Nem hittem, hogy Csuvika megéri a mai reggelt.
Hogy mi történt vele, nem tudom, de biztos voltam benne,
míg tehetetlenül néztem az éjszakai szenvedését,
hogy sajnos úgy lett, ahogy gondoltam :
kár volt örülni a tegnapelőtti Nagy Föléledésnek,
mert az alighanem csak a közelgő halál előjele lehetett.
Aztán mégsem így lett : megkönyörült rajtunk az átkozott május,
nem vitte el Csipike és Csivike után Csuvikát is.
Hogy mit éltünk át, az leírhatatlan - de azért persze megpróbáltam leírni.
Az eseményekről álljon itt két, kissé zilált mai levélrészlet -
az egyik délelőtt, a másik délután született :
**
*
Arany Szomszédasszony,
ha még látni akarod Csuvikát, inkább ma nézz be hozzá, ha csak pár percre is -
bár lehet, hogy már ma is késő lesz, meg az is lehet, hogy nem leszünk itthon.
Nincs szállítható állapotban szegénykém,
Nincs szállítható állapotban szegénykém,
meg amúgy is attól tartok, hogy a tudós dokik se tudnak mit kezdeni vele -
ám úgy tűnik, hogy a végét járja,
és nem szeretnék szemrehányást tenni magamnak,
hogy nem vittem orvoshoz, amikor esetleg mégis lett volna értelme.
Pedig szinte bizonyos,
hogy a befogással, utaztatással meg az orvosoktól való rettegéssel
csak rosszat teszek szegény madárnak - esetleg pont az izgalmakba fog belehalni.
Nem tudom, mi történt vele :
Nem tudom, mi történt vele :
tegnap egész nap nem vettem észre rajta semmi gyanúsat,
bár rossz kedve volt, sokat veszekedett.
De én se voltam jól - gondoltam, biztos a bolond időjárás szórakozik velünk.
Aztán éjjel, nem sokkal a lefektetése után, egyszer csak lepottyant.
Aztán éjjel, nem sokkal a lefektetése után, egyszer csak lepottyant.
Jó magasról, mert a hálóhelye szinte közvetlenül a kalitka plafonja alatt van,
legalább hatvan centit lehet zuhanni onnan.
Fölmászott szegénykém a létráin, ám semmit se nyertünk ezzel :
valahogy nem tartották meg a lábacskái,
és pár perc múlva már ismét a kalitka fenekén verdesett.
Ez így ment órákon keresztül....
Ez így ment órákon keresztül....
Vagy hússzor biztos lepottyant az éjjel -
végül már föl se tudott mászni önerőből az emeletekre, és keservesen sírt.
Nyilván össze-vissza törte magát közben,
bár a hullámos sokat kibír, nem egy törékeny fajta.
Éjjel kettőig őrizgettem (tovább nem bírtam) :
Éjjel kettőig őrizgettem (tovább nem bírtam) :
akkor úgy tűnt, hogy megnyugodott, és biztosan ül az egyik sarokboton.
Égve hagytam neki egy kislámpát, és lefeküdtem én is -
bár persze gondolhatod, hogy az alvás nemigen sikeredett.
Negyed ötkor ébredtem arra, hogy megint lepottyant, verdes a kis szárnyával.
Ekkor már volt annyi eszem, hogy átraktam őt a szállító ketrecébe
(én marha - sokkal előbb kellett volna, de nem jutott eszembe),
mert ott csak öt centit tud zuhanni a botról,
nem töri össze, nem üti meg magát, bármennyit potyog.
Ekkor már azt hittem, nekem is végem van, nem csak neki -
Ekkor már azt hittem, nekem is végem van, nem csak neki -
kicsit se csodálkoztam volna, ha odapusztulok az idegességtől a kis ketrec mellé.
Végül azonban mindketten megértük a reggelt,
Végül azonban mindketten megértük a reggelt,
bár Csuvika életéért hajnalban már nem adtam volna egy lyukas garast sem.
El se tudtam képzelni, hogy reggel még életben találom,
és próbáltam beletörődni, hogy ő is itt hagy, nem tudok mit tenni érte.
De nem hagyott itt (még eddig) :
a kis ketrecben szépen megült a rúdján, és reggel is ugyanott találtam.
Kicsit letakartam őt (mármint hajnalban),
és ekkor már a villanyt is le mertem oltani,
hogy most már biztonságban van, alhatok én is nyugodtan.
Aha... Sejtheted, hogy mi lett a nyugodt alvásból...
Nem aludtam szinte semmit, csak néha pár percecskét -
reggel viszont fél kilenckor ébredtem,
mert végül mégiscsak győzött a totális kimerültség és elkeseredés.
Csuvika nem is ébredt nagyon rosszul :
Csuvika nem is ébredt nagyon rosszul :
egy ideig hallgatott és menekülni próbált,
de aztán ordítva követelte, hogy engedjem haza a kis ketrecből.
Gyönyörűen be is ugrált a lakosztályába, ahogy máskor is szokott,
ha a dokitól jövünk haza - ám azóta szinte egyfolytában csöndben van,
enni-inni sem akar, nem is igen mozdul.
Közben fölhívtam valakit, hátha kedve támad neki is beszélgetni :
ez így is lett, aminek hatalmasan örültem -
ám a telefon közben szegény kicsikém újra lepottyant.
Azóta meg megint hallgat,
bár most egy kicsit csiporgott újra, hogy hallja a klavi kopogását.
