Levélrészlet, kommentár nélkül -
úgy, ahogy első elkeseredésemben megszületett :
Kicsit adhatnál már kölcsön a szerencsédből,
mert nálam viszont megvan az újabb csapás :
nincs is kedvem megírni ezt a levelet,
de hát semmi máshoz sincs, gondoltam, mégis inkább elmesélem.
Megint sikerült agyagba döngölnie a rohadék sorsnak -
vagy nevezd, aminek akarod.
Tegnap egy galambfészket kellett likvidálnom az erkélyről,
Tegnap egy galambfészket kellett likvidálnom az erkélyről,
két gyönyörű tojáskával.
Azóta is meg vagyok halva.
*
*
*
Délután órákat töltöttem a fürdőszobában :
Délután órákat töltöttem a fürdőszobában :
lábáztatás, sarokreszelés, kenegetés,
utána hajmosás, mosakodás a felsőbb régiókban - és (mivel jó idő volt)
kivételesen nem hoztam ki a tiszta gúnyát a kisszobából előre, gondoltam,
most nincs hideg, be tudok menni egy szál bugyiban is, majd ha kész leszek.
Így is lett : úgy készültem el,
hogy Csuvikának éppen időben tudtam volna szervírozni a vacsorát,
előtte még egy cigivel.
Ám de nem így lett.
Ám de nem így lett.
Valami nagy sötét foltot véltem látni az erkély kevésbé látható csücskében,
amikor bementem a tiszta cuccokért.
Meresztgettem a szememet kifelé, de persze nem tudtam eldönteni,
hogy mit látok, sőt azt se, hogy egyáltalán látok-e valamit,
vagy az csak árnyék, amit látni vélek.
De mintha galambformája lett volna...
Kimentem rágyújtani, és alkudoztam magammal,
hogy mára halasztom a problémát, nehogy már tiszta ruhában,
frissen mosdatva, vizes fejjel menjek ki a hótt koszos erkélyre.
Viszont annyira idegesített a dolog,
hogy hátha mégis döglött galamb van a sarokban,
hogy mégiscsak rávettem magam a kikukkantásra :
gondoltam, most már mindegy, ha tényleg van ott egy kis halott,
hát eltüntetem gyorsan, temettem galambot már eleget,
most se fogok belehalni, és utána legalább nyugalom lesz.
(Azért gondoltam halott galambra, mert hiába kocogtattam az ablaküveget,
mozgattam a szúnyoghálót, a sötét folt nem mozdult.
Pedig ott volt az ablak közvetlen közelében,
rajta azon a téglasoron (ha emlékszel rá),
amit az unokaöcsém épített oda nekem tavaly nyáron,
hogy megtámassza hátulról az egér-ellenes, plexi kerítést.
Mielőtt kimentem volna, csináltam egy-két fényképet,
Mielőtt kimentem volna, csináltam egy-két fényképet,
hátha azokon jobban látom, hogy mi is van ott a sarokban -
de hiába, mert a gép kis kijelzőjén se láttam semmit (nyilván ideges is voltam)
- illetve arra azért gyanakodtam, hogy ott mégiscsak galamb dekkol.
Hát jó...
Hát jó...
Erkélyes papucs (a frissen kezelt lábamra), kukás zacskó
(az épp volt kéznél, mert trehány disznó vagyok, ami néha jól jön),
gumikesztyűért nem volt türelmem kimenni az előszobába,
gondoltam, majd az egyik zacskóval fogom meg a szegény kis halottat.
A szegény kis halott meg rémülten elrepült, ahogy kiléptem az erkélyre.
De maradt ott még egy nagy sötét folt :
azt hittem, valami szemét vagy faágak,
nyúltam érte a zacskóba húzott kezemmel.
Hát erre ő is elrepült : egy koromfekete tojócska, akit eddig sose láttam.
Alatta pedig ott maradt a fészek, két gyönyörű tojáskával.
Mit fészek ? Mestermű !
Tizenkét évig fészkeltek nálam galambok,
és nem is tudtam, hogy tudnak szabályos fészket építeni.
Hát persze, mert összkomfortos kis lakásuk volt itt,
amibe mindig hoztak pár szál kis gallyat,
és ezzel el is volt intézve részükről a lakberendezés.
Most meg egy szabályos, kerek,
fölfelé táguló kosárkát építettek a tégla tetejére -
de olyat, hogy a legkiválóbb kosárfonónak is becsületére válna.
Egyforma vastag, nagyjából egyforma hosszúra tördelt kis ágakból -
mit dolgozhattak vele szegénykéim !
Én meg semmit se vettem észre a munkálatokból, az átkozott szemem miatt,
ami ugye csak dekoráció, haszna szinte semmi.
Pedig gyanakodtam, hisz hallottam a mozgást meg a turbékolást,
egyszer még el is húztam a szúnyoghálót és kinéztem alaposabban,
hátha látok valamit : nem láttam semmit, csak azt (többször is),
hogy felröppen egy galamb valahonnan, ha én túl közel megyek az ablakhoz.
