(Az előző bejegyzés folytatása)
*
*
Április 21., húsvét vasárnap, délelőtt :
Úgy tűnik, a mai sem az én napom :
mitől is lenne, mikor huszonegyedike van,
és én a szerencseszámokkal valahogy nem vagyok jóban. (...)
A hangyairtót nem kérem, köszi : abba én pusztulnék bele, nem a hangyák.
Isten ments, hogy valami méreg legyen itt szétszórva a lakásban !
Hogy hol van a hangyák útvonala ? Szerintem sehol.
Hogy hol van a hangyák útvonala ? Szerintem sehol.
Ezek már benne laknak a falban,
ez a ház nem is téglákból, hanem hangyákból épült.
Küzdünk velük vagy húsz éve, előtte meg negyven évig alig láttunk hangyát.
Állítólag a szomszéd utcán még rosszabb a helyzet, ott még több hangya van.
De nem mindig kínoznak egyformán :
vannak évek, mikor alig okoznak kellemetlenséget,
máskor meg meg lehet őrülni tőlük.
Nálam még a madárkák előtti időben volt egészen tragikus a helyzet,
mostanában azért nem annyira szörnyű.
Többek közt a hangyák miatt is tüntettem el a szőnyegeket :
ronda így a szoba, de nem érdekel.
Eszméletlen mennyiségű hangya grasszált mindig a szőnyegek alatt.
Szőnyeg nélkül sokkal biztosabb és egyszerűbb a takarítás.
Tegnapra már javult egy kicsit a helyzet,
Tegnapra már javult egy kicsit a helyzet,
egyetlen példányt láttam csak iszkolni az egyik ülőboton.
(Attól persze még lehetett több, hogy én nem láttam,
de Csuvika se volt már olyan nyugtalan.)
A vízben tartott asztallábak egyetlen eredménye az lett pár éve,
A vízben tartott asztallábak egyetlen eredménye az lett pár éve,
hogy elrozsdásodott a kalitka asztalának összes lába.
A hülye hangyák meg megtanultak úszni.
Nem hiszed el : számtalanszor láttam az itatóban,
hogy az a hangya, akiről én már biztosra gondolom, hogy megfulladt,
vidáman átevickél a vízen, és lazán kimászik a másik oldalon,
mint aki uszodából érkezett.
Alkalmazkodnak ezek a dögök mindenhez,
a sóhegyeken is vígan átrágták magukat,
pedig a sóról is azt olvastam valahol, hogy számukra halálos.
Cincikét, az egeremet, nem kézzel fogtam meg,
Cincikét, az egeremet, nem kézzel fogtam meg,
hanem egy kábé másfél literes műanyag dobozzal,
aminek az oldalára már jó előre fúrtam két kis lyukat,
hogy meg ne fulladjon szegénykém.
Az volt a szerencsém, hogy belepottyant a kádba -
másképp még ma is itt lenne velünk.
Akkorát nem tudott ugrani (pedig nagyon igyekezett), hogy kijusson a kádból,
Akkorát nem tudott ugrani (pedig nagyon igyekezett), hogy kijusson a kádból,
én meg a doboz tetejével belesöpörtem őt a dobozba,
és levittem a kutyafuttatóra.
Annyira sajnáltam !
Sose felejtem el, milyen keservesen és rémülten sírt,
miközben kergettem a kádban.
Szörnyű volt !
Meg hogy pont karácsonyra rakom ki őt
a kényelmes és biztonságos melegből a hideg és veszélyes világba....
hát hogy lehetek ilyen dög ?
De muszáj volt, hisz egy mezei egérrel nem lehet együtt élni -
pedig nem bántam volna.
Annyira édes volt, a maga pincurkaságában annyira tökéletes minden porcikája !
(Csináltam róla képeket, így meg tudtam nézni alaposan.)
De hát bezárva raboskodni, az nem élet egy egérnek,
szabadon meg én nem szerettem volna tovább megtűrni őt.
Így is vendégeskedett nálunk kábé két hónapig.
Azóta is sokszor eszembe jut, hogy vajon mi lett vele,
és nem tudok megbékélni a gondolattal,
hogy kiraktam őt a hidegbe, pont karácsonyra.
Poloskáim évek óta vannak, illetve berepülnek kintről,
Poloskáim évek óta vannak, illetve berepülnek kintről,
a hiper-szuper, méregdrága szúnyogháló ellenére.
Ezt abból gondolom, hogy inkább nyáron szoktam találkozni velük.
Ha el akarnának szaporodni, már rég megtehették volna,
de nem tették meg - csak el ne kiabáljam !
Két-három havonta (nyáron esetleg gyakrabban) fogok egy-egy példányt -
szerintem ez nem tragédia, nem szoktam összeomlani tőle.
