Péntekről szombatra virradóra átéltük az év legrövidebb éjszakáját,
ami nálunk elég hosszúra sikeredett : az alattunk lakó srác valamit ünnepelt,
és hajnali négyig (!!!) zengett tőle az egész udvar.
Akkor is csak azért lett csönd, mert lementem rendet csinálni.
Magam miatt talán meg se tettem volna, de Csuvikát nagyon féltettem
a szokatlan zajoktól meg az esetleges lepottyanástól.
És hát azt is miatta nem engedhetem meg magamnak,
hogy nappal aludjak éjszaka helyett.
Igaz, attól is féltem, hogy halálra rémül, ha kimegyek a lakásból hajnalban -
de szerencsére megúsztuk, a rendellenes éjszakából nem lett újabb zuhanás.
*
*
Volt az buli nélkül is, nem kellett hozzá a szomszéd srác zenebonája.
Mindjárt hétfőn pottyanással indítottunk :
a múlt heti kánikulában elszokott szegény kicsikém a takarótól,
és most, hogy újra kénytelen voltam ráteríteni egy lepedőt a kalitkára,
talán kicsit meg is ijedt tőle
(pedig előtte hosszasan mutogattam és magyaráztam, hogy mi következik),
meg alighanem hiányzott neki a közelmúltban likvidált fehér csipesz,
ami évekig első lépcsőfokul szolgált a kakasülő felé vezető úton.
*
*
Azért kellett kivennem a helyéről, mert útban volt Csuvikának,
ha lepottyanás után a kis narancssárga létráján érkezett kedvenc ülőbotjához :
a csipesz miatt nem tudott átmászni a létráról a botra.
Jól tettem, hogy kivettem, mert azóta simán megy a lentről való megérkezés -
viszont veszélyessé vált a feljutás a kakasülőre.
Ugyanis Csuvika rigolyás uraság,
mindenáron a kedvenc botjáról szeretne startolni,
pedig a sarokbot felől változatlanul ott van a csipesz párja :
ha átugrana a sarokbotra,
onnan ugyanolyan kényelmesen fölsétálhatna a kakasülőre, ahogy eddig tette.
Ám Csuvika ragaszkodik a megszokott dolgokhoz :
láttam később,
hogy képes a vékony kis ágakon meg a puszta rácson kapaszkodni fölfelé,
de mindenképp a kedvenc botjáról akar indulni, nem pedig a sarokbotról.
Ráadásul a kakasülő másik végén ott a zöld kis létrája :
azt igazán ismeri, nem szokatlan útvonal, de most az se jutott eszébe.
*
*
*
Mit volt mit tenni : mivel a csipeszt nem rakhatom vissza,
kedden szereltem újabb ágacskákat a Csuvikának tetsző oldalra,
hogy ha mindenáron ott akar közlekedni, hát ne a rácsot fogja a csőrével.
A szerelésnek Csuvika borzasztóan örült, élvezte, hogy ott matatok körülötte -
ám este juszt sem azon az oldalon mászott föl, hanem a zöld kis létrán.
Nyilván emlékezett az előző napi lepottyanásra,
és mégiscsak beugrott neki, hogy más út is van fölfelé.
A lépcsőnek felkötözött ágakat azóta se használta -
viszont láttam csütörtökön, hogy lelkesen rágja őket.
Nem úgy, mint a hetekkel ezelőtt fölszerelt rágicsákat -
mert azokra még rá se nézett.
A hét vége felé pedig rájött végre,
hogy legegyszerűbb és legkényelmesebb a sarokbotról indulni a kakasülőre,
mert ott még megvan a másik fehér csipesz, első lépcsőfoknak.
(A második lépcsőfok egy zöld csipesz, arról léphet át a hálóhelyére -
ez így van nálunk madáremlékezet óta, már vagy tíz éve.)
*
*
Úgyhogy végül csak kialakultak a dolgok -
de hétfőn este még megszenvedte Csuvika a megszokott csipesz hiányát.
