Hát ez a nap is eljött - sőt már el is múlt.
Annyira nem hittem benne, hogy még a köszöntő oldalt sem csináltam meg előre :
kabalából, mert még szombat este is rettegtem, hogy valami közbejön,
nem éri meg Csuvika a vasárnapot, a hetedik születésnapját.
De megérte - drága kis túlélő bajnokom !
Négy madárkám közül ő az első, akinek ez sikerült -
pedig már rég rosszabb állapotban van,
mint három kis halottam valaha is volt.
A hetestől egyébként is féltem (bolond vénasszony),
mert ugye a szerencseszámokkal mi nem vagyunk jóban :
volt tehát okom utolsó percig rettegni, aztán meg annál jobban örülni.
Megvolt a hetedik szülinap, éppen pünkösd vasárnapján -
és még ki sem örvendezzük magunkat, máris jön a következő ünnep :
látom a blog számlálóján, hogy pénteken lesz Csuvika itthonlétének 2500. napja.
Ez is olyan rekord, amivel sajnos csak ő dicsekedhet egyedül.
*
*
A születésnap hete se sikerült szerencsésebbre, mint az összes többi mostanában :
szegény kicsikém mást se csinált egész héten, csak potyogott és potyogott.
Nem egyszer az én hibámból - ami külön fájdalom, de úgy látszik, kivédhetetlen.
A péntek volt a legszörnyűbb (hetedike - hahaha) .
akkor négyszer is lepottyant szegény kicsikém.
Hogy hogyan, arról meséljen pár levélrészlet, péntekről és szombatról :
*
*
Ma is lepottyant már Csuvika, mindjárt a nap elején -
el nem tudom képzelni, mitől ijedhetett meg.
Épp az éjszakai függönyét hajtogattam össze
(ami lepkék és poloskák ellen van ráterítve), amikor lezuhant.
Talán mégis berepült hozzá valami ufó ? Azt meg ugye nem látom...
*
*
Csuvika megint hatalmasat zuhant az előbb - nagyon el vagyok keseredve.
Itt ültem mellette, de tévét néztem a neten,
nem láttam, mi történt és honnan esett le pontosan.
De magasról, az biztos.
Azt hittem, a padlóra zuhant ki, akkorát koppant szegénykém. :(
Most már naponta potyog, sőt naponta többször -
hát nem tudom, mire véljem a dolgot.
*
Mire leírtam az utolsó mondatot, lepottyant újra....
Ma már harmadszor. Mi a fenét csináljak vele ???
Csoda, hogy még egyben van a boldogtalan.
De most el is hallgatott - biztos nagyon megütötte magát.
A hullámos nem egy törékeny fajta, de hát ő már idős és rozoga.
Meg hát ENNYIT potyogni.... az mindenképpen abnormális.
Holnapután lenne hét éves.... még majd nem éri meg nekem. :(
*
Mondd meg, mit csináljak vele !
Nappal csak nem tarthatom a szállító ketrecében !
Éjszakára át szoktam rakni, ha kezdi a potyogást,
mert ott csak öt centit tud zuhanni, nem üti meg magát.
De ott nem pottyant le még soha, szépen megül a botján, alszik nyugodtan.
Viszont nappal hova tegyem, hogy ne érje baleset ???
*
Szegény kicsi árvám -
nem tudok rajta segíteni, hiába nőttem ilyen nagyra hozzá képest. :(
Azóta is hallgat (legalább negyedórája) - akkor itt már tényleg baj van.
Lehet, hogy szülinap helyett temetés lesz ????
Ez a rohadék sors mindenre képes....
*
*
Csuvikának jelenleg kutya baja -
de lehet, hogy mire átküldöm a levelet, ez már nem lesz igaz.
*
Este megvolt szegénykémnek a negyedik lepottyanása is -
legszívesebben átharaptam volna a saját torkomat,
mert ez egyértelműen miattam történt.
Pedig nem csináltam semmi rosszat,
ugyanúgy törölgettem körülötte az ülőbotokat, ahogy minden este.
Amikor ahhoz a bothoz értem, amin ült, mondtam neki, hogy ugorjon át a másikra
(olyan édes : legtöbbször megérti ezt a kérést, és szót is fogad),
de most nem ugrott át, talán félt, hogy lepottyan.
Sebaj : nagy óvatosan kezdtem így is törölgetni mellette a botot,
mert ebből se szokott baj lenni :
ha épp nincs kedve másik botra ugrani,
simán eltűri, hogy közvetlenül mellette matatok,
és aranyosan odébb lépked, figyelve, hogy hol tartok a takarítással.