Ha nem lenne Csuvika, nem is érdekelne egyáltalán a poloska-probléma,
csak őt féltem tőlük, mert halálra rémül a láttukra,
ha meg netán ütközik is velük, az régen rossz,
mert hozzá képest túl nagy a poloska.
Szoktak jönni az irtók, mert minden lakásban van poloska, nem csak nálam -
de persze nem engedem be őket.
Most már ugyan rég nem mászkál a padlón Csuvika,
de én halnék meg a tudattól, hogy méreg van szétszórva a lakásban.
*
Április 21., este :
Tartom a formámat :
Csuvikának vettem két tojást az ünnepre, még szerdán,
hogy meglegyen az imádott almás tojása, ami nélkül az ő számára nincs ünnep.
Azért kellett kettő, hogy hátha az egyik kipukkad,
és azért CSAK kettő, mert én már tojást nem tudok enni.
Meg is főztem nagy kínnal a tojáskákat délután
(nagyon nehezen viselem a gőzt,
tiszta horror, hogy legalább félóráig kell forralni) -
hát erre kipukkadt mind a kettő.
Kipukkadt tojást pedig nem adok Csuvikának, csak tökéleteset.
Így még ennyi se jött össze ebből az istenverte húsvétból :
szegény madárnak se tudtam ünnepet csinálni.
El is búsult most a boldogtalan, mert azt ugyan nem tudja, hogy húsvét van,
de azt igen, tapasztalatból, hogy neki ma almás tojás járna.
Mert délelőtt megkapta a tojásos rúdját, ami szintén az ünnepek tartozéka,
ő meg okos madárka, nyilván emlékszik rá,
hogy ha délelőtt tojásos rudat kap, azt estére almás tojás követi.
Hát most nem követi, mert szétdurrant tojásból nem csinálok neki csemegét.
Majd pótoljuk a jövő héten, ha sikerül.
Vettem álomszép, hatalmas almákat is, ugyanakkor, ugyanott :
tényleg olyan szépek és nagyok, amilyet nem mindennap lát az ember.
Gondoltam, ezekből biztosan sikerül kivágnom az ünnepi almanyuszikát.
De végül nem vágtam ki semmit,
mert a tojás nélkül úgyis megette a fene az egészet,
az almanyuszikával meg csak csalogatnám a hangyákat.
Mert a nyuszi órákig ott díszelegne a kalitkában,
nem úgy, mint az almás tojás, amit sosem akasztok be a rácsra,
csak a kezemből kínálom időnként, pontosan a hangyák miatt.
Állítólag holnapra jön az eső, sőt a további napokon is esni fog :
attól talán elbújnak a hangyák, és a nyuszi is meglesz majd akkor
(vagy nem lesz meg), amikor az almás tojás.
Úgyhogy Csuvikához később jön idén a nyuszika, ha jön egyáltalán.
Kész röhej, hogy még ennyi se sikerülhet :
a szerencsétlen madaramnak se tudok ünnepet csinálni.
Pedig neki járna, még ha én nem is tartom és nem ünneplem a húsvétot.
Ráadásul teljesen bevadult a bal kezemen a beteg körmöm :
talán emlékszel rá, szerinted gombás, szerintem duplaköröm-szindrómás.
Abból gondolom az utóbbit,
hogy az állapota általában az én aktuális állapotomtól függ :
ha sok az izgalom, vagy nagyon magam alatt vagyok, a körmöm is begorombul.
Ez egy több évtizedes probléma,
de kicsi odafigyeléssel és körömreszelővel eddig kordában tudtam tartani.
Most viszont már nem hagyja magát, irtó ronda,
egész föl van dagadva a körmöm alatt az ujjam, és fájdogál is.
Más se hiányzott....
Mehetek a bőrgyógyászatra, ahova először is nem tudok elmenni,
mert félek a szokatlan útvonaltól, másodszor meg órákat ülhetek sorban,
mert már pár éve se lehetett időpontot kapni,
csak hetekkel későbbre, annyira nincs orvos.
Időpont nélkül meg ott tölthetem az egész délutánt.
Mi lesz addig Csuvikával ?
Hisz két-három óránál tovább még sose hagytam egyedül,
és így is keservesen sír, ha netán kések egy kicsit.
Jaj, barátném.... annyira elegem van !
Úgy utálom már ezt az átok életet, ami folyton csak ellenem játszik !
Nincsenek tragédiák (csak el ne kiabáljam),
ám soha, de soha nem sikerülhet semmi,
és nincs olyan nap, hogy meg ne találna valami újabb bosszúság vagy rémület.
Annyira elfáradtam már !
(Vagy csak túl jó dolgom van ???)
*
*
*
19.04.23.
Új kommentek