Ha a múlt hétre azt mondtam, hogy leírhatatlan, akkor mit mondjak erre ?
Ez aztán tényleg leírhatatlan : meg se kísérlem egy mesébe belegyömöszölni,
mert a végére jött a java, mikor én azt hittem, hogy végre lesz egy kis nyugalom.
Nyugalom persze nem lett (az nálunk sose jön össze) -
viszont a hétvégi események bőven megérdemelnek egy külön bejegyzést.
*
Szegény pindurkámnak annyira rosszul kezdődött ez a hét,
hogy azt tényleg nem is lehet elmesélni, azt látni kellett volna.
De jobb, hogy nem láttátok - bár én se láttam volna !
Pottymentes vasárnap után lezuhant szegénykém éjjel háromnegyed kettőkor.
Ez még nem volt tragikus pottyanás, csak olyan szokásos :
visszamászott önerőből a helyére,
én meg akasztottam a kalitka melletti ajtóra egy karácsonyi fényfüzért,
hogy ne legyen teljesen sötétben, ha netán másik botra akar áttotyogni.
Aludtunk még egy jót ebben a félsötétben,
aztán hajnalban puffanásra, verdesésre, keserves sírásra ébredtem.
Ez már nem olyan zuhanás volt, mint az éjszakai :
saját lábacskáin nem tudott fölmászni Csuvika a létrákon,
sőt én is hiába tettem őt föl többször az emeleti botokra,
mindannyiszor leesett újra, nem tartották meg a lábai.
Az egyik alkalommal hanyatt pottyant a kalitka fenekébe,
nem is sikerült sehogy sem átfordulnia, ugyanakkor a kezemtől is halálra rémült,
ordítva tiltakozott ellene, menekült volna, de csak jobbra-balra dülöngélt a hátán.
Azokat a pillanatokat nem lehet elmesélni, de elképzelni sem.
Annyira sírt !
Míg élek, nem felejtem el ezt a jelenetet, és biztos vagyok benne,
hogy ekkora szenvedésnek nem szabadna kitenni egy szerencsétlen kismadarat.
Nem akarom elveszíteni Csuvikát, hisz másom sincs már, csak ő -
de a kínlódását sem akarom látni, mert az még a magánynál is százszor rosszabb.
*
*
Hajnalban már beletörődtem mindenbe : nem hittem, hogy Csuvika megéri a reggelt.
Megérte, de nem sok öröme telt a hétfőben : napközben volt még két pottyanása,
illetve másfél, mert az elsőnél sikerült útközben megkapaszkodnia valamiben.
Egész nap bágyadt volt és kedvetlen, hangját se hallottam, enni se nagyon akart.
Biztos voltam benne, hogy ilyen állapotban nem éli túl a másnapi munkálatokat,
hisz a falbontás (alattunk biztosan, de talán nálunk is) elég rémisztőnek ígérkezett.
Mindenesetre szentül megfogadtam, hogy ha úgy alakul, fütyülök a szerelőkre,
itt hagyok csapot-papot, nyitott lakást, nem érdekel :
ha lesz madaras orvos a rendelőben (elvileg kedden lennie kéne),
és ha Csuvika továbbra is halódik, akkor ő a fontosabb, megyek vele orvoshoz.
Este elő is vettem a szállító ketreckéjét,
de nem a másnapi, esetleges utaztatáshoz, hanem hálószobának :
nem akartam végignézni még egy zuhanássorozatot, azt találtam ki,
hogy ha Csuvika éjjel lepottyan, rögtön az első puff után megy a kis ketrecbe.
Ott csak pár centit tud zuhanni, nem töri össze magát, ha leesik a botról.
A ketrecke mellé találtam egy pont alkalmas méretű, jó kövér WC-papír csomagot :
az lett a bal oldali fal, hogy biztosan ne legyen huzatban ő urasága,
ha jobbról (a konyhából) jön rá a levegő.
Nekem nagyon tetszett a kis hálószoba (Csuvikának kevésbé),
de nem kellett kipróbálnunk, nem pottyant le éjjel szegény kicsikém.
