*
Valahogy nem olyan lett ez a karácsonyeste, amilyennek lennie kellett volna.
Pedig mennyire vártam !
Elrontotta egy apró baromság, amit nem sikerült előre kivédenem.
A Szomszédasszony, akin még sose szagoltam semmiféle pacsulit,
lejött karácsonyt köszönteni, mint szinte minden évben -
és valami olyan istentelen illatfelhőt hozott magával,
hogy legszívesebben be sem engedtem volna a szobába.
De hát pont azért jött szegény, hogy megnézze a karácsonyfánkat,
nem mondhattam neki, hogy nem engedem be azt a rettenetes bűzt, amit áraszt.
Illetve mondani mondtam, hogy ez borzasztó – de persze azért csak beengedtem.
Nincs mit tenni : ez az én formám.
Egy másik, idősebb szomszédasszonyt előre figyelmeztettem,
hogy ha lejön megnézni a fát, ne legyen rajta kölni vagy parfüm,
mert ő hajlamos illatárban közlekedni, nem csak ünnepen -
de emez mindeddig teljesen normálisnak tűnt, sose büdösítette be nekem a lakást
Most meg itt maradt a rettenetes illata, és én kétségbe voltam esve,
hogy oda a karácsonyunk, fuldokolhatunk Csuvikával majd napokig.
(Szintén illatmániás unokaöcsém látogatásai után már megtapasztaltam,
hogy ezeket a szörnyű szagokat nem olyan egyszerű kiszellőztetni.)
Ebben aztán (szerencsére) tévedtem :
a Szomszédasszony illatát nagyjából kivitte az éjszakai szellőztetés -
de a karácsony esténken ez már nem segített, hisz akkor még itt volt a bűz.
*
*
Így aztán dühösen és csalódottan kezdtem készíteni Csuvika ünnepi vacsoráját :
megfájdult a fejem, minden bajom volt, elment a kedvem az egésztől.
Közben igyekeztem jó képet vágni az ünnephez, de hiába,
Csuvikát nem lehet becsapni, érezte szegénykém, hogy valami nem stimmel.
Meg hát a szörnyű illatot is érezte, és alighanem nálam is jobban utálta.
Ő állítólag meg is fulladhat egy erősebb parfüm szagától,
ezt még a madarazás elején olvastam valahol, és emiatt külön tort a frász.
De végül nem fulladt meg egyikünk sem, másnapra nagyjából el is tűnt a bűz -
csak éppen az ünnep estéje lett elrontva.
Csuvika az alma-karácsonyfájára, almacsillagára rá se hederített,
vagy legalábbis a jelenlétemben nem : sutyiban azért lerágta a csillag egyik szárát,
de hogy mikor, azt nem tudom, fényképezni nem engedte magát.
Az almás tojásnak örült, arról viszont nem is próbáltam képeket csinálni.
*
*
*
Volt persze más baja is ennek a karácsonynak, nem csak a bűz -
és azt már nem lehet másra kenni, az kizárólag az én saram.
Szegény kicsikém végül is SEMMIT nem kapott karácsonyra,
pedig nyolcezer (!) forintot adtam ki az ajándékáért (a reális ár dupláját),
ami újabb fényes bizonyítéka annak, hogy egész biztos nem vagyok normális.
*
*
Még valamikor novemberben történt a dolog
(akkor még jól álltam a karácsonyra gyűjtögetett pénzecskémmel) :
kitaláltam, hogy egy kisméretű kalitkát hoz majd a Jézuska Csuvikának,
olyat, ami nem hasonlít a szállító ketrecére,
és abba fogom átrakni őt a kalitkazuhanyozások idejére, hogy biztonságban legyen.
Átrakhatnám ugyan a szállító ketrecbe is,
de akkor azt hinné, hogy orvoshoz megyünk, és én nem akarom, hogy féljen.
Így meg majd megtanulja (ha eléggé más lesz a zuhanyozós ketrec),
hogy amikor abba teszem át, nem megyünk sehova, nincs mitől félnie.
Azóta persze másképp döntöttem, hisz akárhova rakom át szegénykémet,
a befogás a legnagyobb rémület és izgalom, azon nem segít az új ketrec.
