmasan örült az ajándékoknak, és még fényképezni is engedte magát.
Rég volt ekkora sikere az alma-csizmácskának :
szinte még be se raktam a helyére, Csuvika máris csipegetni kezdte.
Volt mellette egy szívecske is, tekintettel a fél születésnapra
(kicsike, mert ügyetlen voltam és véletlenül kettétörtem az almaszeletet),
ám arra rá se hederített az ünnepelt, csak a csizma érdekelte, de az nagyon.
Később meg az almás tojás.... Hogy annak mennyire örült !
Világéletében imádta, még sincs mindig egyforma sikere – de most volt, hatalmas.
Végül már komolyan aggódtam, hogy meg fog ártani, annyit evett belőle.
*
*
Úgyhogy végül is jó kis ünnep lett az első magányos Mikulás,
még ha kicsit össze-vissza, több fordulóban érkezett is.
Az új csőröcskénél, új karmocskáknál jobb ajándékot nem hozhatott volna,
a félig vakon összetákolt zsákocskám remekül bevált az utaztatáshoz,
a szokásos ünnepi nasik pedig ezúttal óriási sikert arattak.
Mi kell még ?
Ha meg is szenvedett érte szegénykém,
de nagyon szép ajándékokat kapott a Mikulástól, és alighanem meg volt elégedve.
*
*
*
*
18.12.10.
Új kommentek