Pedig tudta már, hogy nincs ott, hisz napok óta nem volt,
de a takaró alatti félsötétben pont elfelejthette - talán ezért pottyant le.
Látni nem láttam, hiába álltam közvetlenül mellette,
ugyanis ő KIZÁRÓLAG a takaró ráterítésének pillanatában
hajlandó fölmászni a kakasülőre - amikor a legsötétebb van a kalitkában,
én meg a kezemben lévő takarótól nem látom, hogy mit csinál.
*
*
A következő lepottyanás szerdán esett meg szegénykémmel :
fölnyúltam a kislámpája kapcsolójához a kalitka mellett,
és ő ettől megrémült, teljesen érthetetlen módon.
Naponta többször kapcsolgatom le-föl azt a lámpát (az elődjei is ugyanott voltak),
mióta csak madárkák vannak a háznál : sose ijesztettem meg vele senkit.
Úgy látszik, Csuvika tényleg egyre ijedősebb, ahogy öregszik.
Valamelyik nap szoborrá merevedett és azonnal abbahagyta az evést attól,
hogy falatozás közben alvó állapotra kapcsolt és elhallgatott a számítógép.
Megijedt szegénykém a váratlan csöndtől -
annyira, hogy nem is volt hajlandó tovább enni.
Ilyesmire ki tud felkészülni ?
A zajokat igyekszem kizárni etetések idejére -
ki gondolta volna, hogy a hirtelen csönd is rémisztő lehet ?
*
*
Tiszta cirkusz a vacsoraosztáshoz való felkészülés :
az ablakot becsukom, a telefonokat kikapcsolom,
hogy ne ijesszen meg minket evés közben semmi - ám így is marad rés a bástyán,
hisz a szobaajtót nem csukhatom magunkra, akkor megfulladnánk.
Ilyenkor a konyhából jön a friss levegő - a lépcsőházból meg a rémüldözni való.
Csütörtökön esett meg,
hogy a gondos bezárkózás után a bejárati ajtónk előtt ejtett le valaki valamit,
és a jókora puffanás hangjától bizony megijedtünk mind a ketten.
Szerencsére Csuvika akkor a boton állt, nem a kezemben tartott tálkán,
így lepottyanás nem lett az ijedségből, csak szünet megint az evésben.
De addigra már rengeteg zabocskát magába tömött az én kis evőgépem,
mire pedig a PREMIUM-os tálkájába is kiosztottam a friss magocskákat,
elfelejtette a rémületét, és újult erővel vetette magát a hamira.
Én meg megint csak oda lyukadtam ki, hogy hiába kényelmesebb évszak a nyár,
mégiscsak a tél a nekünk való idő, mert akkor jól be vagyunk zárkózva,
és nem riogat minket senki a zajaival.
*
*
Pénteken megéltük árvaságunk négyszázadik napját :
bizony, már ilyen rég hagyott magunkra minket imádott kis tündérboszorkányunk.
A héten sok időt töltöttem régi képek válogatásával, selejtezésével :
nem volt jó és nem volt könnyű újra látni a régi életünket, drága pici Banyácskámat.
Csuvika pedig olyan édes volt : ha nagyon belebúsultam az emlékezésbe,
ő is elhallgatott, ő is búsult - mintha csak látta volna a képeket, amiket nézek.
Pedig amúgy hangos és jókedvű volt egész héten :
lehűlt kicsit a levegő, záporos-zivataros napokat éltünk,
ő pedig hatalmasan örült az esőnek, nem félt a viharoktól sem.
A vásárlásokkal szerencsém volt : sikerült úgy megoldanom mindkettőt,
hogy a kicsikémet nem kellett egyedül hagynom a nagy csinnadratták idejére.
*
Kedden megint likvidáltam két galambtojást az erkélyen :
megviselt, mint mindig, a saját gonoszságom.
De azzal vigasztalom magam,
hogy ez a két szegény kisgalamb legalább biztosan nem fog szenvedni,
mert meg se születik erre az eldurvult, gonosz világra.
*
*
*
*
19.06.23.
Új kommentek