Szegény, szegény kis tojócska !
Szegény, szegény kis tojócska !
Mennyire félhetett !
A hím már rég nem volt sehol, de ő nem mozdult a fészkéről,
annyira utolsó pillanatig, hogy végül én is halálra rémültem, mikor felröppent,
mert addigra már hozzáért a kezem
(de még mindig nem láttam, hogy ő egy galamb).
Azt hittem, belepusztulok, hogy szét kell rombolnom az életüket.
Azt hittem, belepusztulok, hogy szét kell rombolnom az életüket.
Ott ültek mindketten a gyönyörű kis fészken, álmodoztak a gyerekeikről -
és erre jön egy ilyen rohadt nagy monstrum, és mindent tönkretesz,
amiért ők annyit dolgoztak és annyit szenvedtek.
(Tojást tojni se sokkal kellemesebb elfoglaltság, mint gyereket szülni.)
Mit mondjak még ???
Az erkélyt nagyjából letakarítottam (mosdás után, tiszta ruhában),
Mit mondjak még ???
Az erkélyt nagyjából letakarítottam (mosdás után, tiszta ruhában),
a szívem meg majd' megszakadt, mert a tojócska visszajött az üres téglára,
és ott őrizte a fészkét, ami már nem volt.
Ma reggel meg ott ült mindkettő az erkély rácsán,
és bámulták a fészkük helyét, mint a bánat két kis eleven szobra.
*
*
*
Hogy lehet ezt elviselni, Dágicska ? Mondd meg, hogyan !
És mit hoz még ez a rohadék, mocskos, szemét sors,
Hogy lehet ezt elviselni, Dágicska ? Mondd meg, hogyan !
És mit hoz még ez a rohadék, mocskos, szemét sors,
amit túl kell élnem és el kell viselnem ?
Hisz látod, hogy minden áldott napra jut valami újabb csapás !
Hisz látod, hogy minden áldott napra jut valami újabb csapás !
Ha jól belegondolok (ez csak ma jutott eszembe),
épp azóta, mióta nem engedem fészkelni a szerencsétlen galambokat.
Az átkozott szomszéd miatt, aki beígérte, hogy följelent.
Én meg nem tudok százötven ezres bírságot fizetni -
pláne nem tudok időre megjelenni valami hivatalban, ha beidéznek.
Gabó barátnőm még jól le is baltázott az este a telefonban,
hogy hogy lehetek ilyen dög, hát hogy volt szívem lerombolni a fészket,
hadd jelentgessen a szomszéd, ha akar.
De én nem vagyok ilyen laza, én félek -
ugyanakkor utálom magam,
hogy nem vagyok képes kiállni a kis védenceimért,
akiket ezerszer jobban szeretek, mint a teljesen elkorcsosult, gonosz embereket.
Azóta tart ez a rettenetes pech- és bajsorozat,
Azóta tart ez a rettenetes pech- és bajsorozat,
mióta cserben hagytam a galambkáimat.
Tavaly tavasszal kezdődött a csapások sora, élén Csivike halálával.
Azóta mindig csak a rossz jön meg a még rosszabb,
és én ezt már egyszerűen nem bírom elviselni.
Miért nem tudok megdögleni végre ?
Miért kell élnem egy ilyen rohadt világban, ahol a galamb üldözendő ellenség ?
Miért kell élnem úgy, hogy minden egyes nap rosszabb, mint az előző,
pedig már abba is bele akartam pusztulni ?
Annyira utálom már az egészet !
Csuvika is csak terhemre van, szegénykém,
Csuvika is csak terhemre van, szegénykém,
hisz miatta kell úgy-ahogy tartanom magam -
ugyanakkor azt se tudom elképzelni (illetve nem is akarom),
hogy milyen lenne az élet nélküle.
Nem volna miért fölkelni reggel, és nem volna kihez hazajönni...
De hát milyen élet ez már szegénykémnek,
egy teljesen bolond, depressziós gazdi mellett ?
Ugyanakkor ő még elég jól bírja cérnával, nem tűnik nagyon boldogtalannak :
hogy vegyem el az életét csak azért, hogy nekem ne legyen vele gondom ?
Terhemre is van, meg egyedül maradni se szeretnék - na most akkor mi van ?
Iszonyúan nyomaszt a tudat, hogy esetleg árván marad szegénykém :
ezért lennék nyugodtabb, ha már nem élne.
Viszont akkor végképp nem volna miért élnem nekem se.
(Mondjuk így sincs...)
Ma le is pottyant megint, mindjárt reggel, még a takaró alatt,
Ma le is pottyant megint, mindjárt reggel, még a takaró alatt,
mert nem volt türelme kivárni, míg kitakarom,
és a sötétben elvétett egy ugrást lefelé.
Pedig eddig még nem pottyant le egész héten.
De hát olyan se lesz soha, hogy legyen végre egy pottyanásmentes hetünk.
Jaj, Ágicska.... mi a túró jöhet még, mondd meg !
Jaj, Ágicska.... mi a túró jöhet még, mondd meg !
19.04.27.
Új kommentek