Kipróbáltuk a kalitka lakottan való takarítását, amit már elmeséltem :
karácsonyra okafogyottá vált az új kalitka, rájöttem, hogy nincs rá szükségünk.
Így a kisszobában megint eggyel több a fölösleges kacat,
Csuvika nem kapott semmit karácsonyra, viszont ez a semmi jó sokba került.
*
*
Amúgy is alkalmatlan a szóban forgó ketrecke arra a célra, amire szántam :
azóta sem értem, hogy lehettem akkora ökör, hogy megvettem.
Várakozó kalitkának fölöslegesen nagy,
akár el is lakhatna benne egy magányos hullámos,
aki egészséges és napközben röpköd, csak hálószobának használja a kalitkát.
Láttam én azt akkor is, mikor megvettem, hogy nem egészen ilyenre vágyom,
de le akartam tudni az ajándékvásárlást, féltem, hogy később még ilyet se kapok.
Elmeállapotomat illetően már rég nincsenek kétségeim – hát most így jártunk.
Csuvikának nem lett ajándéka, nekem meg lett nyolcezer forint mínuszom.
A szerencsétlen kis kalitkát eddig még le se fényképeztem,
de most talán majd megteszem, hogy álljon itt a hülyeségem bizonyságául.
Teljesen ócska a berendezése, mindent át kéne alakítani rajta, ha használnánk.
De hát nem fogjuk használni, csak kerülgethetem ezt is a kisszobában.
*
*
A karácsonyfával alighanem okoztam némi csalódást Csuvikának,
ugyanis azt feldíszítettem időben, kész lett egy héttel az ünnep előtt.
Két teljes napom ráment (aztán még sokat javítgattam rajta),
és ez tetszett az én unatkozó kicsikémnek, még ha be is volt zárva közben :
végre történt valami, ami itt folyt az orra előtt, és a Mami bent volt a szobában.
Lehetőségeihez képest élénken részt vett az eseményekben,
lelkesen mondta a véleményét két napig, diktálta nekem, hogy mit hova tegyek.
A díszítés első estéjén viszont csalódottnak tűnt :
az volt a benyomásom, hogy valamit hiányol, valamit vár.
Derenghetett neki az előző karácsonyokból,
hogy a karácsonyfához ajándék is tartozik, meg finom kis ünnepi vacsora.
Most meg itt volt a karácsonyfa, de sehol az almás tojás.
Bizony, jobban esett volna az ünneplés akkor, amikor elkészült a fa !
Nekem is karácsonyibb volt a hangulatom, én is akkor örültem igazán a fának,
a lakást se büdösítette be senki – akkor kellett volna ünnepelni.
De hát az ünnep akkor van, amikor – hiába szeretnénk előbbre hozni.
Meg is fordult a fejemben, hogy nem jó ez így, nem kéne előre földíszíteni a fát -
de hát muszáj, mert nálam már sose lehet tudni :
bejön egy melegfront vagy más bajom támad,
és itt maradunk az ünnepre karácsonyfa nélkül, vagy félkész fával.
Ezt semmiképp se szeretném kipróbálni –
így viszont az ünnepen már nem újdonság a gyönyörű karácsonyfa,
és kicsit csalódás mindkettőnknek, hogy nem akkor ünnepelünk,
amikor frissiben csodáljuk.
*
*
Elég felemásra sikeredett tehát ez az idei karácsony -
de hát milyen is lehetett volna, Csivike nélkül ?
Igyekeztem nem gondolni szegénykémre, de persze folyton az eszemben járt.
Hogy mi itt bent a jó melegben, békében, fényben -
ő meg a jéghideg földben, pár méterre tőlünk, ahelyett, hogy itt lenne velünk.
Erre az évre ez jutott – csoda, hogy nem lett még rosszabb.
Ez volt a tizenharmadik madaras karácsonyom,
és a hetedik ezekkel a madárkákkal.
Nem voltam meglepve, hogy kicsit félresikerült,
mert a szerencseszámok miránk mindig csak bajt hoznak.
De legalább Csuvika megérte élete hetedik karácsonyát...
Szomorú, de ennyi még egy madárkámnak se jutott,
mindegyiknek be kellett érnie hattal.
*
*
*
*
18.12.26.
Új kommentek