(Túl hosszúra sikeredett a mese,
nem nyelné be a blog egyszerre a több mint 13 000 karaktert.
Ez itt a második rész : az elejét keressétek az előző bejegyzésben !)
A továbbiakról álljon itt két levélrészlet,
az első még tegnap estéről
*
Nem vagyok formában, mert Csuvika meg se szólal,
mióta hazajöttünk az orvostól, és ez nála a legnagyobb bajok jele.
El nem tudom képzelni, mi történt a dokinál,
mert amikor elmentünk, még semmi baja nem volt.
Most meg kapkod a kis fenekéhez, nem eszik, és hallgat.
Halálra vagyok rémülve,
Halálra vagyok rémülve,
mert három kis halottam közül kettő halt meg május 17-re virradóra,
és mind a kettő úgy, hogy előtte 16-án délután orvosnál voltunk.
Belepusztulok, ha Csuvika lesz a harmadik, mert már csak ő maradt nekem,
és nem szeretném elveszíteni, bármilyen rozoga is szegénykém.
Nem mondott a doki semmit,
hogy valami esetleg nem sikerült a csőrcsiszolásnál, karomvágásnál
(én ezeknél nem vagyok jelen, mert a csiszoláshoz Csuvikát el kell altatni) -
de hát ki tudja, mi történt,
vagy mit szedett össze netán a többi betegtől szegény kicsikém.
*
*
*
Ez pedig már mai levél, tizenhetedike, úgy nagyjából dél körül :
*
Csuvika sajnos nincs jól : egész éjjel nem potyogtatott,
és enni sem akar igazán, ami nagyon nagy baj.
Meg csöndben van szegénykém (bár most már nem annyira, mint az este),
és ez őrá abszolút nem jellemző, ha jól van, be nem áll a kis csőre.
Egy frászban vagyok, hogy mi lesz a nóta vége : most még figyelgetem,
Egy frászban vagyok, hogy mi lesz a nóta vége : most még figyelgetem,
de szörnyen nyomaszt a felelősség, hogy esetleg rosszul döntök.
Mármint arról, hogy rohanjak-e vele vissza az orvoshoz,
vagy merjek bízni benne, hogy helyre jön magától is.
Az orvos-látogatás iszonyatos tortúra a madárnak
(meg nekem is, a szemem miatt, hisz már nagyon nehezen közlekedem),
így fölöslegesen semmiképp se szeretném ismételni.
Ha viszont nem viszem, amikor mégis kéne, az a madaram életébe kerülhet.
De talán rendbe jön....
De talán rendbe jön....
Előfordult már máskor is,
hogy a csőrcsiszolás után úgy viselkedett, mint aki halálán van.
Istenem - csak dönteni ne kéne !
Remélem, hogy csak rémeket látok, hisz ez az átkozott tizenhetedike
Remélem, hogy csak rémeket látok, hisz ez az átkozott tizenhetedike
két imádott tojócskám halálának is az évfordulója.
Nálunk ez a huszadik hét a halál hete,
mert a szüleim is május közepén haltak meg,
plusz az első madárkáim egyik fiókája szintén.
Nem csoda, ha kissé bolond vagyok ilyenkor,
és utálom a májust, ami egyébként mindenki kedvence.
De talán megússza az én kicsikém...
De talán megússza az én kicsikém...
Most már kezd csiporogni, hogy itt ülök mellette és verem a klavit.
Mindenesetre a drukkolás ránk fér - hát drukkolj nekünk erősen,
Mindenesetre a drukkolás ránk fér - hát drukkolj nekünk erősen,
ha épp egy kis lélegzethez jutsz !
*
*
Eddig a levelek - a többi beszámoló sajnos telefonon született,
azokat nem lehet idemásolni.
Amúgy is a telefon volt a főszereplője a délután további részének :
mivel nem mertem egyedül fölvállalni a döntés felelősségét,
mégiscsak fölhívtam a rendelőt, abban a reményben, hogy Péter doktor bent van.
Így is volt.
Személyesen nem beszéltem vele, csak egy recepciós hölgy közvetítésével :
fogadott volna minket, de igyekezett megmenteni Csuvikát az újabb rémülettől.
Azt mondta, hogy ha gubbasztgat ugyan, de azért valamennyit eszeget,
a rusnya fehér potyadékaiban pedig akadnak halványzöld foltok,
akkor vélhetően nincs életveszélyben, ne tegyük ki újabb tortúrának,
mert van rá esély, hogy magától is rendbe jön, hisz volt már ilyen eset,
hogy a csőrcsiszolás után ijesztő tüneteket produkált.
(Akkor is Péter doktornál kötöttünk ki másnap, mert pénteken ő rendel.)
Szombaton pedig Tamás doktor lesz bent sürgősségi ügyeletben :
ha még holnap is rosszul lenne Csuvika, mehetünk a megszokott doktor bácsijához.
*
Magam is inkább arra hajlottam, hogy nem kéne ma kínozni Csuvikát az utazással,
így készséggel és megkönnyebbülten szót fogadtam Péter doktornak.
Azonban alig tettük le a telefont, eszembe jutott,
hogy épp a legfontosabbat nem kérdeztem meg tőle : nevezetesen azt,
hogy a három kis begyfertőzött hullámostól elkaphatta-e Csuvi a szörnyű kórságot.
Gondoltam ugyan, hogy ahhoz csőrözniük kellett volna,
de azért inkább Péter doktor szájából akartam hallani ugyanezt.
Mégpedig pont az övéből, hisz azt a három kis beteget ő kezelte, nem Tamás.
Hívtam újra a rendelőt : nem vette föl senki a telefont.
Meg másodszor se.... meg mobilról se.
Nem tudom, hányszor próbálkoztam, de végül feladtam :
igazán olyan kedves volt a recepciós hölgy, és olyan sokáig beszélgettünk -
nem kívánhatom, hogy velem töltse a délutánját, várja őt más gazdi is, éppen elég.
Beletörődtem, hogy pont a legfontosabb kérdésre nem lesz ma válasz :
úgy kell nekem, ha ilyen hülye vagyok.
*
Aztán mégsem így lett.
Pár perc múlva megszólalt a mobilom :
a recepciós leányzó hívott, hogy talált egy nem fogadott hívást.
Csak ámultam, és nem akartam hinni a fülemnek.
Nem emlékszem hasonló esetre, pedig elég régen járunk az EXO-PET-be.
Megüzentem Péter doktornak az újabb kérdést,
és hamarosan megint csörgött Mobilka, a válasszal.
Jól gondoltam, amit gondoltam :
Csuvika csak csőrön át kaphatta volna el a fertőzést a három kis betegtől.
Örvendezés, hálálkodás, búcsúzkodás - azt hittem, ezzel meg is vagyunk,
több telefon nem lesz ma a recepciósokkal.
Ebben azonban tévedtem.
Nemsokára csörgött a jó öreg vezetékes,
és a recepciós kisasszony igen meglepődött, hogy azt is én veszem fel.
Mert hogy ő talált még egy nem fogadott hívást, és azt is vissza akarta hívni...
Most erre mit mondjak ?
Le a kalappal az EXO-PET recepciós hölgyei előtt !
Eddig is szerettem őket, mert mindig olyan kedvesen fogadják Csuvikát -
de hogy TÉNYLEG törődnek a betegeikkel, arra ma délután kaptam igazi bizonyságot.
*
Most már csak legyen igaza Péter doktornak, és jöjjön rendbe az én kicsikém !
De talán úgy lesz, mert vacsoraosztásnál már egész rendesen evett a kezemből.
*
*
*
*
19.05.17.
Új kommentek