*
*
A keddi napot illetően hatalmasan tévedtem :
Csuvika nemhogy nem ijedt meg a szerelőktől, de még élvezte is a felfordulást.
Eleve jókedvűen ébredt (pedig nagyon korán keltünk),
nyomát se láttam rajta a hervasztó hétfőnek.
A klotyóban folyó munkálatokból nem sokat láthatott,
hisz a szobaajtó be volt csukva a por meg a zaj miatt -
ám ő a csukott ajtón keresztül is érzékelte, hogy odakint nagy dolgok történnek,
és a világért sem akart kimaradni az eseményekből.
Be nem állt a kis csőre végig, míg dolgoztak a mesterek :
nagy hangon mondta a véleményét mindenről, pedig sokat volt egyedül a szobában,
és olyankor nemigen szokott megszólalni, pláne nem hosszasan szónokolni.
*
*
A mestereken csak ámultam : megnézték Endrénél a kissé beázott fölső sarkot,
megnézték nálam a teljesen tökéletes alsó sarkot, és azt mondták, hogy "leágazás".
Mármint, hogy a leágazás lehet a bűnös : az a rész,
ahol az én klotyóm csöve becsatlakozik a strangba, vagyis a fővezetékbe,
ami az egymás fölötti négy lakásból összegyűjti a szennyvizet.
A fal még sehol nem volt megbontva : megsaccolták ránézésre, hogy hol lehet a baj.
És tényleg ott volt - mintha belelátnának a falba.
Alighanem erre mondják, hogy gyakorlat teszi a mestert.
Megrepedt a hatvan-egynéhány éves vezeték, ki kellett cserélni a hatalmas csövet.
Borzasztóan örültem, hogy akkor mégsem én vagyok a bűnös :
nem az én, hosszú ideje gyengélkedő klotyóm miatt ázott be Endre,
hanem tőlem teljesen függetlenül, a falban futó, elöregedett cső miatt.
Csak hát össze vagyunk kötve a bajban : muszáj volt nálam is szétverni a slózit,
másképp nem tudtak volna hozzáférni a hibás részhez a mesterek.
Szegény klotyónak ez jutott :
múlt héten lett végre meggyógyítva, közel egy évnyi gyengélkedés után -
aztán alig pár nap múlva kikapták szegénykét megint a helyéről, mert útban volt.
*
*
A szerelők előtt le a kalappal : nem néztem pontosan az időt,
de úgy három-négy óra alatt végeztek ezzel a hatalmas munkával.
Mégpedig úgy, hogy menet közben folyamatosan takarítottak maguk után,
és a végén még a piszok apraját is gondosan összesöprögették.
A klotyómat visszatették ideiglenesen :
csak részben és óvatosan, de azért lehet használni.
Mielőtt végleg vissza lesz kötve, még helyre kell állítani a falat meg a padlót,
a kőművesnek viszont leghamarabb jövő csütörtökre volt szabad időpontja.
Kérdés, hogy ő begyógyítja-e a padlót is (szerintem nem),
úgyhogy a vizesek majd valamikor a távoli jövőben jöhetnek újra.
Rámegy a klotyóra az egész július (talán elég se lesz),
pedig a lakás bármelyik helyiségét könnyebben nélkülözném, mint ezt a legkisebbet.
*
*
A szerelők távoztával Csuvika rögtön lekonyult :
délelőtt be nem állt a kis csőre, délután meg hangját se hallottam órákig.
Enni sem akart, mozdulni se mozdult - csak késő este kezdett éledni egy kicsit.
Talán lepottyant szegény, amit nem vettem észre, és megütötte magát, azért búsult.
*
Szerdán nem történt semmi különös : rozoga kicsikémnek volt két pottyanása,
de csak olyan szokványos, amitől egyikünk se rémült meg nagyon.
Egész nap úgy viselkedett, mint máskor : se örülni, se búslakodni nem volt miért.
*
Csütörtökön megint felvirradt Csuvika napja, pedig valójában semmi se történt :
csak bámultam, hogy mennyire rám van hangolva ez a kismadár,
aki különösebben nem is ragaszkodik hozzám, csak jobb híján fogad el.
