Igen : két hónap kimaradt az életünkből, vagy legalábbis a krónikából.
Most már kicsit sajnálom, de nem volt kedvem írni, mással voltam elfoglalva.
Szeptemberben itt maradt gáz nélkül az egész lépcsőház, egy szivárgó cső miatt :
harmincegy napig nem volt fűtés, nem volt meleg víz, nem volt főzés senkinél.
Mondjuk ez utóbbi engem nem érint, mert évek óta szendvicseken élek,
azt viszont kissé zokon vettem,
hogy TERMÉSZETESEN azonnal megjött a novemberi hideg,
mihelyst kikapcsolták nálunk a gázt.
Az esőt és a hideget én aztán igazán nem bánom -
na de nem akkor, amikor nincs fűtés.
Legifjabb unokaöcsém megmentett minket egy hősugárzóval :
nélküle nemigen éltük volna túl a fagypont körüli éjszakákat.
Így is vacogtunk éppen eleget,
mert aki működő hősugárzó mellett megy aludni, az biztos nem én vagyok.
Csuvika pedig utálta szegény hősugit, mert egy halogénes (vagy milyen) példány volt,
ami nagyon erős, kísérteties narancssárga színnel világított.
Hogy milyen finom volt egy hónapig hideg vízben mosakodni a jéghideg fürdőszobában,
milyen gusztára lehetett mosogatni az eszcájgot és egyebeket hideg vízben,
azt a fantáziátokra bízom, de úgyse tudjátok elképzelni.
Mindegy : különösebben nem bosszantott a szerencsétlenségünk,mert úgy voltam vele,
hogy még mindig jobb fagyoskodni, mint apró darabokra szétszállni egy robbanásban.
Dühöngeni csak akkor kezdtem, mikor végre visszajött a gáz,
és vele együtt, szinte azonnal, visszajött az átkozott nyár is.
Semmit nem utálok annyira, mint az őszi-téli napsütést és melegrekordokat !
A gutaütéstől az mentett meg, hogy eddigre már nyakig ültem a VÉSZHELYZET-ben :
még valamikor a gáz kikapcsolása körül kattantam rá a kórházas sorozatokra,
már nem is emlékszem, milyen apropóból, vagy milyen ötlettől vezérelve.
Sose voltam nagy mozis vagy tévés (tévém nincs is hosszú évek óta),
de most valahogy megkívántam ezeket a régi filmeket,
mert rémlett, hogy annak idején szerettem őket.
Kezdtem a csehek kórházával a város szélén,
aztán jött a németek feketeerdei klinikája,
végül pedig a chicagói sürgősségi osztály, ami 15 évad, 331 epizód.
Fogalmam se volt róla, hogy ilyen hosszú, én csak az elejét láttam úgy húsz éve.
De legalább kitartott, míg dúlt az átok vénasszonyok nyara.
Két hónapig moziztam, napi nyolc-tíz órában : minden alkatrészemet tönkreültem,
az amúgy is pocsék látásomon rengeteget rontottam - viszont élveztem.
Csuvika először haragudott az új elfoglaltságomra,
de később rájött, hogy nem is olyan rossz :
igaz, hogy másra figyelek, de itt ülök egész nap mellette,
és ha valamit akar, rögtön kiveszem a fülemből a dugót, és állok rendelkezésére.
Blogocska viszont el lett felejtve,
hisz az izgalmasabb részeknél még evésre is sajnáltam az időt, nemhogy firkálásra.
Közben pedig valahogy el is tűnt belőlem a közlés és megosztás igénye :
tizenhárom évnyi blogolás után kezdtem úgy nézni magamra. mint egy marslakóra,
hogy minek is csinálom, mire jó ez az egész, hisz már rég nem öröm, csak nyűg.
Csuvikával szemben viszont furdal a lelkiismeret,
mert milyen dolog lenne beismerni, hogy róla egyedül már nem is érdemes írni.
Két ülőkén telik az élete szegénynek, már az ajtóba se jön le kedvenc trónusára -
viszont nem adja fel : bírja erővel, derűvel, jó kedéllyel és hűséggel.
Így aztán mégse visz rá a lélek, hogy bevégezzem ezt a hiábavaló firkálást :
ha lesz olyan szerencsénk, hogy túlélem Csuvikát, meg a látásom is kitart addig,
igenis meg lesz örökítve az ő kis élete elejétől a végéig.
Öregen és betegen is élet az élet, rozogán is Csuvika Csuvika.
Ő igazán igyekszik : hogy meglátom-e benne még a mesélnivalót,
az kizárólag rajtam áll.
19.11.05
Új kommentek