Hát itt tartunk....
Meg vagyok halva, nem tudom, mit tegyek, mivel ártok többet -
Hát itt tartunk....
Meg vagyok halva, nem tudom, mit tegyek, mivel ártok többet -
majd mindjárt fölhívom a rendelőt, ma csütörtök van, a mi dokink rendel.
De sajnos egyelőre mindegy, mit mondana, mert belőlem kifolyik a stressz,
és pillanatnyilag tízpercenként járok pisilni, így nem lehet elindulni sehova.
Később talán majd javulok - viszont azt még mindig nem fogom tudni,
mivel ártok többet Csuvikának : ha elviszem az orvoshoz, vagy ha nem.
Átkozott május !
Már két madárkámat elvitte (plusz egy kétnapos fiókát) -
Átkozott május !
Már két madárkámat elvitte (plusz egy kétnapos fiókát) -
lehet, hogy Csuvika lesz a harmadik ?
Mi lesz velem nélküle ?
Annyira sajnálom szegénykémet - csak tudnám, hogy mivel teszek jót neki !
Úgyhogy nem vagyunk egy szívderítő társaság -
Úgyhogy nem vagyunk egy szívderítő társaság -
de azért csak kukkants be hozzánk bátran, ha lesz ránk időd.
*
*
Ez pedig már a délutáni levél egy része :
*
Hogy holnap mi lesz, arról egyelőre fogalmam sincs :
ma végül is nem mentünk orvoshoz.
Muszáj volt vállalnom a rizikót,
mert főleg én nem voltam olyan állapotban, hogy el tudjak indulni.
Mertem kockáztatni,
mert mire elküldtem neked a délelőtti (vagy mikori) levélkét,
Csuvika egész rendesen kezdett csiporogni,
és evett is szépen zabocskát a kezemből, elég sokat.
Többször nem pottyant le (el ne kiabáljam !!!!),
csak egyszer, miközben én délelőtt telefonáltam.
Úgy tűnt, hogy rendbe jön magától is,
talán nem feltétlen szükséges gyötörni őt az újabb kirándulással,
aminél nagyobb csapás nemigen érheti.
A zabevés után át is ugrott egyik botról a másikra, minden baj nélkül, ügyesen.
*
Azt hiszem, joggal gondoltam, hogy talán jobban lesz orvos nélkül is -
ám a nagy nekibuzdulás csak addig tartott,
míg én eldöntöttem magamban, hogy jó, hát akkor mégse megyünk sehova.
Utána kimentem reggelizni, és mire visszajöttem,
az én kicsikém megint nagyon elpilledt, azóta is hallgat és egy helyben ül.
Igaz, hogy addigra már amúgy is dagonya-ideje volt, ami azóta is tart.
Majd mindjárt fölgyújtom neki a kislámpáit a kalitka körül :
kíváncsi vagyok, akkor vajon föléled-e egy kicsit.
De orvoshoz menni már késő van, akár föléled, akár nem.
Nem mondom, hogy nem aggódom,
mert máskor azért szokott a sziesztája közben is beszélgetni,
ha itt vagyok a szobában.
Ma meg hallgat - és ez nála bizony rossz jel.
*
Közben fölgyújtottam már a kislámpáit az uraságnak,
és kezdett is szépen csiporogni egy kicsit.
Sőt : biztató csámcsogás hangjait is hallottam.
Remélem tehát, hogy nem hibáztam végzetesen,
amikor lebeszéltem magam a mai kirándulásról,
és van rá remény (talán), hogy holnapra se történik tragédia,
és holnap se kell orvoshoz mennünk.
A drukkolást köszönjük – de folytasd még tovább, kérlek !
*
*
Eddig a levelek.
Hogy mi lehetett ez az egész, arról fogalmam sincs.
Éjjel az volt a benyomásom (és ebben nemigen tévedek),
hogy a kis szárnyai, lábai nem fogadtak szót Csuvikának,
akaratától függetlenül mozogtak, mintha epilepsziás lenne.
Ilyesmi tüneteket már a tudós doktorok is megfigyeltek rajta,
de a megoldásról nem esett szó, ezen nyilván nem lehet segíteni.
*
Mindazonáltal magamat se tartom ártatlannak Csuvika szenvedésében :
Dági is arra szavazott, meg magam is gondoltam rá, hogy talán túl melege volt.
Hűvösek még az éjszakák, a kalitka eléggé be van bugyolálva takarókba.
Nem tudom, a túltakargatás és túlmelegedés okozhat-e ilyen szörnyű állapotot,
de sajnos az tény, hogy hajlamos vagyok túlfélteni a madárkáimat,
és esetleg pont ezzel a vesztüket okozni.
Talán Csivike is élne még, ha nem rohanok vele orvoshoz tavaly májusban,
és Csupika váratlan halálában is lehetett szerepe a túltakart kalitkának.
Mindegy : ezt az éjjeli tragédiát most megúsztuk
(drága kis túlélő bajnokom, hős vitézem !),
mától fogva pedig beérem egy szál takaróval a kalitkára,
bármilyen hűvös is lesz az éjszaka.
Lehet, hogy nem a meleg volt a (legnagyobb) baj,
de saját hatáskörömben ennyit tudok tenni a helyzet javításáért.
Aztán majd legközelebb megmondja Tamás doktor,
hogy ő mit gondol erről, mi okozhatta Csuvika rémisztő elgyengülését.
*
*
*
*
19.05.23.
Új kommentek