*
Olyan ezen a képen szegény picikém, mintha durcás lenne.
Pedig nem durcás, hanem beteg - vagy legalábbis rosszul van.
Padlóra küldte őt (később szó szerint is) a készülődő eső meg a frontok.
Tegnap kaptam le ezt a búslakodást a sarokban : így telt az egész este.
Régen figyelem már, hogy ha bánata van, fél vagy fáj valamije,
Csuvika a jobb első sarokbotra menekül a világ elől, mintha az lenne a mentsvára.
Olyat azonban eddig sose láttam, hogy a sarokban még hátat is fordít a szobának.
Tegnap viszont ez történt : hangját se hallottam órákig,
csak ült magának mozdulatlanul, a fal felé fordulva.
Hogy a képen hátranéz, az csak annak köszönhető, hogy észrevette a masinámat.
Ilyen volt tegnap az egész este.
Már vacsoraosztáskor is a sarokban kuksolt Csuvika (bár akkor még nem háttal),
és nem volt hajlandó enni, hiába tartottam a tálkákat sorban az orra elé.
Egyikbe-másikba belekóstolt, de nem kérte semelyiket.
A késő esti vacsoránál ugyanez volt a helyzet :
pár falatot elnyammogott nagy nehezen, de igazában üres hassal ment aludni.
Tudom már, hogy nagy esők előtt így működik szegénykém,
de azért aggasztott ez az éhségsztrájk,
hisz egy ötdekás kis testnek nincs tartaléka, nincs miből fogyóznia.
Arról mindenesetre meggyőzött a hallgatás és az étvágytalanság
(egyik szokatlanabb, mint a másik), hogy nincs mese és nincs kibúvó :
bármennyire is utáljuk mindketten a befogással járó kergetőzést,
muszáj megint a kis ketrecben aludnia szegény picikémnek.
Ismerem a madaramat : ilyen bágyatag este után éjjel csak még rosszabb jöhet.
Hát jött is...
Háromszor keltem föl szegénykémhez a lefekvés utáni egy órában,
mert újra és újra ledobta őt a kötélről a készülő felhőszakadás meg a kettős front.
Így is sírt keservesen, pedig hat centiről zuhanva nem üthette meg magát :
rágondolni is rossz, mi lett volna, ha a kakasülőről potyog,
közel hetven centiit zuhanva - és nem olyan jó puha matracra, mint a kis ketrecben.
Úgyhogy megint megbocsájtottam magamnak az átrakásos merényletet -
kérdés csupán, hogy Csuvika megbocsájtja-e nekem.
Annyira sajnálom szegénykémet, hisz ha ragaszkodom a kis ketrecben való alváshoz,
előbb-utóbb félni fog az estéktől meg tőlem is -
de én meg attól félek, hogy összetöri magát a nagy kalitkában, ha ott alszik.
Jó megoldás nincs - erre se, mint annyi másra.
Maradjunk annyiban, hogy nem jó megöregedni - sem embernek, se madárnak.
19.11.10.
Új kommentek