De most nem így lett : talán hozzáértem a kis lábához (nem vettem észre),
vagy nem tudom, mitől ijedt meg, de mégiscsak lepottyant -
már negyedszer reggel óta.
(Ha ugyan mindegyikről tudok.... hisz nem vagyok állandóan a szobában,
plusz tegnap vásárolni is elmentem.)
*
Hogy melyikünk volt jobban elkeseredve, azt meg nem tudnám mondani :
általában engem viselnek meg inkább a pottyanások,
de ennyi azért már Csuvikának is sok lehetett.
Ám ő egy túlélő bajnok, kikezdhetetlen életkedvvel és bizakodással :
mire az én kuckóm ágyazásáig jutottunk,
már nagy hangon diktálta nekem a tennivalókat.
Éjjel se pottyant le, pedig ráterítettem a függönyt,
és félek, hogy az alatt kevés a levegő.
De hát mit csináljak : napok óta grasszál a lakásban egy dög nagy lepke,
aki már nekem repült a kisszobában meg a konyhában is -
isten ments, hogy Csuvikát is letámadja, mert hatalmas jószág,
és elég nagyot üt, a sebessége miatt.
Látni persze nem látom, csak amikor repül,
illetve hallom, ahogy ennek-annak nekiütközik -
így a befogása eléggé reménytelen.
Kéne valami hálós függöny, amin nagyobbak a lyukak, mint a jelenlegin,
és jobban átmegy rajta a levegő,
viszont a lepkét meg a poloskát nem engedi be Csuvikához.
Majd körülnézek a neten, de túl sok reményem nincs a sikerhez.
Légy szíves, segíts agyalni (úgy sincs más dolgod :)),
hogy mi lehetne itt a jó megoldás.
*
*
De már a szerda is szörnyűre sikeredett
(újabban nem szeretnek minket a szerdák) -
az egyszerűség kedvéért ezt is egy levélrészlettel mesélem el :
az egyszerűség kedvéért ezt is egy levélrészlettel mesélem el :
*
*
Iszonyú éjszakám volt (meg szegény Csuvikának is) :
egésznapos kínlódás után végül elaludnom se sikerült az éjjel,
pedig ha valamit, hát aludni azt tudok.
Hajnali fél négykor (!!!) kénytelen voltam fölkelni,
és sürgősen meglátogatni a legkisebb helyiséget,
amit napközben hiába látogattam.
Csuvika meg persze lepottyant a szokatlan éjszakai forgalomtól és zajoktól,
hisz a fürdőszobát is útba kellett ejtenem,
ő meg nappal is fél a vízcsobogás hangjától.
*
Ez már a második pottyanása volt szegénykémnek,
mert este meg megijedt attól,
hogy bevittem a kisszobába az éppen lecserélt, téli függönyt.
(Koszosan tárolom, hisz fölrakni úgyis frissen mosva kell.)
Össze volt tekerve kicsire, elfért egy zsömlés nejlonzacskóban,
Csuvika mégis halálra rémült tőle, hogy valami batyu van a kezemben.
Eszembe nem jutott, hogy egy ilyen kicsi pakkra is föl kell készítenem a lelkét,
illetve úgy kell bevinnem,
hogy a kalitka szintje alatt legyen a csomag, és ő ne lássa.
Egyre pánikosabb az én vagány vitézem, mióta öregszik,
én meg még nem szoktam ehhez hozzá.
Vagy úgy is lehet mondani, hogy én meg egyre hülyébb vagyok.
*
*
Világos, hogy én okoztam mindkét szerdai lepottyanását
(igazában a második már csütörtök hajnal volt),
mégis ártatlan vagyok, mert hát mit tehettem volna :
a klotyóra muszáj volt kimennem,
azt meg honnan tudtam volna, hogy megijed a kezemben lévő csomagtól.
Hisz a teregetni való ruhát is ott cipelem be a kisszobába,
közvetlenül a kalitka mellett, és azt simán elviseli, nem pottyan le tőle.
Gabó barátnőm azt mondja, nekik két kutyájuk is nagyon ijedős lett vénségére.
Lehet, hogy az állatok így működnek ? Majd megkérdezem erről a dokit.
*
*
(Még nincs vége : a folytatást keressétek a következő bejegyzésben !)
*
*
*
*
19.06.10.
Új kommentek