Felhívott délelőtt a közös képviselő (aki nem szomszéd, nem is ismerem),
hisz ezt az egész falbontós cirkuszt a ház fizeti, pontosabban a biztosító,
így bőven volt mit megbeszélnünk egymással.
A telefonjából újabb intézni valók és újabb telefonok következtek,
de semmi mást nem csináltam, csak álltam a komód mellett, és jártattam a számat.
Ügyeket intéztem, talán kissé spannoltan,
de inkább kellemes, mint kellemetlen izgalomban.
Csuvika csak annyit látott, hogy telefonálok, ahogy máskor is, számtalanszor -
mégis tudta a kis betyár,
hogy ezek most másféle beszélgetések, nem olyanok, mint amikhez szokva van.
Végig, míg én hivatalos ügyekben buzgólkodtam,
ő is jött-ment, ugrándozott, intézkedett a kalitkában :
be nem állt a kis csőre, mondta a magáét ezerrel, lepottyanni is elfelejtett,
teljesen fel volt dobva, hogy végre megint történik valami.
Borzasztó unalmas és egyhangú az élete szegénykémnek,
már annak is örül, ha a szokottnál lelkesebben beszélgetek valakivel.
*
*
Délután följött Endre,
úgyhogy Csuvika nem panaszkodhatott az eseménytelenségre.
Mivel a távolabbi fotelban egy szép nagy maci terpeszkedik
(amit persze hamarjában elfelejtettem, így nem kaptam ki onnan),
a vendég megint odaült közvetlenül Csuvika alá, a másik fotelba.
Erre persze elhallgatott hős vitézem, bár előtte se volt már beszédes kedvében,
az ügyintézős telefonok végeztével lekókadt, hogy megint nem történik semmi.
Hát most történt - de ez meg már talán sok is volt oroszlánszívű madárkámnak.
Bár a bátorságára egy szavam se lehet, mert nem pottyant le,
nem menekült hátrébb a kalitkában, épp csak kissé tartózkodóan viselkedett.
Pedig Endre beszélt hozzá, sőt játszani kezdett a kalitka oldalán lógó virággal.
Azt hittem, ezt már zokon veszi Csuvika, de nem : még ettől sem ijedt meg.
Később (ha jól emlékszem) csiporgott is egy kicsit, bár halkan és bátortalanul :
ne hányhassam a szemére, hogy micsoda neveletlen fickó, szóba sem áll a vendéggel.
Endre távoztával megint lekókadt : később még volt egy telefon,
de annak már nem örült, érezte, hogy nincs benne semmi izgalom.
*
Pénteken vihar készült, de végül nem talált meg minket :
körülöttünk csapkodott, ám nekünk csak a fülledt feszültség jutott belőle.
Délelőtt meleg volt, sőt még ebédidőben is,
de mire hozzánk besütött volna az átok napocska, meggondolta magát és elbújt.
Pedig nagyon vártam, mert egész héten meg lehetett fagyni a lakásban.
A szokottnál hamarabb mentem vásárolni,
hogy ha tényleg jön a vihar, ne legyen egyedül Csuvika,
így sokáig volt nyitva az ajtaja délután, mert mire indulni szoktam, haza is értem.
Viszont nem sokra ment velem szegénykém, mert agyoncsapott a párás idő,
elaludtam soron kívül, ő meg csak unatkozott és búslakodott magában.
Nem szereti, ha délután alszom - valahogy fél tőle, hogy itt is vagyok meg nem is.
Késő este, már lefekvés után, lepottyant szegénykém,
de nem kellett átraknom őt az asztalra készített kis hálószobájába,
mert ez nem olyan ájulós pottyanás volt, csak elvétett egy lépést a sötétben,
mikor át akart lopózkodni valami más helyre a kakasülőről.
*
*
A hétnek a péntekkel nem lett vége, de ennek a mesének itt igen :
sajnos a hétvégénk olyan eseménydúsra sikeredett, hogy arról külön kell írnom.
Hogy mikor.... hát az egyelőre rejtély - de majd igyekszem.
*
*
*
*
19.07.21.
Új kommentek