Vacogva köszöntünk mindenkit ebben az augusztusi novemberben :
tegnapelőtt még harmincnyolc fokos hőségben olvadoztunk,
ma meg választhatunk a megfagyás és a fulladás között,
mert olyan hideg van, hogy nem lehet kitárni az ablakot.
Be kell érnünk kevesebb levegővel, ami most szokatlan -
de azért a tegnapi naphoz képest már kicsit magunkhoz tértünk mind a ketten.
A tegnapi nap egy rémálom volt (betartott nekünk a tizenharmadika) :
nagyon erős melegfront után hirtelen nyakunkba szakadt a nagyon erős hideg,
kiadós eső, sőt vihar készült egész nap, de nem bírt megérkezni, csak estére.
Csuvikával versenyt haldokoltunk, én majd' belepusztultam a szokásos nyavalyámba,
ő meg szobrosat játszott, szegénykém :
hangját se hallottam, mozdulni se láttam ébredéstől vacsoraosztásig.
Figyelgettem egész nap, hisz jobbára itt ültem mellette,
de egyszer se hallottam semmi csámcsogást, szerintem estig nem is evett.
Aztán késő délutánra megérkezett az özönvízből az első menet :
halódó madárkám rögtön föléledt, evett-ivott, nagy hangon örvendezett az esőnek -
egészen addig, míg el nem állt.
Lehetett érezni, hogy lesz még folytatás, de hosszabb időre odébb vonult a vihar,
Csuvika pedig rögtön visszasüppedt a totális letargiába, amint elállt az eső.
Ilyen a világon nincs !
Magamról rég tudom, hogy teljesen ki vagyok szolgáltatva a frontoknak -
na de hogy a madaram is ???
Pedig igen - még jobban, mint én.
Rozoga pincurkám újabb tespedtsége pontosan addig tartott,
míg újra el nem eredt az eső.
Mit eső? Özönvíz !
Alighanem el sem állt reggelig - és ezt nagyon jól tette,
mert így Csuvi uraság remek hangulatban készült a lefekvéshez.
Most megint kornyadozik szegénykém, mert alighanem két eső között vagyunk,
a szobában meg lehet fagyni, én meg verem a klavit, amit ő nemigen szeret.
De azért annyira nincs rossz napunk, mint tegnap volt (csak el ne kiabáljam) -
bár a végére a tizenharmadika is megjavult - majd mindjárt meglátjátok, képeken.
*
*
A címben ígért két téma közül az ülőkét illene mesélnem előbb,
mert az már háromnapos hír - viszont az ujjacska nagyobb öröm,
így inkább kezdjük azzal !
*
*
*
Mondtam már a dokis mesében,
hogy Csuvika egyik beteg ujjacskája egész rendesen, hátrafelé állt a tiplirúdon,
amikor kipakoltam a kis ketrecet Tamás asztalára a szatyorból -
ám később itthon hiába fényképezgettem, mindig előre lógott az az ujja is.
Tegnap viszont el sem akartam hinni, hogy jól látom, amit látok
(mert valamennyire látni véltem már a fényképezőgép kijelzőjén is) :
estére Csuvikának jó kedve kerekedett az esőtől, hagyta magát fényképezni,
és a képek tanúsága szerint a jobb lábán igenis hátrafelé áll az első ujja.
Pedig a képek nem egyszerre készültek : direkt megnéztem,
az elsőt 17:22-kor, az utolsót 20:52-kor lőttem.
Arról tehát szó sincs, hogy Csuvika végig egy helyben ült volna, míg fényképeztem.
(Bár ez látszik is a képeken.)
Valami történhetett azzal a jobb lábacskával, amitől (talán) helyrejött.
Hogy ezt komolyan hihetem-e, nem tudom - mindenesetre a képek biztatóak.
Akár így marad az a beteg ujjacska, akár nem :
egyelőre örüljünk annak, hogy tegnap este jól állt !
Mutatom a képeket : kinagyítva is, meg egészben is.
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
És akkor most lássuk az ülőkét,
amiről külön mesét akartam írni, de jó lesz így is, ráadásnak.
*
*
Nagyon bántott, hogy talán a szállító ketrec tiplirúdja
dörzsölte olyan csúnyára Csuvika talpacskáját,
amilyennek a doki által készített képen látható,
így világos volt, hogy azt a tiplirudat ki kell cserélni valami másra.
Mégpedig lehetőleg kötélre - olyan helyes kis kötél-ülőkére,
amilyen volt már a madárkáimnak, de nem kérték, féltek tőle,
én meg buta fejjel elajándékoztam.
*
*
Ki hitte volna, hogy egyszer még szükség lesz rá, mégpedig nagy szükség -
különben is úgy gondoltam, hogy ha mégis kéne, majd veszek helyette másikat.
Ebben sajnos tévedtem, mert most, hogy kéne, égen-földön nem lehet kapni.
Pedig lehetne belőle új kakasülő is, bal első sarokbot is,
a szállító ketrechez meg elképzelni se tudnék jobbat ennél a kis kötélnél.
De hát hiába, ha egyszer nincs sehol, elnyelte a föld minden boltból.
*
*
Csuvikának viszont kötél kell a feneke alá a kis ketrecben -
ezt én fejembe vettem, és nem voltam hajlandó beletörődni, hogy nem lehet.
Szegény ember vízzel főz : ha nincs szépséges gyári kötél,
majd megpróbálkozunk egy kevésbé tetszetős, saját kreálmánnyal.
Ez ugyan nem lesz olyan stabil,mint az igazi,
hisz az én kötelemben nem futnak merevítő drótok -
de ha sikerül jó szorosra csomóznom a két végét,
talán elég feszes kesz ahhoz, hogy megtartsa Csuvika négy és fél dekáját.
És lőn !
Ide bepötyögni ötször annyi ideig tartott, mint megcsinálni :
pár perc alatt elkészült az ideiglenes ülőke.
Azért ideiglenes, ,mert még nem adtam fel a reményt,
hogy találok helyette igazit : gyári példányt, amilyenre vágyom.
*
*
Hogy Csuvika mit szól az új trónusához, az még nem derült ki,
mert nem kellett őt átraknom éjszakára a kis hálószobájába
(ami szintén a szállító ketrec, szükség esetén).
Ha nem fogadja el, az se tragédia : akkor majd csücsül a ketrec fenekán,
ami a beteg talpacskáinak alighanem kifejezetten jót tenne.
(Nem kell rémüldözni : jó puha matrac várja őt a kis ketrec aljában.)
Persze arra sincs garancia,
hogy az általam elképzelt, igazi kötél-ülőkét elfogadná rigolyás hercegem -
de azért csak drukkoljatok, hogy valahol mégiscsak találjak majd ilyet !
*
*
*
*
19.08.14.
Új kommentek